Kritika 38. (2009)
2009 / 12. szám - Bóta Gábor: "Ez egy alázatos műfaj". Beszélgetés Meczner Jánossal
16 Beszélgetés Meczner Jánossal Meczner Jánost, a Budapest Bábszínház igazgatóját kinevezésekor önbizalmát vesztett, morálisan nagyon gyenge állapotban lévő társulat fogadta annak idején. A mostani, hatvanéves, jubileumi szezonban viszont már úgy érzi, az együttes eljutott odáig, hogy minden bábos feladatot képes legyen megoldani. Van fiatalokból utánpótlás, közülük öten is rendeznek ebben az évadban az Andrássy úti teátrumban. Keresik az újat, és közben őrzik a tradíciót. Az Arany János Színház igazgatása után úgy volt, hogy az éppen moziból teátrummá átépített Tivoli élére kerülsz. De ez minden ígéret dacára máshogy alakult. Hogy kaptad meg végül a Budapest Bábszínházát? Amint elkészült az Arany János Színház felújítása, többen is el akarták venni. Volt, aki „be akarta kebelezni”, egy kisebb színházat igazgató kolléga el akarta cserélni a két épületet. Ezeket a törekvéseket ki lehetett védeni. Ma is úgy látom, hogy jó irányba ment az Arany János Színház, valahonnan valamerre elindult, kezdett kialakulni a társulat, néhány olyan előadás is létrejött, ami jelezte ezt. De ennek ellenére az akkori főpolgármester-helyettes és a kulturális bizottság elnöke elmondta, hogy ők más profilt szánnak a Paulay Ede utcai épületnek. Körülbelül egy évig úgy dolgoztatok, hogy tudtátok, el kell mennetek a színházból. A „tudtátok” nem igaz, csak én tudtam. És volt ez másfél év is. Azt gondoltam, ha a döntést túl hamar elmondom, a társulat szétrohad. Akadtak olyan színészek, akikkel már megbeszéltem, hogy a következő szezonra hozzánk szerződnek, őket kamu érvekkel lebeszéltem erről, szóval akkor hazudtam. Egy idő után persze már el kellett mondani, mi a helyzet, hogy a társulat tagjai új helyet találhassanak maguknak. Én pedig megpályáztam a Budapest Bábszínház igazgatói állását. De nem volt bábos gyakorlatod. Valóban nem. Számomra a gyerekszínház érdekes műfaj, azért dolgoztam az Arany János Színházban is. Sok felnőtteknek szóló darabot rendeztem, de több gyerekelőadást is. Hiszem, hogy már a gyerekeknél kell megalapozni, hogy évtizedekkel később legyen értő színházi közönség. Meggyőződésem, hogy az alapvető dramaturgiai, esztétikai szabályok a bábszínházra is érvényesek. Itt is konfliktusok vannak, itt is fejlődnek a jellemek, satöbbi, de figyelembe kell venni a gyerekek életkori sajátosságait is, hiszen főleg nekik játszunk. És persze a bábműfajnak vannak specifikumai. Hogy mi az, ami a gyerekszínházban fontos, azt tudtam, de a báb újdonság volt számomra, ezt meg kellett tanulnom, ami hosszabb időt vett igénybe. Már a Bábszínház igazgatója voltál, amikor még tartott a huzavona, hogy legyen-e színház az egykori Tinódi moziból. Közben lehetőséget kaptam arra, hogy elindítsam a Tivoli mozi színházzá való átépítését. Megszervezhettem egy társulatot is, melynek tagjai két évig fizetést is kaptak. Néhány produkciót be is mutattunk, még nem a Tivoliban. Amikor elkészült az átalakítás, a színház működtetéséhez már nem kaptunk pénzt. A Budapesti Kamaraszínháznak viszont már nem volt megfelelő a Kálvária téri lerobbant épülete, sokba került volna a rendbehozatala, így jött a „nagyszerű” ötlet, hogy a Budapesti Kamaraszínház a fenntartására meglévő pénzzel átment a Tivoli épületébe. A Tivoli addigi együttesét pedig föloszlatták. Vagyis átvertek. Igen, át. Az Arany János Színházból szomorúan jöttem el, mert úgy éreztem, hogy felfelé megy a színház, de ott lejárt a szerződésem. A Tivoli esetében tényleg nem tartották be, amit ígértek. Ott arra lett volna lehetőségem, mint a Katona vagy az Örkény Színház indulásakor az igazgatónak, hogy saját magam képére alakíthattam volna ki egy társulatot. Ennek a lehetőségnek az elvétele valódi mélyütés volt. A Bábszínházban Szilágyi Dezső, egy karizmatikus igazgató helyére kerültél, aki harmincnégy évig állt a színház élén, és ennek az időszaknak több mint a fele fénykorszaknak tekinthető. Ő építette fel a társulatot, kialakította a játékstílust és nemzetközi hírűvé tette az intézményt, aminek a temérdek vendégszereplés miatt külföldön talán nagyobb volt a nimbusza, mint itthon, ahol viszont kiugró eredményei dacára is kicsit színházi szakmán kívülinek számított. Te azonban már egy leszálló ágban vetted át a színházat. Volt egy olyan időszak, amikor a Bábszínház az egyik legjobb, vagy tán a legjobb magyar színház volt. Én is úgy tapasztaltam, hogy amikor idekerültem, a fénykorán már jócskán túljutott, és nehéz helyzetben élt a társulat. Amit fokozott, hogy Szilágyi Dezső akkorra már két éve nyugdíjban volt, az együttes egyik fele - méghozzá a fiatalok - elmentek a Kolibri Színházba. A Bábszínházat pedig Villányi László igazgatóként, és Koós Iván művészeti vezetőként irányította. Önbizalmat vesztett, morálisan nagyon gyenge állapotban lévő társulat fogadott. Koós remek tervező volt, de valószínűleg rossz vezető. Kettős hatalom alakult ki az igazgató és a művészeti vezető között. Ez a legritkább esetben szokott eredményes lenni. Nekem pedig egyáltalán nem örültek, ellenszenvvel fogadtak. „Gyüttmentnek” kezeltek, akinek mi köze az egészhez? Így van. Ez pontosan így történt. A társulat tagjai, miközben tisztában voltak az addigi teljesítményükkel, a színházi szakmából kirekesztettnek érezték magukat. Volt ebben bábos arisztokratizmus is. Én pedig nem itt nőttem fel, kívülről érkeztem. Szó sem volt arról, hogy engem vártak volna. Leültem, és sorban beszélgettem mindenkivel. Azt a színészt rögtön megkedveltem, aki kapásból azt mondta, hogy „én egyáltalán nem örülök, hogy maga idejött.” Ez volt számomra a legrokonszenvesebb megnyilvánulás, miközben többen már aznap este, hogy kineveztek, felhívtak, hogy csak engem várnak. A legsúlyosabb problémának azt éreztem, hogy csupán egy színész volt harminc év alatti, és négy negyven év alatti, a többiek még idősebbek. Ez bármilyen színházban csődhelyzet. Egy gyerekszínházban pedig, ahol igen fontos, hogy a gyerekek ne csak nagyszülőket lássanak, hanem olyan színészeket, akik az ő korukhoz mégiscsak közelebb vannak, különösen. A fiatalok gyakorlatilag elmenekültek a Kolibribe? Nem az én feladatom, hogy ezt megítéljem. De tény, hogy Szilágyi nyugdíjba vonulásakor szinte minden fiatal átment a Kolibribe. A Kolibrivel született egy bezzeggyerek, azt a színházat tartották olyannak, amelyik új dolgokba vág bele, kezdeményez, ötletekkel .Ez egy alázatos 2009■ december