Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
A régi és az új híd
a kábelhidat tartotta megfelelőnek. A bíráló bizottság jelentésének közzététele után a zsűri kábelhíd ellenes tagjai is beadták derekukat és a 30 ezer aranykoronás első díjat a német Kübler—Eisenlohr—Weigle mérnöktriónak ítélte. Az indoklás hangsúlyozta a terv „művészi kiépítését és monumentális jellegét”, de hamarosan kiderült, hogy kivitelre ez a terv éppen olyan alkalmatlan, mint a többi pályamű. A díjazott és a négy megvásárolt terv tanulmányozására és a megépítendő híd végleges terveinek kidolgozására a Kereskedelmi Minisztérium hídépítési szakosztályt szervezett, ez tervezte meg végül is az Erzsébet-hidat és ennek irányításával épült meg 1898-tól 1903-ig a híd. A pályázati felhívásban előírt 312 méteres nyílást, a parti pillérek víz felé tolásával 284 méterre csökkentették, a hídfőket viszont a part felé tolták. A hídnak a Duna fölött így is egyetlen nyílása lett, amelyhez mindkét oldalon egy-egy parti nyílás csatlakozott. A leglényegesebb változás azonban az volt, hogy — a hídpályázat zsűrijének ajánlatával ellentétben — kábelhíd helyett lánchidat építettek. Ennek az volt az oka, hogy a kábelhidat a magyar ipar nem tudta volna legyártani s a törekvés az volt, hogy a híd szerkezeti elemei magyar gyárakban készüljenek. Az elgondolás minden tekintetben sikeresnek bizonyult és az Erzsébet-híd, Európa legnagyobb függőhídja, építésének idejében a nagy mérnöki alkotások közé számított, amelyre méltán lehetett büszke a híd tervezésénél és építésénél kialakult és összeforrt mérnökgárda. Az első tervek az újjáépítésre A második világháborúban a budapesti hidak mind elpusztultak: a náci hadvezetőség hihetetlen barbársággal robbantotta fel őket, hogy akadályozza a szovjet hadsereg előrenyomulását. Az Erzsébet-hidat — a budai hídfő lánccsatornájában elhelyezett trinitrotoluollal — azon az éjszakán pusztították el, amikor a szovjet csapatok az utolsó náci és nyilas katonát is elűzték a pesti partról. A felszabadulás után a budapesti Duna-hidakat csodálatos gyorsasággal építették újjá — kivéve az Erzsébet-hidat. Pedig éppen ezt — a város közepén elhelyezkedő, a forgalom szempontjából legfontosabb — hidat kellett volna elsőnek újjáépíteni. Hogy mégis az épült utoljára, annak műszaki oka volt. A többi hidat elegendő volt régi formájában és méretében felépíteni (a Lánchidat jó lett volna ugyan szélesebbre építeni, de erre nem volt műszaki lehetőség), de minden szakembernek az volt a véleménye, hogy az új Erzsébet-hídnak feltétlenül alkalmazkodnia kell a korszerű közlekedés követelményeihez. Az Erzsébet-híd újjáépítésével először 1951-ben kezdtek foglalkozni. A szakemberek — kissé a közvélemény nyomása alatt — úgy döntöttek, hogy a hidat — a közlekedési kívánalmakat figyelembe véve — régi formájában kell felépíteni. A régi 11 méteres kocsipálya helyett, a járdák rovására, 12 méterben állapodtak meg. Villamosvasút nem haladt át a hídon, helyette trolibuszt szándékoztak átvezetni. Azonban hamar kiderült, hogy ez az elképzelés Sávoly Pál Kossuth-díjas és Állami-díjas, az Erzsébet-híd főtervezője