Magyar Állattenyésztők Lapja, 2016 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2016-01-01 / 1. szám
MASZ-JANUAR A nemzetközi helyzet fokozódik Bennünket magyarokat gyakran ér az a vád, hogy számos kiváló tulajdonságunk mellett, bizony elég pesszimisták vagyunk. Ezt alátámasztandó, gyakran idézik a Himnusz sorait (Balsors akit régen tép stb.). Van ugyanakkor egy nem magyar eredetű sokat idézett mondás, miszerint a pesszimisták nem mások, mint a jól informált optimisták. Ezt csak azért írtam a bevezetőben, mert akárhogyan is csűrjük-csavarjuk a szavakat, az előttünk álló év bizony nem lesz könnyű. Mondhatnám magyarosan úgy is, hogy cudar nehéznek ígérkezik, tele kihívásokkal, bizonytalansággal és kockázattal. Igaz ez a szakmánkra és sajnos igaz ez az életünk megannyi más területére is. Persze azonnal hozzá is teszem: szerencsére a magyar állattenyésztők zömét nem olyan fából faragták, akik az árnyékuktól megijednek, vagy akik ne próbálnának meg csavaros észjárásukkal a lehetetlennek tűnő helyzetből is kiutat találni. Ettől még persze a nadrágot fel kell kötni! Virág elvtárs örökbecsű mondása sajnos újra időszerű: a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Ez különösen igaz a közép-keleti, de éppúgy a nyugat-európai térségre is. A közel-, illetve középkeletről, továbbá Afrikából Európába (Angela Merkel „jóvoltából” elsősorban Németországba) özönlő bevándorlók, vagy az Iszlám Állam eszmerendszerének rohamos terjedése (nem beszélve az egyre több országot fenyegető merényletekről) bizony mindannyiunk életére hatással vannak és lesznek. Mint ahogyan meg fogjuk érezni azt is, ha nyélbe ütik az EU és USA szabadkereskedelmi megállapodását (erről bővebben a 10-13. oldalakon olvashatnak). Hogy jön ez ide, kérdezhetik azok a szakmás kollégák, akik a januári vezércikkemben az idei évre vonatkozó piaci és agrárpolitikai kilátásokról szeretnének olvasni. A helyzet az, hogy bizony egyre nagyobb hatása van ezeknek a regionális konfliktusoknak (sok esetben háborúknak) a magyar állattenyésztésre is, részint mert fontos felvevőpiacainkat érintik, részint mert a globális folyamatokra kihatnak, azok pedig rém gyorsan begyűrűznek hozzánk (mint pl. a sertéshús és tejárak csökkenése, de pozitívumként említhetném az olajár több mint egy évtizede nem tapasztalt mélyrepülését). Nagy öröm számunkra, hogy januártól a sertés tőkehús áfáját a kormány 5 százalékra csökkentette. A boltokban ennek hatását már az év első napjaitól érezni lehetett: a 14-17 százalékos fogyasztói árcsökkenés hatására a sertéshús iránt 10, de egyes helyeken közel 30 százalékkal nagyobb kereslet volt január első felében, mint tavaly ilyenkor. Ez csodálatos, az viszont elkeserítő, hogy az élősertés felvásárlási ára év elején még mindig 300 forint volt kilónként, és ez így megy már hónapok óta. Némi vigasz lehet, hogy minden jel arra mutat, a következő hetekben-hónapokban, ha lassan is, de fokozatosan emelkedni fog az élősertés ára. A tejnél a helyzet ennél rosszabb, ugyanis a hosszú hónapok óta az önköltség alatti felvásárlási árak emelkedésére (optimista becslések szerint is) még jó pár hónapot kell várni. A kormány - a szakmai szervezetek, köztük a MASz javaslatait megfogadva - a nemzeti és uniós támogatási (és előlegfizetési) lehetőségeket