Szépművészet 3. (1942)
1942 / 5. szám - Roska Márton: Az Erdélyi Nemzeti Múzeum
AZ ERDÉLYI NEMZETI MÚZEUM ÉREM- ÉS RÉGISÉGTÁRA A magyar muzeális gyűjtemények jórésze annak köszönheti létét és fejlődését, hogy akadtak jólét lelkek, akiket megfogott a közérdek iránt való nemes lelkesedés. Hogy csak a kirívóbb példákat említsem, ez ad létet 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak; ez hívja életre 1859-ben az Erdélyi Múzeum Egyesületet; 1879-ben Cserey Jánosné, Zathureczky Emilia, Háromszék, Csík és Udvarhely vármegye székely közönségének adományozza az annyi gonddal, szeretettel és áldozatkészséggel megszerzett gyűjteményét, amelyből a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum nőtt ki; a Debreceni Városi Múzeum is abból a kicsiny, de roppant életerős magból fejlődött ki, amelyet egy ékszerész ültetett el, kinek példája megfogja a Déri-testvérek lelkét s ma mint Déri Múzeum egyik leggazdagabb s legtanulságosabb vidéki gyűjteménye hazánknak. A jótétlelkek áldozatos magatartása példaadó és lelkesítő volt szélesebb körben is és olyan munkatársakat vonzott a gyűjtemények élére, akik lélekkel végzett munkájukkal kapcsolódtak bele a közért való tevékenységbe. A hirtelen támadt fellobbanást ellanyhulás váltotta fel mindenütt, de senki sem tagadhatja, hogy abban a fellobbanásban annyi volt az erkölcsi erő, hogy a tűz egészen soha ki nem aludhatott. Jobb idők, kedvezőbb viszonyok között újra lángra lobbant az s múzeumaink ma mint nemzeti művelődésünk tűzhelyei melegítenek idebent s hatnak az ország határain túl is. * Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára történetében az első korszakot az 1859—99 közötti 40 év tölti ki. Ha végignézzük ezt a leltárt, amely ennek az időnek beszerzéseit tünteti fel, meglep mindjárt az a sok ajándék, amivel egyesek siettek gyarapítani a különböző osztályok anyagát. Alig-alig szerepel itt-ott egy-egy tétel, amely vásárlásból származó régiségről, vagy éremről szólna. Ajándékmarhának ne nézd a fogát! Ez az elv hasznosnak bizonyult abból a szempontból, hogy minden ajándékot el kellett fogadni, sokszor olyant, aminek semmi múzeális becse nem volt, de az illető máskor ugyancsak értékes holmival gazdagította a gyűjteményt. És semmit sem lehetett visszautasítani. Ezekből az ajándékokból idők rendjén sok elpusztult, vagy örök időkre raktárba került, esetleg más gyűjteményekbe tétetett át. Múzeumunk ú. n. Régi leltára 10.194 tárgyat ölel fel, amiben nem szerepel az éremtár kb. 15.000 darabja és az Eszterházy-féle éremgyűjtemény, amely maga 3600 darabból áll. És nem szerepel a képtár, amely 1899-ben közel 200 darabból állott. özv. gróf Bánffy Dénesné emlékének tartozom annak megemlítésével, hogy ennek a képtárnak alapját az az 59 drb. festmény alkotta, amelyet ő ajándékozott volt az Erdélyi Múzeumegyesületnek. És a képtárunk magvát képező eme kicsiny gyűjteményben képviselve van úgy Olaszország, mint Németalföld és Németország XV—XVII. századbeli művészete is.* Posta Bélát 1899 tavaszán nevezték ki a kolozsvári egyetem régészeti tanszékére, s mint a régészet professzora, igazgatója lett az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának is. A két állás az állammal kötött szerződés értelmében együtt járt s jár ma is. 1872- ben u. i. Kolozsvár azáltal nyerte el a második egyetemet, hogy itten a Múzeumegyesület gyűjteményeiben készen állottak az akkori viszonyoknak megfelelő segédeszközök. Ezeket a gyűjteményeket az állam bérbe vette, érettük bért fizetett s fizet ma is, s egyben kötelezte magát, hogy gondoskodik azok méltó elhelyezéséről, berendezéséről, tudományos segédszemélyzetről. Amikor Posta Béla átvette az igazgatása alá rendelt gyűjteményeket, azok a régi vármegyeháza néhány udvari helyiségében s udvarán voltak összezsúfolva. Nemhogy tudományos segédszemélyzete lett volna ezeknek a gyűjteményeknek, hanem még egy altisztje sem volt. Posta Béla szemlét tartva a gondjaira bízott gyűjtemények felett, s számot vetve Erdélynek ezekkel a gyűjteményekkel összefüggő művelődéstörténeti feladataival, leszögezte tennivalóit, amelyeket az európai látókörű szakember a céljait tisztán látó magyar szívósságával iparkodott megvalósítani. És ezzel kezdetét vette az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának második korszaka, igazi reneszánsza, amelyet méltán nevezhetünk Posta Bélakorszaknak. 1919. április hó 16-án bekövetkezett haláláig tartott. Mindenekelőtt munkatársakról kellett gondoskodnia. De hol vegyen munkatársakat Kolozsvárt, ahol előtte a gyűjtemények vezetése és kezelése is sok kívánni valót hagyott hátra? A Múzeumegyesülettől kapott egy napidíjas gyakornoki állást, amelyet hallgatói közül sorshúzás útján Buday Árpád nyert el. Az állam Lehóczky András sze