Magyar Hirlap, 1895. március (5. évfolyam, 59-88. szám)

1895-03-01 / 59. szám

2 Erős, kíméletlen támadásoknak lesz mai beszédéért Tisza István kitéve, de megnyugvást fog neki az adni, hogy benne nem, mint az eddig történt, a múltat, hanem a veszedelmesen közelgő jövőt támadják. Horváth Gyula: _IHAQYAR HÍRLAP________ 1895. márczius 1. ORSZÁGGYŰLÉS Magas nívójú, előkelő szellemű és az or­szág komoly közönségének érdeklődésére méltán számítható volt a parlament mai vitája. Legfő­­képen három szónok adta meg a mai ülésnek kiváló tónusát. Az egyik Peresei, a belügymi­niszter, aki pozícziójánál fogva, kiváló ember és ma megmutatta, hogy egyénisége súlyát nem­csak magas állásában kell keresni; a másik Tisza István, akinek nagy talentumát legnagyobb ellenségei sem tagadhatják le és a harmadik a lelkes magyar főurak egyik legtiszteletreméltóbb tipusa: Bethlen Gábor gróf, aki szeretetre­méltó és szimpathikus személyisége és lelkes hazafisága okán kedves és népszerű minden párt előtt. De nem mellőzhetjük mellettük a mai ülés többi szónokait sem, akik (az egyetlen Vajay kivételével) mind iparkodtak a m­ai ní­vót fenntartani. Így első­sorban Vielorisz Miklósról kell megemlékeznünk, a mai nap első szónokáról, aki beszédében elsőbben is a Magyar Hírlap vasárnapi vezérc­ikkét tette szóvá, amelyben mi hibáztattuk a szabadelvű párt tagjainak azt az eljárását,hogy oly kis szám­mal vesznek részt a vitában,Vietorisz objektív be­szédében védte és magyarázta a szabadelvű­­pártnak ezt az eljárását, többek közt a kul­tuszminiszter ama óhajára hivatkozván, hogy a ház tagjai lehetőleg tartózkodjanak a kultusz­­budget alatt az egyházpolitikai kérdések tár­gyalásától. Minekünk válaszunk minderre csak az lehet, hogy fölszóladásunk helyes voltát éppen a mai vita igazolta, mikor a szabadelvű­­párt tagjai nagyobb számmal és komoly argu­mentumokkal fölfegyverkezve állottak ki a küzdő porondra. Egészen más volt a háznak képe így, amint a szabadelvűpárt önérzetes módon adott hangot nézeteinek és fölfogásának. Viktorisz után különben az Ugron-párti Szacsvay Sándor következett, majd Terényi Lajos, a­ki érdekes beszédével lekötötte a ház figyelmét. Terényi különösen Apponyinak a páriámeus akczióképességéről szóló kijelentéseit támadta meg ügyesen, beszédében örökös gán­­csolódás helyett cselekvésre szólítván föl az ellenséget. Utána szólalt föl Percsel Dezső belügy­miniszter, aki nagyszabású beszédet mondott és nevezetes kijelentéseket tett az egyházpolitikai törvények végrehajtására nézve. A belügymi­niszter egyszerű, czikornyátlan szavaival, frázi­soktól mentes kijelentéseivel, a valóság objek­tív előadásával, kellemes impressziót gyakorolt a ház komoly tagjaira. Nem próbált mesterfo­gásokkal hadakozni, nézetei és tervei a tények előadása által domborodtak ki. Beszédének kü­lönösen két passzusa érdekes és fontos. Az egyik, amelyben Apponyival szemben kijelentette, hogy az egyházpolitikai törvényü­ket mihamarabb végre kell és végre is fogja hajtani. Jóhiszeműséggel és határozottan tette ehhez, hogy a viszályok megszüntetésének és a béke megteremtésének csak egy módja van: a törvények végrehajtása. Másik fontos kijelen­tése az anyakönyök állami vezetésének már szeptember elsején való életbeléptetéséről