Kultúra és Közösség, 1991 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1991 / 3. szám • Emigráció - ÍRNI - IDEGEN NYELVEN - Makkai Ádám: "Emigráns az az író, aki külön utakon jár"
Mokkai Ádám: Válaszok a Kultúra és Közösség kérdéseire ha egy nagyobb amerikai egyetemi nyomda Shakespeare műveit adja ki, az nem nyereséges kiadás. Igen szép sikereket ért el az állami magyar könyvkiadás német nyelvterületen, mivel kelet-német fordítókkal dolgozván nem volt nagyobb gondja a devizával. Kiválóak a német József Attila fordítások, akárcsak a magyar anyanyelvű de kiváló németet beszélt Mohácsi Az ember tragédiája fordítása, melyet azóta született kelet-németek többször átfésültek. A George Szirtes féle angol Tragédia fordítás, mely idáig a legjobb, sajnos nem éri el a Mohácsi féle német színvonalát. A hazai magyar irodalom látóhatárának feltétlenül szélesbednie kellett a puszta tény által, hogy több tucat magyar író, aki most kezd hazaszállingózni, akárcsak én magam, rendszeresen kezdi hozni a tájakat, az ízeket, az allúziókat és az egész életérzést, amit csak külföldön lehetett megszerezni. Az is kétségtelen azonban, hogy még jó pár évig el fog tartani, amíg valamennyire helyreáll a feldúlt s megbolygatott irodalmi élet Magyarországon, ahol szinte minden figyelem az egzisztenciális és politikai kérdésekre összpontosul e pillanatban. 3) Csökken-e vagy másképpen alakul a mostani körülmények között a politikai, publicisztikai, irodalmi polarizáció az emigrációban? És ehhez kapcsolódik a másik kérdés: egyéni ízlések, stílusok, törekvések, vonzódások határozzák-e meg hogy ezentúl milyen differenciálódás megy végbe ebben a határon túli irodalomban ? Miután az író nem a „lélek mérnöke”, ahogy Sztálin mondta, sem abban az értelemben, ahogy ezt egy biológus elképzelhetné, sem abban, ahogy a lelki mérnökösködés kinézne, ha ennek az „osztályharcos” oldala volna a fontos, az író nem csordalény, hanem természeténél fogva individualista, s polarizáció ezért mindig volt és mindig is lesz. Ezt elsősorban stiláris, nyelvi és tartalmi vonzódások határozzák meg. Politikailag avagy társadalomkritikai szempontból a párizsi Irodalmi Újság inkább volt az urbánus értelmiség lapja, mint a müncheni Új Látóhatár, habár ez a behatárolás is erőltetett, mivel hogy az előbbi is publikált a müncheni gárdától, s az utóbbi is a párizsiaktól. Fontosabb volt az, ami összekötötte e két fórumot még a müncheni Nemzetőrrel is, Tollas Tibor lapjával, aki pedig nem volt igazán belső tagja sem az urbánusoknak, sem a népieknek. Cs. Szabó László teljesen egyforma rendszerességgel publikált mind a két lap hasábjain, habár Fejtő Ferenc, Méray Tibor, Halász Péter, Enczi Endre, Megyeri Sári, Kéthly Anna és mások hangvétele az Irodalmi Újságban bizonyos értelemben eltért az Új Látóhatárban gyakoribban jelentkező Gombos Gyula, Sztáray Zoltán, Molnár József, Borbándi Gyula és mások hangjától. Nem volt ebben semmi antagonizmus vagy vetélkedés, kenyérharcról pedig eleve szó sem lehetett, mert mindkét lap küzdött az életben maradásért, az írók pedig vagy ingyen dolgoztak, mint az Új Látóhatárnak, általában, vagy igen csekély, szinte szimbolikus honoráriumokat kaptak, mint az Irodalmi Újságtól. (Többször meg is említettük Méraynak, hogy hagyja abba, de ő az utolsó számig úgy tartotta illendőnek, hogy az Irodalmi Újság igenis fizessen honoráriumot.) Ez a „polarizálódás”tehát földrajzi volt egyrészt a Párizs fölöttébb, intellektuálisabb légköre a germán Münchennel szemben, ahol viszont a Szabad Európa irodája volt, ahol a munkatársak közül többen keresték a mindennapi kenyerüket. A londoni BBC körül kialakult írói társadalom — Határ, Cs. Szabó, Gömöri, Siklós, Sárközi és