Magyar Hirlap, 1892. július (2. évfolyam, 181-211. szám)

1892-07-01 / 181. szám

UA3TAR hírlap Nem ültet föl a miniszterelnök úr és a kormány senkit. Ezeket a czikkeket Magyarország ellen éppen úgy tudjuk, hogy ki íratja, mint a­hogy meg tudjuk nevezni a szászok, oláhok, vagy pán­­szlávok honi gyártmányait, habár kül­­országi vignet*a díszeleg is árujukon. Hogy a mini­­­ elnök úr szerencsétlen politikája és képesség, irány és határozottság­uk­ egyénisége érvénye­sülhessen , minden embert meg kell, hogy idehaza és kint e haza határain túl kisebbítsen. A „Dispositionsfond“-ot föl­használja a m­iniszterelnök úr, de nem arra, hogy az ország elleneivel szemben eredményeket mutasson föl, hanem arra, hogy mindazt ‘k meggyanusíttassanak, meg­­vád­oltassa­na­k, megrágalmaztassanak jó pénzért, h­ a nemzetnek hű fiai, az or­szágnak­­ polgárai, de a miniszterelnök­nek az, mert a parlament vezetésére, a kori­­zat sikeres folytatására őt képtele tartják, ellenei. Ezt nyíltan, félreér­etlenül bent az országban ki­mond de külföldre a gyűlöletet és ellen­skedést nem viszik ki és nem vitté­k soha, mert a miniszterelnök ura i kormányzatát, fogyatkozásai és ké­tsége daczára, nem gyűlölik a ny­ír mint a mennyire szeretik hazáju­­k s nemzetüket. Jól teszi bizony, miniszterelnök úr, el ugatták ezt a fajt, ezt az országot bent azok az urak, a­kiket most ki­ről hallunk ide becsaholni. Hordja ki,­­ másképpen nem megy, ölben ezeket a urakat a miniszterelnök úr, hogy ne maradjon egy is itt benn; ha künn van­nak, legalább nem húznak reánk szé­gyent és nem rontják meg itt bent a le­vegőt és ez ország közerkölcseit. A „Münchener Allgemeine“, a „Ham­burger Nachrichten“, a „Kölnische Zig“ stb. a miniszterelnök úr bizalmas kül­földi orgánumai, előbb-utóbb, ha a ma­gyar sajtó nem is bírná, észre tudná téríteni a miniszterelnök táborát. * A Münchener Allgemeine Zeitung czikke azzal kezdi, hogy az ellenzéket okolja, a­miért az 1892-ki budgetet csak most fogadták el harmadik olvasásban. Idő- és erőpazarlással vádolja a magyar parlamentet. Majd azzal foglalkozik, hogy mivel indokolják az el­lenzéki pártok bizalmatlanságukat. Azt mondják, hogy a „parlament rossz vezetése okozza a terméketlensé­get s hogy a kormány nem bír a szükséges képessé­gekkel e reformok keresztülvitelére. Előbb erőszako­san megakadályozzák a munkát s aztán panaszkod­nak, hogy nem végezték el. Így tesz különösen Apponyi gróf pártja, mely támadásainak élességével felülmúlja a szövetséges „szélsőbalt“ is, sőt a vezér annyira megy kormányellenes ellenzékeskedésében, hogy az elnöknek egy korrekt határozatával szemben arra az izléstelenségre ragadtatja magát, hogy pártja élén kivonul a tárgyalási teremből“. Majd így folytatja czikkét a „M. A. Z.“ : „Apponyi Albert gróf pártjára nézve különös végzet, hogy minden „katonai ügynél“ vezérszerepet akar játszani s „államjogi“ és „nemzeti” kívánságai­val és panaszaival felül akarja múlni a „szélsőbalt“ és a „48-asokat“ is. Az 1867-iki osztrák magyar kiegyezés örökös megingatása és magyarázgatása kedvencz foglalkozása e „nemzeti pártnak“ — mely mégis azt állítja, hogy a kiegyezés alapján áll s azt fenn akarja tartani, persze csak akkor, ha az ellenzéki „nemzeti aspirácziók“, vagyis az Ausztriától való különválás értelmében, „tovább fejlesztetik.