szólt. Bebizonyította itten, hogy a tanítóságnak az intézmény keretébe való belevonása törvény­­szerű és csodálkozását fejezte ki azon, hogy a magyar kultúra e derék harczosait miért óvják oly nagyon az anyakönyvveze­éstől. Vajay és Polónyi, az egyik vidám, a másik szomorú közbeszólásokkal iparkodtak ekkor egy kis zenebonát rögtönözni, de kísér­letük hiába­való volt. A belügyminiszter ez­után a közigazgatási reformra tért át, e kér­désben is előadván egészséges nézeteit. Majd fog­lalkozván Apponyinak a parlament akczió képessé­géről szóló kijelentésével, előadta, hogy nem a szabadelvű párt presztizséje, han­em­ a parlament tekintélye szállott alá. Ez így is van. És a par­lament tekintélyét nem az elvi alapon állók szállították le, hanem azok, akik sem elvet, sem alapot, sem embert nem ismernek, létezék­­­ük és működésük czélja: a hecc­-csinálás. Igen jó hatással volt ház tagjaira a beszéd vége is, amelyben ráutalt arra, hogy bizonyos gúnyolódásokra nem tartja méltónak a minisz­teri székből reflektálni. Vajay István volt a következő szónok, ami azt jelenti, hogy a ház tagjai egyszeriben kiözönlöttek a folyosóra. Az «anyapárt» vita­rendezője, aki pedig azt tűzte ki feladatául, hogy élénkké és hangulatossá varázsolja a ház tanácskozásait, sajnosan tapasztalhatta, hogy míg a vitarendezőnek mindenkit végig kell hall­gatnia, a vitarendezőt nem szenvedi senki sem végig. Kibővített közbeszólásainak gyűjteményét üres padok előtt mondja el a lánglelkű férfiú. Annál inkább megélénkült a ház és meg­teltek a padsorok, a­mikor a jegyző Tisza Istvánt hívta föl szólásra. Magával a beszéddel lapunk más helyén foglalkozunk, itt csak külső sikeréről akarunk beszámolni. Tisza István ki­tűnő szónok, megjelenése impozáns, előadása könnyen folyó, beszéde ötletes, fordulatos, nagy tudása, fegyelmezett észjárása, elegáns, hideg­vérű viselkedése lebilincselik a hallgatót. És mai beszéde többi beszédétől abban is eltért, hogy objektív volt, szenvedély és indulat kitö­rései hiányzottak belőle. És habár ma is sok merevség volt kijelentéseiben , beszédével nagy és igazi hatást ért el. Az ülés utolsó szónoka Bethlen Gábor gróf volt, akit a ház minden oldalán szívesen hallgatnak, ösmervén e kitűnő férfiú múltját, lelkes agitáczióját, amelyet, mint az Emke el­nöke fejt ki, szeplőtlen, tiszta hazafiságát. A nemes gróf Tisza Istvánnal szemben a legha­tározottabban elutasító magatartást tanúsított és kijelentette, hogy ha a fúzió­ kérdésében a szabadelvű párt többi tagja is a Tiszáéhoz hasonló álláspontot foglal el, akkor köztük és a nemzeti párt közt áthidalhatlan az ür. Majd a szász paktumot hozta elő és a szász nép­párt és a katholikus néppárt közt vont pár­huzamot. Beszédének végén, az Em­kével esett azt a sérelmet panaszolta el, hogy a hazafias egy­let választmányi tagjainak kedvezményes vasúti jegyeit most megtagadta a kereskedelmi mi­niszter. Mi határozottan elítéljük a miniszter eme eljárását, úgy hisszük azonban, hogy a minisztert rosszul informálták. De ha nem úgy történt, a kedvezmény megtagadása valósággal provokáczió, amelyet ez a hazafias, magyarság­­védő, nagy missziójú egylet nem érdemelt meg a magyar államtól. Az nem ok, hogyha az Eni­kének adnak kedvezményt, akkor más egyle­teknek is kell adni. Az Enikét nem lehet min­den egylettel összemérni. Bethlen grófnak a kedvezményes jegyek megtagadásán kívül valószínűleg voltak még okai, a­melyek miatt a törvényjavaslatot nem szavazta meg, ezeket azonban az idő rövidsége miatt már nem mondhatta el. A vitát holnap folytatják. A képviselői«’«­ ülése február 28-án. Kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Papp Elek, Esterházy Kálmán gr. Molnár Antal. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy miniszterelnök, Parczei Dezső belügyminiszter, Dániel Ernő kereskedelmi miniszter. A jegyzőkönyv hitelesítése után Elnök bemutatja Komárom és Szatmár-Németi városok kérvényeit Szent István szobrának Székes­fejérvárott leendő­ felállítása tárgyában. Következik a napirend: Az appropriáczió. Vietorisz Miklós elsőbben is reflektál a Magyar Hírlap vasárnapi vezérczikkére, amelyben szemrehányást tesz a szabadelvű pártnak, hogy tag­jai nem számosan vesznek részt a vitában. Ezzel szemben hivatkozik a kultuszminiszter programm­­jára, amelyben azt kérte, hogy inkább kultúrás, mint egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozzunk. A szabadelvű párt eleget tett ez óhajtásnak, de az egyházpolitikai ellenzék annál szaporábban foglalkozott az autonómia kérdésivel, a katholikus érdekek kizáról­gos képviselőjének gerált­a magát. A miniszter óhajánál fogva, a szabadelvüpárt tagjai nem reflektáltak ezekre a felszólalásokra. Majd fog­lalkozik Hocknak és Batthyány grófnak az autonó­miára vonatkozó fejtegetéseivel és kijelenti, hogy a szabadelvüpárt a nem egyházpolitikai szü kérdést szi­vesen méltányolta. Ezeket mondja válaszul a Ma­gyar Hírlap­nak, ha szemrehányásai az új kor­mány alakulása óta véteti időre vonatkoznak. De ha a Magyar Hírlap szemrehányásai a jelen vitára vonatkoznak, első pillanatra — úgymond — majd­nem igazat adhatnánk neki. Vizsgálván a dolgot, kifejti, hogy a kisebbség természetszerű harczászati módja a támadás, fegy­vere az érvelés. A kormánypárté a védekezésés, el­lenállás és ellenérvelés. (Felkiáltások a bal- és szélső­balon: Hallgatás és szavazás.) Az is, kérem. (Derültség jobbfelő­l.) Ha az ellenzék a harczászati módot folytatni óhajtja, akkor a szabadelvű párt bizo­nyára meg fogja találni az ellenérvelést már csak azért is, mert a jó ügyet megvédeni nemcsak könnyű, de kellemes is. Majd kifejti, hogy miért szavazta meg az egy­házpolitikai reformokat és a katholikus autonómiára nézve osztja a miniszter nézetét Pongrácz gróffal szemben, aki a szabadkőműveseknek államellenes tendencziákat tulajdonított, kijelenti, hogy ő nem szabadkőműves, de azt tudja, hogy nyiltan nincse­nek ilyen tendencziái, s ha titokban vannak, nem lehet őket a kormán­nyal összehasonlítani, mert a korona csak nem­ fog állam- és trónellenes embere­ket megbízni. A költségvetést elfogadja. Szacsvay Sándor értekezik elsőbben a «köz­kormányzat» feladatairól, majd kifejti, hogy minden baj oka az 1875 óta a személy- és párturalom irá­nyát követő kormány politikája. Szerinte ez a párt­uralom mindig az ország kárára volt és ebből kifo­lyólag kijelenti, hogy a költségvetést nem fogadja el. Terényi Lajos foglalkozik elsőbben is az ellenzék támadásaival. Az ellenzék indokaiban telje­sen egyöntetűen jár el, mintha egy fotográf műhely­ből kerültek volna