Magyar Minerva 6. (1935)
1935 / 1. szám - Áprily Lajos: Egy pohár bor
Áprily Lajos: Egy pohár bor. Erős, szálas termetén fehér gyolcs világított. Az Annus hófehérsége, aki mindig virágzott erre a fehérségre, amelyekben odaadta magát. — A vonat! — ismételte András és lassan, súlyosan fölemelte az öklét. A nap egész fénye ráesett erőtől duzzadó testére. Csak ők laknak a föld alatt- És nincsen mentség. Hiába csókol. -. Janika vézna kis testén véres csíkokba törik meg a vér ... A vonat elszalad fölöttük . -. Annus a vad feszülésre fölriadt. - . Forró, csirákat aszaló, hamus, kitörni nem tudó lángok égtek fekete szemében, amint a fölemelt öklű emberre nézett. Ó, meddig lesz az övé ez az ember, aki ennyi életet hordoz magában, hogy letérdel egy kis gyerek előtt és öklével akarja megütni a vonatot! És a feléje forduló András elől behúzta finom vonalú lábát a takaró alá. András dermedten nézte ezt a mozdulatot, ezt a nagy futást. Annus hét évi házasság után is fut előre, sohase kínálja magát, mint a többi asszonyok(Vége következik.) KRISTÁLY ISTVÁN Egy pohár bor Forma van a versem egyszerű sorában: ötvös volt az ősöm Brassó városában. Kalapácsolt, vésett kohó-szikra mellett, úrvacsora-kelyhet, ezüst ámpolnákat- kupák aranyércét képpel kifaragta, drágakövet plántált finom foglalatba. Boglárokba gyöngyöt, türkizt, csudakéket, kösöntyűket költött, asszony-ékességet. Címert domborított vén terem falára, fejedelmi kancsót Bethlen asztalára. Fújtatója dongott, kalapácsa csengett, a varjak fellegezték odafenn a Cenket.