Kritika 13. (1984)

1984 / 6. szám - M. Gy.: Dobai Péter: Háromszögtan - -csáki-: Németh Pál: Párkák - -angyalosi-: Bor Ambrus: Morion - Szabó György: Gyertek el a névnapomra

kesztésbeli fegyelem nélkül halomba hordva. A könyv sikerületlenségét nemcsak azért kell fájlalni, mert egy eddig jó műveket eredmé­nyező írói pálya megbicsaklása látható benne, hanem azért is, mert az emberiség sokféle fe­nyegetettségével — életünk túlszabályozottsá­gával, egymás közötti kapcsolatainkban az ér­dekek előretörésével, a környezetszennyezés­sel, bürokráciával stb. — valóban fel kell ven­ni a harcot, akár a szatíra fegyverével is. A harc azonban nem sok sikerrel kecsegtet, amíg ezt a fegyvert nem egy Karinthy, hanem csupán (a vicces beszélő nevek egyikét idéz­ve) egy Lábinthy Frigyes tehetségével forgat­ják. (Szépirodalmi) G. ZS. Dobai Péter: Háromszögtan D­obai Péter munkássága minden bizonnyal jelenkori irodalmunk — sőt, szellemi éle­tünk — egyik legtalányosabb jelensége. Alig található ugyanis nálunk alkotó, akinek tevékenysége oly sokrétű volna, mint az övé, s akinek eddigi életművében ugyanakkor oly rapszodikusan váltakoznának a jelentős eszté­tikai értéket képviselő művek és a gyenge, némelykor kiábrándító színvonalú munkák. Ennek az értékingadozásnak a többműfajú­­ság önmagában nyilvánvalóan nem lehet oka; az eddigi művek tükrében annyi azonban mégis több-kevesebb bizonyossággal állítha­tó, hogy Dobai nem minden területen egy­formán otthonos. Amellett, hogy izgalmasak, gondolatgazdagok a filmnyelv kérdéseivel foglalkozó tanulmányai (ezek szintén nemrég jelentek meg az Archaikus torzó című kötet­ben), Dobai Péter legjobb művei mégis az elbeszélései (elsősorban a Játék a szobákkal című kötet novellái) és regényei (Csontmol­nárok, Vadon). Ez az állítás paradoxonnak tűnhet annak fényében, hogy Dobai legújabb, egyértelműen kudarcnak számító könyve, a Háromszögtan szintén próza. Ez a tény azonban inkább az egészében véve is ellentmondásos alkotói munkásság egy újabb különös jelenségére vi­lágít rá: úgy látszik, hogy az utóbbi időben Dobai Péter fontosabb és jelentősebb mun­kái között mintegy „levezetésként” kibocsát műhelyéből egy-egy irodalmi mellékterméket is. Ilyen volt már a Lavina című kevéssé si­került álkrimi is, és ilyen most a Három­szögtan című, panelekből építkező, lektűr­nek is eléggé halovány könyv. Első látásra úgy tetszhet, mintha ez a mun­ka egy adott magatartásforma, életvitel lehe­tőségeit, s az ahhoz tartozó emberi kapcsola­tok természetét vizsgálná. Csakhogy ebben a könyvben a szándék szerinti eszmei „mély­séget” legfeljebb az ábrázolás kimódolt kül­sőségei hordozzák, így aztán a főhősnő éle­tének különböző mozzanatai, mint az action gratuite-szerű válás vagy a pillanat romanti­kájából táplálkozó találkozás a „titokzatos” férfival, illetve az ezt az epizódot ellenpon­tozni hivatott prágai kaland a megelevení­­tés során nem a mű valószerűségét, hanem mesterkéltségét fokozza. A Háromszögtanból éppen a kidolgozott motiváció, a jellemek el­mélyült megformálása, a mű szerkezetének egyensúlya és nyelvének igényessége hiány­zik, vagyis nagyrészt mindaz, ami hitelessé tehetné az ábrázolást. (Magvető) M. GY. Németh Pál: Párkák ! A­dott egy már nem nagyon fiatal pár, fe­jenként egy-egy mamával. Ez utóbbiak párkák. Hozzájuk társul harmadikként — hogy teljes legyen a csapat — a férj fő­nöknője, egy iskolaigazgató. A párkahadsereg egyenként és együttesen is nyomasztó