elő az elijesztő sötét képek és mintha csak egy fonográfból hangzanék felénk az a kiáltás, amely figyelmünket fölhívja a közveszélyes jelenségekre. Ha vannak bajok, ezek okát nem lehet a kormány mulasztásaiban keresni és ilyen esetben a parlamenti akczió megakasztása még az ellenzék­nek sem lehet feladata. Apponyi szerint életkérdés a parlament ak­­czióképessége s aztán az ellenzék a kormányt nem­csak hogy nem támogatja az élet megmentésére való orvosszerek használatánál, hanem meg­akadá­lyozza és a perczes szünetek kedélyes kierőszakolá­sával tölti az időt. Különben annál nagyobb lesz a szabadelvű párt dicsősége; amint képes volt a múlt­ban, úgy képes lesz a jövőben is az eléje gördített akadályokat leküzdeni, mert a párt ereje nemcsak alkotmányos és numerikus többségben, hanem tagjai együttérzésében,­ homogenitásában és lelkesedésében is növekedett. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Foglalkozik ezután a szász paktummal, amelyet Apponyi bizalmatlanságának első indokául említett föl. Szerinte a nemzetiségek megnyugtatá­sára irányuló törekvés káros csak akkor leh­et, ha állam- és törvényellenes. A miniszterelnök kijelen­tette, hogy ő csak törvényes jogaikat biztosította a szászoknak, és ha ez indok a bizalmatlanságra, akkor nem tagadható el a keserű hang azért, hogy a szá­szok a kormánypártba léptek be. Apponyi kétségbe vonta a parlament akc­ióképességét, ő azt hiszi, ez a parlamenti pártok magatartásától függ. Ha a pártok abban tetszelegnek, hogy a mű­ködést akadályozzák, ez sikerül nekik, de amily ter­mészetellenes dolog ez, épp oly természetellenes az is, hogy ezért a nemzet háláját nem igényelhetik. A szabadelvű párt erős, mert ha az ellenzék nem is segédkezett volna neki, keresztülvitte volna az egy­házpolitikai javaslatokat. A mostani kormány kije­lentette, hogy a javaslatokat fentartja, bár formai módosításnak nincs ellene. Ezt gunyka szajjal fogad­ták. Meg van győződve, hogy a gúnykaczaj nem fogja a miniszterelnököt a végletekbe hajtani, mert hisz az igazi erő nem a végletekben van. Szól azután a néppártról, amelyről azt hiszi, hogy fanatikus jelszavai egyszer a pusztába kiáltott szavak lesznek. A néppárt politikai szereplésétől különben nem fél, bízik a magyar nép józanságában. Ajánlja a néppárt figyelmébe Sehlauchnak a poli­­klinikán mondott beszédét. Két év óta sok sikert értünk el és ez a sok siker bizonyítéka a 67-es alap jóságának. (Zajos derültség a­ bal- és szélső­­baloldalon.) A javaslatot elfogadja. (Élénk helyeslés jobbfelől. Percsel belü­gyminiszter: Papp Elek jegyző: Hock János! (Felkiáltá­sok: Nincs itt!) Okolicsányi László! (Felkiáltások: Nincs itt!) Több nincs feljegyezve. Esterházy Kálmán gr. jegyző: Perczel Dezső belügyminiszter! (Halljuk! Halljuk!) Percsel Dezső belügyminiszter. Minthogy Batthyány Tivadar gróf fölhozta a Csáktornyai választást és Prémus Gáspár dr. zágrábi esetét, az erre vonatkozó valódi tényállást — hiteles ada­tok alapján — elmondja. Premus dr., aki politikai jo­gait Horvátországban gyakorolja, Magyarországon tehát erre nincs joga, hírét vévén a Csáktornyai választás­nak, Csáktornyára utazott, ott a Ferencz-rendiek zárdájában megalakította a néppártot, Major Fe­­renczet fölléptette, vele körutat tett és főképp a

Next