Antik Tanulmanyok 48. (2004)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Király Erzsébet: A „Rossz Anyag" problémája Midnyánszky László Naplójában

A „ROSSZ ANYAG” MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ NAPL­­ÓJÁBAN 127 va arra, hogy a múló-változó embervilágot és a mozdulatlan világegyetemet saját teremtő-alkotó, tehát isteni szelleme révén összekösse. Mednyánszky rendhagyó társadalmi szerepvállalása nem írói fikció. A beckóm­­­agyőri birtokról a budapesti külváros nyomorfészkeibe alászálló, javait osztogató, szeretetfilozófiát, aszkétizmust hirdető természetmisztikusra, aki földig érő fekete köpenyében mágusként járt-kelt a nagyvilágban, a kortársak mindig is jobban figyel­tek, mint talányos képeire. A XIX. századi Magyarország lelkes patriotizmusának folyományaképp ez a szerepvállalás már magában is értékhordozó volt. A művész nálunk előbb — és inkább — volt hazája üdvének letéteményese, mint az individuum szabadságáé. Sorsa a publikum elvárásainak megfelelően egybefonódott a nemzet sorsával. A közgondolkodást és a közérzületet még a század végén is fogva tartotta ez a „kultúrhéroszokkal” szemben támasztott, romantikus közösségi elvárás. A kü­l­­detéses attitűd és szituáció a nyilvánosságnak szánt Justh-regényből éppúgy kihallat­­szik, mint Mednyánszky monológjaiból. Rokon tudományok, mint az irodalomé és a történelemé, bevezettek már an­nak a szellemi közösségnek, az ún. konzervatív reformereknek a mentalitásába, akikkel Mednyánszky László személyes barátságot tartott, illetve eszmei közösséget vállalt.­ Soraikban Justh Zsigmondon kívül ott találjuk Czóbel István közgazdászt és testvérét, Czóbel Minka költőnőt, gróf Széchényi Lajost, gróf Batthyány Gézát és gróf Csáky Istvánt. Nemzetközi szóval ők a dekadensek, de Halász Gábor szebben, történeti „felkentségükben” ragadja meg alakjukat. Ők lennének az utódai az 1848 után fellépő magyar álmodozóknak, önemésztőknek, kísérletezőknek és népjobbí­­tóknak, ők lennének az egyetemes világbánat és civilizációs csömör foglyai, az ún. romantikus antikapitalisták­’ Az időből való kihullás, a ,Jaimus” apokalipszisét e konzervatív reformerek élték át legintenzívebben, s történelmi félelmeiket az egész magyarságra kiterjesztették. A megrázkódtatások okát a régire rátörő új világban látták. A személyiséget elnyelő nagyvárosok, a zajos nagyipar, a lélekölő technicizá­lódás, a tőkével betört urbanizáció nézetük szerint végzetesen megbontotta a magyar társadalom „eredeti” organizmusát. E végállapot ellensúlyát a patriarchális-tradicio­nális erőkben, a birtokos nemességben és a parasztságban keresték. Az utóbbit egyenesen mint a megújulásra kész, szunnyadó őserőt ismerték fel és eszményítették, a vele összenőtt anyafölddel együtt. Rémlátomásként merült fel bennük a jövő, hogy majd burzsoáziára és proletariátusra esik szét a nemzet, elnyelve minden lehetséges közepet. A közép a fenti és a lenti osztályok szövetségéből, utópiaként pedig — ezt hirdették Justh regényei is — legjobb képviselőinek vér szerinti összeolvadásából állna elő. Ez a bizarr, nemesi tradicionalizmus a békés múlttal érvelt, arra mutatott vissza, miközben a közeli összeomlást vizionálta. A magyar valóság ebben a sarkított. 5 Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Justh Zsigmond és Czóbel Minka népiessége. Budapest 1971.­­· Lásd Halász Gábor két tanulmányát: Magyar viktoriánusok, ill. Magyar századvég. A „Tiltakozó nemzedék" című kötetben: Budapest 1981.92—124 és 125—165.

Next