Magyar Hirlap, 1892. július (2. évfolyam, 181-211. szám)

1892-07-01 / 181. szám

1891. Julius 1. MAGYAR, HÍRLAP Utczai zavargás Aradon. Aradon lobot vetett ma a nemzetiségi forrongás. Késő éjjel jelenti a táviró, hogy nagy utasai zavargásra került a dolog oláhok meg magyarok kőzt, mely vérengzéssel végződött. A legnagyobb indignáczióval és méltatlan­sággal kell, hogy kifakadjon minden tisztességes magyar ember a kormány tehetetlensége és tanácstalansága felett, melyet az oláh tünteté­sekben kezdettől fogva tanúsított. Már egy évvel ezelőtt, mikor a király ő felsége Beszterczén járt rámutattunk a bekövetkezett állapotokra s mig akkor és később, a választásoknál Szapáry gróf az oláh agitátorokkal „modus vivendit“ keresett, mi szünet nélkül utaltunk arra, hogy nekünk nincs szükségünk oly kormányra, mely saját fentartását nemzetiségekkel való alkudo­zások árán is megkisérleni meri. E kéz alatt való alkudozások és a meg­­félemedés tüneteit magán viselő kapkodás által felbátorított elemek megfékezésére a kormány sem szelemi képességgel, sem lelki bátorsággal nem bír. Kezeink között lévő adatainkból fog­juk lapunk legközelebbi számában bizonyítani, hogy a most felszínre jutott oláh zavargások és a magyar faj és ország ellen való agitácziók évek óta va­­lak előkészítve, s a­mikor látja az egész ország, hogy a kormány a tünteté­sek megfékezésére nem elég erő, a román kormány védelme alatt rendszeresen folytatott magyarellenes üzelmek elfojtására pedig monar­chiánk tekintélyének egész súlya nem elégsé­ges, habár nem helyeseljük is, de értjük, hogy az így saját hazájában inzultált magyar faj türelmét vesztve a megtorlás ez eszközei­hez nyúl. Ezért az a kormány felelős, a­mely a mai napig tanácstalanul állott és az egész ma­gyar sajtó egyhangú felszólalása dac­ára vagy elég könnyelmű, vagy elég gyáva volt tétlenül végig­nézni mindazt, a­mi a bécsi tüntetés óta az országban bent és az országon kívül tör­tént. A lázadás sikeréhez nem is szükséges egyéb, mint ezeket az eseményeket tétlenül végig­nézve, az ország különböző nyelvű és fajú polgárait a mesterséges és rendszeres lázitás utján egymás kipusztitására biztatni. *­sérik azokat figyelemmel. A megjelentek közül leg­nevezetesebb a Halley-féle üstökös, melyet 1456-ban láttak . 1744-ben Heinsius üstököse jelent meg s rövid idő alatt küllő­ alakban 8 csóvát bocsátott ki magvából. Lescelle üstököse 1796-ben, Thulius üstö­köse 1807-ben volt látható. Az 1811-iki üstökös el­lipszis alakú pályáját Angelander számítása szerint 10B9 esztendő alatt járja be. Az üstökösök nem igen törődnek a pontosság­gal s keveset hederítenek a mathematikusok számí­tásaira, így az Olbers üstököse háromnegyed évi késéssel jelent meg 1827 október 8-án. Éneke­s üstököse még háromszor tette tiszteletét 1795-ben, 1805-ben és 1818-ban s arról nevezetes, hogy moz­gásából Olbers azt következtette, hogy nem üres tér­ben futja meg pályáját, mint azelőtt hitték az üstö­kösökről, hanem valamely ellenálló közegben. E nézetet Éneke is elfogadta. Biela üstököse háromszor tért vissza és utoljára ketté oszlott. A fentebb emlí­­tett Halley-féle üstökös átmérője 600.000 kilométer volt, de csóváját szabad szemmel már alig lehe­tett látni. Igen szép volt az 1843-iki üstökös, melynek csóvája 1 foknyi szélességű s 40 foknyi hosszúságú volt, tehát kétszer olyan széles és nyolczvanszor olyan hosszú, mint a teli­hold látszólagos átmérője. Ez a kóborgó égitest azzal lepte meg az embereket, hogy fényes nappal jelent meg. Párma, Bologna és Genua városokban déli 11 és 12 óra közt látták a naptól keletre. Ugyanakkor látták Amerikában is délután 4 órakor. Ennek keringési ideje Hubbard szerint 5323/s tév, csóvájának hossza 250 millió kilométer. A zavargásról érkezett bő