Magyar Építőművészet, 1972 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám

Árkay Bertalan (1901—1971) Halála előtt, 1971. esztendő októberében riportot készített vele a XII. kerületi Tanács lapja a „Hegy­vidék”. Már nagy beteg volt, de még akkori nyilat­kozatából is kiviláglik az élni akarás, a dolgos múlt az eltelt évtizedek alatt végzett munkában való hit és a szakmának szeretete. Az akkor elmondott szavait nyomtatásban már nem érhette meg, 1971. november 23-án hosszú betegség után elhunyt. Egy nagy múltra visszatekintő épitésznemzedék utolsó sarjától búcsúzik a magyar építész társadalom. Hetvenéves korában halt meg, életműve átfogja tehát azt a korszakot, amelyet a XX. századi magyar építészet­­történet méltán illet a megújhodó jelzővel. Már anyai nagyapja, a morvaországi származású Kal­­lina Mór is a múlt század végi Budapest sokat foglalkoz­tatott neoreneszánsz épületeket tervező és kivitelező építésze volt. Apja Árkay Aladár már annak a megúj­hodást hozó nemzedéknek a tagja, akit korai időszaká­ban még a „magyaros-szecessziós” törekvések jellemez­tek, de egyúttal mindig konstrukciós merészség és for­magazdagság, amely a legkorábbi időben a modern építészetbe torkollott. Olyan épületek és lakótelepek jelzik ezt a fejlődési folyamatot, mint a volt Budai Vígadó, (Kallina Mórral 1897), a Gorkij fasori ref. templom (1912), a XII. kerületnek az Istenhegyi út és Városmajor közötti lejtős területen megépített Bírói és Ügyvédi lakótelep (1914), az első városmajori rk. templom (1920), s a modern törekvéseivel különösen jelentős győri gyárvárosi rk. templom (1928), amelyért a Kisfaludi Társaság Gregus-díjával tüntették ki. Árkay Bertalan útját tehát a családi tradíciók alapoz­ták meg. Középiskolai és műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte; 1925-ben nyert építészmérnöki oklevelet. Először apja műtermében dolgozott, de a következő évben (1926) már a párizsi Académie des Beaux Arts ösztöndíjasa és Thier párizsi építész irodá­jának dolgozója. Párizs után Bécsben a híres német épí­tész, Peter Behrens építészeti mesteriskolájában sajá­títja el az építészeti esztétikát és a városrendezési kér­désekkel kapcsolatos ismereteket (1927). Peter Beh­­rens-t, mint az akkori európai modern építészet egyik legnagyobb alakját mesterének is tartotta (saját vallo­mása, „Hegyvidék 1971. 3. szám). A bécsi év után, mint a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1929-ben Olaszországban gyarapította ismereteit, amelyek egész életében, különösen az egyházművészeti alkotásaiban végigkísérhetők. Közben már 1928-ban apjával közösen kezdi tervezni az említett győri gyárvárosi rk. temp­lomot, amely ritmikusan halmozódó, zárt és mégsem nehézkes faltömegeivel, karcsú és mégis erőteljes tornyával, belsejében tiszta és levegős térhatásával az építészeti gondolatok lényegi tartalmával rokon nem egy dunántúli román stílusú templomunkkal, és meg­valósulása után méltán válthatta ki az akkori szakem­berek, de még az építészet konzervatív felfogásához ragaszkodó egyházi építtetők elismerését is. Önálló tervezési munkáit, amelyek többnyire magán­villák, 1926-tól tartják nyílván a szaklapok, nemcsak a Magyarországon megjelenő, hanem az európai modern építészeti törekvéseket figyelemmel kísérő német, olasz, francia, holland, sőt japán lapok is reflektálnak a fiatal Árkay Bertalan modern törekvéseire. (Tér és forma, 1926—1927—1928: Új villák; Vattyes: Moderne Villen und Landhäuser Holland, 1927). Modern törek­véseinek első megnyilvánulása az Alma utcai Bélavári villa, amely csorbás kiképzésű téglaburkolatával, ku­­bisztikus formáival Kozma hasonló épületei mellett elsőként jelentkezik formaújító törekvésével a 20-as évek végén. Ezután folyamatosan 50—60 modern villát tervez és épít a II. világháború előtti időben, amelyek közül legfontosabbak az Ábel Jenő utcai (1928), Rókushegyi úti (1929), Gellérthegyi (1932), Branyiszkó úti (1932), Nagybányai úti (1932), Labanc utcai (1932), Városmajor utcai (1932), Hermann Ottó úti (1933), Török Bálint úti (1933), Lenke utcai (1933), Somlói úti (1935), Árnyas utcai (1935), Vérhalom úti (1935), Táro­gató úti (1940), Monda úti (1940), Hieronymi közi (1941), Széher úti (1941). 1930-ban apjával közösen készített tervvel vett részt a tervbe vett Erzsébet sugárút torkolata építészeti megoldásának pályázatán, amelyen megnyerték az I. díjat, de szerepelt önálló tervvel is. 1931-ben a főváros megbízta atyját az új városmajori rk. templom tervezé­sével, amelyben fia, Bertalan is segédkezett. Apja halála után 1932-ben megbízást kapott a munka foly­tatására. A templom 1933-ban nagyrészt fel is épült, a campanille, amelyet fedett folyosó köt össze a temp­lommal később 1935-ben, és a belső díszítés pár évvel A városmajori rk. templom; campanille, 1935 .0

Next

/
Thumbnails
Contents