Magyar Hirlap, 1895. június (5. évfolyam, 148-175. szám)

1895-06-01 / 148. szám

9 AgriamM. A pápai nunczius a klerikálisok lapjában, a »Fejérmegyei Napló«-ban, szintén úgy, mint a «Vaterland”-ban, köszönetet mondat azok­nak, akik őt gratulálták. — Bécsből telegrafálják: Pattai dr., az antiszemiták egyik vezére, erősen el van tökélve, hogy « nunczius ügyét a deleg­ácsió­ban ásóvá teszi. — Az ifju-csehek különben a hadügyminiszter ellen is nagyon sok és súlyos adatot gyűjtöttek össze, amelyek különösen a kato­nai kínzásokra vonatkoznak. ________ataaYJta hírlap_________ 1895. junius 1. A bécsi zűrzavar. — Saját levelezőnk távirata. — Az osztrák kormányférfiaknak éveken át folytatott kétszínű politikája most termi meg gyümölcseit. Az általuk felidézett szellemekkel nem bírnak, de azért még most is haboznak, hogy az igen tisztelt szellemekkel egyezked­jenek-e, avagy a szelleműzés terére lép­jenek. A polgármesterválasztás kérdésének poli­tikai része is mindinkább előtérbe lép s egyre komolyabb szint kölcsönöz a fatális ügynek. Jellemző különben a bomladozó osztrák kor­mány viselkedése, amely a legkényesebb kér­dések megoldásába éppenséggel nem mer bele­fogni, hanem körültánczolja azokat és követ­kezetes hallgatási politikájával azt az elvet lát­szik követni: qui habet tempus, habet vitám. Pécsi levelezőnk a helyzetről és a mai nap eseményeiről a következő távirati tudósítást küldi: Bécs, május 31. polgárokat, anélkül, hogy a rendőrség komolyan csak mutatta volna is, hogy hivatásának meg­felelően, a rendet helyreállítani és a személyi biztonságot megóvni törekszik. A némikép érthetetlen eljárás következ­­ményekép merültek fel ma oly pozitív alakban, a rendőrségnél történendő személyvállozások­­ról szóló hírek. Stejskal rendőrfőnök lemondásának hírét kolportálták az egész városban, bár tudvalevő volt, hogy Stejskal még a zavargások előtt szabadságra ment és így direkt felelősség a történtekért nem terhelheti. Ugyancsak híre járt, hogy a belvárosi rendőrség vezetője meg­válik állásától, persze nem a maga jószán­tából. Stejskal rendőrfőnök lemondását este m­egcsúfolták, mondván, hogy a rendőrfőnök, megrendült egészégére való tekintettel már néhány hét előtt kért és kapott szabad­ságot. Ugyancsak megczáfolják este a Win­­dischgrätz herczeg miniszterelnök lemondá­sának hírét is. Politikai körökben azt mond­ják, hogy ez szóba sem került, sem a minisz­tertanácson, sem pedig a bírák előtt, ahol Windischgrätz kizárólag a községtanács felosz­latására nézve tett előterjesztést, a már tudva­levő eredmén­nyel. Windischgrätznek mostani lemondását annál is inkább kizártnak tekintik, mert a koalíczió vezérférfiainak nézete szerint, a po­litikai szituáczió inkább javult, semmint ross­­szabbodott. Dipaulinak az adóreform javaslatra vo­natkozó indítványát sikerült egy közvetítő in­­dítván­nyal lehetetlenné tenni s a megoldást a Hohenmart-ílub is elfogadta. A választási reform kérdését őszre halasztják el és igy nincs oka a kormánynak, hogy imminens ve­szélytől tartson. Ez a kormány különben ma fényes jelét adta abnormis gondolkozásmódjának. Éveken át tűrték az antiszemiták rakonczátlankodását és inkább úgy bántak velük, mint a jóságos, elnéző apa szokott vásott gyermekével. Most egyszerre észreveszik, hogy baj van, hogy a demonstrácziók hullámai a Burg kapujáig csap­nak és hamar összegyülekeznek miniszterta­nácsra s megszerkesztenek egy dorgatóriumot. Mert ez történt. A minisztertanács állást fog­lalt az előtérben álló mozgalmak ügyében és a belügyminisztérium, a