táviratot itt kö­zöljük : Arad, június 30. Az aradi románok egy része nyilatkozatot tett közzé a Tribunában, a­melyben kijelentik, hogy egyet­értenek a császármemorandumos testvérekkel. A nyi­latkozat így hangzik:­­Alulírottak, mint részint a nemzeti párt tagjai, a „Telegráful Román“ támadásával szemben kije­lentjük, hogy mindenben egyetértünk ama testvé­reink érzelmeivel, a­kik a memorandumot a csá­szárhoz vitték. Nemzetünk iránt való szeretetünk és annak érdeke köt bennünket egymáshoz. Át­kozott, a­ki ezt megbontani akarja! Trutia Péter, Popa György dr., Oncu Miklós, Giorogariu Romu­lus, Herbai Gyula, Raicu S., Moise Gergely, Mangra Vazul, Pop G. István dr., Moldován János, Bogdán György, Giungan Arzén, Mezint Lázár, Morariu Károly, Tanascu István, Muntean G., Lupu A., Tescula Lázár, Mikuleszky Demeter, Moldován Sándor, Suciu Aurél, Moise Illés, Bai­u Mihály, Bai­u János, Stoica Vincze, Nichin Illés.“ E nyilatkozat miatt Aradon általános meg­botránkozás észlelhető a társadalom minden rétegé­ben. Tegnap számos tekintélyes és hazafias érzelmű aradi ügyvéd oda nyilatkozott, hogy e hazaáruló ban­dával nemcsak minden társadalmi érintkezést meg kell szakítani, de az aláirt ügyvédekkel a bíróság előtt nem fognak többé tárgyalni, mert ezek ügyvédi eskü­jüket egész nyíltan megszegték s a hazaárulók sorába léptek. Az aradi ifjúság tagjai szintén nagyobb sza­bású mozgalmat szándékoznak megindítani. Vasárnap pedig a dákorománok megtámadták Cs. Endes Dániel hirlapírót, egy czikke miatt, a­mely az „Arad és Vidékében“jelent meg ezzel a czimmel: „Meg kell vetni a román hazaárulókat!“ A románok egy nagy csapata, a­mely legnagyobb részben prepa­­randistákból és több parasztból állott, éjjel leste meg Endest, a­mikor egy vendéglőből haza akart menni. Néhány jó barátja azonban már előre figyelmeztette Endest a veszélyre s ő ezért többedmagával ment haza. A románok mindazonáltal megtámadták, de véletlen szerencse folytán sikerült neki sértetlenül megmenekülni. Egész éjjel őrjáratok czirkáltak a városban. Mindez csak fokozta a különben is nagy elke­seredettséget és ma utczai demonstráczióvá fajult a dolog. Ma késő este óriási néptömeg járta végig Arad utczáit, mindenütt lehurrogatva az oláh haza­árulókat. Kezdődött a dolog a szabadság-téren levő Wittmann-féle sörcsarnokban. Oncu Miklós dr. oláh ügyvéd és a neje, Mangra Vazul oláh lelkész és Stancu oláh tanár együtt vacsoráltak ott, mikor a Legérdekesebb volt az 1881-iki Telbutt-féle nagy üstökös, melyet hazánkban Ó-Gyallán Konkoly Thege Miklós dr. intézetében junius 24-én vettek észre. A mag átmérőjét Ó-Gyallán 402, a csóva hosszát pedig 8 millió mértföldnek találták. Erről az üstökösöl Huggins csinált fotográfiákat s azt találta, hogy a nap visszavert fényén kívül még sa­ját fénye is van. Igen nagy üstökös jelent meg 1882-ben, mely Klinkerfuess számítása szerint 800 év alatt futja be ellipszis alakú pályáját s oly fényes volt, hogy a nap tőszomszédságában déli 12 órakor láthatták. Erről az üstökösöl Gothard Jenő vett fel pompás fotográfiákat Herényben 1882 október 12-én. A most látható Winnecke-féle üstökös szintén egy ilyen visszatért vendég. A történelmi átpillantásból látszik, hogy az üstökösök megjelenése nem tartozik a ritkaságok közé és hogy az ég e kóbor fiai az emberek szeme láttára öltenek más meg más alakot, a­nélkül, hogy ez az alakváltozás, vagy a megjelenés valami összefüggésben volna a földi élettel. Egészen más kérdés az, hogy mi történnék, ha egy üstökösnek a magja szilárd volna s összeüt­köznék földünkkel ? Ekkor: „az egész égboltozat megtüzesedne, ezer nap fényével ragyogna, minden szem megvakulna. A földszinéhez való ütközés pár másodpercz alatt a felszínen levő minden tárgyat gőzzé változtatna. De ez csak