Magyar egyháztörténeti vázlatok 9. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 1997)
1997 / 3-4. szám - Tanulmányok - CSAPODI Csaba: Bessenyei György és a katolicizmus
MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNETI VÁZLATOK REGNUM ESSAYS IN CHURCH HISTORY IN HUNGARY 1997/3-4 CSAPODICSABA BESSENYEI GYÖRGY ÉS A KATOLICIZMUS Bessenyei György két világ határán, a magyar szellemi életnek azon a nagy fordulópontján áll, amelyet magyarországi felvilágosodásnak neveznek. Az egész európai szellemi életnek ez az irányváltozása tőlünk nyugatabbra már korábban, a 17. század végén, a 18. század elején következett be. Ami előtte volt - talán az egy humanizmust leszámítva -, évszázadok óta egységes folyamat. A reformáció és az ellenreformáció minden gigászi küzdelmük ellenére is közös gyökerűek. Egymáshoz sokkal közelebb álló történelmi jelenségek, mint minden egyéb, ami utánuk következett. Ugyanazokért az alapvető eszményekért, ugyanazért az életideálért harcolt a kereszténység minden ága. Egy közös igazságért, Krisztus hitéért, tanításáért, országáért, az ember túlviági, örök életéért, Isten dicsőségéért. A harcot éppen az okozta és tette szenvedélyessé, hogy ezt a közösen minden fölé értékelt igazságot különbözőképpen látták. Az értékrendszer, a cél azonos volt; a feléje vezető útban volt a nagy különbség: egyedül üdvözítő egyház, vagy egyházak; csak predestináció és kegyelem, vagy kegyelem és szabad akarat; tökéletesen megromlott emberi természet vagy Krisztus végtelen érdemeibe való bekapcsolódás által érdemszerzővé vált emberi cselekedetek, puszta jelkép, vagy velünk lakó Eucharisztia és így tovább. Elég nagy különbségek ahhoz, hogy nemzedékek viaskodjanak rajta teljes erőkifejtéssel. De a végső cél és az alapelvek összessége: Isten, kegyelem, örök élet, kereszténység, sohase voltak vitás kérdések azóta, hogy az európai emberiség a kereszténységre tért. Sohasem volt kétséges, hogy az emberi élet súlypontja nem a földön, hanem a másik, örök világban van. A 17. század végefelé, a nagy szellemi harcok hullámai kezdenek elsimulni Európában. Az addigra kialakult vallási területen kezdenek állandósulni. A hatalomban, kultúrában egyaránt vezető XIV. Lajos-i Franciaországban kivirágzik az egész világtól csodált klasszicizmus. Tartalom és forma egyensúlya. Az egykorú szemlélő úgy látja: ez a tetőpont. Egy pillanatra úgy látszik, végleges megállás következik be: az ellentétes erők egyensúlyba jutottak. De csak pillanatnyi egyensúly ez. Utána valami újabbnak kell következnie, mert Európa soha nem tud önmagával megelégedni. S éppen az a meglepő, hogy milyen hirtelenséggel tör be a klasszicizmus nyugalmának helyére egy új világ mérhetetlen nyugtalanságával, a felvilágosodás és a forradalom százada. Nyugalom és tekintély helyett kritika, szabadság, könnyedség és cinizmus. Tulajdonképpen mindez a forradalmian új gondolat, ami a 18. században izgalomban tartotta a művelt világot, már az előző század fordulóján készen van. A szellemi élet nagy krízise 1680-1715 közt játszódik le. Ekkor írják és terjesztik eszméiket a nagy gondolkodók: Newton, Leibniz, Spinoza és az új 29