hatást gyakorol az amúgy sem gondtalan párra. Ez 29 a három hosszabb elbeszélés Németh Pál első kötete, a Párkák. A terjengős novellák telítve vannak élet- és valóságdarabokkal; az egyes alakok gazda­gon, bőven jellemzettek — mégis nehézkes, kimódolt az ábrázolt világ egésze. Németh jó megfigyelőkészséggel szedte össze az érdekes­nek látszó részleteket, csak éppen elvész ben­nük: vagy a jellemvonások részletezése nyom­ja agyon a helyzetet, vagy fordítva. A párkák — elsősorban szerencsétlenek. Ha karaktertorzulásuk nem is orvosi eset — de pszichológiai tanulmány. Fő jellemzőjük a belső vagy külső elmagányosodás — ezt vi­szont nem sikerül Némethnek meggyőző mó­don társadalmi torzulásként feltüntetni, az alakok tehát nem lépik túl saját körüket. Ugyanakkor nélkülözik a szociografikus pon­tosságot — s az epika tágas keretei közé sem férnek. Az iskolaigazgató esetében egy vég­letesen értetlen, a hatalomvágytól beteges fő­nökkel áll szemben a nyugalmas állásra áhí­tozó félművész; lehetséges konfliktusaik így két-három izolált jellemvonás összeütközésé­ből fakadnak. A két öregasszony majdhogynem mániás — ez azonnal gyengíti az írások epikai hitelét, művészi feszültségét. Az életből „átemelt” helyzetek, párbeszédek túlságosan direktek, olykor még a szükséges stilizálást is nélkülözik. (Magvető) — csáki — Bor Ambrus: Marion I­gazat kell adnunk a fülszöveg szer­zőjének, Bor Ambrus kisregénye valóban bravúros teljesítmény. Roppantul nehéz feladatra vállalkozott benne az író. Sokan gondolják úgy, hogy valóságos történelmi sze­mélyekről regényes formában írni voltakép­pen egyszerűbb, mint szuverén, fiktív világot teremteni. Ez azonban mélységes tévedés. Ami a figurából adott (az olvasó­ feltételezhető is­meretanyaga révén), az éppen annyira meg­köti az író kezét, mint amilyen mértékben az ábrázolás alapjául szolgál. Ezenfelül­ az ol­vasó jóval kritikusabb az ilyen regényhősök­kel szemben, csak azt fogadja el, ami meg­egyezik saját elképzeléseivel — vagy ami el­lentmond azoknak, de olyan evidenciával „él” a papíron, hogy kénytelen elfogadni. Bár Ambrus műve talán azért olyan hatásos, mert mindkét lehetőséget kihasználja. Látha­tóan mindent tud hőseiről és korukról. Ez a fölényes okossággal kezelt ismeretanyag azon­ban sohasem válik az ábrázolást elnehezítő ballaszttá. Sohasem kell azt éreznünk, hogy az író egyszerűen ismereteket közöl velünk, noha a regény narrátora egy pillanatig sem tagadja meg a könyvekben és sorsokban bú­várkodó kései filosz utód beszédhelyzetét. A bűvészmutatvány sikerül: tények és adatok mintegy varázsütésre eltűnnek az életre kelő — vagy inkább újjászülető — hősök szuggesz­­tív elevensége mögött. Tehát a szerző mint­egy kitágítja, háromdimenzióssá teszi azt, amit Heinéről, Mazziniről, Garibaldiról tudtunk. A regény felépítése is mintaszerű. Minden motívum, részlet kapcsolatban áll a főszereplő Trivulzio hercegnővel, ugyanakkor pedig meg­őrzi viszonylagos autonómiáját. Nagy jelentő­ségű ebből a szempontból a nyitó­epizód. Stendhalé, akinek kapcsolata a hercegnővel egy, a portréjára vetett futó pillantásban me­rül ki. Ezt a pillantást azonban a sokat sejte­tő megjegyzés követi: „San Severino nem volt ilyen szép” — amivel az író máris bonyolult kapcsolatrendszert hoz létre az irodalom és az úgynevezett valóság, a portré és a valósá­gos személy, az individuum és kora között, így teremtődik meg a jellegzetesen szűk­szavú, laza, vázlatszerű meseszövés, amely