Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-05-30 / 22. szám
2 Magyar Fórum 1991. május 30. helyszíni közvetítés A beszámolási időszak gyilkos merénylettel kezdődött. Radzsiv Gandhit, India volt miniszterelnökét választási körútja során ölték meg. Valószínűleg nyert volna, miniszterelnökségével pedig India, a világ második legnépesebb országa, - egy földrész! - tehetett volna még élesebb lépéseket az ésszerűbb élet irányába. India ma még nem játszik akkora szerepet a világgazdaságban, mint amekkorát játszhatna. Radzsiv Gandhi megölésével ez a beilleszkedés és kiteljesedés esetleg még későbbre tolódik. Indiát késleltetik. Csak a merényletek pontosak. Magyarországon viszont végre aláírták a Suzuki- szerződést. Hozzátehetjük: ezt is késleltették. Némelyek szerint olyan pillanatai is voltak a tárgyalásoknak, amikor a magyar vállalatok és a Nemzeti Bank egyes köreinek a hozzáállása miatt az egész ügy kétségessé vált. A Suzuki ügy minta eset. Japánban, ahol mindenre van felelős ember, árgus szemmel figyelik ezt a vállalkozást. Ha a Suzukinak sikerül, akkor talán más japán cégek is belevágnak. Ezért van különleges jelentősége a végre-valahai aláírásnak és a további cselekményeknek. A magyar kormánynak a legszigorúbban ellenőriznie kellene ezt az ügyletet és az akadékoskodókat ki kellene szűrnie. A magyar gazdaságnak Japán ma életfontosságú. A romániai magyarságnak pedig az egység az alapkérdés. Lezajlott az RMDSZ második kongresszusa Marosvásárhelyt. 550 ezer tagdíjfizető tagja van a mozgalomnak, tehát több mint az összes hazai pártnak együttvéve. A szervezet egyelőre nem szakadt szét. De bensőleg sajnos már nem egységes. Az, amit idehaza ma liberálisnak nevez boldog-boldogtalan, az a szemléletmód és politikai magatartás befészkelte magát az RMDSZ-be. Cs. Gyimesi Éva, a tiszteletre méltó ellenzéki múltú kolozsvári tanárnő még a kongresszus előcsatározásaiban szemére hányta Tőkés Lászlónak, hogy az egri tanácskozáson, amelyet az Erdélyi Szövetség rendezett, végzetesen tragikusnak tüntette fel az erdélyi magyarság helyzetét. A liberális politikusnő szerint ez túlzás, „pánikkeltés”. Mások az írók, a szavak erejében hívők túlsúlyától félnek. Megint mások egyes vezetők múltját, a Ceausescu-rendszerben viselt tisztségeit, párttagságát kifogásolják. Ezek azonban csak tünetek. A kérdés az, hogy milyen legyen az erdélyi magyarság viszonya önmagához és milyen a fennálló hatalomhoz. Maradjon-e tárgyalási helyzetben a Fronttal és folytassa-e a „megmaradni mindenáron ’’politikát és magatartást, vagy induljon el egy a magyarországi liberálisok által is ajánlott úton. Nagyobb egyéni szabadság és belső különbözőségeket is hangsúlyozó polgárosodás az ajánlatuk. A nemzetként való megmaradás fontos, de nem mindenekfelett - mondják. A kongresszus erre most nem tudott megnyugtató választ adni. Domokos Géza lett ugyan az elnök újra, akit lekommunistáztak, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, aki nyitó szózatában a később elvetett társnemzet-társnép fogalmával nagyon összecsengő nézeteket hangoztatott és Szőcs Géza a politikai alelnök, csokornyakkendőben, mint a többi fiatal amerikás. Pedig a helyzet összefogást kínált. A kongresszus színhelye körül volt zárva. Terepszínű deszantos katonák és rendőrök, valamint titkosrendőrök serege vigyázott a gyűlésre. Az egész város olyan volt ezekben a napokban, mint valami afrikai gyarmati székhely. Egy hét összefüggése, amelyben a zendülés után a katonák rendet teremtettek, de