Kritika 14. (1985)
1985 / 3. szám - Kuczka Péter: A törékeny kis Linda - Sarkadi László: A vegytiszta család
A törékeny kis Linda rülnek a gyerekek, sziszegnek, kiáltoznak, rugdosnak, ütnek , megjött Linda, örülnek a feminista hajlamú női nézők, megjött Linda, egy-egy epizódban többször is megmutatja, hogy mit érdemelnek azok a környezetében élő hülye „mackók”, apák, vőlegények, főnökök, bűnözők és detektívek, az a csupa alsóbbrendű népség, és hogy hova kell rúgni nekik, és hogy lehetnek hárman-négyen is, lehetnek erőszakosak és elszántak, akkor is megkapják, oda, nekik, rajta, Linda — megjött Linda. Nem jött nagyon messziről, nem az évezredek, évszázadok mélyéről, semmi köze Medeiákhoz, Elektrákhoz, Melindákhoz, mindenféle Évákhoz, pár évtizede született csak filmekben és képregényekben, ott főzték, párolták, rafinálták, hol Barbarella volt a neve, hol Vámpíréia, de hogy igazán korszerű legyen, hozzá kellett keverni egy kis Bruce Leet, az ártatlansághoz valamit a keleti önvédelmi módszerek, a karate, a muai thai, a kung fu, a selambam vagy a taekwon-do lenyűgöző technikájából, és egy kis ambíciót, vonzódást a bűnüldöző szakmákhoz, hogy tetteinek társadalmi létjogosultsága is meglegyen. Csak azon kell csodálkoznunk, hogy ilyen későn ért ide. ‘Hiába, mi mindig fejhosszal elmaradunk a legfrissebb szenzációktól, a farmernadrágot is késve kezdtük gyártani, nem is szólva arról, hogy mennyire elmaradtunk a nemzetközi mezőnyben a kábítószer-fogyasztástól. De ne panaszkodjunk, inkább örüljünk az első három epizódnak, s benne Linda karrierjének, amely, ha további epizódok következnek, ebben a tempóban, igen magasra ível, ki tudná kiszámítani, hova juthat az első rész érettségiző lánykája a tizedik folytatásban? S valljuk be, hogy nem szeretnénk vele találkozni, ha valamely deviáns csoporthoz sorolnának bennünket, akár azért, mert állat- és kábítószer-kereskedelemmel, akár merít énektanítással és csempészéssel foglalkozunk. De talán még randevút sem kérnénk tőle. Figyelmes szemlélőként — s ez dicsérete is lehet a sorozatnak — azon kell csodálkoznunk, hogy alkotói milyen ügyesen és tempósan rakták össze a cselekményt és a figurákat, a tartalmakat és a formákat, innen-onnan megmaradt hulladékokból, pontosabban forgatókönyvírók és gegmenek tudatalattijából feltörő B kategóriájú filmek foszlányaiból. Valahogy úgy, mint annak idején — elő kellett szednem a művészettörténetet, hogy a nevet pontosan írjam — Kurt Schwitters, aki Merzbildeket készített lim-lomokból, kukákból kibányászott szemétből, egyébként szintén nagyon ügyesen és korszerűen, bizarr fantáziával, a „burzsoázia megbotránkoztatására” törekedve. Linda azonban nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatn akar bennünket, s bizony szórakoztatna is, ha nem éreznénk ki mögüle, hol finomabban, hol erőteljesen, az „ezt nektek” gesztusát, amely szólhat azoknak, akik szívesen nézték Charly angyalait, de azoknak is, akik távol maradnak a művészfilmek nézőteréről. KUCZKA PÉTER , Görbe Nóra és Mile Dezső A vegytiszta család Atelevízió pedagógiai laboratóriumában évek óta kísérleteznek: keresik a család didaktikai képletét Családi kör címmel. A keresés azóta tart, amióta megy a műsor. Palásthy György volt az első, aki rendezőként megtalálta azt a formát, amit ma is látunk. A képletet neki sem, azóta sem sikerült fellelni. Szép, tiszta esettanulmányokat láttunk azóta nem egyet, de valahol kudarcot vall a kísértet. Nem a technológiában, van a hiba. Talán a hipotézis alkalmatlan? Adva van egy nevelési konfliktushelyzet: öcsi születik, válnak a szülők — hová legyen agyermek, férjhez megy a lány — az anyja nem engedi felnőttként élni és így tovább, és kerekítenek hozzá „családi körülményt” és történetet. A forma tehát szépirodalmi. Nem első a nevelés egyetemes történetében: ezzel próbálkozott Rousseau, Pestalozzi, Makarenko és még sokan mások, több-kevesebb sikerrel. Egyikőjük sem volt szépíró a szó eredeti értelmében, pedagógusok voltak és gondolkodók, tehát tudósok, elméleti emberek, akiknek nagy nevelési gyakorlatuk is vot. Miért fordultak ehhez a kifejezetten művészi formához? A magyarázat csak az lehet, hogy a tudomány eszközeivel nem tudták megközelíteni vagy leírni tárgyukat: az emberré formálódás bonyolult folyamatát könnyebb ábrázolni, mint képletbe foglalni. Ebben az esettben viszont mégiscsak az „esettanulmányokkal” van baj a Családi körben. A sorozat bár-melyik epizódját nézzük, a konfliktushelyzet valóságos. Csakugyan ilyen gondok fordulnak elő a leggyakrabban a mindennapi életben. Adás közben néha eszembe jut, vajon