Magyar Hirlap, 1892. november (2. évfolyam, 302-331. szám)
1892-11-01 / 302. szám
2 A temető vándorol. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — írta: Kóbor Tamás. És ismét rabjául ejt a szomorú kérdés: mi lesz belőlem? És évről-évre megdöbbenve tapasztalom, hogy a feleletet mind közönyösebben fogadom. Meg fogok halni. El fognak temetni, reám hánynak néhány köbméternyi földet és föléje tesznek egy nagy kőoszlopot. Ezen a kőoszlopon arany betűkkel ragyog a nevem, alatta meg fekszem én, hidegen, mozdulatlanul, összekulcsolt kezekkel, nem tudva magamról, nem tudva semmiről. Mire a sírkőről lekopik a betűk aranyfestéke, az én földi formám is felbomlott, porrá és hamuvá vált. Nem riaszt már a férgek undok nyüzsgése, nem riaszt a sötétség és nem riaszt, hogy énem elveszett. Mind jobban, jobban érzem, hogy a halál álom, nyugalom, az emésztő életre következő pihentető éjszaka. És ez az éjszaka hosszú, ki lehet heverni alatta bármilyen viharos élet fáradtságait. A sírban az ember háborítatlan. Nem ragyog neki az örökkévaló világosság, de vár reá az örökkévaló nyugalom. A nyugalom fekete. Ne jöjjetek ki hozzám, ne tegyetek koszorút síromra. Mélyen a földben fekszem és nem tudok semmiről. És ne sirassatok, hiszen nem tudok semmiről. MAGYAR HÍRLAP 1892. november 1. és amit itt írtak, mert önök független, önálló állam. A független állam gondoskodik a maga képviseltetéséről és érdekeinek megóvásáról. Bármint nem is tetszik az önöknek, de az uralkodón kívül vannak még a monarkiában tényezők, melyeknek helyes informácziója kívánatos. A dinasztia tagjai, a hadsereg, a diplomáczia, sőt még a monarkia osztrák tartományainak reprezentánsai sem hagyhatók Magyarország politikájának megállapításánál és érvényesítésénél figyelmen kívül. Önök az érdeklődést legtöbb esetben beavatkozásnak veszik és ezért beavatkoznak ugyan ügyeikbe, de nem érdeklődnek önök magyarok iránt. A véderővita után következett a Kossuth visszahonosítási kérdése. A már régebben elejtett Tisza itt végleg megbukott. Szapáry, amidőn a Kossuth-kérdést a napirendről egy igen szűkszavú és rideg kijelentéssel levette, nálunk egy csapással meghódította magának az összes döntő tényezőket. Az egyenes, határozott, bátor arisztokrata Szapáry mellett a ravasz, prókátor Tisza, azok által is elejtetett, kik az ő kormányzati nagy képességeinek még addig szószólói valának. Blind sűrűbben halszik föl a vád Tisza ellen, hogy az ő kormányzata nevelte naggyá a sovinizmust és korrupcziót. Tiszát az ellenzék Magyarországon keményebben el nem ítéli, mint itt a döntő körök. A Kossuth-kultusz, a Hentzi ellen való demonstrácziók csak az ő kormányzatának gyümölcsei... az ő kétes magatartása bátorította fel a turbulens elemeket Magyarországon. Ennek pedig véget kell minden áron vetni — így adták ki a Szapáry-kabinet megalakítása után azonnal a jelszót. A forradalmi anyag a megyéken mutatkozik és ott grasszál. A Kossuth-kultusz gyökere ott van. Magyarország békés fejlődése, a monarkia megszilárdulása, csakis úgy biztosítható, ha az adminisztráczió centralizálva lesz és az államhatalom, az autonomikus elemek túlcsapongásai által nem veszélyeztetik. A közigazgatási reformot önök belügyi kérdésnek tekintették, pedig ez a dinasztiának és a monarkiának hatalmi kérdése volt. A Kossuth ünnepeltetése, melynek évek óta se hossza se vége, a mindegyre megújuló katonai affairek, a monarkia eddigi színeinek és jelvényeinek állandó dehonertálása, minden ok és haszon nélkül, ingerelte az itteni hatalmi és politikai köröket. Az a türelmetlenség, mely a monarkia innenső felével szemben éppen úgy mutatkozott, mint a Magyarországon lévő nemzetiségekkel szemben, hasonló türelmetlenséget és ellenségeskedést keltett mindenütt. Ezeket kellett előre bocsátanom, hogy megértsék azt az elkeseredést és animozitást, mely Magyarország ellen itt uralkodik. Ő felsége, amidőn hosszas kérések után beleegyezett a honvéd- és Hentziszobor kettős ünnepélyébe, ezt abban a reményben tette, hogy ezzel a forradalmi emlékek tendencziózus napirenden tartása megszűnik. Reményében csalódott, mert fejedelmi nemes szándéka félre lett értve vagy félre lett magyarázva. Én nem magyarázom, önök tudják mit csináltak és miért csinálták, de annyi bizonyos,hogy ez az esemény nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy azoknak az állása, kik sohase voltak a magyar nemzet és állam