Kritika 3. (1974)
1974 / 3. szám - Litván György: Egy ismeretlen Lukács György-levél
Egy ismeretlen Lukács György-levél Lukács György 1920 körül LITVÁN GYÖRGYzetben is.KRITIKA Akció az 1920-as népbiztosper vádlottainak megmentésére Az alábbi két levelet — másolatban, francia nyelven — a francia külügyminisztérium levéltárának 1972-ben megnyitott, „Europe 1918— 1929” címet viselő iratanyagában, ezen belül a csaknem száz kötetre rúgó magyar vonatkozású anyag „Justice" (Igazságszolgáltatás) feliratú dossziéjában találtam. Úgy vélem, közzétételüket a levélírók személye és a levelek tartalma egyaránt indokolja. Lukács levelének címzettje, Charles Andler (1866—1933), kiváló francia germanista, a Sorbonne és a College de France tanára volt, pártállására nézve szocialista. Kiadta franciául a Kommunista Kiáltványt, nagyobb munkáiban — többek között — Bismarckkal és a pángermanizmussal, a német államszocializmus kialakulásával, a német szocializmus 1914 utáni felbomlásával, később elsősorban Nietzschével foglalkozott. Mint a levelekből is kiderül, ő volt Lukács György első francia méltatója. 1912-ben írta lelkes recenzióját „A lélek és a formák”-ról. Itt közölt szép ajánlólevelében néhány tárgyi tévedés helyreigazításra, néhány utalás magyarázatra szorul. Lukács nem nemesi, hanem gazdag polgári családból származott. A Tanácsköztársaság bukása után nem került börtönbe, hanem egy ideig Budapesten bujkált, majd sikerült kijutnia Bécsbe, ahol éveken át — e levél írása idején is — az újjászerveződő KMP egyik legaktívabb vezetője volt. (Leveléről és a benne foglalt kérésről a párt Központi Bizottságának feltétlenül tudnia kellett.) Millerand, akiről Andler professzor levelében többször is szó esik, ez időben Franciaország miniszterelnöke és külügyminisztere volt, a kérés tehát lényegében hozzá irányult. Végül a példaképpen említett Gustave Flourens a Párizsi Kommün egyik vezetője és mártírja. A levéltári anyagban követhető volt az ügy további alakulása is. A két levélről április 9-én másolatot küldtek a budapesti francia külképviseletnek, április 16-án pedig a külügyminisztérium bizalmas kérdést intézett a magyarországi francia főbiztoshoz: lehetségesnek, illetve célravezetőnek tartaná-e a hivatalos francia közbenjárást a magyar kormánynál a volt népbiztosok és társaik érdekében? Fouchet főbiztos pontosan egy hónappal később, május 16-án válaszolt, s a magyarországi „néphangulatra” hivatkozva a leghatározottabban ellenzett, eleve hatástalannak ítélt minden ilyen irányú beavatkozást. Hozzátette, hogy a küszöbönálló (Magyarországra igen kedvezőtlen) békekötés miatt sem ajánlatos „tovább fokozni” a magyar nép franciaellenességét. Millerand és minisztériuma nem erőltette tovább a dolgot, a két levél és a népbiztosok ügye Párizsban ad acta került. Budapesten annál kevésbé. Júliusban kezdődött el a tíz népbiztos pere, és az év végén, december 28-án hirdette ki a bíróság az ítéletet: Ágostonra, Bokányira, Haubrichra és Vántusra halált, a többi hat vádlottra életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki. (A tárgyalás előzményeiről és lefolyásáról részletes tájékoztatást nyújt Rév Erika néhány éve megjelent könyve: A népbiztosok pere. Bp. 1969.) Az ítéletek végrehajtására azonban, mint ismeretes, mégsem került sor. Az ellenforradalom által bebörtönzött és elítélt magyar kommunistákat és szocialistákat ekkor csak külső erő szabadíthatta ki, de ezt az életmentő segítséget nem az antantintervenció, hanem a szovjet kormány által kezdeményezett fogolycsere-akció nyújtotta. Charles Andler úrnak, a Sorbonne tanárának, Tisztelt Uram, Engedje meg, hogy emlékezetébe idézzem azt a jóindulatú kritikát, amelyet ön írt „Die Seele und die Formen” című könyvemről, s amelyben annak a kívánságának is kifejezést adott, hogy írjak egy hasonló könyvet a regényről is. Itt küldöm önnek, ha nem is az erről szóló befejezett könyvet, de mindenesetre egy átfogóbb munka első részét. Kérem, kedves Uram, fogadja ezt is ugyanolyan jóindulattal, mint első könyvemet. Szeretném egyszersmind arra kérni, segítsen megmenteni azoknak a szerencsétlen elvtársainknak az életét, akik a magyarországi fehérterror hatalmába kerültek. Csupa kiváló emberről van szó, akiket justizmord fenyeget A jelenlegi magyarországi helyzetet az alábbi tények jellemzik: A mostani