Kritika 38. (2009)
2009 / 11. szám - Józsa Ágnes: Erős közösség, sokszínűség. Beszélgetés Mikulás Ferenccel
Erős közösség. Beszélgetés Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft. és a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatójával 71 Jagyar népmesét néznek az olasz gyert/Irekek esténként, az elkészült nyolc JLtJL van hatot mind, mert megvásárolta a sorozatot a RAI. De nézhetik ezt a sorozatot a japán gyerekek is, ahol a DVD-változata jelent meg. A kecskeméti rajzfilmstúdió, hivatalosan Kecskemétfilm Kft., kétévente nemzetközi animációs filmfesztivált rendez. Ebből idén volt a kilencedik, együtt a 6. nemzetközi animációs játékfilmfesztivállal. Az idén ötszáznegyvenöten vettek részt, köztük amerikai, angliai, ausztrál, belga, cseh, dán, finn, francia, horvát, ír, japán, koszovói, lengyel, orosz, szlovák animációs filmesek. Folyamatosan kapcsolatot tartanak és több filmet készítenek közösösen a Steve Walsh Production (London), a JEP Jürgen Egenolf Production (Köln), a Les Films du Tringle (Párizs), a Munich Animation Film (München), a Thilo Graf Rotkirch Cartoon Film ( Berlin), és a RENOX Audivision (Bécs) számára. Nemzetközileg jegyzik és megbecsülik munkájukat. 2008-ban a világ legjobb 12 animációs fesztiválja közé választották a kecskeméti animációs filmfesztivált. A kecskeméti filmstúdió vezetője 1971 óta Mikulás Ferenc Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének birtokosa. Én hiszek a szellemi energia megmaradási törvényében. Azt, hogy itt, Kecskeméten dolgozhatok, többek között dr. Matolcsy Györgynek, a Pannónia Filmstúdió akkori vezetőjének köszönhetem. Ő kért fel az animációs stúdió megszervezésére. Neki pedig nemcsak azért jutott eszébe ez a város, mert itt született, hanem azért is, mert élt itt egy rajzfilmrendező, Mátis Kálmán, aki Révész Imre (1959-1944) festőművész, a kecskeméti művésztelep vezetőjének a tanítványa volt. Művésztelep Kecskeméten úgy lehetett, hogy Kada Elek (1852-1913) akkori polgármester létesítette a művésztelepet, hogy a városképben - mint mondta -, idézem, „a magyar építőművészet legújabb irányai jellegzetes kifejezést nyerjenek”. Lehetne még tovább is visszaforgatni az időt, de ahhoz, hogy itt, ma ilyen szellemi teljesítmény megvalósulhasson, ahhoz nagyon sok ember munkája, szellemi energiája kellett. Én egy vagyok a sok között. Amit kaptam, azt nekem kötelességem volt ápolni és fejleszteni, s majd továbbadni. Bízom benne, hogy az utódaim is továbbviszik ezt a feladatot. Harmincnyolc évvel ezelőtt nem volt itt stúdió. Létre kellett hozni, meg kellett szervezni. Ifjú emberként volt tapasztalata ilyesmiben? Minden előzmény nélkül kaptam ezt a feladatot. A film iránti vonzalomnak köszönhetően, próbáltam elképzelni valamit. Nem adatott meg számomra, hogy egyetemre, főiskolára járjak. A kunszentmártoni gimnáziumban, ahol tanultam, 1956-ban elszavaltam a Főtéren a Nemzeti dalt, s ’57-ben a „Márciusban Újra Kezdjük” keretében szervezkedtem az iskolában. Ennek az lett az eredménye, hogy az ország összes középiskolájából kicsaptak. Nagy nehezen sikerült leérettségiznem. Segédmunkás lettem, s amikor geodéta lehettem, kiderült, hogy az valóságos életiskola. Annak idején a földmérés a deklasszált elemek gyűjtőhelye volt. Több doktorátussal rendelkező figuránstársaim voltak, de akadt köztük hadmérnök is. Cipeltem utánuk a szintezőlécet, majd technikusként dolgoztam. Jártuk az országot. Ezek az utak felértek több szociográfiai tanulmánnyal. Gyakran be kellett mennünk falusi házakba, és ott láttam a paraszti értékek pusztulását. Akkor kezdtem az enyészetnek kitett néprajzi