“ Az 1867-iki kiegyezésnek, mely „a habsburgi monarkia állandó alaptörvényének te­kinthető, folytonos veszélyeztetésével, e párt nem igen bizonyítja be kormányképességét. A koronázási jubileum megerősítette a kormány állását és erőt adott neki a további reformmunkála­tokra. Másrészt az ellenzékeket annyira lehangolta, hogy támadásaik az appropriácziós vitánál nemcsak váratlanul rövidek, hanem gyöngék és tartalmatlanok is voltak. Az ily állítólagos választási visszaélések emlegetésével, alaptalan vádaskodásokkal, személyes ellenszenvből eredő támadásokkal és sovinisztikus izgatásokkal nem lehet a Szapáry kormányt megbuk­­tatni. A kormány ügye oly jól áll, hogy az ellenzék oly eszközökhöz is kénytelen nyúlni, mint a „Ham­burger Nachrichten” ügye. Ezután ismerteti a Polonyi interpellácziója folytán történteket, a miniszterelnök válaszának tudomásul nem vételét s diadallal konstatálja, hogy az interpel­­pelláczió tárgyalásánál az ellenzék határozati javasla­tát impozáns többség vetette el. Végül kijelenti, hogy a Szapáry-kormány és pártja nem törődik az ellenzék támadásaival. Reformjait Magyarország és a Habsburg­­monarkia üdvére keresztül fogja vinni. Szapáry és minisztertársai bírják a koronának és a többség által lojálisan képviselt nemzetnek bizalmát s igy az ellenzék bizalmatlansági votumát aggodalom nélkül fogadhatják. Budapest, június 8Ö. Főrendek és az elkeresztelési kérdés. A la­punkban előre jelzett konferenciát, melyet az elkeresztelési kérdés tárgyában hivott össze a herczegprimás, már ma megtartották. Az érte­kezletről a félhivatalos a következő kommünikét küldi éjfélkor: „Ma délután több főrendiházi tag értekez­letre gyűlt össze a primási palotában a most szőnyegen forgó egyház-politikai kérdések tár­gyában. A herczegprímás üdvözölvén a megje­lenteket, megköszönte nekik, hogy meghívá­sára eljöttek. Azután kifejtette a mai össze­jövetel czélját. A választások után a kormány­nak az elkeresztelési kérdés gyökeres orvoslása végett javaslatot tett, melyet a kormány eddig nyilvánosságra nem hozott. Közölte azután a főbb indokokat, melyeket a főrendiházban e javaslat támogatására fel fog hozni. Ezek után a jelen­levők közül többen felszólaltak. Mindnyájan he­lyeselték a herczegprímás által­­ felhozottakat és az a vélemény is nyilvánult, hogy a kormány által legutóbb elfoglalt álláspont a javaslat ke­resztülvitelét könnyíteni fogja.“ Most már igazán ideje, hogy végre vala­­hára kiváncsiak kezdjünk lenni Vaszary ama „modus vivendi“-jére melyet oly féltékenyen eltitkolt mindezideig úgy a kormány, mint maga a herczegprimás. A valuta-javaslatok módosításai. Wekerle Sán­dor pénzügyminiszter a legközelebbi napokban, való­­szinüleg holnap szombaton este Bécsbe utazik, hogy Steinbach osztrák pénzügyminiszterrel konferáljon ama m­ódosítások ügyében, melyeket a rechsrát valuta-bizottsága tett a valuta­javaslatokon. A feketesárga zászló. Pár nap előtt közöl­tük a Reichswehr czikkét, mely módott ajánlott arra, hogy a feketesárga zászlót és a magyar nemzeti zászlót miként kellene egyesíteni a közös hadsereg jelvényévé. A Kölnische Zeitung egy Budapestről keltezett távirat szerint ez a terv a magyar országgyűlés szabadelvű pártjából indult ki. Anglia és Bulgária. Pétervárott nagy elkese­redettséget szült, hogy az angol udvar olyan nagy szívességgel fogadta a bolgár fejedelmet. Az angol udvar tehát értesítette a c­árt, hogy a fejedelem nem politikai okokból részesült ebben a barátságos foga­dásban, hanem csak azért, mert rokona a királynő­nek. Stael báró utasítást kapott, hogy kerüljön min­den találkozást a fejedelemmel. Ennek következtében Stael épp úgy, mint a franczia nagykövet távol ma­radt, mikor a fejedelem a diplomácziai testületet fo­gadta. Az a hír, hogy Ferdinánd eljegyzi a walesi herczeg leányát, alaptalan, letöröltük egyúttal lelkükről az idealizmus himpo­­rát. Az iskolában igényeket nevelnek beléjük, a naelveket ha az élet kielégíteni képtelen, elpusz­­‘s elsenyvednek, mint a dérütött virág, megzavartuk lelkük egyensúlyát. Az a na sok leány boldogságát tette már tönkre, kiragadta őket tulajdonképpi élethivatá­­ól. De még ha reményei teljesülnek is, s­orán nagyon drágán megfizetett protekcziók­a álláshoz jut is, az a sok szellemi munka, az a folytonos iskolai