Magyar Hirlap, 1892. április (2. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

a­ zár. És ha mást nem, mindenesetre azt­­ bizonyítja az eset, hogy valami rég nem­­ látott exotikus vendég köszöntött ma be­­ a bizottság ülésében, a­kire már szinte rá sem ismertünk közéletünkben: a lel­­­­kiismeret. Furcsa, hogy ennek a haza­­­­járó léleknek már első ostromát sem állta ki a kormány! MAGYAR HÍRLAP 1892, április 1, Budapest, márczius 31. A „Kölnische Zeitung“ közleményéből származott tegnapi képviselőházi inczidens poli­tikai természetű része elintézést nyert, a­mire az országgyűlési rovat mindenkinek kellő tájé­kozást nyújt. Most tehát a személyi rész elinté­zése jön sorra. Ha a miniszterelnök úrnak mai nyilatko­zata a tegnapi második nyilatkozat nélkül lett volna téve, alig forgott volna fenn szük­sége annak, hogy a kérdés személyi részével­­ a nyilvánosság elé álljak. Azonban így ki­fejezést kell adnom annak, hogy engemet e kérdésnek a ház elé hozatalára sem Szapáry gróf személye ellen való animazitás, sem az nem vezérelt, mintha bárki által kiállított er­kölcsi bizonyítványra szükségem lett volna. De vezérelt az ,­­ hogy a magyar parla­ment tagjainak erkölcsi niveauja ellen emelt támadás el ne hallgattassák, hanem alkalom adassák mindenkinek a vád igazolására, vagy, ha az alaptalan, akkor az illetékes kormánynak a vád alaptalanságának kimutatására. A sze­mélyes ellenszenv befolyása alatt cselekedni és nyilatkozni, ha ez bármi okadatolt is, annak, ki az igazságot akarja kideríteni, nem szabad. A miniszterelnök mai nyilatkozata után ellene ma ezen vádat nem emelhetem. A miniszter­­elnök úrtól, mint politikai ellenféltől, kíméletet nem követeltem, sem magam vele szemben nem ismertem. Hogy ő nemcsak egyéni, hanem az államtól nyert egész hatalmát ellenem a közélet, mondhatnám az élet minden terén fel­használja és annak teljes erejével az én meg­semmisítésemen működik, ezt nem panaszkép­­ pen hozom fel, sőt ellenkezőleg, e kitün­tető megtiszteltetésért teljes elismeréssel adó­zom. Hogy nemcsak ő, hanem kollegái és ----------I De várjon, elmélkedvén a helyzet javításá­nak módjai fölött, nem kelhetne-e a jótékony­ság segélyére a trafik, az átkozott. Egy franczia lapban erre a jelentésre téved a szemem. A pénzügyminiszter most terjesztette be a ka­mara pénzügyi bizottságának azoknak a névsorát, kik 1891-ben trafik-engedélyt kaptak. E névsorban vannak többek közt: Aubertné tábornok özvegye, Louisné tábornok özvegye, Marollet és Beauford de Hautpoul kisasszonyok, tábornokok leányai, Conradné tengernagy özvegye, Achard, Esparcelle, Gotte úrhölgyek, az államcsíny áldozatainak leányai, Cayradené és Gottené képviselők özvegyei stb. stb. íme a francziák megtalálták a módját, hogyan űzhet jótékonyságot az állam a­nélkül, hogy pénzébe kerülne, sőt mi több, akként, hogy egyik legfontosabb üzletét megbízható becsületes kezekbe teszi le. S a­ki tudja, mennyi rejtett nyomor, mennyi büszkeségbe rejtett szenvedés tanyája ez a mi városunk, ez a mi országunk, az talán úgy fogja találni, hogy a francziák ebben is, mint megannyi másban, követésre méltó példát mutatnak nekünk. Manapság nálunk a trafikot kénye-kedve szerint osztogatja a pénzügyigazgatóság és a pénzügyminisztérium. A pályázónak meg kell­ említeni a kiszemelt helyet és csatolni kell egy alárendeltjei közül is többen, nemcsak az én, hanem vérrokonaim, barátaim ellen is, vala­mint azok ellen, a­kik akár velem, akár a Magyar Hírlap­pal összeköttetésben állanak az üldöztetés minden nemét megkísérlik és fo­ganatosítják, ezt is kénytelenségből bár, türölm a­míg türelmem fonala egyszer