olyan valószínű, mintha egy urnában 281 millió fehér és egy fekete golyó volna s valaki éppen ezt a fekete golyót húzná ki onnan.A szomszéd asztalnál egy Kiss nevű fiatal ember oda kiáltott feléjük: — Se treasca nationala! Azt oláh társaság erre, a botrányt elkerülendő, gyorsan elhagyta a vendéglőt és a közeli színház­épületben levő Zemplényi-kávéház nyílt helyisé­gébe ment. Mikor a tüntetők ezt megtudták, nagy zsivajjal vonultak a kávéház felé. A tömeg eleinte nagyobbára gyerekekből állott, de a zajra mindenfelől emberek siettek előre és csakhamar egy intelligens elemekből álló nagy tömeg volt együtt a vértanúk szobra előtt-Itt Kiss Ferencz, [ugyanaz, a­ki az oláh társa­ságot rákényszeritte, hogy távozzék a Wittmann­­vendéglőből, nehány gyújtó szót mondott. De a tö­meg nem igen hallgatott rá, hanem Kossuthot éltetve vonult a Zemplényi-kávéház elé. Az oláhok az utóbbi estéken tüntetőleg nagy társaságban jelentek meg ebben a helyiségben. Höl­gyek is voltak velük mindig. A tüntetők körülvették az oláhokat, áthdzugolni, fütyülni, dalolni kezdtek. Az oláhok ezt gúnyos neve­téssel fogadták, a­mi még inkább növelte a felhábo­rodást. Kiss Ferenczet bekísérték a rendőrséghez, de miután igazolta magát, azonnal szabadon bocsátották. Kiss a rendőrségtől egyenesen a kávéházba ment, odalépett Oncu Miklóshoz és rákiáltott: — Abczug oláh! Hazaáruló ! Egyszerre csak egy czitromhéj röpült az asz­talra, mely körül az oláh vezérférfiak ültek hölgyeik­kel. Nyomban azután mindenféle szemetet kezdett behajigálni a tömeg, úgy hogy az oláhok a közönség óriási derültsége közben kénytelenek voltak bevonulni a kávéház belső termébe. Itt aztán odament hozzájuk egy előkelő úr és felszólította őket, hogy hagyják el azonnal a kávé­házat, mert különben a következményeket maguk kell, hogy viseljék. Oncu és Mangra látván, hogy a helyzet kezd veszélyes lenni, csakugyan eltávoztak a kávéházból. Néhány oláh tanítóképző-intézeti hallgató, a­kik tőrös botokkal voltak felfegyverkezve, körülvette a társaságot és igy akarta hazakisérni Oncut és tár­saságát. E peremben a tüntetők körülfogták Mangrát és a papi ruhába öltözött honárulót leköpdösték. Egy Beles nevű harmadéves theologus meg akarván védelmezni Mangrát, kihúzta botjából a sz­­­létet. De ebben a pillanatban a közelállók leteperték a földre és úgy elverték, hogy a fiatal­embert vére­sen vitték be a Zemplényi-kávéházba, a­hol néhány orvos bekötözte sebeit. Oncu és Mangra ezalatt néhány rendőr őrizete mellett távozott. A tüntetők mindenütt nyomukban voltak, abdzugolták az oláhokat s mikor az oláh ve­zérférfiak már otthon voltak, akkor a tüntetők macska­­zenét rendeztek az ablakuk alatt. Kiss Ferencz ekkor felkérte a tömeget, hogy oszoljon szét, és a tüntetők hazafias dalokat énekelve szét is mentek. Az oláh diákok közül többen szenvedtek kisebb sérülést az összeütközésnél. Éjfél volt már, mire a városban ismét helyre­ állott a csönd. A vasember és a pléhember. — Caprivi Bismarck ellen. — Bécs. junius 30. A vasembernek felel a „pléhember“, a­mely csufnevet Caprivinek a Bismarck párti la­pok adták. S bizonyos, hogy a válasz éles, sőt sok részben találó is. Saját fegyvereivel támadja meg elődjét Caprivi. A Pol. Corr.-nek táviratozzák Berlinből hivata­los részről a következőket: Bismarck herczegnek a „Neue Freie Presserben tett nyilatkozataira sok he­lyen az a megjegyzést teszik, hogy ugyan mit tett volna Bismarck herczeg, ha hivatalos működése ide­jében, egy szolgálaton kívüli birodalmi hivatalnok, olyasformán nyilatkozott volna, mint ő tette most ? Ez a kérdés annál jogosultabb, mert Bismarck her­czeg minden támadást, melyet külpolitikája­ ellen in­­téztek, hazaárulásnak tüntette fel. A legélesebben tiltott meg e téren minden kritikát.

Next