Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-05-30 / 22. szám

2 Magyar Fórum 1991. május 30. ­­helyszíni közvetítés A beszámolási időszak gyilkos merény­lettel kezdődött. Radzsiv Gandhit, India volt miniszterelnökét választási körútja során öl­ték meg. Valószínűleg nyert volna, miniszter­­elnökségével pedig India, a világ második legnépesebb országa, - egy földrész! - tehe­tett volna még élesebb lépéseket az éssze­rűbb élet irányába. India ma még nem játszik akkora szerepet a világgazdaságban, mint amekkorát játszhatna. Radzsiv Gandhi meg­ölésével ez a beilleszkedés és kiteljesedés esetleg még későbbre tolódik. Indiát késleltetik. Csak a merényletek pontosak. Magyarországon viszont végre aláír­ták a Suzuki- szerződést. Hozzátehetjük: ezt is késleltették. Némelyek szerint olyan pilla­natai is voltak a tárgyalásoknak, amikor a magyar vállalatok és a Nemzeti Bank egyes köreinek a hozzáállása miatt az egész ügy kétségessé vált. A Suzuki ügy minta­ eset. Japánban, ahol mindenre van felelős ember, árgus szemmel figyelik ezt a vállalkozást. Ha a Suzukinak si­kerül, akkor talán más japán cégek is bele­vágnak. Ezért van különleges jelentősége a végre-valahai aláírásnak és a további cselek­ményeknek. A magyar kormánynak a legszi­gorúbban ellenőriznie kellene ezt az ügyle­tet és az akadékoskodókat ki kellene szűr­nie. A magyar gazdaságnak Japán ma életfon­tosságú. A romániai magyarságnak pedig az egység az alapkérdés. Lezajlott az RMDSZ máso­dik kongresszusa Marosvásárhelyt. 550 ezer tagdíjfizető tagja van a mozgalomnak, tehát több mint az összes hazai pártnak együttvéve. A szervezet egyelőre nem szakadt szét. De bensőleg sajnos már nem egységes. Az, amit idehaza ma liberálisnak nevez boldog-boldogtalan, az a szemléletmód és politikai magatartás befészkelte magát az RMDSZ-be. Cs. Gyimesi Éva, a tiszteletre méltó ellenzéki múltú kolozsvári tanárnő még a kongresszus előcsatározásaiban sze­mére hányta Tőkés Lászlónak, hogy az egri tanácskozáson, amelyet az Erdélyi Szövetség rendezett, végzetesen tragikusnak tüntette fel az erdélyi magyarság helyzetét. A liberális politikusnő szerint ez túlzás, „pánikkeltés”. Mások az írók, a szavak erejében hívők túlsúlyától félnek. Megint mások egyes vezetők múltját, a Ceausescu-rendszerben viselt tisztségeit, párttagságát kifogásolják. Ezek azonban csak tünetek. A kérdés az, hogy milyen legyen az erdé­lyi magyarság viszonya önmagához és milyen a fennálló hatalomhoz. Maradjon-e tárgya­lási helyzetben a Fronttal és folytassa-e a „megmaradni mindenáron ’’­politikát és ma­gatartást, vagy induljon el egy a magyaror­szági liberálisok által is ajánlott úton. Na­gyobb egyéni szabadság és belső különböző­ségeket is hangsúlyozó polgárosodás az aján­latuk. A nemzetként való megmaradás fontos, de nem mindenekfelett - mondják. A kongresszus erre most nem tudott meg­nyugtató választ adni. Domokos Géza lett ugyan az elnök újra, akit lekommunistáztak, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, aki nyitó szózatában a később elvetett társnemzet-társ­­nép fogalmával nagyon összecsengő nézete­ket hangoztatott és Szőcs Géza a politikai al­­elnök,­­ csokornyakkendőben, mint a többi fiatal amerikás. Pedig a helyzet összefogást kínált. A kong­resszus színhelye körül volt zárva. Terepszí­nű deszantos katonák és rendőrök, valamint titkosrendőrök serege vigyázott a gyűlésre. Az egész város olyan volt ezekben a napok­ban, mint valami afrikai gyarmati székhely. Egy hét összefüggése, amelyben a zendülés után a katonák rendet teremtettek, de még