Kritika 27. (1998)
1998 / 11. szám - TÁRSADALOMTUDOMÁNY - Bossányi Katalin: Lengyel László: Pártházból palotába
Magijáb A minden hónap második felében megjelenő magazin - a közoktatási lapok sorában hiánypótlásként - a pedagóguséletmód gazdagításához információk, életminták arzenálját kínálja az óvónőknek, tanítóknak, tanároknak. Bemutatja a szakma legjobbjait és a saját utat járó iskolákat, óvodákat , tantestületi, iskolai tabutémákat és pedagógusokat, időszerű oktatási információkat itthonról, Európából és a világból Emellett a kulturális ajánló, diákszem, múltidéző , egészségőrző természetgyógyászati módszerek, lelki segély, illemtan, teszt bábjáték, iskolahumor Megrendelhető: a lapkiadó Kolumbusz Oktatási és Kulturális Kht. címén: 2091 Etyek, Botpuszta Pf. 12. Telefon: 06-22/223-651 Névjegytől A PROSPEKTUSIG, KÖNYVTŐL, FOLYÓIRATTÓL A MŰVÉSZI KIADVÁNYOKIG MINDENT IGÉNYESEN TERVEZÜNK, ÉS FILMEREDETIIG KIVITELEZÜNK ■Ezen már ne múljon! Telefon: 06-20-227-497 KRITIKA TÁRSADALOMTUDOMÁNY Lengyel László: Pártházból palotába Először a szerzőről. Lengyel Lászlót lehet szeretni, nem szeretni (én amúgy az első kategóriába tartozom), de érzelmileg ritkán képes közömbös maradni iránta környezete, olvasói. Kicsit olyan, mint a nap huszonnégy órájában játszott közéleti operett felkapott szubrettje: jót-roszszat, de valamit mindenki tud, sejt, vagy sejteni vél róla. (Arról, amit játékával-szerepével felmutat, arról is, amit eltakar.) Vannak magánmítoszai, s nagy sorozatban készülnek róla közéleti mítoszok (egy ilyen termékeny szerzőnél ez maga az ultima rázió). Van, amikor szembejön minden politikai-társadalmi rendezvényen, konspiratívnak tervezett találkozón, baráti összejövetelen, hivatali ceremónián - ilyenkor azt terjesztik róla, hogy ő minden kormányok és politikusok legfőbb titkos tanácsnoka. Van, amikor hosszan elrejtőzik, s még létező telefonszámát is eltagadja jó ismerősei elől is - ilyenkor szokás halálhírét kelteni. (A következmény, többnyire egy újabb könyv.) Személyisége igencsak talányos. Szerintem szuverén. Még tévedéseiben is az, nem sugallatra téved, mert szabad ember.Van, aki azt állítja: Lengyel jót írni - nem esztétikai értelemben - csak nekrológ formában tud. (Legyen a kiszemelt áldozat végleg eltávozott barát, avagy csak hosszabb időre „ejtett” politikaihulla-jelölt.) Mások - így én is - úgy vélem, ez csak egy szerepe a sok közül. Lengyel szarkasztikus-gonoszkodó alkata, mint mondani szokás „érző szívet rejt”. Nem csupán személyes tapasztalatom, hogy ha valaki igazán bajban van, önzetlenül segít neki, s hogy számára a szellemi és morális szolidaritás tán az egyik legfontosabb érték. Személye jellemzőjéül még egy adalék. Szeretem aesopusi állattörténeteit, s többnyire telitalálatnak érzem politikus allegóriáit. (Ajánlatom: a mostanság regnáló figurák jellemfordulásainak további leírásához lapozgassa újra a Nagy Brehmet.) Mégis volt egy portréja (ebben a kötetében is újra olvasható), amely kifejezetten felbosszantott. Utóbb bevallani, hogy az ember már kezdetektől nemigen rokonszenvezett a bukott pártvezérrel, nem túl ízléses, de rólam (ezt néhány írás is bizonyítja) talán eléggé ismert, hogy nem tartozott első számú politikai kedvenceim közé Horn Gyula. Mégis, amikor először olvastam Lengyel Réka-portréját, mi tagadás elfogott az indulat. Nem a politikai rókaság hiteles - s utóbb lépésről lépésre igazolható - leírása, hanem a jelzője miatt. A cikk - eredetileg Vörös Róka - címmel jelent volna meg a Népszabadságban, de ádáz viták után (akkor) a szerkesztők kialkudták a szín elhagyását. Én mégis fortyogtam. S éppen az árnyalat miatt. Mert tetszett volna rozsdát írni, netán rózsaszínt. De vöröst, azt ne. Mert Horn nem volt „vörös” abban az elvi-etikai értelemben, ahogy én ezt tekintem, s ez a vörös nekem nagyon sokat jelent, s ha nem tévedek, még mindig jelent valami fontosat Lengyelnek is. Igaz, nem a kifakított bolsevik értelmezésben, hanem mondjuk, Garibaldi vörös sipkásainál, hogy csak egy példát emeljek ki a sok