következő, általa meg­fogalmazott kommünikét teszi közzé a félhiva­talos Wiener Abendpostban: a városháza és a parlament előtt, vala­mint a belváros egy részében tegnap előfordult botrányok szükségessé teszik, hogy e botrányok rendezőihez és az azokban résztvevőkhöz komoly intelmet intézzünk. A gyülekezési jogról szóló törvény alkalmazása eddig olyan volt, hogy a véleménynyilvánítás legkiterjedtebb szabadságának sem szolgált akadályul. A gyülekezési jog alkal­mazásában eddig tanúsított eme gyakorlat azon­ban lehetetlenné válnék, ha azt következe­tesen oly botrányokra és törvényellenes kihá­gásokra használják fel, mint amilyenek teg­­nap és tegnapelőtt előfordultak. A lakosság minden politikai és társadalmi csoportjának ás így a munkásoknak is szem előtt kell tartaniok hogy a törvényes megszorítások, melyeknek az összes lakosságnak alá kell magát vetnie, reások is kiterjednek és hogy senkinek sincs kiváltsága, hogy a törvényen, jogon, valamint a lakosság többi osztályai iránt tartozó tekinteteken ma­gát túltegye. Ez az eső után érkezet köpönyeg per­sze inkább komikus, mint imponáló hatást tesz. Friebeise kormánybiztos ma délelőtt vette át Lueger úrtól az ügyek vezetését. Lueger volt alpolgármester beszédet in­tézett Friebeiszhez, különös súlyt helyezve a városi hivatalnokok dicséretére. Friebeisz dr. is arra szorítkozott, hogy a hivatalnoki kar támogatását kérje. Az új választásokat, a ma esti hírek szerint, csak szeptemberben t­artják meg. Addig elegendő ideje lesz a szervezkedésre mind a két pártnak. Feltűnést kelt a berlini «Volkszeitung» czikke, mely a bécsi krízissel foglalkozva, eze­ket mondva: »Bécs városát megfertőztette az antiszemitizmus. Ausztria közéletének hanyat­lása leginkább szembetűnő a fővárosban. Az nem véletlen, hanem a tények következtében alaposan megokolt körülmény, hogy az anti­szemitizmus Magyarországban nem tudott gyö­keret verni. Magyarország a monarchia leg­egészségesebb része, övé a jövő. Míg Ausztriá­ban az állapotok makacs reakczionárius és klerikális gazdálkodás folytán tarthatatla­nokká váltak, addig Magyarország fölfelé tö­rekszik.­ Két nap alatt három óriási botránya volt Bécs városának. Az egyik a polgármester vá­lasztás, a másik az ezt követő utczai zavar­gás, a harmadik pedig a tegnapi munkásdemon­­strác­ió, amelyet, bár a hazai lapok e körül­ményt tudvalevő okokból elhallgatják, legfel­sőbb helyen is kellemetlenül vették észre, mert a rendőrség nem tudta megakadályozni, hogy a tüntetők a Burg előtt is elvonul­janak. E botrányok egyik szembeszökő oldala, a bécsi rendőrség passzív, mondjuk tehetetlen viselkedése volt. Tegnap is, tegnapelőtt is meg­történhetett, hogy zajongó, ordítozó hordák végiglármázzák a várost, megtámadjanak békés Kunnó bic­czentett a fejével, a férje pe­dig, aki egy vastag dohányrudat tartott az ajkai között, barátságosan kezet nyújtott Avar­nak. A parton már hűvös volt kissé és a szép asszony, akinek szeme még az éjszakában is csillogott, szó nélkül összefogta a kendőjét. Avar, akit ez a meleg hitvesi összebúvás még jobban fölizgatott, szintén rágyújtott egy czigarettre. — Hová mentek ? kérdezte. — Megkerüljük az uszodát, felelte Kun, mert a feleségem nem hunyná be a szemét, ha félóráig nem kóborolhatna a tó vizén. A csónakos legény e­közben szerencsésen kifogta a kis vizi járművet, s hangos loc­csanás­­sal kötött ki a csónakház lépcsőjén. Kunné, aki mindeddig egy szót sem szólt, most hűvösen meghajolt Avar előtt. — Isten vele, szólt, ügyesen a csónakba ugorva. Fázva, szerelmesen simult