Kritika 38. (2009)
2009 / 4. szám - TIZENÖT ÉVES A SÁTÁNTANGÓ - Józsa Ágnes: "Mi csak kontrollált, hiteles anyagot közvetíthetünk". Beszélgetés Monok Istvánnal, az OSZK főigazgatójával
2009. április hiteles anyagot központ igazgatója lenni. Azt gondolom, hogy a nemzeti könyvtárnak tudnia kell, hogy mi van a betűk mögött és, hogy az miért érdekes. A kutatás és feldolgozás eredményeivel pedig szolgáltatniuk kell.. Pontosabban, szolgálni. Szándékosan kerülöm a szolgáltatás szót. Európát a szolgáltatás tette tönkre. Az, hogy például az orvos nem beteget gyógyít, hanem a térítésnek megfelelően szolgáltat, s olyan mértékben, amennyi a pénzből futja. Szolgáltatássá válik az iskola. Valamiféle összegért szolgáltatóüzemmé válik, és lemond az oktató-nevelő munkáról. Nem akarom, hogy a könyvtár ilyen legyen. Természetesen, a könyvtár szolgáltat, mert digitalizál, xeroxál. De mi ezzel szolgáljuk a kutatni és a tanulni vágyót. Ha jön egy televíziós, s a tizenhetedik századi budai Várról kér képeket, akkor megkérdezem, hogy mennyit fizet, és azért adok három képet. Ez szolgáltatás, de ha előkeresek kétszázhetvenet, akkor már szolgálok. Szolgálat az, amikor teljesítik alapfeladatukat? Már a múlt század közepén kötelezték a nyomdákat, hogy küldjenek mindenből két példányt a nemzeti könyvtárnak. Most temérdek könyvkiadó van, és rengeteg minden megjelenik, ami finoman szólva sem tartozik a megőrzendő értékek közé... Ez valóban nagy feszültsége a könyvtári világnak. Alapelv az, hogy a könyvtár mint intézmény nem jogosult arra, hogy értékítéletet hozzon. A könyvtárak világszervezetének nyilatkozata (glasgow-i nyilatkozat) kötelez: a könyvtár sem politikai, sem erkölcsi, sem szakmai állásfoglalást nem tehet. Nekünk épp úgy kell gyűjtenünk a kommunista, a cionista, az antiszemita irodalmat mint akármi mást, és nincs jogunk korlátozni a hozzáférést külön bírói ítélet nélkül. Az más történet, ha a tulajdonos azt mondja, hogy csak az ő engedélyével használható. Helyben olvasásra mindent oda kell adnunk. Magyarországon eleddig egyetlen egy könyv esett korlátozás alá (Mónus Áron egy könyve). A rendszerváltozást követően kiadók sora alakult. 1997-ben például több mint ötezer-kétszáz kiadó volt. Ma ez a szám körülbelül háromezer-egyszáz. Ennyien rendelkeznek a kiadói joggal. A nagy többségük tanszék vagy műhely, amelyek egy-egy kötetet adnak ki évente. Nyolcvan-kilencven intézmény az, amely valóban könyvkiadásból él, és a kiadványok kilencven százaléka az ő termékük. A nemzeti könyvtár minden könyvből és folyóiratból hat példányt kap, s ezt a törvény által előírtan megőrzi. Magyarországon könyvekből és folyóiratokból mintegy húszezer jelenik meg mostanában egy évben. A szakkiadás jelentősen visszaesett és megszaporodott a gagyi, illetve a szórakoztató. Én pozitív változásnak ítélem, hogy egyre több munka jelenik meg a természetvédelemmel, az egészségmegőrzéssel, az utazással kapcsolatban. A kilencvenes évek elején elképesztő mennyiségű pornóújság jelent meg. Ezeknek nyolcvan százaléka megszűnt, mert nincs piaca. Nekünk a pornográfot ugyanúgy meg kell őrizni, mint egy hittankönyvet. Nem én választom, hogy mit őrzök meg. Ide érkezik az összes nagyáruház összes akciós katalógusa, minden műszaki berendezés kezelői utasítása, minden gyógyszer hatásjegyzéke, de étlapok is, értesítők, politikai plakátok, amelyeket ötvennél nagyobb számban nyomtattak. Hogy lehet ezt a mennyiséget kezelni? És nem csak a nyomtatott kiadványok száma gyarapodott az utóbbi években jelentősen, hanem az egyéb formák, például a hangos könyveké. És mi van az internettel, az ott megjelenő folyóiratokkal? A digitális tárolás nálunk nagyon sok problémát vet fel. A wikipédia nagyon okos dolog, és nagyon fontos az alkotói felület. De mi csak kontrollált, hiteles anyagot közvetíthetünk. Szabó János neve biztosan legalább hatszázszor szerepel itt. Nekünk egészen pontos adatok kellenek: mikor, hol élt, mit alkotott, hogy úgy a személyét, mind munkásságát be lehessen azonosítani. Valóban nagy kihívást jelent, hogy sok minden digitálisan születik. Ennek feltárása, nyilvántartása és feldolgozása új feladat mindenütt szerte a világon, és még sehol nem oldották meg megnyugtatóan. Mi kétségtelenül késésben vagyunk, hiszen csak most keressük a megfelelő megoldást. Az elektronikus anyagra is ugyanaz a törvényi előírás vonatkozik, mint a nyomtatottra? Két filozófia érvényesül a webaratás gyakorlatában. Az egyik a szelekciót, a másik a rendszeres mentést választja. Gond, hogy sokszor nagyon színvonalas dolgok óránként változtatják tartalmukat. Az USA-ban először kezdték az ilyen anyagok mentését. Ott havi mentésekkel dolgoznak, vagyis, az anyagok egy része elvész. De sajnos, így volt ez az ókorban is. Mi csak a megmentettet ismerhetjük belőle. A szelekciós változatot a finnek dolgozták ki. A könyvtárak szelektálva mentik a weboldalak tartalmát. A feldolgozásra és a megőrzésre nincs még megoldás. Azt már tudjuk, hogy egy pergamentekercset vagy egy foszló papírt hogy mentsünk meg az enyészettől. Látja, ez is gond. Macedóniának van, nekünk nincs állományvédelmi alapunk. Az 1850 és 1950 között nyomtatott könyveket savas papírra nyomtatták, ha nem mossák ki belőle a savat, akkor el fognak tűnni. Mi ezt az állományt digitalizáljuk kiemelten. A mikrofilmes megőrzés is egy technika, amit addig nem állítunk le, ameddig szükség van rá. A Washingtoni Kongresszusi Könyvtár például újból elkezdte a mikrofilmezést. A technológia olyan, amely százszázötven évre megőrzi az eredeti minőséget. Svédország, Norvégia, Németország az elmúlt öt évben nyitotta meg azokat a biztonsági 23