Kritika 14. (1985)
1985 / 4. szám - Konsztantyin Csernyenko emlékére
gy politikus credóját sohasem, egyszerű meghatározni, nemcsak azért, mert — mint Kossuth mondotta volt — a politika az egzisztenciák tudománya, hanem azért is, mert a személyes szándék és a megvalósulás folyamata közötti kapcsok a legtöbbször rejtve maradnak a nyilvánosság előtt. Mégis, Konsztantyin Csernyenkótól búcsúzva, az SZKP KB főtitkárának, a szovjet állam elnökének két gondolatát — azt hiszszük — joggal számíthatjuk a politikus legbensőbb megnyilatkozásai közé. Realista volt, aki hosszú-hosszú éveket töltött olyan tevékenységekkel, amelyek egy párt, egy állam életében rendkívül fontosak, ám roppant kevéssé látványosak. A hétköznapi munka, a folyamatos politikai élet volt Konsztantyin Csernyenko életeleme, s ennek tapasztalatait hasznosította, érvényesítette, amikor a szovjet nép bizalma a párt, illetve két hónap múltán az állam legmagasabb tisztségébe emelte. „Reálisan kell értékelni az elért eredményeket, nem felnagyítva, de nem is kisebbítve őket. Csak ez a magatartás óvhat meg attól, hogy hibát kövessünk el a politikában, attól a kísértéstől, hogy a kívánatosat valóságosnak tekintsük, s csak ennek alapján ítélhető meg pontosan, hogy — mint azt Lenin mondta — mit végeztünk el, s mit nem végeztünk még el.” Íme, Csernyenko politikai realizmusának rövid összegezése. Nem véletlen, hogy Konsztantyin Csernyenko halála után, a végső búcsú első pillanataiban barát és ellenség az elhunyt politikai portréját felvázolva a béke fenntartásáért folytatott erőfeszítéseit hangsúlyozta. Fájdalmasan rövid ideig töltötte be a párt és az állam legmagasabb tisztségét, mindössze tizenhárom hónapig. Ez idő alatt azonban munkájának középpontjában a világot a fegyverkezési verseny által fenyegető veszély elhárítása állt. Éppen azért, mert realista politikus volt. Pontosan felmérte azt, hogy hazájának, a Szovjetuniónak, a szövetségeseknek, a szocialista tábor országainak nem csupán elvi politikája a békés egymás mellett élés, hanem további belső fejlődésüknek is ez az elemi feltétele. „A helyzet bonyolultsága arra késztet bennünket, hogy megkétszerezzük, megháromszorozzuk a béke és a nemzetközi együttműködés politikája megvalósításáért kifejtett erőfeszítéseket” — így fogalmazott egyik tavaly tavasszal elhangzott beszédében. Ebből a beszédből, mint egész politikájából a felelősség sugárzott: az a felelősség, amelyet a világ első proletárállamának az emberiség haladásáért vállalnia elengedhetetlen kötelesség. Nem a félelem vezette ezt a békepolitikát, mert a Szovjetunió számtalanszor bebizonyította: tud erőt mutatni, ha arra van szükség, s nem enged a zsarolás semmilyen formájának. De éppen erejének tudatában nem kívánta alkalmazni azokat az eszközöket, amelyeket a szocializmussal szemben álló ellenséges erők alkalmaztak. Konsztantyin Csernyenko személyes érdemeit hangsúlyozva, semmi esetre sem feledkezhetünk el arról a tényről, amelyet ő maga sem szűnt meg hangoztatni: politikája a folytonosság elvén alapult. Leonyid Brezsnyev, illetve Jurij Andropov vezetésével maga is részt vállalt annak az irányzatnak a formálásában, amelyet képviselt. Pályájának szerves része volt az a beszéde is, amelyet tavaly a szovjet írók első kongresszusa ötvenedik évfordulójának megünneplésekor tartott. Maga is utalt arra ebben a beszédében, hogy az az ötven esztendővel ezelőtti írótanácskozás korántsem maradt pusztán irodalmi jelentőségű tény. Sokkalta inkább a szovjet értelmiség első felnőtt generációjának reprezentatív bemutatkozása volt, a sok-sok fontos irodalmi ügy mellett, amelyek, természetesen, akkor a tanácskozás napirendjén szerepeltek. Amikor Konsztantyin Csernyenko ezt a jeles eseményt méltatta, voltaképpen a szovjet értelmiség változatlanul fontos szerepére is felhívta a figyelmet. Arra a körülményre, hogy a tudományos-technikai forradalom évtizedeiben éppen az a társadalom, amely alapelvei szerint a tudományos tervezést tette meg belső életének alapjául — az értelmiség aktivitására fokozottan számít. Nemcsak ekkor, hanem a gazdasági kérdésekről szólva, szinte kivétel nélkül minden alkalommal szerepelt Konsztantyin Csernyenko beszédeiben ez a kifejezés: minőség. Szükségszerűen, mert politikai realizmusából következően látnia kellett neki is, a párt és az állam vezetésének is, hogy a munka magasabb színvonalra történő emelése, a szigorú minőségigény — a szovjet, s általában a szocialista társadalom fejlődésének alapkérdése. Ezen a területen pedig a dolgozó osztályok összességére, tehát a munkásságra ugyanúgy, mint az értelmiségre vagy a parasztságra döntő szerep vár. Súlyos veszteség Konsztantyin Csernyenko távozása. Az élet azonban nem áll meg:emlékezni és emlékeztetni kell halottaink tetteire, de nekünk, élőknek tovább kell dolgoznunk, tevékenykednünk. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának újonnan megválasztott főtitkára a gyász első óráiban is a munka, mégpedig a minőségi munka követelményét hangsúlyozta. Magától értetődően emelte ki a szovjet politika folytonosságát, hiszen évek óta maga is közvetlenül dolgozott a gazdaság, a társadalom fejlődését kijelölő célok világos megfogalmazásán. Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko nevét említette első beszédében, amelyet megválasztása után tartott, s ezzel igazában folyamatos és fegyelmezett munkára szólította fel a társadalmat. Az a körülmény pedig, hogy megválasztása után közvetlenül párbeszédet folytatott a nyugati hatalmak képviselőivel — a béketörekvések töretlenségét bizonyítja. „A Szovjetunió soha senkit nem fenyegetett” — mondotta Konsztantyin Csernyenko temetésén Mihail Gorbacsov. — „Ám senkinek sohasem fog sikerülni az, hogy rákényszerítse saját akaratát a Szovjetunióra. A szocializmus — mint Lenin tanította — be fogja bizonyítani előnyeit, de nem a fegyverek erejével, hanem a gazdasági tevékenység, a gazdasági, a politikai és az erkölcsi élet minden területén mutatott példa erejével." Az a munka, amelyet ebben a szellemben folytatunk — a legméltóbb emlékezés a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam elhunyt vezetőjére, Konsztantyin Csernyenkóra. KONSZTAMTYIN CSERNYENKO EMI.fiKfiRE KRITIKA