folyton cirkálniuk kell, mert nem fogtak el minden gyújtogatót. Bent pedig a magyarok. Kisgazdák, ke­reszténydemokraták, SZDSZ-Fidesz-sze­­rűek, liberálisok és volt „nomenklaturisták”. Itt volt az ideje, helye az egységnek és a szembenézésnek. Igenis, az erdélyi magyarság helyzete vég­zetesen rossz. Hatalmas a szellemi erők ki­áramlása. Sorra esnek el a várkapitányok, s velük a várak is. A nép pedig szenved. A Front, Románia jelenlegi vezetői, ha lehet még céltudatosabban folytatják a magyarság kitaszítására és beolvasztására irányuló poli­tikájukat mint azelőtt. Ezzel csak összefogva, alapvető kérdésekben egységre jutva lehet szembeszállni. Az erdélyi magyarságnak vissza kell sze­reznie saját anyagi létfeltételeihez szükséges vagyonát, földjét. Vállalkoznia kell és gyara­podnia, hogy aztán erre a gyarapodásra saját anyagi létfeltételeihez szükséges vagyonát, földjét építhesse. Vállalkoznia kell és gyara­podnia, hogy aztán erre a gyarapodásra saját modern kultúrát építhessen. Az elnyomásra és az erőszakra pedig csak határozott, ke­mény ellenállással lehet válaszolni, nem pe­dig egymás kipellengérezésével. Polgáro­sodni, igen, a legnagyobb nemzeti összpon­tosítással. „Társnemzet”, „társnép”, „nemzeti ki­sebbség” - ezek voltak a kongresszusnak ajánlott önmeghatározások. Visszalépő ská­la ez, sajnos. Kint pedig a katonák, gumibot­tal, géppisztollyal. Az alkotmányban pedig előre veti árnyékát a „Románia egységes nem­zetállam ” kifejezés. Ez nem visszalépés. Leg­feljebb a modern Európától. Romániában most minden irracionális. Lehetett más a körülzárt kongresszus? Mialatt ez történt a Bólyaiak egykori városában, a szelíd szépségű Marosvásár­helyt, Nyíregyházát, a legkeletibb magyar tartomány fővárosát finoman megszállta az Antall-kormány. A hátrányos helyzetű vidék nagy örömére. Antall József különben szé­kelyföldre is küldött üzenetet. Üdvözölte a 84 éves Farkaslaka­i Sipos Ferencet, a Tamási Áron ünnepség alkalmából. Sipos Ferenc az egyetlen élő rokon a Tamási Áron családjá­ból. Egy öreg sógor. Évekig gondozta a ha­gyatékot. Ma már egyetlen foga sincs és na­gyot hall, üggyel-bajjal húzza fel székely ha­risnyáját. A miniszterelnök azonban, híven önmagához, hogy tudniillik „lélekben” 15 millió magyaré akar lenni, nem sajnálta a fá­radtságot egy levélre az öreg földmíveshez. Tegnapi tárgyaló partnerének, Samir izra­eli miniszterelnöknek ennél nagyobb szabá­sú gondoskodásra is futja. Ő 18 ezer etióp zsidót menekített ki a harctérré vált Addisz Abdebából. Egy hatalmas légi hidat építet­tek és másfél nap alatt kiemeltek minden szegény nyomorgó, félelemtől vacogó nem­zettársat. 100 millió dollárba került az akció. Eddig. Az Etiópiai falasák a nemzeti kisebbsé­gi, vagy talán társnépi állapotból (?) egy fél nap alatt átrepültek az izraeli államalkotó nép státuszába. Bush elnök is meghatottan gratulált az ak­cióhoz. Etiópiában ettől függetlenül irtják egy­mást a többi etióp. Az éhínség is tizedeli őket. Nekik majd lesz új kormányuk, ha ka­tonáik megfelelő mennyiségű vért ontottak, és az új kormány majd kap egy levelet a világ kormányaitól, amelyben elismerik. Mindent összevetve a nemzeti kisebb­ség, társnemzet-társnép kérdéskörnek, lám, többféle megoldása van. Pénzkérdés ez is? Csurka István Nemrég, pünkösdkor ezt az igét hirdettem Nagyvára­don, első kongresszusunk helyszínén: „És mikor a pün­kösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valónak. ” Egy kis profanitást meg­engedve, alkalmazzuk szó szerint magunkra az evangé­liumot: „És mikor a Vásár­helyi Találkozó napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának”,­­ így le­gyen. Teljesedjünk meg a szeretet és egység lelkével. „Bábeli állapotunkban”, a­­ külső - nemzeti értetlen­ség közepette és a­­ belső­­, köreinkben meglévő nézet­­különbség és széthúzás elle­nében találjuk meg a közös szót, jussunk egyességre. Mint ahogy a rossz házas­ságnak nem megoldása, ha­nem vége a válás, valamint a hívő embernek itt a földön kell megoldania kérdéseit, és nem elodáznia az örökké­valóságra - hasonlóképpen nekünk is itt és most, az adott körülmények és ma­gunk között kell megolda­nunk létünk és sorsunk fel­adványait. Tagadhatatlan különbö­zőségünk, ellentéteink, ér­dek- és nézetbeli megoszlá­sunk dacára, az egység jegyé­ben, „befelé” kell keresnünk a kivezető utakat. Csupán a visszarendező­dés hívei, ellenségeink pályáznak megoszlásunkra. Népünk elvárja tőlünk, hogy egységre jussunk. A pá­paválasztás gyakorlata sze­rint, csak akkor oszoljunk szét tanácskozásaink har­madnapján, ha elmondhat­juk: Habemus sanctum uni­­tatum. A római konklávé eredményt jelző füstje itt „Ábel füstje” legyen, jele­ként annak, hogy áldozatun­kat elfogadta az Isten. 3. (Radikalizmus) Az első két, jobbára morá­lis szempont mellett egy egé­szen gyakorlati, módszertani elvet ajánlok a kongresszus figyelmébe, s ez: a radikaliz­mus. Magyarán, a szó eredeti értelmében gyökeres kérdés­­feltevésre és megoldásokra van szükségünk Gyökeres szakításra a múlttal, gyökeres változásokra. Akárcsak az előbbiek, ez a követelmény is általánosítható egyébként egész társadalmunkra, sőt az egész, a kommunizmusból a demokráciába való áttérés nehéz feladataival küszködő térségünkre. Romániában a rend­szerben történt változások felületiek, a kezdeti lendület hamar kifulladt, a demokra­tikus átalakulás megtorpant, a stagnálás és a visszarende­ződés erői rendkívül hatáso­san működnek. Ennek függ­vényében magyarságunk ügye is visszaesett, mint ahogy az ellenzék is nehezen talál utat. Az álta­lános elbizonytalanodás, kétség és csüggedés a múlt rendszer és a hatalom, vala­mint a szélsőséges erők po­zícióit erősíti. Egyre inkább eltolódik a tényleges rend­szerváltás és demokratizáló­dás. Mindent egybevetve, tel­jes bizonyossággal megálla­píthatjuk, hogy az erdélyi magyarság sorsában, helyze­tében, körülményeiben igazi áttörés, döntő változás - 1989 decembere óta - mind­­ezideig nem történt. Jobb a helyzetünk, mint két évvel ezelőtt, mint ahogy a 70-es években jobb volt, mint előbb vagy később, ez a kü­lönbség azonban viszonyla­gos, és nem gyökeres. Ala­mizsnával - engedmények­kel, esetleges eredmények­kel, látszatokkal - a bennün­ket megillető jogok morzsá­ival, a szabadság szűken mért „fejadagjaival” akar­nak kifizetni, s ha ennyivel nem elégszünk meg, értet­lenséggel és nemzeti türel­metlenséggel kell szembe­néznünk, vagy éppen ma­gyar „kiváltságokat” vágnak a fejünkhöz. Nem szabad engednünk a ránk nehezedő jelenlegi nyomásnak, meg kell kísérelnünk hatá­rozottan szakítani kisebbsé­gi jobbágy­ múltunkkal, és kitörnünk az elnyomatás­ból. Teljes nemzeti emancipá­cióra kell törekednünk. Nem akarhatunk a többségi nemzet kisebbségei marad­ni, hanem a románság egyenjogú partnereivé kell válnunk közös hazánkban. Ebben a tekintetben követ­hető, tanulságos példaként áll előttünk az erdélyi ro­mán nemzet múlt századbé­li, nemzeti egyenjogúságért folytatott küzdelme. Mindenekelőtt mihama­rabb meg kell határoznunk kollektív státusunkat Romá­nia társadalmában, illetve Erdélyben, és el kell érnünk, hogy ezt a romániai törvény­­hozás