Szépművészet 3. (1942)

1942 / 5. szám - Roska Márton: Az Erdélyi Nemzeti Múzeum

AZ ERDÉLYI NEMZETI MÚZEUM ÉREM- ÉS RÉGISÉGTÁRA A magyar muzeális gyűjtemények jórésze annak köszönheti létét és fejlődését, hogy akadtak jólét­ lelkek, akiket megfogott a közérdek iránt való nemes lelkese­dés. Hogy csak a kirívóbb példákat említsem, ez ad létet 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak; ez hívja életre 1859-ben az Erdélyi Múzeum Egyesületet; 1879-ben Cserey Jánosné, Zathureczky Emilia, Három­szék, Csík és Udvarhely vármegye székely közönségé­nek adományozza az annyi gonddal, szeretettel és ál­dozatkészséggel megszerzett gyűjteményét, amelyből a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum nőtt ki; a Debreceni Városi Múzeum is abból a kicsiny, de rop­pant életerős magból fejlődött ki, amelyet egy éksze­rész ültetett el, kinek példája megfogja a Déri-testvérek lelkét s ma mint Déri­ Múzeum egyik leggazdagabb s legtanulságosabb vidéki gyűjteménye hazánknak. A jótétlelkek áldozatos magatartása példaadó és lel­kesítő volt szélesebb körben is és olyan munkatársakat vonzott a gyűjtemények élére, akik lélekkel végzett mun­kájukkal kapcsolódtak bele a közért való tevékenységbe. A hirtelen támadt fellobbanást ellanyhulás váltotta fel mindenütt, de senki sem tagadhatja, hogy abban a fellobbanásban annyi volt az erkölcsi erő, hogy a tűz egészen soha ki nem aludhatott. Jobb idők, kedvezőbb viszonyok között újra lángra lobbant az s múzeumaink ma mint nemzeti művelődésünk tűzhelyei melegítenek idebent s hatnak az ország határain túl is. * Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiség­tára történetében az első korszakot az 1859—99 közötti 40 év tölti ki. Ha végignézzük ezt a leltárt, amely ennek az időnek beszerzéseit tünteti fel, meglep mindjárt az a sok ajándék, amivel egyesek siettek gyarapítani a kü­lönböző osztályok anyagát. Alig-alig szerepel itt-ott egy-egy tétel, amely vásárlásból származó régiségről, vagy éremről szólna. Ajándékmarhának ne nézd a fogát! Ez az elv hasz­nosnak bizonyult abból a szempontból, hogy minden ajándékot el kellett fogadni, sokszor olyant, aminek semmi múzeális becse nem volt, de az illető máskor ugyancsak értékes holmival gazdagította a gyűjteményt. És semmit sem lehetett visszautasítani. Ezekből az ajándékokból idők rendjén sok elpusztult, vagy örök időkre raktárba került, esetleg más gyűjteményekbe tétetett át. Múzeumunk ú. n. Régi leltára 10.194 tárgyat ölel fel, amiben nem szerepel az éremtár kb. 15.000 darabja és az Eszterházy-féle éremgyűjtemény, amely maga 3600 darabból áll. És nem szerepel a képtár, amely 1899-ben közel 200 darabból állott. özv. gróf Bánffy Dénesné emlékének tartozom annak megemlítésével, hogy ennek a képtárnak alapját az az 59 drb. festmény alkotta, amelyet ő ajándékozott volt az Erdélyi Múzeumegyesületnek. És a képtárunk magvát képező eme kicsiny gyűjte­ményben képviselve van úgy Olaszország, mint Német­alföld és Németország XV—XVII. századbeli művé­szete is.* Posta Bélát 1899 tavaszán nevezték ki a kolozsvári egyetem régészeti tanszékére, s mint a régészet pro­fesszora, igazgatója lett az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának is. A két állás az állammal kö­tött szerződés értelmében együtt járt s jár ma is. 1872- ben u. i. Kolozsvár azáltal nyerte el a második egye­temet, hogy itten a Múzeumegyesület­ gyűjteményeiben készen állottak az akkori viszonyoknak megfelelő segéd­eszközök. Ezeket a gyűjteményeket az állam bérbe vette, érettük bért fizetett s fizet ma is, s egyben köte­lezte magát, hogy gondoskodik azok méltó elhelyezésé­ről, berendezéséről, tudományos segédszemélyzetről. Amikor Posta Béla átvette az igazgatása alá rendelt gyűjteményeket, azok a régi vármegyeháza néhány udvari helyiségében s udvarán voltak összezsúfolva. Nemhogy tudományos segédszemélyzete lett volna ezeknek a gyűjteményeknek, hanem még egy altisztje sem volt. Posta Béla szemlét tartva a gondjaira bízott gyűj­temények felett, s számot vetve Erdélynek ezekkel a gyűjteményekkel összefüggő művelődéstörténeti fel­adataival, leszögezte tennivalóit, amelyeket az európai látókörű szakember a céljait tisztán látó magyar szívósságával iparkodott megvalósítani. És ezzel kezdetét vette az Erdélyi Nemzeti Mú­zeum Érem- és Régiségtárának második korszaka, igazi reneszánsza, amelyet méltán nevezhetünk Posta Béla­­korszaknak. 1919. április hó 16-án bekövetkezett halá­láig tartott. Mindenekelőtt munkatársakról kellett gon­doskodnia. De hol vegyen munkatársakat Kolozsvárt, ahol előtte a gyűjtemények vezetése és kezelése is sok kívánni valót hagyott hátra? A Múzeumegyesülettől kapott egy napidíjas gya­kornoki állást, amelyet hallgatói közül sorshúzás útján Buday Árpád nyert el. Az állam Lehóczky András sze­

Next