Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1847-05-16 / 20. szám

mit ne módosítson és szépítsen, mi különben volt, s végre az alak gondjait sem mellőzi. Ily mű­nek, az elhunyt dicső szerző iránti mély tiszteletünk mellett is, ez önéletrajzot ugyan nem mondhatjuk, mert hiányzik a műalak, a formának öntudatos kiképzése, mely után ő nem is törekedett. Czélját t. i. a bevezetésben igy fejezi ki: „Tulajdon­kép csak magamnak, fiaimnak, unokáimnak s jó barátimnak irok. Magamnak a megélemedett korban ártatlan időtöltés s elmúlt ö­­römeim újra élvezése, s egyszersmind cselekedeteim vizsgálása végett is, hogy azon kevés lépéseket, melyeket itt alatt még ten­nem megengedtetik, annál nagyobb vigyázással tehessem ; fiaim­nak, unokáimnak, jó barátimnak, hogy rólam annál igazabban ítélhessenek s példámból is valami kis tanúságot vegyenek, mit kelljen követőiek, mit távoztatniok. Ehez képest fő szabályul egyedül azt fűzi maga elébe, „hogy mindent —úgy­mond —iga­zán adjak elő, és szántszándékkal semmit vagy magamra nézve szépítve,vagy másokra nézve elcsúfítva ne rajzoljak; másik pe­dig, mely annak alája van rendelve, az, hogy csak olyan dolgo­kat említsek, melyeket vagy magamra, vagy másokra nézve va­lamely tekintetben érdekeseknek tartok“. Ezen kívül elválasztva látjuk egymástól a lelkipásztort, az írót, s szinte így az egyház­főt is egy külön (még ki nem jött, harmadik) kötet tárgyalja. E szerint egy egész helyett három részt kapunk, kapjuk a legben­­sőbb kapcsolat feloldozásával, s kapunk számos specialitásokat, mik az egésznek nem szükséges részei, holott a műnek első meg­­kivántatóságai a belső egység és egészlét. De, mint mondatott, szerző nem ilyet akart adni, hanem é­­pen csak emlékezéseket életéből, tehát adatokat, anyagot egy é­­letrajzhoz; s igy a jelen munka csak mint irodalomtörténeti ada­lék tárgya lapjainknak, igy tekintve pedig egyike a legérdekesb munkáknak, miket ismertetünk. Tudniillik egy nagy érdemű férfi beszéli el itt hosszú élte folyamát, ki az életben igénytelenül, de kétség kívül mélyen, az irodalomban pedig sok irányban, és hasznosan mindenütt, félszá­zadnál jóval tovább, hatolt; ki mellett számos jeles vagy épen kitűnő kortárs tűnt fel és le, s ki őket s az irodalom egész me­netét figyelemmel kiséré, amazoknak barátja, ennek egyik lény­­zője. Hű tükrét veszszük a tiszteletre és szeretetre egyformán méltók egyik legméltóbbikának, képét egy csendes méh-élet­­nek, mely szerény helyzetben, de nem mindennapi szerencséit

Next