Magyar Tanügy, 6. (Budapet, 1877)
1877 / 1. szám
2 DR. KÁRMÁN MÓR következetességgel, oly schematikus eredményhez jut, mely néhány főfogalommal megoldani látszik a kérdések és feladatok majdnem átláthatatlan sokaságát. Érzem mily közel fenyeget a tévedés lehetősége, az általánosítás vaksága. Azonban a tudomány feladata az általánosítás ; csupán egyetemes igazságok, törvények és principiumok képében jelenik meg emberi szemeknek a valóság. Fogadjuk őket tehát, ha hozzájuk érünk, szívesen, de óvatosan, kutatva, váljon nem csalóka képzelet vezeti gondolkodásunk, nem puszta álomlátás-e, amit az igazság megjelenésének hiszünk ily szíves, de bizalmatlan fogadtatásra tartanak csak számot gondolataim, legyenek kiinduló pontjai egy tüzetes, a tudománybiztos alapvetéséhez vezető vitatkozásnak. Mutatkozzék szempontom helyessége abban, hogy más szempontok látáskörének is meg tud felelni. Céltalan polémiával, az ismeretes paedagogiai nézetek ellen való küzdelemmel nem kívánom megzavarni a gondolatok menetét, nehezíteni megértését. Az eltérő vélemények cáfolgatásának, helytelenségek kimutatásának úgy is csak akkor tulajdoníthatni jelentőséget, ha egyúttal hozzá van fűzve annak pozitív feltüntetése, mi kényszerítette az emberi értelmet ama hibás utak követésére, mennyi igazság rejlik még a tévedésekben is. Ily érdekes tanulmány kétségkívül igen elősegítené szándékom, de a mellett, hogy nagyobb tért követelne egy értekezésnél, már föltételezné a mértékül szolgáló szempontok és vezérelveknek legalább általános ismeretét és helyeslését. Ez alkalommal tehát csupán a fő indító ok jellemzésére szorítkozom, mely a nevelés alapkérdéseinek megoldásában más útra kényszerít. A paedagogiának mint gyakorlati tudománynak célja meghatározásából kell kiindulni. Mi a nevelés feladata, e kérdés körül nem nyilvánul a különféle paedagogiai rendszerek között semmi eltérés. Amint magának a nevelőnek munkássága alá van vetve az erkölcsi ítéletnek, úgy elismert tény, hogy nem tűrhetni, ha csak nem akarjuk, hogy kárba veszszen minden fáradozásunk, a növendék elé sem más célt, mint amire lelkiismerete mindenkit kötelez : az erényes életet. Sejti ezt a szerető anya s a gondos apa józan ítélete, midőn fiuk jövendőbeli életéről semmi más határozott kívánságot nem kockáztatnak, mint hogy derék ember váljék belőle; vikágos tudattal tette ez igazságot a paedagogiai elmélet alapkövévé már tudományunk első theoretikussa, Platon (1. Nomoi 1, 12.). A paedagogia ekként az ethikától lesz függővé; azonban e tudomány képviselőihez fordulva, nem csak igen különböző a felelet, mihelyest az erkölcsös élet egyes mozzanatainak, az erény fogalma jegyeinek meghatározása kerül szóba, hanem rendszerint olyan, hogy a paedagógus egyáltalán nem veheti hasznát. Nem is tekintve oly ethikai rendszereket, melyek alapvetésében nyilvánvalóan kedvelt társadalmi és vallásos nézetek.