rezsim törvénytelennek nyilvánította a Tanácskormányt, annak ellenére, hogy ez utóbbi a legcsekélyebb vérontás nélkül került hatalomra, és hogy hatalmát egyedül gyakorolta az ország egész meg nem szállt területén. Ennek következtében e kormány intézkedéseit, amelyeket saját szervei, részben az ancien régime hivatali bürokráciájának közegei hajtottak végre, közönséges bűncselekményeknek minősítették. Így a nagyipar szocializálását (állami tulajdonba vételét) a mai rezsim „lopásnak” tekinti, a letartóztatást „a személyi szabadság megsértésének”, a szabályos bírói ítélettel kiszabott halálbüntetést pedig „gyilkosságnak”. A Tanácskormány bukása és a fehérterror kormányzatának hatalomra kerülése után visszamenő hatállyal haditörvénykezést léptettek életbe, ami példa nélkül áll a perrendtartás történetében. Ma a tanácsrendszer idején elkövetett összes állítólagos bűncselekmények elkövetői felett kivételes törvényszékek ítélkeznek a hadijog alapján. A kiszabható büntetések törvényszabta felső határait eltörölték, s az ellenforradalmi bíróságok tetszésük szerinti büntetéseket mondhatnak ki. Így például az „osztály elleni izgatás” vétsége tíz évig terjedhető börtönnel büntethető. Valamely felsőbb hatóság utasítására végrehajtott azonos cselekményért a munkásokat és a forradalmárokat a legsúlyosabb büntetéssel sújtják, a régi és a mai rezsim állami hivatalnokait viszont még csak bíróság elé sem állítják. Íme, két példa a mai rezsim által számtalan esetben elkövetett justizmordra, Korvin Ottót kötél általi halálra ítélték. Az ítélet indoklása a következőképpen hangzott (a Pester Lloyd 1919. december 21-i számából idézem):* „Korvin-Klein Ottó, 25 éves banktisztviselő, bűnös, mint felbujtó, három rendbeli gyilkosságban, mivel mint a Tanácsköztársaság funkcionáriusa, megjelent a bíróság előtt, amelynek ítélkeznie kellett a kommunisták törvénytelen hatalmának megdöntésére szövetkező ellenforradalmárok ügyében, és jelenlétével befolyásolta az ítéletet, majd az elítéltek jelenlétében a kivégzés módozatairól Krammer Sándor vádbiztossal vitatkozott, így beavatkozásával és magatartásával a tetteseket megerősítette előre megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekményeik végrehajtásában.” Korvin Ottót, a tiszta jellemű és áldozatkész idealistát ilyen ítélet alapján végezték ki. Dr. László Jenőt is kötél általi halálra ítélték és kivégezték. Íme az indoklás: „Dr. László Jenő, 41 éves ügyvéd, bűnös, mint felbujtó három rendbeli gyilkosságban, mivel jelen volt, amikor Rákos Ferenc, a forradalmi törvényszék elnöke megbízta Cserny Józsefet, a terrorista csapatok parancsnokát, hogy elnököljön annak a forradalmi bíróságnak az ülésén, amely utasítást kapott, hogy ítélje halálra az ellenforradalmár Stenczel Jánost és társait, és mivel ő (László) fejbólintással fejezte ki egyetértését.” Így jár el és így ítélkezik minden ügyben az ellenforradalmi törvényszék. Ha pedig néha mégis arra hajlana, hogy megkegyelmeznek valamelyik halálraítéltnek, akkor a fegyveres különítmények erőszakkal állják útját a kegyelem gyakorlásának, és kényszerítik ki az ítélet vérehajtását. Ez a bíróság fog ítélkezni a Tanácskormány következő tagjai fölött: dr. Ágoston Péter, a budapesti egyetem tanára, külügyminiszter; Bajáki Ferenc, szakszervezeti tisztviselő; Bokányi Dezső, a Munkásbiztosító Pénztár igazgatója; Dovcsák Antal, szakszervezeti tisztviselő; Haubrich József, szakszervezeti tisztviselő; Kalmár Henrik szerkesztő; Kelen József mérnök, neves elektrotechnikus; Nyisztor György, szakszervezeti tisztviselő; dr. Szabados Sándor ügyvéd; Vántus Károly asztalos. A Kormányzótanácsnak ezt a tíz tagját 200 gyilkossággal vádolják, mivel a Magyar Tanácsköztársaság fennállásának négy és fél hónapja alatt — a hivatalos ellenforradalmi adatok szerint — öszszesen 200 ember halt erőszakos halált; egy részüket a bíróságok ítélték el az akkor érvényben levő jogszabályok alapján, másik részük pedig ellenforradalmárként, fegyverrel a kézben, harcban esett el. Párizs * Az idézett sajtótudósítás tömörített, nem szó szerinti és tartalmilag sem egészen pontos foglalata az ítéletindoklás eredeti, hosszabb szövegének. Ez utóbbi szerint Korvin nem a tárgyaláson, csupán a kivégzés színhelyén jelent meg. Hasonló pontatlanságok fordulnak elő a László Jenőre vonatkozó idé nő