Kritika 23. (1994)

1994 / 6. szám - Almási Miklós: Posztmodern játékok

(Bevezető konfabula) Hongkong, március. A felhőkarcoló 21. emeletén iroda. Li úr (26 éves) ingujjban, fején automata telefon, szája előtt mik­rofon. Előtte nyolc képernyő villog, rajtuk az európai, amerikai, ázsiai tőzsdék, bankok árfolya­mainak adatsorai. A számsorok szatelliten érkez­nek, és másodpercenként törlődnek vagy átíród­nak­­ vásárlásokról, eladásokról. Az egyik épp diszkrét bhip-bip jelet ad - 800 millióért vett japán jent jövő tavaszra, a másik valamivel később je­lez, ugyanezt a 800 milliót Londonban lehet jól - 815 millió dollárért - eladni. A gép vár egy ki­csit, majd kiírja a tranzakció teljesítését. Li úr né­zi a képernyőket, telefonál, de ritkán avatkozik közbe: a komputerek maguk végzik az ügyletkö­téseket, a francia kamatlábváltozásra köt határ­idős ügyletet Dél-Afrikával egy német bankon keresztül, fogad a kínai-amerikai kereskedelmi egyenleg három hónap múltán esedékes nagysá­gáról. Li úr csak akkor számol golyóstollával, mi­kor a középső képernyőn néhány új adat jelenik meg, ebből saccolja meg a mai „nyereményt”. Dél van, Európában már bezárt, Amerikában mindjárt nyit a tőzsde, a szünet arra jó, hogy át­meneti kasszát csináljon, mit termeltek a kompu­terek. Valahol 40 milliónál tart a számsor, amiből még persze lejön az adó, a rezsi (Hongkongban magasak az iroda- és vonalbérletek), meg a há­rom társ részesedése. A kis iroda napi forgalma 4-5 milliárd dollár, ám Li úrnak csak 100 millió saját tőkéje van. Az is szerteszét lekötve. Egy éve még senki volt, ma - 26 évesen - a derivát ügyletek egyik guruja. Könnyen elképzelhető, hogy övé lesz Hongkong egyik legnagyobb brókerháza. (Az új kaszinó) Derivátok, határidős opciók - egyre többet olvashatunk erről a legújabb mániá­ról, a pénz nélküli pénzzel való „játék” rohamos terjedéséről, a tekintélyes hozamokról. Arról a já­tékról, melyben milliárdos tétek forognak órán­ként szerte a világban. A derivát, ez az új „játék” minden korábbi pénzügyi eszköz sikerét felül­múlja: gyorsabban fejlődik, mint a bankszakma bármely egyéb ágazata. Miről van szó? Korábban nyugalmasabb volt a bankok élete: a hagyományos betétfajtákon túl volt a részvény és volt kötvény. A részvény a tőzsdén játszott, a kötvény árfolyama is változott: mikor a részvényeké csökkent, a jónép átváltott a kötvényekre, és fordítva. Aztán pár éve robba­násszerűen terjedtek az úgynevezett határidős ügyletek, ahol nem hoci-nesze alapon megy az üzletkötés, nem pénzt, hanem ígéretet adok/ka­­pok. Például azt mondom, hogy jövő tavasszal veszek 100 dollárt a 90 Ft-ért, és ezt a jövőbeli szándékomat szerződéssel (opció) biztosítom. Ha jövő tavasszal a dollár 100 Ft, akkor 10 Ft-ot ke­restem az üzleten. Ha 80 Ft lesz, akkor buktam, a különbözetét kell megfizetnem. Olyan ez, mint egy „szerencsejáték”. De a játék nem állt meg ezeknél az egyszerű - korábban is ismert - határidős műveleteknél. Az opciót magát is el lehet adni akár aznap, sőt, az opcióra is lehet kötni opciót, az opció opciójának is lehet opciója stb. Ez a derivát­­ a határidős műveletek „leszármazottja”, aminek ma már számtalan variánsa van. „Igazi” pénz nemigen szerepel az ügyletben, az akció egy későbbi -tényleges - folyamatra vonatkozik, amit azonban a játékos többnyire nem vár be: valójában senki sem akarja birtokolni azt a részvényt (valutát, ka­matmennyiséget), amire opciója van, csak a kü­lönbözet haszna érdekes, ami - siker esetén - ak­kor realizálódik, mikor eladják a derivátot. Mondom: ma már több száz derivát van forga­lomban, talányos nevekkel, mint például Caps, Collars, Swaptions, Floors. Lehet fogadni a jen kamatlábának alakulására egy év múlva, a DAX- index (a német tőzsde árfolyamváltozásának) ala­kulására mához hat hónapra, a brazil valuta leér­tékelésének százalékpontjára stb. Olyan ez, mint mikor gyerekkorunkban játszottunk: fogadjunk, hogy a jövő héten két lyukasóra lesz, ha nem­­ fi­zetek két forintot, de ha nekem lesz igazam, te jössz nekem egy tízessel... A derivátjáték persze bonyolultabb, és termé­szetesen kockázatos is, de trükkös pénzügyi ma­nőverrel minimalizálni lehet a rizikót. Illusztrá­cióként