Magyar Hirlap, 1895. január (5. évfolyam, 1-31. szám)

1895-01-01 / 1. szám

4 Kormány alakulás. — A válság. — A kihallgatások véget értek, a király el­utazott, a helyzet egyelőre nem változott. Min­den napnak megvan a maga biztos miniszter­elnök-jelöltje, akiről másnap kitűnik, hogy még­sem egészen biztos. Tegnap Khuen-Héderváry volt a favorit, aki ma is erősen tartja magát, de melléje nyo­mul újból Bán­ffy Dezső báró, akit a félhiva­talos Bud. Tud. protegál teljes erővel és való­­szinüleg a szabadelvű párti inspiráczióval. Sokkal határozottabban fejlődött a fúzió kérdése, amely a mai jelentések szerint, külö­nösen Apponyi gróf merev állásfoglalása kö­vetkeztében, egyelőre lehetetlenné vált. A mai híreket a következőkben kö­zöljük. A király Bécsben. A király, aki, mint jelentettük, ma reggel kilencz órakor utazott el a fővárosból, délután két órakor érkezett meg Bécsbe. A király a Szilveszter-estét és az új év első napját csa­ládja körében tölti el, azután, az eddigi meg­állapodások szerint, mint már írtuk is, január 3-án érkezik vissza a magyar­ fővárosba. Bécsi körökben a magyar válsággal hoz­zák összeköttetésbe azt is, hogy Károly Lajos főherczeg ma félórás magánkihallgatáson fo­gadta Kállay Béni közös pénzügyminisztert. A horvát bán jelöltsége. A »Neue Fr. Pr.« külsőségek után is követ­kezteti a bánnak jelöltségét a miniszterelnöki székre. Ennek a megítélésénél nemcsak az jön számításba, hogy a király a tegnapi nap folyamán a bán két legodaadóbb hívét: Bethlen András gróf volt mi­nisztert és Huszár Károly bárót, akiknek neve nem volt benn a tisztában, fogadta, hanem különösen az a körülmény, hogy Khuen Héderváry gróf utolsó volt a kihallgatottak sorában. Ez emlékeztet a két év előtti időkre, mikor Wekerlét szintén utoljára fogadta a király és azután kinevezte miniszterel­nöknek. De ezeknél a külsőségeknél sokkal súlyo­sabbat nyom a mérlegben az, hogy a bán még most is bizalmas embere a királynak és a legtöbb chance-al bír a kabinetalakítással való megbízatásra. Ez a meggyőződés, a bécsi újság szerint, oly mély gyökeret vert, hogy még egy átmeneti kabinet ala­kításának valószínűtlen esetére is a bánt tartják a jövő emberének. És a bán minden alkalmat felhasznál arra, hogy politikai egyéniségek előtt hangsúlyozza, hogy tökéletesen magáévá teszi a liberális párt pro­­grammját, akczeptálja nyíltan, minden részei­ben, úgy az egyházpolitikai kérdésekben, mint pe­dig a közigazgatási reform kérdésében csak a Wekerle-kormány programmjával lép az akc­ió terére. A jelenlegi kormány tagjai, azután Tisza Kálmán, Csáky Albin gróf, Széll Kálmán, valamint a szabadelvű párt minden vezető egyénisége támo­gatni fogják őt a fentebb jelzett álláspont feltéte­lezése mellett. Nagyon sok függ azután a kabinet összeállításától. A vezéregyéniségek ajánlották Khuen- Hédervárynak, hogy a jogos érzékenységekkel min­den tekintetben számoljon. Az alkalmas emberek kiválasztása még nem történt meg, de mivel a gróf még egy ideig Budapesten tartózkodik, itt tartózko­dását arra használja fel, hogy ebben a tekintetben is tájékozza magát. Fontosabb még a kabinetkérdésnél a párt­fúzió vitatott kérdése. Tegnap híresztelték, hogy Szapáry gróf hívei visszamennek a liberális pártba, mivel a kötelező polgári házasság kérdése el van döntve és a két hátralevő egyházpolitikai javaslat még Szapáry kormányzata alatt keletkezett. A volt miniszterelnök legutóbbi képviselőházi nyilat­kozatát úgy tekintik, mint a közeledés előhírnö­kéi. A liberális pártban ez ellen akadályokat nem fognak gördíteni, ha néhány túlzó ultramontán az újra­egyesüléstől tartózkodik és azok gzapiri gróf a MAGYAR HÍRLAP párthívei közül, akinek a szabadelvű pártból kilé­pésük után legelső dolguk volt a szabadelvű pártot sárral megdobálni, továbbra is kívül maradnak. Az Apponyi-párttal való egyesülést is mellőzhetetlennek tekintik; vajjon az már most sikerülni fog-e, nem bizonyos, de az látszik, hogy Apponyi és barátai áldozatra készek volnának egy nagy párt alakítására, amely a 67-es alapot a szél­sőbal támadásaival szemben megvédelmezze és a liberalizmust érvényesítse. Éppen ezért valószínűnek tetszik, hogy a jövő minisztérium — legyen az akár a bán, akár a Bánffy kabinetje — a fúzió létrehozatalát a nem­zeti párttal politikai feladatai közé fogja számítani. Egy esti lap azt véli tudni, hogy a bánt bi­zalmas barátai lebeszélni igyekeznek az aktív poli­tikai szereplésről. Így többek közt Josipovich Imre horvát miniszter is, aki úgy hiszi, hogy kabinetet fúzió nélkül tartósan megcsinálni nem lehet, a fúzió keresztülvitele pedig a mai viszonyok között nagyon is problematikus. A »M—g« azt állítja, hogy Khuen-Héder­váry Károly gróf maga sem osztozik az intran­­zigens kormánypárti felfogásban és kétségtelen, hogy ha a bán lesz a miniszterelnök és a fúzió az ő ré­giméje alatt vitetik keresztül, akkor mindkét rész­ről fognak engedmények tétetni. A »Fremdenblatt« azt írja, hogy a bánhoz közel álló személyiségek kijelentése szerint a bán a fúzió mellett szólt a királynál. A bán utódja. A sok személyi kombináczió között minden­esetre érdekes az is, hogy az esetre, ha a bánt megbízzák a kabinet­alakítással, ki fogja elfoglalni az ő nagyfontosságú pozíczióját. A bán állítólag már kiszemelte a maga utódját, még­pedig Pejachevich Tivadar gróf személyében. Pejachevich gróf veje Vay Béla bárónak, a főrendiház imént kinevezett alelnökének, akinek leányát, Lillát bírja nőül. Nem lesz fúzió. A bécsi félhivatalos »Fol. Corr.« egy budapesti távirata is konstatálja, hogy a királyi audiencziák lefolyása természetszerűleg titok maradt. De a meghívott politikusoknak a vál­ság alatt kifejtett nézeteiből kiindulva, azt bizonyosra lehet venni, hogy a meghívottak legnagyobb részének kihallgatásánál rendszer­változásról szó sem volt és senki sem az egyházpolitikai javaslatok módosítását, sem a magyar kormányzati politika liberális irányának megváltoztatását nem ajánlotta. Magyarországon általában az az uralkodó nézet, hogy a jövő minisztérium is a szabadelvű pártra fog támaszkodni és hogy a 67-es alapon álló pártok között jelenleg lehet ugyan közeledés, de fúzió vagy koalíc­ió nem lehet. A »Pol- Corr.« végül kijelenti, hogy a jövő kabinet személyiségeit illető mindennemű kombináczió addig, m­íg a király a miniszterelnök személye fölött nem határoz, korai. A «N. W. Tagblatt» szerint Kimen kinevezte­­tése a klerikális agitáczió megtörését és a szerve­zendő néppártnak lassankint való megszűntét je­lentené (?). Khuen neje, Teleky grófnő által rokon­ságban van Tiszáékkal, akiknek jóakaratára tehát bizton számíthat, míg Tiszáék ellenzése eddig aka­dálya volt a nemzeti párttal való fúziónak. A bécsi újság szerint, a legmértékadóbb helyen a fúziót már eddig is azért fogadták szimpatikusan, mert a 67-es alapon álló pártok egyesülése, új választások esetén, a Kossuth-kultuszért lelkesedő szélsőbalnak m­eg­­gyöngitését eredményezné. Bánffy — fúzió nélkül. A »Bud. Tud.« félhivatalos laptudósitó­ hosszabb elmefuttatást közöl ma a válságról, oly formában, hogy ez a szabadelvű párt hi­vatalos, vagy ha úgy tetszik, félhivatalos meg­nyilatkozásának is tekinthető. A sok szónak, az a magva, hogy a fúzió, Apponyi magatartása következtében lehetetlen, másfelől pedig az, hogy a félhivatalos tudósító, a Bánffy-kabinet mellett igyekszik hangulatot csinálni. Különben itt szó szerint közöljük a »Bud­­i Tud.« értesítőjét. 1895. január 1. A tagadhatatlanul bonyolult és zavaros poli­tikai helyzet 26 politikusnak ő felsége részéről tör­tént kihallgatása által mindenesetre jelentékeny lé­péssel haladt a végleges tisztázódás felé, habár az új kabinet alakítására vonatkozó legfelsőbb elhatá­rozás még nincs is meg. Azon nyilatkozatok, amelye­ket a különböző politikusok ő­felsége előtt tettek, a dolog természeténél fogva nem képezhetik tárgyát semmiféle hírlapi közlésnek, de előttünk mindezen politikusok, valamint kiválóbb elvbarátaik nézetei annyira ismeretesek, hogy határozottan megalkothat­juk magunknak a helyzet képét a maga teljességé­ben, úgy, amint az most alakul. Mindenekelőtt meg vagyunk győződve, hogy azon, amúgy is oly meggondoltan előre­haladó iránynak elejtéséről, amelyet a képviselőház több­sége követ, soha, egy pillanatig sem volt szó. Az ő felségéhez meghívottak közül tán egyetlen egy sem foglalt állást a már kihirdetett egyházpolitikai törvények megváltoztatása, revíziója, vagy