tárgyakat, cserepeket, korsókat gyűjteni. A katonaság következett, Nyíregyházán, félig-meddig büntetőszázadban, mert a múltunk miatt fegyvert nem használhattunk. Hasonlóan problémás emberekkel voltam egy században. Például, ott volt Wekerle Sándor unokája, aki arról beszélt nekem, hogy milyen érdekes a film, s hogy dolgozik egy nagyon tehetséges operatőr, Halász Mihály. (Halász Mihály évtizedekig a Magyar Televízió operatőrrendezője volt). Akkor hallottam arról, hogy a Pannónia Filmstúdió akar Kecskeméten egy műtermet létesíteni. Közös ismerősünk beajánlott dr. Matolcsy Györgyhöz. Kaptam egyévi vizsgáztatás után lehetőséget arra, hogy megteremtsem a kecskeméti stúdiót. Valójában, akkor sem épület, sem egyetlen kollégám nem volt. Végigjártam az ország különböző középiskoláit és próbáltam fiatalokat toborozni erre a munkára. Hetvenen jelentkeztek, s tizenhárommal kezdtük meg a munkát. Legerősebben az lebegett a szemem előtt, hogy ne egy vidéki „lerakat” legyünk. Matolcsy György bátorított ebben, és abban is, hogy igazi alkotóközösség lehessünk. A budapesti Pannónia stúdióban azt akarták, hogy csak kiszolgáló részleg legyünk. Ez mindenféleképpen összeütközött a saját és a kollégáim elképzeléseivel, akiket azért hívtam ide, hogy önálló alkotómunka részesei lehessenek. Eleinte, s még sokáig, alapvető technikai eszközök hiányával küszködtünk. Nem volt vágóasztalunk, nem volt 35 mm-es kameránk. Budapestről kiselejtezett rajzasztalokat és székeket kaptunk, ahol dolgozhattunk. Épületként megkaptunk egy gyönyörű, kéttornácos, faragott ajtajú polgárházat (ma Gyógyszerészeti Múzeum). Leszakadt a mennyezete. A megszűnés határára jutott a kezdeményezés. Fedelet kellett keresnünk. Elkeseredésemben Pozsgay Imréhez (1976-82 között), az akkori művelődési miniszterhez fordultam. Ő elküldte Tóth Menyhért festőművészt és személyi titkárát, hogy nézzenek körül, mi is a bajunk. Ők úgy referáltak a miniszternek, hogy olyan emberek vagyunk, akiknek érdemes segíteni. A miniszter közbenjárása nyomán, rendelkezésünkre állt a pénz. Ő még azt is segítette, hogy ne kelljen az építkezés miatt a kert nagy fáit kivágni. Az épület terveit Kerényi József készítette. Pozsgay két alkalommal is segítő kezet nyújtott. Ez után történt, hogy Aczél György menesztette. Aczél nem sokkal ezután Kecskemétre utazott. A pártbizottság első titkára azt javasolta, hogy ő avassa föl a súdiót. A megyei tanács elnöke tájékoztatott engem erről. Én meg azt mondtam, ha Pozsgay Imre utcaseprő lesz, akkor is ragaszkodom ahhoz, hogy ő avasson. Megkérdezte: vállalom a felelősséget és a következményeket? Mondtam, természetesen. Nem tudom, hogy s mint, de a dolog következménye csak az lett, hogy a Kecskeméti Műteremstúdió azóta sincs felavatva, „csak” működik. Megvíva szabadságharcunkat a műterem átadásával megindulhatott a rendszeres munka. Művészi animációs rövidfilmeket készítettünk, és egyre inkább törekedtünk arra, hogy saját arculatunk legyen, saját filmterveinkkel. Kezdetektől készítenek szociográfiai, művészi kisfilmeket és mondák és mesék ihlette alkotásokat? Nyilván közrejátszott ebben az én előéletem, az, hogy falun nőttem fel, hogy láttam a paraszti munka nehézségét, láttam a kultúra pusztulását, az erőszakot, amellyel azt le akarták rombolni. De azt is láttam, ahogy ennek a falu ellenáll, hogy a nem a hivatalosságok elképzelései szerint csoportosultak, hanem a közösségben elfoglalt rang szerint. Már amikor geodétaként az országot jártam, határoztam el, ha nekem lehetőségem lesz egyszer, akkor ezeket az értékeket fogom megmenteni, felmutatni, így, amikor a filmstúdióba kerül