elszakad. Hogy politikailag és társadalmilag bojkottírozni igyek­szik, ezt se veszem rossz néven, de azt már nem tartom korrektnek, hogy úgy ő, mint a félhivatalos sajtó engem úgy akar föltüntetni, mint a­ki Szapáry gróf ellen személyes harczot folytatok. Még akkor is, a­midőn egy pártban voltam a miniszterelnök úrral, nem egyszer, hanem csaknem állandóan állottunk nézetelté­rések miatt egymással szemben. Most, a­midőn oly pártnak lehetek tagja, mely a miniszter­­elnök úr politikájával szemben áll, nincs okom és szándékom eddig konzekvens el követett eljá­rásomon változtatni. A parlamentben éppen úgy, mint a Magyar Hírlap­ban támadom a kor­mányelnököt, a politikust; az egyént nem állott és nem áll szándékomban támadni, csak ha én vagyok megtámadva, akkor védem magamat. Mielőtt e megjegyzéseimet befejezném, a „Nemzet“ mai vezérczikkének két állítását kell az igazságnak megfelelőleg rektifikálnom. Ugyanis a „Nemzet“ vezérczikkírója azt állítja, hogy a szabadelvű párt annak idejében sze­mélyem ellen felhozott két konkrét váddá szemben megvédelmezett, tekintet nélkül arra, hogy fogok-e én ezért elismeréssel adózni, vagy nem, mert ez kötelessége volt. Az egyik eset vonat­kozik a csongrád-tisza-maros-körösi kormány­­biztosságomra, a­midőn ellenem az a vád emeltetetett a sajtóban, hogy az érdekeltek va­gyonát könnyelműen és nem elég tisztán ke­zeltem volna. E konkrét váddal szemben ezen vádnak illető közzétevőjét, Kaas Ivor báró barátomat kértem fel arra, hogy ő alakítson egy juryt az országgyűlés tagjaiból, magam részéről csak azt az egyetlenegy kikötést tévén, hogy e juryben kormánypárti, a­ki szemé­­l­lyem iránt esetleg részrehajlással volna vádolható, részt ne vehessen. Ő kérésemnek megfelelőleg ezen jurybe beválasztotta Irányi Dániel, Károlyi Sándor gróf és Ernuszt Kelemen képviselő urt­erkölcsi bizonyítványt. Ezt az utóbbit el is en­gedik, ha jó ajánlólevéllel van helyettesítve. S így, a miniszter tudta nélkül adja meg egy alantas hatóság az engedélyt, a­mely egyértelmű egy egész család exisztencziájával, gyakran egy kis vagyonnal. Megkapják ezt nagyurak elhagyott kedvesei, befolyásos kortesek komaasszonyai, keresztleányai, magasrangu hivatalnokok barát­női, szegről-szegre való unokahugai, nagynénjei. S azok a szegény leányok, a­kik egy nagy névnek elszegényedett viselői, azok a szerencsét­len asszonyok, a­kik egy közmunkában elpusz­tult férjet siratnak, hiába kérik, könyörgik­ az engedélyt. Az ő soruk majd csak akkor kerül, ha ki lesznek elégítve amazok mind, vala­mennyien. Mikor Pittié tábornok, a köztársasági elnök főhadsegéde meghalt, nagyszámú családot hagyva hátra, a franczia pénzügyminiszternek első dolga volt az özvegynek egy elsőrendű trafikot ado­mányozni s az özvegy tábornokné el is fogadta azt, nem tekintvén megalázónak, hogy birtokába vegye az üzletet, mel­lyel az állam férje szol­gálataiért jutalmazta meg. Vajjon nem lehetne-e nálunk is valami állandó bizottságot szervezni tiszta érzelmű jóté­kony emberekből a­kik bírálatot mondanának a trafikért folyamodó kérvények fölött s javaslatot tennének a pénzügyminiszternek az adományo­zást illetőleg ? Mennyivel jobb szívvel pusztítanék a tü­dőnket a törmelék-kettessel és a hazai kukával, ha tudnék, hogy e gyilkos gyártmányok füstje aran­nyá, szerencsétlen özvegyek és árvák ke­nyerévé változik át. Még tán a zsindelyszeget is elnéznők min­­­­den harmadik czigaróban­­kát, kiknek Kaas Ivor báró a neki beküldőt vádpontokat felsorolta, én pedig a kormánybiztos­ságnak e vádpontokra vonatkozó hivatalos adatait terjesztettem elő s ezen urak egyhangú hatá­rozattal kimondották, hogy