kodifikálja. BnBHI egység, radikalizmus Bátorság, (Folytatás az 1. oldalról) Szemetelés Megvan végre a Zwack-ügy hordó-aspektusa is! Kicsit késve ugyan, hiszen a nagy itthoni sajtóricsajjal kísért nagykövet-visszahí­vás körüli zajok immáron kénytelen-kelletlen elcsendesedtek, de azért lényeg, hogy megvan ez is. Olvasható nyomtatásban, ráadásul angolul! Jobb későn, mint soha! A nagy leleplező ezúttal - Opus- és Pulit­­zer-emlékdíj bizottságok figyelem! - a Budapest Week című Magyar­­országon szerkesztett angol nyelvű kiadvány. A lap részletesen be­számol arról a sérelemről, ami az Egyesült Államokból hazarendelt Zwack urat érte a budapesti külügyminisztérium épülete előtt. Egy asszony - mint ismeretes - tojást hajított az ex-nagykövetre, miköz­ben kétszer azt kiáltotta: „maga szemét”... A jelenet nem lehetett túl felemelő, de hát politikusokkal előfordult már ilyesmi a demokráci­ák történetében. Sőt, alighanem csak a demokráciák történetében fordulhat elő ilyesmi. Egy vérbeli hírlapíró számára, aki ugyebár a dolgok mögöttes tar­talmát is láttatni kívánja, mindez ilyen formában azonban túlságosan is szimpla. Alig több egy úgynevezett mínuszos hírnél. Nosza, csavar­junk rajta egyet! Mibe kerül? Mit is mondott a tojásdobáló asszony? „Maga szemét!” A „szemét” szó angolul „trash”-t jelent. Ezzel így nem sokra megyünk, túl egyértelmű. De ha a magyar „szemét” szót - sajátos műfordítói leleménnyel - angol szóként kezeljük, s kicsit a kiejtésén is módosítunk, akkor abból már lehet „semite" is (ejtsd: szi­­májt), azaz„szemita”. Vagyis, ahogy a Week cikke idézi: „you semite". A mondat ebben az esetben magyarul így kellett, hogy hangozzék: „maga szimájt”! Hogy ennek így semmi értelme sincs, se magyarul, se angolul? Nem számít, lényeg, hogy a semite, azaz magyarul szemi­ta szót sikerült becsempészni a színes tudósításba. Zwack úr becsületére legyen mondva, külön levélben cáfolta meg a Budapest Week riporterének és műfordítójának kificamodott szel­lemi teljesítményét, mi több azt is leszögezte, hogy a leváltása törté­nete semmiképpen nem hozható összefüggésbe az antiszemitizmus fogalomkörével. Zwack úr válasza helyet is kapott a Budapest Week levelezési rovatában, mi több, egy apróbetűs szerkesztői megjegyzés is került alája. No nem bocsánat­kérés, az azért túlzás lenne! Mind­össze ennyi: „reméljük hogy az olvasó számára világos, hogy riporte­rünk a magyar 'szemét ’ szót összekeverte az angol 'semite ’ szóval ”. Igen, az olvasó számára minden bizonnyal világos. Az olvasó leg­feljebb csak azon tűnődhet, vajon a „jeles” riporter-műfordító ma­gyarul nem tud, vagy angolul nem tud, netán egyik nyelven se tud tisztességesen, vagy egyszerűen csak szemetel. Vagy szimajtol? K. A. Magyar Főh­íM Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: Csurka István Főszerkesztő: Kósa Csaba Főszerkesztő-helyettes: Kiss Dénes Vezető szerkesztő: Krajczár Imre Szerkesztő: Fábián Gyula Szerkesztőségi titkár: Székely Dezső Főmunkatársak: Ágh István Czegő Zoltán Szerkesztőség: 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Levélcím: 1399 Bp. Pf.: 701/364 Telefon: 140-8966 131-0909/234 Telefax: 111-3480 Kiadóhivatal: 1074 Budapest, Csengery u. 1. Telefon: 121-7030 142-0333 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. Felelős kiadó: Csurka István Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Telefon: 129-7454 Nyomás: APOLLÓ Kft. 1165 Budapest, Zsemlékes út 25 Felelős vezető: Hupján József ügyv. igazgató HU ISSN 0865 - 3909 Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza!

Next