Kritika 2. (1973)

1973 / 3. szám - Beszélgetés Lukács Györggyel

LUKÁCS GYÖRGGYEL­ ­Lapunk munkatársai, Rényi Péter és­­Pándi Pál felkeresték Belgrád rakparti lakásán Lukács Györgyöt, s beszélgetést folytattak vele a gazdasági és kulturális élet aktuális kérdéseiről. A nyolcvanharmadik évében járó világhírű marxista teoretikus, az alkotó filozófus, szigorú munkaterv szerint dolgozik ma is. Szenvedélyesen érvel nézetei mel­lett, s szívesen veszi, ha nyílt vitára kerül a sor.) — örülünk annak, hogy sor kerülhetett erre a beszélgetésre. Mind­járt rátérhetünk az első kérdésre. Mi a véleménye Lukács elvtársnak az új gazdasági mechanizmus bevezetéséről, mit vár az új gazdasági mechanizmustól ? — Itt, az én véleményem szerint, egy rendkívül fontos és pozitív lépés történt, ami folytatása annak az útnak, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa indított el. Miből adódtak a nehézségek, amelyekből a kiutat keresni kellett? A forradalom és ellenforradalom idején, 1917-ben a Szovjetunióban kétségtelenül szük­séges volt a produkcióban is, a hadseregben is az úgynevezett komisz­­szárrendszert bevezetni, mert a régi időből való katonai, gazdasági és egyéb szakemberek nagyrészt teljesen megbízhatatlanok, sőt az ellenforradalom hívei voltak. Én nem ismerem eléggé a Szovjetunió belső szerkezetét ahhoz, hogy meg tudjam mondani, pontosan meddig és milyen formában volt szükség erre. Kétségtelen azonban, hogy Sztálin idején nem leépült, hanem tovább épült ez a szisztéma. Bizal­matlanság uralkodott, amelyet bürokratikus koncentráció, minden apróság aprólékos ellenőrzése jellemzett. De a szocialista fejlődés, amelyet már Lenin indított el, nagyarányú nevelőmunkát végzett, amely nevelőmunkában kialakult egy rendkívül széles technikai intelligencia és képzett munkásság, olyannyira, hogy ma már Amerika irigyli a Szovjetuniónak ezt a fejlődését. Egy ilyen réteget, amely szovjet emberekből áll, nem lehetett ezen a módon kormányozni. Ennek a jelei már réges-régen megmutatkoztak. A XX. kongresszus ezt is felismerte. Az, hogy én most a személyi kultusz elnevezést nem tartom a legszerencsésebbnek, ez mellékes kérdés, de fontos kérdés, hogy ez a probléma napirenden van. A magyar pártnak nagy érdeme, hogy felismerte itt is a konkrét cselekvés szükségszerű­ségét, és­ az új mechanizmus fontos kísérlet arra, hogy a szocialista termelést a torzulásoktól megszabadított formában valósítsa meg. Ez szerintem az óriási pozitívuma az új mechanizmusnak. Olyan lépés ez, amely a marxizmus reneszánszát teszi lehetővé és szükségessé, (Rév Miklós felvétele) másrészt a visszatérést ahhoz, amit a Lenin vezette első időkben pro­letárdemokráciának szoktunk nevezni. Most már a kérdés csak az, hogy mennyiben történt meg a régivel való szakítás, és amennyiben még nem történt meg, milyen problémák merülnek fel? Szerintem bizonyos dolgokkal való leszámolás megtörtént. Nem kétséges, hogy például Magyarországon a törvénysértéseket és mindazt, ami ezzel összefügg, következetesen likvidáltuk, ellenben — ez az én vélemé­nyem — nem történt még meg minden más vonatkozásban a korábban elterjedt módszerekkel való szükséges és radikális leszámolás. Egy példával, a taktika és a teória viszonyával, illusztrálnám ezt. Nagyon sokszor halljuk annak a helytelen tételnek a bírálatát, mi­szerint az osztályharc állandóan éleződik. Ezt a tételt megcáfoltuk, de nem vizsgáltuk meg a kérdést marxista szempontból. Az-e az igazság, hogy Sztálin azt hitte: az osztályharc folyton éleződik, és ezért került sor a harmincas évek pereire? Vagy pedig — és szerin­tem ez az igazság — Sztálinnak taktikai okokból szüksége volt ezekre a perekre, és ezért megállapította, hogy az osztályharc folyton élező­dik. Vagyis: ahelyett, ami a marxizmus igazi módszere, hogy az ese­mények analíziséből alakítunk ki egy stratégiát és taktikát, a taktikai elhatározások voltak — helyes vagy helytelen elhatározások — a dön­tőek, amire ráépült a teória. Mondok olyan példát is, ahol én egyet­értek Sztálinnal taktikailag. Az 1939-es paktumra gondolok, amelyet Hitlerrel kötött, s amely szerintem az első döntő lépés volt a fasiszta Németország