még folyton cirkálniuk kell, mert nem fogtak el minden gyújtogatót. Bent pedig a magyarok. Kisgazdák, kereszténydemokraták, SZDSZ-Fidesz-szerűek, liberálisok és volt „nomenklaturisták”. Itt volt az ideje, helye az egységnek és a szembenézésnek. Igenis, az erdélyi magyarság helyzete végzetesen rossz. Hatalmas a szellemi erők kiáramlása. Sorra esnek el a várkapitányok, s velük a várak is. A nép pedig szenved. A Front, Románia jelenlegi vezetői, ha lehet még céltudatosabban folytatják a magyarság kitaszítására és beolvasztására irányuló politikájukat mint azelőtt. Ezzel csak összefogva, alapvető kérdésekben egységre jutva lehet szembeszállni. Az erdélyi magyarságnak vissza kell szereznie saját anyagi létfeltételeihez szükséges vagyonát, földjét. Vállalkoznia kell és gyarapodnia, hogy aztán erre a gyarapodásra saját anyagi létfeltételeihez szükséges vagyonát, földjét építhesse. Vállalkoznia kell és gyarapodnia, hogy aztán erre a gyarapodásra saját modern kultúrát építhessen. Az elnyomásra és az erőszakra pedig csak határozott, kemény ellenállással lehet válaszolni, nem pedig egymás kipellengérezésével. Polgárosodni, igen, a legnagyobb nemzeti összpontosítással. „Társnemzet”, „társnép”, „nemzeti kisebbség” - ezek voltak a kongresszusnak ajánlott önmeghatározások. Visszalépő skála ez, sajnos. Kint pedig a katonák, gumibottal, géppisztollyal. Az alkotmányban pedig előre veti árnyékát a „Románia egységes nemzetállam ” kifejezés. Ez nem visszalépés. Legfeljebb a modern Európától. Romániában most minden irracionális. Lehetett más a körülzárt kongresszus? Mialatt ez történt a Bólyaiak egykori városában, a szelíd szépségű Marosvásárhelyt, Nyíregyházát, a legkeletibb magyar tartomány fővárosát finoman megszállta az Antall-kormány. A hátrányos helyzetű vidék nagy örömére. Antall József különben székelyföldre is küldött üzenetet. Üdvözölte a 84 éves Farkaslakai Sipos Ferencet, a Tamási Áron ünnepség alkalmából. Sipos Ferenc az egyetlen élő rokon a Tamási Áron családjából. Egy öreg sógor. Évekig gondozta a hagyatékot. Ma már egyetlen foga sincs és nagyot hall, üggyel-bajjal húzza fel székely harisnyáját. A miniszterelnök azonban, híven önmagához, hogy tudniillik „lélekben” 15 millió magyaré akar lenni, nem sajnálta a fáradtságot egy levélre az öreg földmíveshez. Tegnapi tárgyaló partnerének, Samir izraeli miniszterelnöknek ennél nagyobb szabású gondoskodásra is futja. Ő 18 ezer etióp zsidót menekített ki a harctérré vált Addisz Abdebából. Egy hatalmas légi hidat építettek és másfél nap alatt kiemeltek minden szegény nyomorgó, félelemtől vacogó nemzettársat. 100 millió dollárba került az akció. Eddig. Az Etiópiai falasák a nemzeti kisebbségi, vagy talán társnépi állapotból (?) egy fél nap alatt átrepültek az izraeli államalkotó nép státuszába. Bush elnök is meghatottan gratulált az akcióhoz. Etiópiában ettől függetlenül irtják egymást a többi etióp. Az éhínség is tizedeli őket. Nekik majd lesz új kormányuk, ha katonáik megfelelő mennyiségű vért ontottak, és az új kormány majd kap egy levelet a világ kormányaitól, amelyben elismerik. Mindent összevetve a nemzeti kisebbség, társnemzet-társnép kérdéskörnek, lám, többféle megoldása van. Pénzkérdés ez is? Csurka István Nemrég, pünkösdkor ezt az igét hirdettem Nagyváradon, első kongresszusunk helyszínén: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valónak. ” Egy kis profanitást megengedve, alkalmazzuk szó szerint magunkra az evangéliumot: „És mikor a Vásárhelyi Találkozó napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának”, így legyen. Teljesedjünk meg a szeretet és egység lelkével. „Bábeli állapotunkban”, a külső - nemzeti értetlenség közepette és a belső, köreinkben meglévő nézetkülönbség és széthúzás ellenében találjuk meg a közös szót, jussunk egyességre. Mint ahogy a rossz házasságnak nem megoldása, hanem vége a válás, valamint a hívő embernek itt a földön kell megoldania kérdéseit, és nem elodáznia az örökkévalóságra - hasonlóképpen nekünk is itt és most, az adott körülmények és magunk között kell megoldanunk létünk és sorsunk feladványait. Tagadhatatlan különbözőségünk, ellentéteink, érdek- és nézetbeli megoszlásunk dacára, az egység jegyében, „befelé” kell keresnünk a kivezető utakat. Csupán a visszarendeződés hívei, ellenségeink pályáznak megoszlásunkra. Népünk elvárja tőlünk, hogy egységre jussunk. A pápaválasztás gyakorlata szerint, csak akkor oszoljunk szét tanácskozásaink harmadnapján, ha elmondhatjuk: Habemus sanctum unitatum. A római konklávé eredményt jelző füstje itt „Ábel füstje” legyen, jeleként annak, hogy áldozatunkat elfogadta az Isten. 3. (Radikalizmus) Az első két, jobbára morális szempont mellett egy egészen gyakorlati, módszertani elvet ajánlok a kongresszus figyelmébe, s ez: a radikalizmus. Magyarán, a szó eredeti értelmében gyökeres kérdésfeltevésre és megoldásokra van szükségünk Gyökeres szakításra a múlttal, gyökeres változásokra. Akárcsak az előbbiek, ez a követelmény is általánosítható egyébként egész társadalmunkra, sőt az egész, a kommunizmusból a demokráciába való áttérés nehéz feladataival küszködő térségünkre. Romániában a rendszerben történt változások felületiek, a kezdeti lendület hamar kifulladt, a demokratikus átalakulás megtorpant, a stagnálás és a visszarendeződés erői rendkívül hatásosan működnek. Ennek függvényében magyarságunk ügye is visszaesett, mint ahogy az ellenzék is nehezen talál utat. Az általános elbizonytalanodás, kétség és csüggedés a múlt rendszer és a hatalom, valamint a szélsőséges erők pozícióit erősíti. Egyre inkább eltolódik a tényleges rendszerváltás és demokratizálódás. Mindent egybevetve, teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy az erdélyi magyarság sorsában, helyzetében, körülményeiben igazi áttörés, döntő változás - 1989 decembere óta - mindezideig nem történt. Jobb a helyzetünk, mint két évvel ezelőtt, mint ahogy a 70-es években jobb volt, mint előbb vagy később, ez a különbség azonban viszonylagos, és nem gyökeres. Alamizsnával - engedményekkel, esetleges eredményekkel, látszatokkal - a bennünket megillető jogok morzsáival, a szabadság szűken mért „fejadagjaival” akarnak kifizetni, s ha ennyivel nem elégszünk meg, értetlenséggel és nemzeti türelmetlenséggel kell szembenéznünk, vagy éppen magyar „kiváltságokat” vágnak a fejünkhöz. Nem szabad engednünk a ránk nehezedő jelenlegi nyomásnak, meg kell kísérelnünk határozottan szakítani kisebbségi jobbágy múltunkkal, és kitörnünk az elnyomatásból. Teljes nemzeti emancipációra kell törekednünk. Nem akarhatunk a többségi nemzet kisebbségei maradni, hanem a románság egyenjogú partnereivé kell válnunk közös hazánkban. Ebben a tekintetben követhető, tanulságos példaként áll előttünk az erdélyi román nemzet múlt századbéli, nemzeti egyenjogúságért folytatott küzdelme. Mindenekelőtt mihamarabb meg kell határoznunk kollektív státusunkat Románia társadalmában, illetve Erdélyben, és el kell érnünk, hogy ezt a romániai törvényhozás kodifikálja. BnBHI