maximálisan igyekszik kihasználni, de még ezekkel együtt is napról napra nő a tejtermelők vesztesége. Az MVH is a maga részéről mindent elkövet, hogy a támogatások kifizetése a lehető leggyorsabban és legkevesebb zökkenővel valósuljon meg. Ezekről bővebben a 4-9. oldalon olvashatnak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel és Gyuricza Csaba MVH elnökkel készített interjúkban. Figyelni kell a pályázati felhívásokat is. Egyrészt új kiírások jelenhetnek meg - az állattenyésztők legjobban az állattartó telepek korszerűsítésével kapcsolatos pályázati felhívások megjelenését várják - másrészt a már megnyitott támogatási programokat folyamatosan módosítják (lásd az AKG-vel vagy a trágyatárolók építésével kapcsolatos felhívásokat). 2016-ban tehát megannyi kihívás vár ránk. Ezek „legyűréséhez” a magunk részéről az új esztendőben is igyekszünk kedves olvasóinkat hasznos és naprakész információkkal ellátni lapunkon és megújult honlapunkon (www.allattenyesztok.hu) keresztül. Wagenhoffer Zsombor Wagenhoffer Zsombor A kormány célja, hogy a magyar állattenyésztés sikeres szektor legyen Wagenhoffer Zsombor Évértékelésre kértük az MVH elnökét KITEKINTŐ Kiss Krisztina TTIP: kinek az érdekét szolgálja? ŐSHONOS Pappné Kovács Edit Indul az új őshonos támogatás Szántó-Egész Réka, Jánosi Anna, Mohr Anita, Szalai Gábor, Koppányné Szabó Erika, Micsinai Adrienn, Sipos Rita, Rátky József, Anton István, Zsolnai Attila Mangalica kimutatása hústermékekből 20 GYULYASOSTOR Dr. Domokos Zoltán Minőségi selejttehenet igényes piacra - magas áron! JUHÁSZKAMPO Hajdúk Péter Közgyűlési beszámoló OR Dr. Bene Szabolcs, Dr. Polgár J. Péter, Vigh Zoltán Magyartarka bikák hizlalási és vágási eredményei Elkészült a kiskérődző ágazat Cm . Lm * fejlesztési stratégiája (2.rész) 30 32 33 TAKARMÁNYOZÁS Prof. Dr. Vincze László Mikotoxinok károsító hatása a sertés takarmányokban HÍDLÁS Eicher József Sertéstenyésztési szakmai rendezvény sorozat ISTRÁNG Kiss Krisztina A tudás átadása a sikeres lótenyésztés egyik kulcsa 48 49 50 SZAMADÁS Szakmai tájékoztató 2016. december VÁSÁRTÉR Mándi-Nagy Dániel A tejpiac főbb tendenciái 2015-ben ARCÉL Wagenhoffer Zsombor Farkas Sándor A Magyar Állattenyésztők Szövetsége folyóirata. XLIV. évfolyam (új évfolyam: XXI.) 1. szám Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Dr. Wagenhoffer Zsombor. A Szerkesztőség címe: 1134 Budapest, Lőportár u. 16. Telefon: (06 1) 412-5000. E-mail: iroda@allattenyesztok.hu www.allattenyesztok.hu Minden jog fenntartva! A lapból értesüléseket átvenni csak a Magyar Állattenyésztők Lapjára való hivatkozással lehet. A hirdetések és egyéb reklámkiadványok tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. ISSN 1417-7811 Kiadja és terjeszti Anipress Média Kft. Nyomdai előkészítés: Pál Anikó, Anipress Média Kft. Nyomás: IPress Center Hungary Kft. Felelős vezető: Lakatos Imre. Megjelenik havonta 6 700 példányban. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzlet. Postacím: 1900 Budapest. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető: e-mail-en: hirlapelofizetes@posta.hu és telefonon 06-80/444-444. Előfizetési díj fél évre: 2208 Ft, egy évre: 4416 Ft állattenyésztők LOPJA / A magyar Állattenyésztők Szövetsége Folyóirata MAL 2016/13