elpusztításához. De mi következett ebből? Sajnos az, hogy a francia és angol kommunistákat egy időre meg akarták győzni arról, hogy függesszék fel a védekezést Hitler ellen, s azt az elvet tűzték ki előttük, hogy az igazi ellenség az országban magában van, s ezzel megbénították az antifasiszta ellenállást. Gondoljanak Aragon Kom­­munistákjának első kötetére, amely ezt nagyon érzékletesen ábrázolja. Az a módszer, amely a taktikához „csinál” teóriát, még nincs tel­jesen felszámolva, s amíg ez nem történik meg, addig minduntalan abban a veszélyben forgunk, hogy a régi tradíciók a bürokráciában retrográd irányba hatnak. — Lukács elvtárs, engedjen meg egy közbevetést, ön említette, hogy azt a sztálini tételt, amely az osztályharc állandó élesedését deklarálta, helytelen dogmatikus módszerekkel, analízis nélkül bírálni. Adódhat­nak olyan helyzetek, amikor az osztályharc valóban éleződik. Értelem­szerűen tehát ön elítéli azt is, ha az osztályharc állandó éleződésének tételével szembeállítják az osztályharc állandó lanyhulásának a té­telét? BESZÉLGETÉS Ezt az 1967-ben készített s a Népszabadság 1967. évi karácsonyi számában megjelentetett interjút három ok miatt közöljük újra. Először azért, mert Lukács Györgynek ez a fontos, alapkérdé­sekben állást foglaló nyilatkozata csak napilapban látott napvilá­got, ezért ma már nehezen hozzáférhető. Másodszor azért, hogy azok a fiatalok, akik öt évvel ezelőtt még nem nagyon foglal­koztak a szellemi élet közügyeivel, most megismerkedhessenek ezzel a dokumentummal. Harmadszor: azért közöljük újra ezt a beszélgetést, hogy érveket állítsunk szembe azokkal, akik csak a vitapontokat tartják számon a kommunista mozgalom és Lukács kapcsolatának történetéből, s „kritikátlanságot”, vita nélküli „békét” emlegetnek Lukács Györgynek a pártba való visszatérésével kapcsolatban. Az „Országos agitációs propaganda- és művelődési tanács­kozás” 1973. január 24-i ülésén A­cz­él G­y­ör­g­y, a Központi Bizottság titkára rámutatott arra, hogy Lukács Györgynek „A pártba való visszavétele kritikai visszavétel volt. Emlékez­tetek a Politikai Akadémián, a jelenlétében 1968-ban kezdemé­nyezett vitára a kontinuitás és diszkontinuitás kérdésében. Vitatjuk azt a nézetét ma is, amely a szocialista realizmus mai fő feladatául az úgynevezett »leleplezést« jelölte meg. Nem ér­tettünk és nem értünk egyet az általa használt »sztálinizmus« kifejezéssel. Nem egy kritikus és irodalomtörténész vitatkozott vele a magyar irodalmi hagyományok leszűkítése miatt, nem fogadva el azt a helyet, amelyet benne például Madáchnak ki­jelölt. Sorolhatnánk még több, akár fontosabb kérdést is. Meg­győződésünk, hogy csakis műve kritikai elemzése — amely változatlanul feladata a marxista társadalomtudósoknak — vezethet el bennünket értékeinek tisztább felismeréséhez is.” Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy: „Az ilyen, nagyszabású, ellentmondásos marxista életmű megítélésével kapcsolatban ma is példamutató és tanító az az értékelés, amelyet Lenin adott Rosa Luxemburgról 1922-ben azzal kapcsolatban, hogy — idé­zem —: »Paul Lévi most nagy buzgalommal igyekszik érdeme­ket szerezni... azzal, hogy Rosa Luxemburgnak éppen azokat a műveit adja ki újból, amelyekben Rosa Luxemburgnak nem volt igaza. Erre egy jó orosz mese két sorával felelünk — írta Lenin —: a Sas néha, igaz, földre ereszkedik, de csirke sose száll fel a fellegekig. Rosa Luxemburg tévedett Lengyelország függetlenségének kérdésében; tévedett 1903-ban a mensevizmus megítélésében; tévedett a tőkefelhalmozás elméletében; téve­dett, amikor 1914 júliusában Plehanovval, Vanderveldével, Kautskyval és másokkal egyetemben a bolsevikoknak a men­­sevikekkel való egyesülése mellett kardoskodott; tévedett 1918- ban a börtönben írt műveiben (de a börtönből való kiszaba­dulása után, 1918 végén és 1919 elején maga javította téve­dései nagy részét). De tévedései ellenére is Sas volt és az is marad, s nemcsak emléke lesz mindig drága az egész világ kommunistái számára, hanem életrajza s műveinek teljes kiadása is... igen tanulságos lesz a kommunisták számos nemzedékének nevelése szempontjából az egész világon.. .■*” 12

Next