Magyar Hirlap, 1894. július (4. évfolyam, 181-211. szám)

1894-07-01 / 181. szám

Budapest, 1894, Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is, IV. évfolyam 181. szám, Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR Egész évre 14, félévre 7, 7« évre 3 frt 50 kr, egy hóra 1.20 Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Magyarország — van. Vándorlási, mulatozási és találkozási alkalmakban eléggé gazdag napjainkban is kiváló helyet érdemel ama gyülekezet, mely félszázados tradiczión alapuló ünne­pélyességgel inditja meg holnap tárgyalá­sait. Valóban félszázad mult el azóta, hogy az ébredő Magyarország tudományt kedvelő és művelő férfiai először gyűltek egybe a Dunántúl ama virágzó városá­ban, hol a múlt hatalmas emlékének, a bazilikának tőszomszédságában a jövő még hatalmasabb vívmányainak előhar­­czosai: a természettudósok ütötték fel tanyájukat. Ama félszázad előtti 447 tagú gyűlésnek már csak két élő tagja fogja viszontlátni amaz idők utódait: egy ki­­lenczven évet meghaladott természettudós benczés pap, ki ötven év előtt ezen ülésen »a világsugarak lényegéről« ér­tekezett és kortársa, egy agg orvos, ki az ötven év előtti vándorgyűlés számára írta meg Baranya megye orvosi helyrajzát. Pap és természettudós: félszázad előtt békés egyetértésben nem csak meg­fértek e hazában, de együtt munkálkod­tak vándorgyűléseinken a közös czél, a tudomány és a felvilágosodás terjesztése érdekében. A pécsi vándorgyűlés elnöke, Szckitovszky püspök, elnöki megnyitó be­szédében azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy: »ki napjainkban még nem barátkozott a ter­mészettudományokkal, annak még valódi fogalma sem lehet a jelenkor magasabb szellemi műveltségéről, valamint föl sem fog­hatja az ipar és földmivelésnek kifejtését, ha nem képes méltányolni a befolyást, mit a természettudományok­ gyakorolnak a nemzeti jólét ama hatalmas két tényezőjére. A ter­mészettudományok nélkül ma az orvos nem egyéb, mint a tapasztalgatás tespedő embere.« így szólt ötven év előtt egy magyar egyházfő, és midőn majdnem negyven év­vel ezután ugyancsak a Dunántúl egy má­sik püspöki rezidencziájában, a szombat­­helyi kathedrálisban egy praemontrei ka­nonok a föld tengely körüli forgásának szabályait mutatta be a templom kupo­lájából lelógó inga segítségével az orvo­sok és természetvizsgálók vándorgyűlésé­nek­ nem legfényesebb bizonyítékát lát­tuk-e annak, hogy e haza földjén a tudo­mány emberei és a vallás szolgái liberális felfogásban egymással vetekedve, ugyan­azon czélért lelkesednek ? És a múlt ily példái után lehetséges-e, hogy napjaink visszaesést mutassanak? Nem. Magyarországban, mely oly komoly elszántsággal, mint aminőt csak a tudá­son és felvilágosodottságon alapuló ön­érzet adhat, élére áll azon államoknak, melyek a modern kultúra követelményeit az állami és társadalmi élet minden ré­szében érvényesíteni akarják Magyar­­országon, hol mint beavatatlanok vélnék, a positív vallások és a positív tudás emberei ádáz harczba keveredtek. Magyar­­országon, az orvosok és természetvizs­gálók vándorgyűlésén, mint ötven év előtt, ma is a pécsi püspök elnököl, és ki teljes pompájában helyreállíttatta az ország és a vallás egyik műremekét, nem fél azok gyülekezetétől, kiket mint a múltnak és mint a hitnek lerombolóit szokták a sötétség barátai szidalmazni. Az idegen földről hozzánk átültetett orvosok és természetvizsgálók vándorgyű­lése amidőn hazánk földjében accl­amti­­zálódott ily specziálisan magyar gyümöl­csöt, a türelmesség és felvilágosodás ne­mes gyümölcsét termette. Nem egymással szemben, hanem egymás mellett haladtak ez országban a kultúra előharczosai és ennek köszönhető, hogy a magyar orvo­­­sok és természetvizsgálók vándorgyűlése­­az évek hosszú sora, az idők viszontag­­ságai csak érlelték, de nem rém­tették És ha valaha, úgy ma van szükségünk arra, hogy a hazai kultúra harczosai váll­vetve egymás mellett, és ne egymás ellen küzdjenek, és hogy küzdelmük a kultú­ráért ne fajuljon el testvérgyilkos kultur­­harczczá. E vándorgyűlések múltja szolgáljon például, hogy a tudomány, bár nem hasz­nálhatja eszközül a hitet, mégis nem ellensége a vallások etnikai hivatásának és hogy bár hatásában országok és nem­­zetek határain túlmegy, mégis legerő­sebb támasza a hazaszeretetnek. A haza természeti kincseit megismertetni, az or­szág különféle vidékein, különféle nyelve­ken beszélő polgárokat egymáshoz a fel­­világosodottság eszközeivel szorosabban fűzni és igy a közös haza szeretetét ne­velni, fokozni, ez volt ezen tudós vándor­­gyűlések czélja. És ha a brassói kálvi­nista templomban tartott utolsó termé­szettudós nagygyűlésen, a luteránus szá­szok egyik tudós lelkésze azzal végzi be beszédét »a­ természettudományok etnikai értékéről«, hogy a vándorgyűlésnek a hazafias érzelmek erősítése körül is si­kert kíván: ez oly lelkesítő példája ezen intézmény hatásának, mely számára a nemzetiségi, társadalmi és kulturharczok közepett is fontos, szinte döntő szerepet jelöl És ezért óhajtandó, hogy hazánk or­vosai és természetvizsgálói mind nagyobb számban jelenjenek meg ezen vándorgyű­léseken, mind impozánsabban mutassák be a magyar intelligenczia nagy tömegét, minél fényesebben ezen intelligenczia vív­mányait a tudományok terén. Minél szá­mosabban és az ország minél távolabb részeiről seregelve egybe, fogjanak kezet ezen vándorgyűlés tradiczionális czéljá­­nak, a tudománynak és a haza termé­szetének ismeretein alapuló hazaszeretet­nek megszilárdítása érdekében egyaránt kutassák meg, hogy a természettudomá­nyok művelése és szeretete, a positív ku­tatás, bár a társadalmi jogrendet is hova­tovább igazságosabb alapra óhajtja fek­tetni, bár folyton haladó természeténél fogva a folytonos szoc­iális reformot is szinte magában foglalja: e reformot csak alakítás, építés, erősítés útján és nem rombolással véli elérhetőnek. Mutassák meg, hogy minden oldalról dúló harczok, türelmetlenség és gyűlölet közepett, a tu­domány művelése a békét, a türelmes­­séget és szeretetet jelenti. Azok előtt, kik alig értett, de annál erősebben hitt jelszavak után indulnak, a modern természettudományok művelése azonos a materializmussal, ez viszont azo­nos az istentagadással és egyenest az anarkizmusra vezet. Kedvencz szólam ma az anarkizmusért a modern természet­­búvárlatot tenni felelőssé. Pedig a termé­szettudománynak egyik legmodernebb iránya: a­­ kifejlődés, az evoluczió tana,mely elméletében is leghatalmasabb ellensége az anarkizmusnak. A természet vaskövet­kezetességének törvényeit kutató és is­mertető tudomány nem lehet szószólója olyan szocziális felfogásnak, mely a fejlő­dés törvényeit megtagadni és az emberi­séget szocziális tekintetben az évezredek előtti állapotba visszadobni óhajtaná. A természettudományok azon erkölcs szá­mára, mely csak homályos sejtésen alapul, a természeti szükségszerűséget és czél­­szerűséget iparkodnak motívumul meg­állapítani és ez nem megrontása, de meg­szilárdítása az erkölcsnek. A rajongó anarkista, ki a franczia köztársaság elnökét leszúrta, lehetett su­­hancz korában vallásos proc­essziók alkal­mával Szt.­Jánost ábrázoló ministráns, de nem a természettudományokból merítette rajongásának tanait. A természettudomá­nyok a társadalom összesége számára a boldogulás eszközeit keresik-kutatják, de az összeséget, az egyént nem pusztítják. Orvosok és természetvizsgálók egymás mellett a jelen emberiség testi és szellemi épségének konzerválásán és így a jövő emberiség boldogságán munkálkodnak. Ily irányban kívánunk mi sikert a huszonhetedik vándorgyűlésnek is. És ha ötven év előtt a pécsi vándorgyűlés tagjai a közel mohácsi síkra rándultak, hogy ott nemzeti dicsőségünk nagy temetőjén elme­rengjenek, és ha most a gyűlés tudomá­nyos munkálkodásának befejeztével az Aldunára fognak rándulni, hogy annak természeti szépségeit és a természettudomr''' nyolc segítségével lehetővé vált techr csodáit megbámuljákí?«^5^Jíét, egyr tói ötven év által/^ilMfí^^te^ndr­ban is legeklatá^abban kinyerésre hazánk és kultúránk ^örvendetes ha­tása. fi* *lj ' Mai számunk 20 oldal. ___________

Next