a férje mellé, s a dereglye csakhamar eltűnt az uszoda sülét árnyékában. Avar még látta egy darabig a Kun Lőrincz égő szivarját, de a csónakot nem­sokára elnyelte a tó fölé boruló éjszaka. Dühö­sen hajította el a czigarettáját, s elkeseredve dörmögte: — Milyen aljasság! . . . Egyetlen szóval sem mondták, hogy velük menjek. . . Egyszerre elfogta megint az a vad félté­kenység, amely már annyi borzasztó órát szer­zett neki, ha a Kunok világos ablaka alatt el­sétált. Bár a szép asszony két év óta a ked­vese volt, sokszor majdnem megőrült arra a gondolatra, hogy a férjnek is joga van ehhez a gyönyörű teremtéshez. Mikor féltékeny­sége olykor keserűen kitört belőle, Kunné ne­vetve csitítgatta: — Ne legyen gyerek!... Csak nem ker­gethetem el az uramat! . . . Avar ilyenkor ostobául faggatni kezdte: — Mi történt, mikor egyedül voltak, váj­jon meg merte-e csókolni az a nyomorult? Mondjon el mindent, a legutolsó részletig . . . Kunnó egy asszony okos felsőségével szö­gezte rá a szemét: — Avar, ne legyen csacsi ... Ha ostoba lesz, rögtön kiadom az útját . . . És csak azért is szenvedélyesebben csó­kolta össze a férjét, ha a szerelője is jelen volt . . . Mikor Avar egyedül maradt a tóparton, egy perczig még kétségbeesve tekintett a víz fölött lobogó lángokra. Az erdőből idáig hang­zott a muzsikaszó és a nádas felől sziporkázó tüzcsávák röpültek a csillagos égnek. Avar olyan elhagyatottnak érezte magát a lármás sokaság közepette, hogy ha nem szégyenli, sírva fakad a hajóhídon. — Megjártam a bezárt fiókkal, gondolta magában szomorúan. És lehorgaszt­ott fejjel folytatta: — Megcsal, játszik velem, mint valami egérrel . . . Egy idegen férfiúval csal meg: a férjével . . . Beült a cserfalombos csárdába, ahol mil­lió szúnyog röpködött a gömbölyű lámpaüve­gek körül. Néha egy elfáradt kisasszony a tánczása karján ivott meg egy pohár czitromos vizet, maga az ünnepelt főispán pedig piros arczczal gesztikulált az udvarolgató megyei urak között. De Avar gyilkos szemmel bámult a gyertya lángjába és sötéten dürm­ögte: — A férjével kac­érkodik, mintha én nem is volnék a világon . . . Éjfél jóval elmúlt, mikor Kunék a vizi kóborlásukból visszatértek. Kun még megivott egy pohár bort, de az asszony sóvárgó szem­mel simult a férje oldalához: — Menjünk innen, mondta álmodozva, menjünk haza, — akarod ? — Ne szívjam végig a szivaromat? kér­dezte a józan Kun ásítva. — Nem, nem, hajtassunk . . . Avar elkísérte őket az erdőszélig, ahol a várakozó kocsisok fáklyafény mellett huszon­­egyeztek. Mikor a párnás üléseken helyet fog­laltak, Avar jól látta, hogy az asszony szerel­mesen hajtja a­ fejét a férje vállára . . . Feldúlt kedél­lyel fordult be az erdős domboldalnak, ahol villamos szentjános boga­rak csillogtak a szunnyadó páfrányokon. Még alig múlt két óra, de távol, az erdő fölött, már sejtelmes rózsaszínbe olvadt a csillagos égboltozat. A fák szinte lélekteltek az éjszaká­ban, részegítő illatok suhantak meg a feltámadó hajnali szellőben. Más szerelmest mámorossá tett volna ez az ébredő, csodálatos virradat, Avar magánkívül ütögette sétapalctájával a fák mohos törzsét. — Megcsal, gondolta leverten, talán épp ebben a pillanatban csal meg . . . Még a férje is elég jó neki, csakhogy engem megkínoz­­zon . . . Egyetlen fiókot akartam bezárni előtte, de mit ér, mikor ő mindannyit bezárja . . . És busán, ingatag léptekkel indulva meg hideg lakása felé, a szegény fiú szomorú meggyőződéssel mondogatta: . — A pszichológiát a férfiak találták ki­, de csak az asszonyok értik igazán ...

Next