Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2017-05-04 / 18. szám
„Nincs más testvérem, csak magyar. Hr. virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom ” (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus) Szeretetted dögzöntjüd az Édesanyádat/ www.magyarforum.hu 350 FORINT XXIX. évfolyam, 18. szám KÖZÉLETI HETILAP 2017. május 4. Orbán Viktor a szabadság ellensége, aki diktatúrát épít Magyarországon. Az Orbánt kritizáló propaganda tulajdonképpen erre az egy mondatra építi, ezzel indokolja, hogy miért kell megbuktatni a közel kétharmados támogatottságú kormányt, hogy miért kell beavatkozni Magyarország belügyeibe. A szabadság az elmúlt fél évszázad meghatározó, lényegében mindent meghatározó propagandakifejezése. Minden a szabadság élményén keresztül szűrődött át, az életet, az egyes politikai rendszerekét, a gazdaságot, a mindennapok közérzetét a szabadság fokmérőjével mértük. Van a szabad világ, a Nyugat, ahol mindez, az élet, a politika, a gazdaság jól működik, mert alapvetően szabad, és van ezzel szemben minden más, ami rossz, mert diktatórikus, mert korlátozott és mert valamiféle elnyomatást hordoz magában. Mi, magyarok a szabadság élményét sokra tartjuk, akárcsak a többi folyamatos megszállás alatt, elnyomásban élő kis nép. 1990-től, az akkori változástól éppen a szabadság kiteljesedését vártuk. Aztán kiderült, hogy a koldus szabadsága meglehetősen korlátozott. Hogy a szabadság nemcsak jogi, erkölcsi vagy társadalmi kérdés, hanem nagyban anyagi is. Hogy a putrinyomorban, a lakótelepi adósságban, a multi rabságában, a szegénység kilátástalanságában a szabadság csak egy reklámlózung, egy soha be nem teljesülő plakátidill. Hamar megéreztük, hogy a szabadon való nélkülözés és a korlátok közötti nélkülözés között még sincs akkora különbség, hogy a szabadság mint politikai, társadalmi fogalom önmagában lényegében üres. Gyurcsányék nem véletlenül próbálták meg 2006-ban az erőszakot. Akkor már lehetett látni, hogy a végletesen eladósodott magyar társadalom szabadságigénye meglehetősen korlátozott, a fenti kiüresedett szabadságfogalommal a legkisebb mértékben sem kíván azonosulni. Akkorra már rájött, hogy a modern nyugati társadalom nyújtotta szabadság számára elérhetetlen, mert nemcsak a modern szabadságot kínáló autó, az olcsó repülőjegyek jelentette mobilitás kifizethetetlen számára, de a gázszámla is. Gyurcsány és főleg a mellette álló egy-két tanácsadó úgy gondolta, hogy az erőszak bemutatásával, a szabad káosz és a biztonságos elnyomás közül az emberek egy jelentős része inkább az utóbbit választja. Csakhogy az akkorra már teljesen amortizálódott MSZP-SZDSZ-elit éppen a biztonság megteremtésére volt a leginkább alkalmatlan. Orbán 2010-es elsöprő győzelme lehetőséget teremtett, hogy az új rendszer a biztonságot, bizonyos fokú létbiztonságot nyújtson a magyaroknak. Amikor az adókedvezmények, a rezsicsökkentést, a munkahelyek megvédését vagy éppen a kerítés kérdését sulykolja a kormányzat, akkor nagyon helyesen a teljes létbizonytalanságba taszított társadalom legfontosabb igényét elégíti ki. Azt, hogy a kormányzat célja, hogy valamiféle biztonságot, létbiztonságot teremtsen. Mindezt úgy, hogy a mindennapi életben az átlagember a legkisebb mértékben sem érzi, hogy szabadságán csorba esnék. Nem vegzálja a hatóság, legalábbis nem jobban, mint bármikor korában, szabadon mozoghat, szabadon tanulhat, vállalkozhat, szabadon élhet. Hol érdekli az átlagembert, hogy néhány száz ember tanulhat-e a CEU-n vagy sem? Hogy mi van a fékekkel és ellensúlyokkal, hogy akkor valóban Orbán dönt-e el mindent, hogy kézi vezérelt folyamatok vannak-e az államigazgatásban, vagy hogy Mészáros Lőrincnek mekkora a vagyona? Egyáltalán nem érdekli, mert a napi valóság szintjén ezeknek nincs jelentőségük. Nem érdekli, mert pontosan tudja, hogy a propaganda igazságtartalma erősen kétséges, mert érzi, hogy valamivel könnyebben él, hogy jelentős fejlődés látható az országban. A mai magyar átlag fejében a létbiztonság és a szabadság érzése összefonódik. És hiába próbálja meggyőzni egy-két furcsa kinézetű affektáló fiatal CEU-táblával a kézben, hogy az a szabadság, ha Soros György-klónok azt csinálnak Budapesten, amit akarnak, vagy az a szabadság, ha panorámabuszokkal hoznak fekete családokat Nigériából, esetleg közelebbről Pécsváradra. Az átlag számára az a szabadság, ha egy stabil országban, elfogadható anyagi körülmények között élhet, utazhat, dolgozhat, tanulhat vagy éppen semmit sem tehet. Ma Magyarország ilyen ország, ha tetszik ez egy törpe kisebbségnek, ha nem. Orbán egyik legnagyobb politikai tettét azzal hajtotta végre, hogy a szabadság és a létbiztonság érzését a nagypolitika szintjén fűzte össze. Ez az összekapcsolás helyes volt, jót tett a magyarságnak, sőt jót tett a régiónak. Ma már több európai országban, sőt az Egyesült Államokban is ezzel kísérleteznek, miközben velünk az ellenzék és néhány külföldi szervezet megpróbálja elhitetni, hogy a szabadság és a létbiztonság összekapcsolása, egy erős ország építése maga a diktatúra. Csórja A SZABADSÁG MÍTOSZAI A TARTALOMBÓL Borbély Lénárd, a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője, Csepel polgármestere Dr. Ferencz Orsolya, az ELTE Űrkutató Csoport |||||| tudományos főmunkatársa Schanda Tamás János európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár Gonda Zoltán Holló László-díjas festő- és grafikusművész