egységes atmoszférát ad az elbeszélésnek. Ugyanakkor pedig a szükségszerűségek és a véletlenek elegáns összjátékát hozza mozgás­ba, amelyből megérthetjük, hogy Bor Amb­rusnak fontos mondandói vannak számunkra a történelemről, az időről, az egyes ember, a nagy személyiség bűvköréről, lehetőségeiről. (Magvető) — angyalosi — Gyertek el a névnapomra j­ól kimunkált, tiszta vonalvezetésű és realisztikus képeiben mindig találó, gazdaságos film ez, melyet operatőrként Illés György jegyez. De nemcsak a megjele­nítés korrektsége miatt számíthat népszerű­ségre. Bizonyára sokan fogadják rokonszenv­­vel publicisztikus „beolvasó” hevületét is, ahogy szembefordul egy társadalmi anomáliá­val (az elvtelen hatalmi klikkek leleplezését ígéri), s egy tragédia nyomonkövetésével megpróbálja kideríteni az igazságot. Legalábbis szándéka szerint a filmet tehát a jóindulatú, társadalom­javító munkák közé könyvelhetjük el. Sőt, eleinte úgy látszik, ennél többet is kapunk, nemcsak szándéka szerint, de valóságosan mélyre ásó, akár a megrendítésig eljuttató emberi drámát. Az el­ső harmad mindenesetre ilyet ígér. A nagy „elvtársi mulatozás” szorongató (bár kissé túljátszatott és alakjaiban sematikus) jelene­tei után azonban a történet két közhely­vál­tóján is átkattogva elkanyarodik egy „ameri­­kanizált” dramaturgia irányába, és társadal­misága megalapozatlan moralizálásba fullad, realisztikus jellegét végképp elveszti. Maga a történet egyébként Karinthy Ferenc Házszentelő című írásából való, ebből készí­tette Fábri Zoltán a forgatókönyvet, s a fil­met. Egy magyar kisváros üdülőtelepén va­gyunk, László-napi ünneplésre (s egyben ház­­avatóra) gyűlnek össze a helyi előkelőségek: trösztigazgató, főszerkesztő, városi első titkár, főorvos, gyári vezér, külkereskedő, sportem­ber — és a találkozó kisvártatva amolyan úri kanmur­ba torkollik, ahol egyik zsíros étel követi a másikat, és a társaság hamar leré­­szegedik. Ez a mulatozás, mely — sajnos — kezdettől fogva mesterkélten magasra van srófolva, s így a fokozás lehetőségétől elesik, befolyásos és harácsoló potentátokat mutat, különösebb egyénítés nélkül. Mindegyikük egyetlen maffia tagjának látszik, és — noha csakis a munkáshatalom révén juthatott po­zícióba — mindegyikük olyan önelégülten magabiztos, hedonista, gátlástalan és gazdag, hogy amikor a lakoma végén nosztalgikusan elzümmögik a „Hej, te bunkócska, te drágát”, a nézőben már kellően feszül az indulat. Né­mi emelkedettséggel úgy is fogalmazhatnánk, hogy a filmnek itt, e bevezető részben, sike­rül olyan nézőszöget találnia, amely azonos a miénkkel, a népivel­, mivel pedig egyetlen embert mégiscsak találni vélünk e Szodomá­ban, aki puritánabbnak mutatkozik (és ez a helyi Vasmű igazgatója), rokonszenvünkkel kezdjük őt körülfonni. De ravasz csavarintás következik. Ennek a Vasmű-igazgatónak van egy fel­serdült lánya, akit egyedül nevel, és aki most, e László-éjszakán, és itt, a hegyen tartja szükségesnek bejelenteni: nemcsak szüzessé­gét hagyta el, de immár az atyai­­házat is, egy szakállas, amolyan hőzöngő ifjú kedvéért, aki történetesen egy helyi ügyvéd fia. És hogy hozzá akar menni, és hogy vele akarja élni a maga életét. Megjelenik az ifjú is, csak­, ugyan egzaltált lény, némi demagóg szóla­mokkal. Az összecsapás rövid és erőszakolt, ennélfogva hiteltelen, s még inkább az, hogy az atya, aki eddig alig ivott, s amúgy is eléggé önmagán uralkodónak látszik, felballag a jelenet a filmből

Next