Magyarságtudomány 2. (1943)

1943 / 2. szám - Kosáry Domokos: Kossuth fogsága

KOSSUTH FOGSÁGA. A kezdő jelenet a Szent Szövetség s a karbonárik korának romantikus hangulatához illő. Az 1837 május ötödikére virradó, viharos tavaszi éjjel az Alexander-ezred egy erős őrjárata vonul, gr. Zedtwitz kapitány vezetésével, a Svábhegyen át a Zugliget felé. Feladata, hogy V. Ferdi­­nándnak Lederer Ignác katonai parancsnokhoz intézett s előző délután érkezett sajátkezű parancsát végrehajtva «kellő elővigyázat» mellett el­elfogja az «Isten szeméhez» címzett házban üdülő Kossuth Lajost. Az éjszaka koromsötét, Eötvös József királyi fiskális kocsija utat hibázva feldúl,­­ de annál több a reménye annak, hogy Kossuthot feltűnés nélkül foghatják el. Kossuth azonban nem hiába volt a nyilvánosság harcosa : a sors még e budai hegyoldalra, e magános jelenethez is iro­dalmi nevű szemtanút küldött. A ház másik felében Toldy-Schedel Ferenc lakik két kis gyermekével, a az érkezőkre ő is felriad. Mint «szomszéd és szemtanú» meséli másnap Bártfay Lászlónak (aki meg Kölcseynek siet megírni), hogyan történt az elfogatás. «Éjjel két óra után 48 gránátos katona szállongott le a kérdéses nyárilak megött a körül emelkedő ormok­ról s körülveve a tanyát, elfoglalva minden ablakot és kijárást.» Kossuth, mint tőle magától tudjuk, felriadt, mielőtt még kopogtattak volna ajtaján. «A házieb szokatlan ugatása —írta három év múlva Wesselényi­hez — fölvert éjféli álmomból és gyertyasugárt láttam a közel domboldal­ról ablakomon belövelleni, s amint kitekintettem, szuronyokról csillám­­lott fölém a gyertyafény».­ Tudta, mi következik, hogy eljött a helyt­állás pillanata. Amióta, immár közel egy éve, megindította s többszöri eltiltás ellenére folytatta éles ellenzéki hangon írt Törvényhatósági Tudósításait, mindjobban szembekerült a kormányhatalommal, pedig az már az ifjak elfogásával megmutatta, hogy az erős kéz politikájával akar újra csöndet teremteni. Kossuthot csak az időpont érte várat­lanul, arra, hogy egyszer perbe fogják, vagy éppen hogy szuronnyal jönnek érte, fel kellett készülnie. Lelke mélyén még egy «keserves gon­dolat villant keresztül», az, hogy családja , öreg szülei és húgai, akiket eddig ő támogatott, nyomorba jutnak most. Ekkor eszébe jut, amit Wesselényi ígért ilyen esetre : «ki fogom a fiúi helyet szüleinél pótolni». Mélázásra azonban nincs idő, kopognak s felszólítják, nyisson ajtót. 1 Bártfay-Kölcsey 1837 máj. 7. Vas. Újs. 1870, 14. 1. 2 Ferenczi Z., Kossuth L. levelei dr. Wesselényi M.-hoz. Tört. tár 1902, 171. 1.

Next