életbe­léptetésének elhalasztása mellett. Még a két görög keleti metropolita is amint tudjuk, abban a nézetben van, hogy a házassági jogról szóló törvény vég­rehajtása, különösen ami a házasságok kötését illeti, tulajdonképpen semmi nehézséggel sem fog járni, s hogy p. o. még a görög keleti lelkészek is az ő kánonjoguk értelmében akadálytalanul megköthetik előzőleg házasságukat a polgári hatóság előtt. Csak a válóperekre nézve merült fel az az aggodalom, hogy tán sokan, akik polgárilag el vannak választva, nem fogják magukat ezután egyházilag is elválasztatni. Nem kevesebb határozottsággal vallják az irányadó politikusok majdnem mindazt a nézetet, hogy a még hátralevő két egyházpolitikai javaslat­nak a sarkalatos elveket változatlanul fentartó, rem­­­él előbbi elintézése egyrészről lehetséges, másrészről pedig éppen a békés munkálkodás és az ország­gyűlés munkaprogrammjának keresztülvitele érdeké­ben sürgősen szükséges is, annál is inkább, mivel a parlamentnek sietnie kell, hogy hozzá­fogjon a köz­igazgatási reform égető kérdésének megoldásához. Hogy az adott viszonyok között az 18­37-ik­­ kiegyezés alapján álló pártok és frakc­iók együttes működésének kérdése is szóba került, az természe­tes dolog, de aki azt hiszi, hogy itt oly akc­ióról van szó, amelyet közönségesen, bár hamisan és a dolog lényegét elferdítő módon fúziónak neveznek, az téved. Éppen ma, midőn oly számos oldalról fel­merült ez az — ugyan hamis —feltevés, hogy esetleg irányvált­ozásról van szó, teljesen kizártnak tekint­hető p. o. az, hogy a 227 tagból álló szabadelvű párt akár csak ezt az elnevezését is, hogy »szabad­elvű párt« elejthetné. A fúzió fogalma azonban min­­­­dig a pártok oly újjáalakulását tételezi fel, amely már a pártnak új elnevezésében is nyilvánul. A sokoldalú megvitatás kiindulási pontját tehát szorosan véve, egy transfúzió gondolata képezi, amivel azon­ban éppenséggel semmi újat sem mondanak. A szabadelvű párt soraiban ugyanis soha egy pillanatig sem uralkodott az a felfogás, mintha on­nan bárki, vagy a képviselők bármely csoportja egyszerűen ki volna zárva. Hiszen Wekerle minisz­terelnök miniszterelnöki hivatalos működése kezde­tén ezen álláspontot találóan, jelezte azon megjegy­zésével, hogy a szabadelvű párt nem numerus clau­sus és hogy ott minden képviselőnek, annál inkább tehát a képviselők egész csoportjának a legkészsé­gesebben tért nyújtanak a közös működésre. Avagy nem utaltak-e a sajtó terén nem kevésbbé, mint a parlamentben magában ismételten arra, hogy az egyházpolitikai vitáig tulaj­donképpen a szabadelvű párt és a nemzeti párt kö­zött lényeges elvi eltérések nem is fedezhetők fel, eltekintve azon soha világosan nem formulózott ke­vés részlet­kérdéstől, amelyekben a szabadelvű párt higgadt mérlegelés után nem csatlakozhatott a nem­zeti párt álláspontjához, amelyek elejtése azonban a nemzeti pártnak és vezérének annyival is könnyeb­ben eshetik, mivel ezt a pártot emellett az a szemrehányás sem érhetné, hogy hirtelen lett el­veihez. Hiszen nem fáradoztak-e ez irányban a leg­utóbbi 5 év alatt több oldalról igen buzgón? Ssa­­páry Gyula gróf a közigazgatási reformtárgyalások kezdetén erre nézve igen beható alkudozásokat foly­tatott. Még buzgóbban fáradozott e részben, köztu­domás szerint, nem egészen két évvel ezelőtt, Széll Kálmán képviselő, s amint tudjuk, Bánffy Dezső báró, a képviselőház elnöke, egészen rövid idővel ezelőtt, nem sajnálta a fáradságot, hogy a nem­zeti párt irányadó politikusaival a legbeha­tóbb tanácskozásokat ne folytatássa afelett, hogyan volna elérhető az, hogy a nemzeti párt a képviselőház további munkálkodásában a szabadelvű párttal hathatósan közreműködjék. Azt a szemrehányást tehát a szabadelvű pártnak joggal senki sem teheti, hogy forma szerint elzárkózik a nemzeti párt közreműködése elől, és hogy annak az oka, hogy mind e fáradozások meghiúsultak, kizá­rólag a nemzeti párt, vagy talán helyesebben mondva­ Apponyi gróf magatartásában keresendő. Mivel már most a legutóbbi napok részletes politikai eszmecseréi újból félreérthetlen módon ki­derítették azt, hogy a korona határozottan perhor­­reszkálja még csak a diszkusszió gondolatát is a

Next