Figyelő, 1872. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-09-15 / 37. szám
Megjelenik minden VASÁRNAP.«n»ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre .... 8 frt. Fél évre ...............4 frt. Évnegyedre. . . 2 frt. FIGYELŐ. h ^it^ai fjdilap, Felelős szerkesztő: SZÁN A TAMÁS. Szerkesztő lakása: Magyar utca 37. s^dm, 1. emelet. Kiadóhivatal: AIGNER LAJOS könyvkereskedésében váci utca 18. szám. II. ÉVFOLYAM. PEST, 1872. SEPTEMBER 15. 37. SZÁM. Tartalom. Hogy őrzik a magyar nyelvet. Brassai Sámuel. — Magyar Moliére. Láng Lajos. — Lapszemle. — Színi szemle. — Tárca. — Rövid szemle. HOGY ŐRZIK A MAGYAR NYELVET. II. Ideje már kimondanom, hogy én is németesnek tartom Wolffal a „magyar nyelvőr“-t, csakhogy én más okát adom, miben, a cikkében mutatkozó nyelvérzéknél fogva, felteszem, hogy ő is egyetért velem, hanem a most dívó hatalmas szokás ellenében nem meri átalánosan és egyenesen kimondani, hanem csak a felvett példára szorítkozik javaslatkép. Ez az ok a két szó összehúzása egy compositummá, mi is a német nyelv kitűnő tulajdona. Hogy ezt a magyar is a birtokviszonyban álló szókkal számtalan esetben megteszi, már csak a felebbi példák (házfedél) is bizonyítják. Ámde módjával kell élni ezzel a szabadsággal és különös gonddal ügyelni nevezetesen akkor, midőn a kapcsolvány (compositum) éleibe jelző járul. Ilyenkor ugyanis gyakran — mondhatni többnyire — vagy ambiguitás, vagy nevetséges viszony, vagy nonsens keletkezik. Lám a jelen esetben „nyelvőr“ ellen magában nem lenne kifogás, de mihelyt „magyar“ járul hozzá, már kész a zavar. Még nagyobb mint ezzel lenne: „rozzant házfedél“, mert „rozzant“ lehet a „ház“ is szintúgy mint a fedél, de a „magyar“ jobban és szorosabban illik a ,,nyelv“-hez, mint az „őr“-hez. A „kurta magyartörténet“ nonsens és nevetséges egyszersmind. Ilyen esetben hát mindig el kell választani, vagyis helyesebben : nem kell összekapcsolni a szókat. A németben ilyes felettébb ritkán fordul elő, mert az adjectivum nemi ragja s a compositum első tagja vagy tagjai gyökformája megóv minden bajtól. A M. Ny. szerkesztője Petőfi „János vitéz“-éből szedeget sajátságos szókat és szólamokat. Helyesen. Hanem cikke végén „a magyar nyelv szelleme ellen elkövetett vétségekről“ is beszél. Ezt már nem helyesen. Egyért azért, hogy egy példánál sem mondja meg, minő szabályra támaszkodva gáncsolja. Másodszor azért, hogy véleményem szerint egyikök se „vét a magyar nyelv szelleme“ ellen. Lássuk egyenként. (141.) „Szőke tündérlányok sárga hajaikat szálanként süt.“ Az ember nem tudja mi rész van az aláhúzott szóban. Az-e, hogy a magyar nem mondja hajak, hanem csak haj? De ez nem igaz, a „haj“ egy ember hajszálas összeségét teszi, két embernek hát két haja, háromnak három s e szerint Péternek és Pálnak hajai vannak s nem egy közös haja. „Egy néger és egy maláj a hajakban különböznek“, igy kell szabatosan és értelmesen mondani. Vagy az a hiba, hogy aik személyragot használt a költő? Szerkesztő nem veszi észre, hogy mi nagyot állítna ezzel ? Azt, hogy a magyar nyelv szelleme egyátalában nem szenvedi az aik-féle ragokat! Igen de ezek — úti figura docet — már egyszer léteznek, akár akarja szerkesztő akár sem , és nem tudom mikor lehetne máskor használni, mintsem több birtokos esetében, mint az idézett helyen Petőfi. „A tanulók levették a kalapjaikat“, „a katonák lerakták fegyvereiket“ tökélyesen helyes és szabályos szólamok ,„kalapjuk“-at meg „fegyverek“-et írni, mint szerkesztő javítja ki a „hajaik“-at ,,hajok“-nak , olyan helyen csak megengedve, de nem parancsolva van. Ha a költő valamely licentiát használ, természetesen, nem hiba, de bezzeg nagy hiba őt gáncsolni azért, hogy nem tetszik neki azt használni. De menjünk tovább. — (Q7.) „Kukoricza Jancsi meg a király leány csatahelyre értek“. „A csatahelyre“, igazítja helyre bölcsen szerkesztőnk. Kár volt nem közölni elébb Gyulaival, a ki megtanította volna, hogy az articulus kihagyása archaismus, mert közmondásokban, népdalokban s régi költőinkben elég gyakran előfordul: Ilosvainál minden lépten, nyomon, Zrinyiászban. Ablak felé ülő, összehajtván lábát. — (121.) „Az óriás a mint rálépett volna“. Igazítás: „rá lép vala“. Hohó ! Nem mind latinismus az, a mi — rövidlátónak — annak látszik. Nem a cum c ac a re t-nek a fordítása