történelmi lehetőség közül. Pufogtam is magamban: Vörös Róka? Hát akkor Te mi vagy? Bizony Ezüst Róka. Nemes, nehezen becserkészhető vad, drága a bundád, sokan is vadásznak Rád. De ne bízd el magad: nem minősítettek védetté. (Még?) Aztán néztem a Horn-kormány rókalépteit, s magamban megkövettem Lengyelt. Nem. Ő mégsem róka - még ezüstben sem - ő hermelin. Tündöklően fehér bundácskáját szívesen kanyarítanák nyakuk köré a legkülönbözőbb politikai társaságbéli hölgyek, lehetőleg azért, hogy látsszék az éles fogacskák hegye, s az se baj, ha van rajta - nyomatékul - piciny vérfolt, tollpihe, szőrpamacs az elejtett vadból. Valóban, miért szeretik annyira a nők ezt a pici, törékeny, szürkülő hajú, sosem kellemkedő, ám annál kegyetlenebb igazságokat a képedbe vágó férfit? Talán a szeme miatt. Azt tessék figyelni. S miért nem szeretik a férfiak? (Úgy általában.) Ki érti ezt, miközben a hermelinpalástját oly szívesen öltenék magukra. Másodszor a műfajról és a könyvről. Miután oly sok jeles irodalmár próbált fogást találni Lengyelen, s bizonyítani szépirodalmi epigonságát, modorosságait, kevert szakmai stílusát, én mint az esztétikához kevésbé értő műélvező most leszögezem: ez legyen az önök véleménye. Nekem Lengyel stílusa tetszik. Mondhatnám: pontosan megfelelő arra a célra, amire használja. Sőt állítom: Lengyel évről évre jobban ír. (Szépirodalmi értelemben is.) Stílusa csiszolódik, jelzői kifényesednek, jellemábrázolásai egyre hitelesebbek, mesélő kedve egyre szertelenebbé válik, történetei - akár igazak, akár nem a húsba-vérbe vágóak: el tudom hinni róluk (még ha időnként nem is szeretném), hogy ez bizony így volt, vagy legalábbis, így lehetett volna. De a legeslegjobban Lengyel politika- és gazdaságtörténeti analógiáit, kibányászott beszéd-memoár idézeteit szeretem. Ezek óriásiak, s hogy, hogy nem, nagyon találóak. (Nem tudom, mennyi kutakodás húzódik meg az éppen megfelelő idézet feltalálása mögött - hasonlóan a versidézetekhez - de a feltálalása mindig ínycsiklandóra sikerül.) Nem a műveltség, az öröklött és átörökített tudás hivalkodó felmutatása tetszik ki ezekből a citátumokból, hanem Lengyel hihetetlenül bőséges tudásanyaga, legyen szó irodalomról, történelemről, filozófiáról, gazdaságról, jogról. Meg a politika természetéről. (Hű, de irigyellek!) Ha van előjog, amit az ember fogszívva ugyan, ellenideológiákat keresve elutasításukhoz - mégis elfogad: az a tudás, az intellektus előjoga. S ez nemcsak családi örökség, ez megszerzett-megdolgozott új tudás és új kultúra. Egyébként az az érzésem, hogy Lengyel érzelmileg anarchista, viselkedésében forradalmár, de az agya a konszolidátoré. Lehet, hogy mégis Bethlen István az ő nagy példaképe? Gyurmázhatnál egy ilyen mai, modern figurát, ha lennél jobb anyagra a mostani rókáidból, tigriseidből, rézkirályaidról, kék szemű tevéidről, hiúzaidról és vakondjaidról már nem is beszélve. A műfaj, amit Lengyel már sok éve művel, valóban eklektikus. De ez nem hibája, számomra inkább erénye. Aki csak közgazdaságra vágyik, olvasson Komárt. Aki szellemes jogtechnikai bújócskákat keres és szigorúan szervezett államgépezetet, az olvassa Sárközyt. Akit a pártválasztások motívumai izgatnak, az válogasson a tengernyi politológiai irodalomban. Aki szépirodalmat keres, forduljon Nádashoz vagy Esterházyhoz. (Direkt őket idézem Laci, elvégre te is szeretsz másokat bosszantani.) Aki mindennek az egyvelegére, meg még valami pluszra (másra) vágyik, az olvasson Lengyelt. Legújabb könyve (Pártházból palotába) - amely az egyik legtanulságosabb írása - műfaját tekintve regényes formában megírt politikai reál fiktion. A reált nem azért használom a science helyett, mert nem tartom elég tudományosnak. Ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy tudományosnak éppen elég tudományos ahhoz, amit ilyen közelről az elmúlt nyolc évről rögzíteni-elemezni lehet. Reálnak azért tartom, mert igaznak vélem-érzem. Fiktionnak pedig azért, mert van benne annyi fantázia, amiből kikövetkeztethető, hogy a politikai 38