folytassuk az előbbi - elemi - példánkat. Ha nem akarok bukni, saját opciómat egy ellen­opcióval biztosítom be: mivel 100 Ft-os opciót kötöttem az éppen 90-en álló dollárra, az ügylet­tel egy időben kötök egy másik (eladási) opciót is, ami 89-re szól. Így aztán, ha a dollár árfolya­ma emelkedik, nyerek, ha azonban esik - amit nem szeretnék -, akkor sem megyek tönkre, mert alig fogok veszíteni. Az opció-ellenopció mód­szerével bebiztosítom magam. Ám a (primitív) példából az is kitűnik, hogy a játék fele névleges, hiszen vagy az opció, vagy az ellenopció fog be­jönni, egyszerre mindkettő nem valósulhat meg: a játék fele fikció. De olyan fikció, ami, ha kellő nagyságrendben játsszák - igazi milliókat hoz... Az opció és ellenopció viszonylag kis kocká­zattal jár, de nem is hoz sok profitot, jó esetben csak a kettő közötti különbség az enyém. Vaskos nyereséghez nagyobb rizikót kell vállalni. Ezért az igazán agresszív játékosok úgy dolgoznak, hogy nem kötnek ellenopciót, vagy az utóbbit alacsonyabb szinten tartják. Nagyobb kockázat - nagyobb nyereség. Ezek az opciós és derivát üzletek a ’90-es években robbantak be a pénzvilágba: néhány év alatt kiderült, hogy mindenki ezen a pályán akar játszani: nagybankok és spekulánsok, nyugdíjin­tézetek és brókerházak. A mai pénzvilágban ez a leggyorsabban fejlődő üzletág. (A német nagy­bankok derivátosztályai például 180 százalékos növekedéssel zárták a ’93-as évet, míg „normál” tevékenységük csak 16-22 százalékkal fejlődött.) A derivát piacokon forgó tétek nagyságrendje ma már ötezermilliárd dollár (!) körül jár, plusz a ha­gyományosnak tekinthető határidős ügyletek nagyjából hasonló nagyságrendű mennyisége. Fantasztikus pénztömeg ez (Németország éves ál­lami költségvetésének öt-nyolcszorosa), aminek ráadásul az a furcsasága, hogy a bankok főköny­veiben nem is szerepel, mivel nem valós, hanem fiktív pénzről van szó. Igazi „posztmodern” játék ez: a tétek olyanok, mintha pénz forogna, de csak simulacrum, a hasonmás szerepel az ügyletek­ben. Ugyanakkor az üzletfelek mégsem csak já­tékpénzzel dolgoznak, mert az ügyletsor végén nagyot lehet kaszálni vagy bukni - igazi pénzben. A játékosok elsősorban az intézményes befek­tetők - nagybankok, biztosítótársaságok -, mert ebben a játékban nagy a kockázat, és­­ ugyanak­kor csak nagy téttel lehet mamutnyereségre szert tenni. És a bankok egy részét a különböző illegális eredetű pénzek (adótörvények elől menekülő tőke, „mosodába” küldött maffiabevétel) kellő mennyi­ségű „felesleges” pénzzel töltötték fel. Emellett a nagy pénzintézetek rendelkeznek kellő informá­ció- és adatbázissal, matematikai elemzőcsoporttal (a legnagyobbaknál 300-400 fő dolgozik e műve­letek előkészítésén), így aztán nem csoda, ha e háttér segítségével mindenki másnál nagyobb eséllyel szerepelnek e szerencsejátékban. Matematikai elemző munka és szerencsejáték? Lehetséges ez a házasság? Hiszen valamikor a ru­lettasztal mellett akadtak ilyen bolondok, képle­tekkel meg tuti módszerekkel ravaszkodtak, és mindig veszítettek. Ma megint így dolgoznak a nagybefektetők. A kifinomult analitikus eszközök a helyzet felmérésére, áttekintésére, tendenciák felfedezésére alkalmasak. Mivel azonban a deri­­vatívák piacán való nagybani üzlet - szerencsejá­ték, ezért csak matematikai elemzési adatok - ön­magukban - nemigen hoznak profitot. A nyerés­hez még valami más is kell: kockáztatható tőke, „kreatív” fantázia meg üzleti érzék. Már csak azért is, mert ma már a piacot a komputerizált adásvétel uralja, szaknyelven: program trading. Itt a számítógép maga végzi az adásvételt egy­­egy előre megadott értékhatár alatt, illetve felett. Aminek azonban veszélyes következményei is vannak: egy-két perc alatt óriási mérvű eladási (vagy vásárlási) hullám indulhat el egy időben szerte a világban, és ezek a vásárlások mind ugyan­abba az irányba mutatnak. Ami azt jelenti, hogy ezzel egy-egy eladási trend önmagát erősíti, azaz a sok-sok egyedi döntés összeadódik. A gyorsaság miatt a vásárlók/eladók nem is tudhatnak egymás­ról, tehát nincsenek abban a helyzetben, hogy ki­vonják magukat a pánik vagy a trend hatása alól­­ (Újabb mesék a pénz)

Next