ha mindazt tudnák a szülők, amit az epizód végén tanulságként elmond Ranschiburg Jenő vagy Vekerdi Tamás, megkímélhették volna magukat a kellemetlenségektől? Egyszerűen arról van-e szó, hogy nem tudták, mit kell tenni, mondani, elrendezni, milyen magatartást kell felvenni adott esetben? Elméletileg a válasz igen. A következtetés mégis hibás, nemcsak azért, mert a nevelésben nincs általános recept, hanem azért, mert egyedi sincs. Mit tegyen az ember, ha rájön, hogy hazudik a gyermek? Tanács ezerféle lehet, az igazi mégsem lesz közte, mert a válasz annyiféle lehet ahány gyermek él a földön. Közelíteni lehet, tipikus esetek vannak, megközelítőleg jó tanács tehát adható, adhat a pszichológus az egyedi eset alapos ismeretében. A Családi kör válaszai használhatatlanok. Valószínűleg azért, mert „A” család szerepel az epizódban és nem valamilyen igazi család. A család pedig nincs a valóságban, csak valamilyen konkrét együttese a társadalom legkisebb sejtjének. Ebből nem következik, hogy nem is lehet olyan tipikus családi együttest kitalálni, amelyiken bemutatható lenne egy-egy pedagógiai tétel. Hiszen minden nagy családregény hiteles. Azokban is tetten érhetők a nevelési konfliktusok, bár nem azért írták őket. A lélektani hitel nem a neveléslélektani tudástól függ, hanem az ábrázolás esztétikai színvonalától. Rugaszkodjunk el egy pillanatra a lehetségestől. Kérjük fel Déry Tiborit, hogy írjon egy történetet ilyen és ilyen pedagógiai tanulságokkal- Nem vállalná, de ha mégis, akkor abból Kópé Bálint alakja rajzolódna ki úgy, ahogy már ismerjük, hitelesen, húsvét valójában. Lehet, hogy lenne benne nevelési tanulság is, de nem több, mint az eredetiben. Vagy egy másik Köpe Bálint születne más néven, nem Kistarcsán és nem Farkas Zénónak hívnák a háziurait. A végeredmény szempontjából mindegy, mert a regény vagy novella születése a saját törvényei szerint menne és nem a pedagógia törvényei szerint. Ebben a sorozatban a szereplők légüres térben mozognak. A színészek játékán meg is látszik. Szemes Mari vagy Zenthe Ferenc „a” szülő és ugyan mindent meg is tesznek, hogy jól csinálják a dolgukat, mégis elvont figurák maradnak. De ne legyünk ilyen nagyigényűek, vegyünk egyszerűbb példát. Nem kell minden nevelési céllal készült illusztrációnak a magas esztétika minden követelményének eleget tennie. Érjük be azzal, ami lehetséges: legyen csupán illusztráció a történet. Ebben az esetben sem nélkülözheti a valóság illúzióját, nem lehet elvont és általános a környezet. Kovács Jánosékról kell hogy szóljon, az Újhegyi lakótelep 51-ből. Ha viszont ennyire valóságos az a család,rögtön kiderül, hogy nem a pedagógia törvényei szerint él és mozog, hanem valami másnak az alapján; ettől még bőséges nevelési tanácsadó is lehet, de csak akkor, ha azok — a szereplők és az életkörülmények — a hús és vér valóságát hitetik el velünk. Ha elhisszük, ki lehet belőle hüvelyezni mindenféle nevelési tapasztalatot — is. A morális tanulságokkal egy kicsit másként van, azok kézenfekvőbbek, a különbség csupán annyi, hogy egy regény vagy novella morális tanulságát legfeljebb a rossz tankönyvek fogalmazzák meg a mű végén. Tanmese régóta létezik, mint ahogy tanmese tulajdonképpen minden igazi mese is. La Fontaine, történetei azonban megérthetők lennének az utolsó bekezdések nélkül is. De egy kicsit messze kanyarodtunk, itt nem erkölcsi tanmesét, hanem pedagógiait látunk. Különbség nyilván van közöttük, de talán nem olyan, elképesztően nagy. Valószínűleg meg lehetne ilyet is alkotni, csak ahhoz talán egy mai La Fontaine kellene. A Családi kör történetei naturalista epizódok egy behatárolatlan világból. Szemes Mari igazi anyaként jön haza, igazi bevásárlásból, igazi gondokkal terhelt tekintettel. Minden mozdulata tökéletes, ahogy matat a kulcsokkal, teszi le a szatyrot és beszél. Sajnos ez kevés a hitelhez. Csak azért, mert minden más anyuka ugyanazzal a mondattal kezdi, ha belép az előszobába, ez a szöveg még nem lesz hitelképes. Ha a nyers valóság hű és mutatós utánzata elég volna a műalkotáshoz, a Szabó család lenne a világirodalom leghíresebb regénye. Kellemetlen dolgokat mondtam egy jószándékú műsorról. Mentségemre szóljon, hogy ez nekem se szolgál örömömre. Nem állítom, hogy eleve lehetetlen jó tanmesét kitalálni pedagógiai tanulságokkal, csak azt, hogy eddig nem sikerült. Pedig nagy szükség lenne rá. Rousseau Émile-jét nem a szépirodalmi élvezet miatt olvassuk, hanem filozófiai igazságai miatt, Makarenko kellemes olvasmány pedagógiai konzekvenciái nélkül is, a Családi kör se egyik, se másik. , SARKADI LÁSZLÓ 46