a vádaknak legkisebb alapja sincsen és éppen eljárásom által az érdekeltség elismerésére és köszönetére érdeme­sítettem magamat. A másik eset vonatkozik a bulgáriai só­­szállításra. Orbán Balázs báró, néhai képviselő­­társam, honnan, honnan nem nyert informácziók alapján, a ház nyílt ülésében azzal vádolt, hogy a kormánytól jutalomképpen egy sószállítási ügyletet nyertem volna. Miután már ez ügyben a pénzügyminiszter, Wekerle Sándor úr, egyszer nyilatkozott, másodszori felemlítésénél e kérdés­nek Orbán Balázs báró képviselő úr vádjait a ház ülésében oly módon utasítottam vissza, hogy ő ezért személyes elégtételt kért tőlem, a­mit azonnal meg is adtam. De az ügyet ezáltal be­fejezettnek nem tartottam, hanem magam kér­tem annak az összeférhetetlenségi bizottsághoz való utasítását. Az ügyben az összeférhetetlen­ségi bizottság és néma szabadelvű párt döntött. Az én felfogásom szerint a vádak és rágalmak ellen nem­ a pártok, hanem egyedül és kizáró­lag a félremagyarázhatatlan és félreérthetetlen igazság képes megvédeni az egyént. Magánbe­csületében, tisztességében megtámadni még leg­kérlelhetetlenebb ellenfeleimet sem szoktam. Min­den támadásért, mit mások ellen intézek, helyt állok, ha szándékom ellenére igazságtalanságot követek el, bocsánatot kérek és azt helyrehozni igyekezem s e szokásomtól még az sem fog eltéríteni, hogy névtelen veszett kutyákat uszíta­nak rám azok, kik nyíltan megtámadni vagy nem tudnak, vagy nem mernek. Horváth Gyula: * A lapok túlnyomó része vezérczikkben foglalkozik a tegnapi interpelláczióval. A Pester Lloyd véleménye szerint vita tárgyát képezheti, vajjon egyáltalában érdemes-e tragikusan venni a közleményét egy olyan diskreditált lapnak, mint a­milyen a „Köln. Zig“. Ha meg lett volna állapítva, hogy a czikkért ki felel, akkor az illető arra lett volna felszólítandó, hogy vádaskodásait bi­zonyítsa be konkrét tényekkel. Ha erre nem képes, vagy ha kifogásokkal ki akarja magát vonni a bizo­nyítás kötelessége alól, akkor a lap bírói ítélet nél­kül is el van ítélve minden tisztességes ember sze­mében s Horváth Gyula aljas rágalmaknak bélyegez­heti a vádakat. A Nemzet foglalkozik a magyar ellenzéki lapok­kal, melyek véleménye szerint épp oly alaptalanul szokták gyanúsítani a kormánypártot, mint a­hogy tette ezt a „Köln. Zeit.“ Horváth Gyulával szemben. Aztán így folytatja : „És ha azokat az eseteket ves­­­szük, a­melyekkel a múltban Horváth Gyula neve ho­zatott összeköttetésbe, minden elfogulatlanul gondolko­zónak el kell ismernie, hogy akár a csongrádi kor­mánybiztossági, akár az ismeretes só­szállítási ügy­ben, a­melyek a képviselőházban szóba hozattak, úgy a szabadelvű párt, mint az akkori kormány teljes készséggel siettek eloszlatni az ellenzéki részről ellene támasztott kételyeket. Ezért azonban a szabadelvű párt nem számít Horváth Gyula elismerésére. Mert ezzel a megtámadott politikai morál és a meghur­­czolt egyéni jellem iránt pusztán kötelességét telje­sítette.* A Pesti Napló nagyhatású czikkben foglalkozik az üg­gyel és oda konkludál, hogy Szapáry a kabi­net többi tagjait kompromittálta, a midőn csak a maga nevében felelt oly kérdésre, mely az összkor­­mányhoz volt intézve s a midőn oly czikkről volt szó, a mely elvégre a kormányt is sérti. A mi Hor­váth Gyulát illeti, ő immár sokkal nyugodtabban te­kintheti a czikkben ellene foglalt rágalmat, mert ő állott elébe és nyilvános bírálatnak tette ki magát. A Budapest szerint a miniszterelnök tegnapi válasza jellemzi Szapáry gőgjét és ildomtalanságát. A Budapester Tagblatt is különösnek találja, hogy Szapáry csak a maga nevében válaszolt. Szinte

Next