Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-10-08 / 38. szám
FIGYELŐ. jövő nagy küzdelmeihez s intésére az emberiség szellemi harca közepette nem fognak elfelejtkezni soha az őket szült magyar hazából ! Eötvös Lajos, ki IGE TELTTÉ VÁLT. (A ,,Figyelőm, szerkesztőjéhez.) Most, midőn a regényes alföld lelkes fővárosa, Debrecen nemes önérzettel rója le tartozását, melylvel nagy fiának, a genialis költő Csokonai Vitéz Mihálynak közel 70 év óta adós volt, most midőn a nemes szoborról lehulló lepel mögött teljes dicsfényben fog állani az egykor sokat üldözött lánglelkü ifjú; most midőn egy magyar polgárság örömzajában az egész Magyarhaza őszinte részvéttel osztozik , talán nem lesz érdektelen az Ön tisztelt olvasói előtt, ha emlékezetbe hozom, hogy mikor született a Csokonai-szobor emelésének első eszméje. A ,,Honművész“ 1836. január 3. számában egy terjedelmes cikk olvasható ily cím alatt: Csokonai V. Mihály emléke.“ Itt el van mondva, hogy „Csokonai fejfája elporladt, s hogy Debrecen városának érdemeket tisztelni és becsülni tudó polgárai már rég óta készülnek egy közös költségen felállítandó síremlék által a költő örök nyughelyét bizonyossá és maradandóvá tenni.“ A cikk továbbá közli akkori jeles tanár Péczely József lelkes felhívását, melylvel a kollegium ifjúságát adakozásra szólítja. És ha meggondoljuk, hogy Csokonai sok szenvedésének és üldöztetésének okozói és okai épen e kollegiumban és e kollegium elavult rendszerében rejlettek, Péczelynek e felhívása s az ifjúság tömeges részvéte a legfényesebb elégtétel, mely a költő emlékét érheté. Mindamellett még ekkor is találkoztak az ügynek ellenzői s a tárgy nyilvános polémiára is okul szolgált, mint azt az 1836-diki „Rajzolatok“ 48-ik számából láthatni, de a közvélemény s Péczelynek kitartó lelkesedése győzött és a síremléket ugyanazon év augusztus első napjaiban fel is állították. A fennebb említett cikk végén e szavak állanak : „Felálland tehát Csokonai emlékoszlopa; s ha a közkívánat teljes a rend, nemcsak a távol levő temetői magányban mutatandja hideg márvány a tisztelt költő porainak sírját az öt meleg kebellel keresőnek, hanem a város közepén a nagy templom s iskola közti téren is szivelégülve fogja szemlélhetni minden széplelkű hazafi szeretett költőjének emlékoszlopát.“ Az ige ha csak most harmincöt év után vált is testté, némi elégtételül szolgál a múltra s biztosítékul a jövőre, hogy az igaz, az életre való ügy előbb-utóbb diadalra jut. Az előbb említett síremlék felállításáról a „Honművész“ 1836-os 85. száma értesít. A legtöbbet áldozok és működők közül felemlíti akkori szónok Vecsey Józsefet mint indítványozót, Péczely József tanárt, Vass Benjamin tiszti ügyész és Köncs Antal urakat, Bécsből Német Lajos udvari ágenst, Medgyaszai Istvánt és Diószegi Sámuel nagykereskedőket; Hamburgból Vámosi Ferenc gyártulajdonost, Váradról Rhedey Borbála, Rhedey Anna és Erdődi Zsuzsánna kisasszonyokat és végül Döbrentei Gábort. A síremlék rajzát Beregszászi Pál akkori rajztanító készíté s az emléket vasból a turia-remetei vashámorban öntötték. Ugyancsak e számban három kis költeményt közöl a „Honművész“; mindenik a Csokonai-síremlék felállítására vonatkozik. Egy hadd álljon itt: Eltűnt sírja felöl vndorult árnyéka Vitéznek Ily sóhajtással : „Jó Haza védjen az ég, Mint nevemet szomorú feledéstől védi szerelmed ; Vélem szent nyugalom ! mennyei béke veled !“ Deák Farkas: A MAGYAR REGE-VILÁG. De Vörösmarty nem éri be a délszaki tündér bemutatásával és szerelmével, ellenkezőleg szerepet és pedig tragikus szerepet ad neki Hajna megmentésében, mely által önmagát elveszíti. Azalatt ugyanis, míg Árpád és hadai az „alpári mezőkön“ küzdik hóditó harcaikat, a leigázott parasztság megtámadja a hátrahagyott aggok, nők és gyermekek táborát. Agg Huba, a törzs atya, egyenetlen harc után menekül, de kedves leányát Hajnát elveszti a zavarban s ez eltévelyedve az erdőn, már-már az ellenség vagy vadak martalékává lesz, ha Hadúr észre nem veszi és saját nyilával egy kis tündérfiút nem küld ápolására, védelmére. Most azonban a délszaki tündér fölemelkedik atyja hajnalszekerén s a mint a sorsüldözte Hajnát és mellette a tündérgyermeket meglátja, azonnal lángra gyűl féltés által is ingerelt szives habozás nélkül földre száll, bár jól tudja, hogy a kötelességében pontatlant a haragos Hadisten megszokta semmisíteni. Megy hát menteni, s néhány percnyi boldogság árán meghalni Hajnal helyett, természetesen, egyszerre újra sötét és állott be. A délszaki tündér pedig elzavarva tündér társát földi szeretője mellől, miután azt csókjaival felkölti, ekként szól: „Lányka ! hogy életedet láttam sülyedni veszélybe Hajnali fényemet a magas égen ködbe borítván Mentségedre jövök, de ne rettegj, ajkamon e tűz Végső lesz s többé álmodhoz nem jövök én már Csak most légy kegyesebb, légy hajlóbb lányka szivemhez, A szép föld színén add boldog végemet érnem, Haj mert nem sok időre kiveszt törvénye Hadúrnak.“ 447