szószólói, megszilárdult — — míg a magyar lojalitás, mit önök hirdetnek, legalább nyilvánulásaiban rendkívül sajátságosnak találtatik itt Bécsben. Ó de félek, hogy a halálos nyugalom sem örökkévaló. A holtak is vándorolnak. Hogy elfogja a kétség az embert, hogy kiábrándul még a legsivárabb valóságból! Valamikor a test halhatatlanságában is hittek, megóvták háromezer esztendei épségben a kör futását végző lélek számára. Most nem hiszünk semmiben, sem a test, sem a lélek halhatatlanságában és a könyörtelen valóság széttépi azt a szomorú illúziót is, hogy halálunk után örökké nyugodhatunk. Látom magamat, hogy bolygok mint szőke fürtös gyermek egy gyér ákáczerdőben. Arra kint a váczi köruton túl. Most nem tudnám megjelölni a helyét, talán a vasút jár most rajta keresztül. A gyér ákáczerdőben ritkás vadbokrok közül ki-ki bámult egy régi, süppedő kő. Sírkő. És mindenfelé a beteges pázsit alatt magába roskadt egy-egy elaggalt domb, egy láb széles, öt láb hosszú. Majd tátongó üregek állották utamat és itt is, ott is fehérlett bennük valami. Temető volt ott. És kint az üllői ut végén, az uj városi kórház mögött egy ritkás, szegényes ákáczerdő. Vig trombitaszó hallik ottan mindennap, gyors paripák száguldanak az előtte levő réten és az erdőből sárga ágyúcsövek villognak ki. Messzire hangzik az instrukcziós tisztek káromkodása és a gyakorló katonák kék sapkája, kék egyenruhája a rekedt kommandó után indul, mintha kalászok volnának, melyeket a szél egy irányba Fejérváry báró, habár ideiglenesen is ő felsége személye körüli miniszter lett Ez többet jelent, mint azt önök hiszik. A felségnek személye körül oly miniszter kell ez idő szerint, ki nem magyaráz, nem kérdez, nem diplomatizál, csak engedelmeskedik. Szapáry gróf nem jelent a válságról, mert válságnak nem szabad a Hentzli ügyből kifolyólag lennie. Az uralkodó ezt elvárta minden egyes miniszter lojalitásától; a kormányelnökük legfentebb azt jelenti, hogy e legfelsőbb óhajnak a kabinet szolidárisan megfelel. Egy olyan válságot ne várjanak, amely a kormánynak politikájában szabadelvű irányban változást jelent. Itt azt tartják és ebben, ugy látszik, a kormány megerősitette még a császárt is, hogy a forradalmi irányzat és elemek akarnak ott túlsúlyra vergődni. Apponyi gróf a hatalom után való féktelen vágyában ezzel az uj irányzattal azonban nem mer, de nem is bír állást foglalni, azért az ország konzervatív, arisztokratikus, klerikális elemeit és az országban lakó német és horvát fajt kell egyesülésre bírni, hogy a már feloszlásban levő liberális párt helyét elfoglalja. E processzus keresztülvitelére a Szapáry-Fejérváry-kabinet alkalmas lesz. Minden valószínűség szerint sem Tisza, sem Szilágyi nem lesz hajlandó Apponyival egyesülni, Apponyi pedig egyedül a harczot nem bírja ki egy határozott egyöntetű és kíméletlen kormánnyal szemben. A mostani magyar kormány gyengéje az volt, hogy sem egységes irány, sem személyes szimpathia nem képezett összekötő kapcsot tagjai közt. Állandó fondorkodásuk kiszolgáltatta Szapáryt, a koronát, és a többséget az ellenzéknek. Ezen állapotok megorvoslása foganatba fog vétetni azonhajlit. Ott is süppedezik néhány mohos kő, fénytelen betüüregekkel rajtok, melyeket már nem lehet elolvasni. Temető volt ott. És akik ebbe a temetőbe feküdtek, hogy ott örökre megpihenjenek, már nincsenek ott Hol vannak? .... Pusztultak, eltűntek, semmivé lettek. Hamvaik elvegyültek a földdel és most sárga fa nő belőlük. Csontjaikat széthányták, elkallódtak, mint a gazdátlan jószág. Vagy akinek volt jómódú, kegyeletes utóda, az áthurczolkodott az uj temetőbe. Még a sirban sincs örökkévalóság. Ki van szabva a halálos nyugalom tartama is, az is véget ér, mert minden véget ér a földön. Nincs nyugalom, még a temető is vándorol. Hogy virul ez a temető, csillogó, hivalgó kőerdejével fehér kövek, csillogó aranyos betűk, busuló cziprusok, kavicsos utak és kegyeletes koszorúk. Egy gondozott, szép, angol kert ez, szabályosan beosztva, jó karban tartva, minden virágos halom, mindennap megöntözve. És itt nyugodnak, akikre senki sem emlékszik és azok, akikre örök tisztelettel gondol az emberiség. A drága hamvak, melyeket mint relikviákat őriz a nemzet, mauzóleumot építve föléjük, minden esztendőben gyászban ünnepelve őket. Pusztulni fognak. Egy ideig átviszik őket az új temetőbe, de egymásután el-elmaradoznak majd a végtelen vándorútban, az újabbak