egység, radikalizmus Bátorság, (Folytatás az 1. oldalról) Szemetelés Megvan végre a Zwack-ügy hordó-aspektusa is! Kicsit késve ugyan, hiszen a nagy itthoni sajtóricsajjal kísért nagykövet-visszahívás körüli zajok immáron kénytelen-kelletlen elcsendesedtek, de azért lényeg, hogy megvan ez is. Olvasható nyomtatásban, ráadásul angolul! Jobb későn, mint soha! A nagy leleplező ezúttal - Opus- és Pulitzer-emlékdíj bizottságok figyelem! - a Budapest Week című Magyarországon szerkesztett angol nyelvű kiadvány. A lap részletesen beszámol arról a sérelemről, ami az Egyesült Államokból hazarendelt Zwack urat érte a budapesti külügyminisztérium épülete előtt. Egy asszony - mint ismeretes - tojást hajított az ex-nagykövetre, miközben kétszer azt kiáltotta: „maga szemét”... A jelenet nem lehetett túl felemelő, de hát politikusokkal előfordult már ilyesmi a demokráciák történetében. Sőt, alighanem csak a demokráciák történetében fordulhat elő ilyesmi. Egy vérbeli hírlapíró számára, aki ugyebár a dolgok mögöttes tartalmát is láttatni kívánja, mindez ilyen formában azonban túlságosan is szimpla. Alig több egy úgynevezett mínuszos hírnél. Nosza, csavarjunk rajta egyet! Mibe kerül? Mit is mondott a tojásdobáló asszony? „Maga szemét!” A „szemét” szó angolul „trash”-t jelent. Ezzel így nem sokra megyünk, túl egyértelmű. De ha a magyar „szemét” szót - sajátos műfordítói leleménnyel - angol szóként kezeljük, s kicsit a kiejtésén is módosítunk, akkor abból már lehet „semite" is (ejtsd: szimájt), azaz„szemita”. Vagyis, ahogy a Week cikke idézi: „you semite". A mondat ebben az esetben magyarul így kellett, hogy hangozzék: „maga szimájt”! Hogy ennek így semmi értelme sincs, se magyarul, se angolul? Nem számít, lényeg, hogy a semite, azaz magyarul szemita szót sikerült becsempészni a színes tudósításba. Zwack úr becsületére legyen mondva, külön levélben cáfolta meg a Budapest Week riporterének és műfordítójának kificamodott szellemi teljesítményét, mi több azt is leszögezte, hogy a leváltása története semmiképpen nem hozható összefüggésbe az antiszemitizmus fogalomkörével. Zwack úr válasza helyet is kapott a Budapest Week levelezési rovatában, mi több, egy apróbetűs szerkesztői megjegyzés is került alája. No nem bocsánatkérés, az azért túlzás lenne! Mindössze ennyi: „reméljük hogy az olvasó számára világos, hogy riporterünk a magyar 'szemét ’ szót összekeverte az angol 'semite ’ szóval ”. Igen, az olvasó számára minden bizonnyal világos. Az olvasó legfeljebb csak azon tűnődhet, vajon a „jeles” riporter-műfordító magyarul nem tud, vagy angolul nem tud, netán egyik nyelven se tud tisztességesen, vagy egyszerűen csak szemetel. Vagy szimajtol? K. A. Magyar FőhíM Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: Csurka István Főszerkesztő: Kósa Csaba Főszerkesztő-helyettes: Kiss Dénes Vezető szerkesztő: Krajczár Imre Szerkesztő: Fábián Gyula Szerkesztőségi titkár: Székely Dezső Főmunkatársak: Ágh István Czegő Zoltán Szerkesztőség: 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Levélcím: 1399 Bp. Pf.: 701/364 Telefon: 140-8966 131-0909/234 Telefax: 111-3480 Kiadóhivatal: 1074 Budapest, Csengery u. 1. Telefon: 121-7030 142-0333 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. Felelős kiadó: Csurka István Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Telefon: 129-7454 Nyomás: APOLLÓ Kft. 1165 Budapest, Zsemlékes út 25 Felelős vezető: Hupján József ügyv. igazgató HU ISSN 0865 - 3909 Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!