felügyelet annyira meg­viselt idegzetet, hogy a­mint Candolle Alfonz konstatálta, a svájczi tébolydákban levő nők túl­nyomó része azelőtt tanítással foglalkozott. Ugyan­ezt jegyzi meg pár évvel ezelőtt Shaftesbury a lordok házában, a­hol statistice igazolta, hogy a 183 tanítással foglalkozó egyén közül, a­kiket az állami tébolydába szállítottak, 145 nő és 38 férfi volt. S vajjon mi az indító oka e kétségbeesett diploma­hajszának ? Az az egyoldalú tanítónői képzettség nemcsak az általános női műveltség színvonalát nem emeli, hanem e mellett még az egyéneknek sem nyújt valami kiváló exisz­­tencziát. Éppen nem kárpótolja azt a nőt a diplomára fordított abnormis fáradozásokért. Hiszen az a két-háromzáz forintos taní­tónői állás alig közelíti meg egy fővárosi cseléd­leány fizetését. S midőn a kifejlett társadalmi intelligenczia mellett még a jól végzett férfi­erőket is nehéz elhelyezni, a női konkurrenczia csak fokozza a társadalmi elégedetlenséget s a szocziális bajokat. Gyakorlati szempontok és ne diploma­mánia vezesse tehát a szülőt leánya nevelésében. Tar­talmas és alapos gyakorlati műveltség meg fogja értetni idejekorán azzal a nővel, hogy az ő birodalma mégis csak a gyermekszoba, s igazi boldogság számára a családi élet boldogságán kívül nincs. Az intézeti évek fegyelme helyett a szülői szeretet melegsége termékenyítse meg szivét, mert a nevelésben az anyai érzelmek benyo­másainak nagyobb jelentősége van, mint az el­veknek. E kornak eszményekre van szüksége, s gyöngéd női szivekre, a­melyekből a kenyérhaj­­hászat gondjai nem irtottak ki minden illúziót. Hadd futkosson azért az a leány inkább a sza­badban, a napfény hadd süsse le arczát — táp­lálni fogja életerejét. Ne rontsuk meg tehetsé­geinek természetes erejét elvont didaktikus ta­nulmányokkal, melyeket a diploma megkövetel ugyan, de a­melyeket a gyengébb szervezet meg nem bír. Az a szülő pedig ne a tanítónői diplo­mára legyen büszke, hanem leányának rom­latlan kedélyére, szolid tudására, házias neve­lésére, szellemének frisseségére, vidámságára, melyek együttvéve megelégedetté teszik fiatal életét s megaranyozzák gyermekkorának boldog emlékeit. Ha pedig a diploma-mánia ily mértékben fog pusztítani még a jövőben is, akkor az állam az iskolákkal parallel szaporítsa egyúttal a kór­házakat és a tébolydákat is. 1892. július 1. Az üstökösök. Most, hogy a Winnecke-féle üstökös látogatá­sával tiszteli meg földünknek azt a részét, melyen szeretett hazánk is helyet foglal, nem lesz érdektelen egy pár megjegyzést tenni e magas látogatók megje­lenéséről és a megjelenés okáról. Az egek e kóborgó fiainak megjelenése földgolyóbisunk fölött nem tarto­­zik ugyan a ritkaságok közé, megjelenésüket mind a mellett sokféleképpen magyarázzák és magyarázták már az ó­korban is, így a shagiriai bölcs, Aristoteles, bi­zonyos szerencsétlenségek hírnökének tekintette az üstököst s a görögök hittek neki, noha az általa meg­jósolt eset sohasem következett be. Némelyek még szerencsének tekintették az üstökösök megjelenését, s mikor egy alkalommal egy ezüstbányában nagy da­rab ezüstöt találtak, e szerencsét tisztán az üstökös megjelenésének tulajdonították, noha erre a leletre ter­mészetesen rábukkantak volna az égitest megjele­nése nélkül is. Maga az üstökös rendesen két részből áll: a magból és a csóvából. A mag sűrűbb tömeg, a csóva ellenben olyan ritka, hogy az azon keresztül menő fénysugarak fényükben alig szenvednek változást. Az üstökösök megjelenését már régóta figye­lemmel kísérik. A kínaiak Kr. e. 157 óta tesznek pontos megfigyeléseket s 372 üstökös megjelenését jegyezték fel, miből kitetszik, hogy a mennyek biro­dalmában gyakran tűnnek fel e kóbor vendégek. Európában aránylag kevés üstökös megjelenése van feljegyezve, noha itt is a legrégibb idők óta ki-

Next