Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1973
Két Petőfi-vers körül - Somlyó György: Petőfi Bilincs című verséről
KÉT PETŐFI-VERS KÖRÜL .A bilinél Bilincset vertenek belőlem, Belőlem, aki kard valék, S ki vélem vitt a szabadságért, Most azt szorítom... szörnyűség! Szégyennek és haragnak pírja A rozsda, amely rajtam áll. Csörgess, ifjú, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll.” (Nagykároly, 1846. szeptember 5—12.) .A biknél Talán nincs még egy költő a világirodalomban, aki annyira a költő megtestesülésévé vált volna nemzete számára, mint Petőfi, aki olyan természetesen vált volna közkinccsé, folklórrá, a „nép tudományává", s maradt is volna annak több mint egy századon keresztül. Petőfi kicsit olyan a magyar olvasó , még a nem olvasó számára is, mint a levegő. Olyan magától értetődő. De kicsit olyan észrevétlen is. Mintha mindig a miénk lett volna; mintha nem kellene birtokunkba vennünk; mintha nem is kellett volna külön-külön találkoznunk vele ahhoz, hogy ismerjük. Ez a „Petőfi-helyzet” kivételességének mindjárt a veszélyét is jelzi. Petőfivel egy költő lesz egy egész nemzet számára a költő. Nem is csak első az elsők között, hanem valami rajtuk kívüli, külön érték: a mérce, amin minden más költő leméretik. Nálunk minden költőnek azzal a hendikeppel kell indulnia, hogy költő volta azon fog eldőlni, mennyire felel meg a petőfii normáknak, még visszamenőleg is; irodalomszemléletünk nemcsak az utána jövők között biztosít bérelt és kiváltságos helyet a Petőfiutódoknak, az előtte jártak között is az ő elődjei után kutat. E veszélynek másik megjelenési formája is van, az előbbinek épp ellenkezője. Azáltal, hogy Petőfi, a költő számunkra, egyszersmind valami más is, mint költő, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy több annál, azt is, hogy kevesebb. Nem úgy lépünk kapcsolatra vele, mint költővel szokás, nem magunk választjuk ki magunknak, nem elsősorban mint költővel találkaSzabadságért küzdött az ifjú, S börtönbe dobták, ottan ül. És meg-megrázza és átkozza Bilincsét nagy kegyetlenül. Bilincse ekkép szála hozzá: „Csörgess, de oh ne átkozzál! Csörgess, ifjú, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll! Ugye nem ismersz? a szabadság Csatáiban kard voltam én, S épen talán a te kezedben Villogtam a vér mezején. Szerencsétlen te, szerencsétlen kardoddal hol találkoznl! Csörgess, ifjú, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll.