Pszichológia 19. (1999)
1999 / 4. szám - TANULMÁNYOK - RÓZSA SÁNDOR - VETRÓ ÁGNES - VÁRFYNÉ KOMLÓSI ANNAMÁRIA - GÁDOROS JÚLIA - KŐ NATASA: A gyermek- és serdőlőkori depresszió kérdőíves mérésének lehetősége a klinikai és normatív mintán szerzett tapasztalatok alapján
ta be jól a vizsgálati személyeket a depressziós vagy nem-depressziós csoportokba. A legnagyobb diszkriminatív erővel rendelkező tételek figyelembevételével a bejóslás helyességének mértéke meghaladta a 71%-ot. A kérdőív tételei az egészséges normatív mintán 5, míg a klinikai mintán 6 „depresszió” dimenziót alkottak. A normatív mintán nyert dimenziók: hangulat és testi tünetek, perfekcionizmus, bűntudat, negatív önértékelés és a társas kapcsolatok zavara. A nemi és korcsoportos bontásban végzett elemzéseink ráirányítják a figyelmet arra, hogy a gyermek- és serdülőkori depressziót alkotó tünetek megjelenése igen nagy változatosságot mutat a különböző korú és nemű fiataloknál. Az elmúlt évtizedek nagyszámú klinikai és epidemiológiai kutatásai megerősítették, hogy a depressziós zavarok nemcsak felnőttkorban, de gyakorta már gyermekkortól kezdődően megjelenhetnek, és jelentősen befolyásolhatják a gyermek személyiségfejlődését, tanulmányi eredményességét és társas kapcsolatait. A fiatalkori depresszióról alkotott korábbi pszichoanalitikus elképzelés szerint a gyermek fejletlen pszichéje még nem alkalmas arra, hogy az átélt élmények depressziós tünetegyüttest alkothassanak (MAHLER, 1961; id.: REYNOLDS és JOHNSTON, 1995), bár az elmélet szerint — mint az ismeretes — a gyermekkori tapasztalatok alapvetően befolyásolják a felnőttkori affektív zavarokat. A gyermekkori depresszió felismerését és kutatását az a fejlődéslélektani elképzelés is gátolta, miszerint a fiatalkorban jelentkező hangulati zavarok csupán átmenetiek (RABINOWICH, 1993). A gyermek- és serdülőkori depresszió osztályozási rendszerének fejlődésével és a megbízható mérőeszközök kialakításával egyidejűleg az addig „nem létező” gyermekdepressziós esetek száma is ugrásszerűen megnövekedett. Az epidemiológiai vizsgálatok szerint napjainkban a gyermekek mintegy 5%-a, míg a serdülők 10-20%-a szenved depressziós zavarokban (REYNOLDS, 1992, 1994). Az elmúlt évben a hazai gyermekpszichiátriai szakambulanciára kiterjedt vizsgálataink alapján a segítségnyújtásra szoruló 7—18 év közötti fiatalok közül minden harmadik megfelelt a DSM-IV (Diagnostic Statistical Manual, American Psychiatric Association, 1994) depresszió diagnosztikai ismérveinek (SARINGI és mts., 1998). A gyermek- és serdülőkori depressziót alkotó leggyakoribb tünetek az alábbiak: levertség, önvádlás, ingerlékenység, alvászavar, az iskolai teljesítmény romlása, csökkent társas kapcsolatok, az iskola iránti attitűd kedvezőtlen alakulása (WEINBERG és mts., 1973, DSM-IV, 1994). A fenti tünetek közül természetesen nem kell mindegyiknek egyidejűleg fennállnia ahhoz, hogy depresszióról beszéljünk. A depresszió megállapításánál figyelembe kell vennünk, hogy rövid ideig tartó elkeseredés, levertség mindenkinél előfordulhat, ami nem azonos a depresszióval (ARATÓ, 1995). Weinberg kritériumként a tünetek legalább egyhónapos fennállását és ez idő alatt a korábbi viselkedés jelentős