Magyar Hirlap, 1895. június (5. évfolyam, 148-175. szám)
1895-06-01 / 148. szám
9 AgriamM. A pápai nunczius a klerikálisok lapjában, a »Fejérmegyei Napló«-ban, szintén úgy, mint a «Vaterland”-ban, köszönetet mondat azoknak, akik őt gratulálták. — Bécsből telegrafálják: Pattai dr., az antiszemiták egyik vezére, erősen el van tökélve, hogy « nunczius ügyét a delegácsióban ásóvá teszi. — Az ifju-csehek különben a hadügyminiszter ellen is nagyon sok és súlyos adatot gyűjtöttek össze, amelyek különösen a katonai kínzásokra vonatkoznak. ________ataaYJta hírlap_________ 1895. junius 1. A bécsi zűrzavar. — Saját levelezőnk távirata. — Az osztrák kormányférfiaknak éveken át folytatott kétszínű politikája most termi meg gyümölcseit. Az általuk felidézett szellemekkel nem bírnak, de azért még most is haboznak, hogy az igen tisztelt szellemekkel egyezkedjenek-e, avagy a szelleműzés terére lépjenek. A polgármesterválasztás kérdésének politikai része is mindinkább előtérbe lép s egyre komolyabb szint kölcsönöz a fatális ügynek. Jellemző különben a bomladozó osztrák kormány viselkedése, amely a legkényesebb kérdések megoldásába éppenséggel nem mer belefogni, hanem körültánczolja azokat és következetes hallgatási politikájával azt az elvet látszik követni: qui habet tempus, habet vitám. Pécsi levelezőnk a helyzetről és a mai nap eseményeiről a következő távirati tudósítást küldi: Bécs, május 31. polgárokat, anélkül, hogy a rendőrség komolyan csak mutatta volna is, hogy hivatásának megfelelően, a rendet helyreállítani és a személyi biztonságot megóvni törekszik. A némikép érthetetlen eljárás következményekép merültek fel ma oly pozitív alakban, a rendőrségnél történendő személyvállozásokról szóló hírek. Stejskal rendőrfőnök lemondásának hírét kolportálták az egész városban, bár tudvalevő volt, hogy Stejskal még a zavargások előtt szabadságra ment és így direkt felelősség a történtekért nem terhelheti. Ugyancsak híre járt, hogy a belvárosi rendőrség vezetője megválik állásától, persze nem a maga jószántából. Stejskal rendőrfőnök lemondását este megcsúfolták, mondván, hogy a rendőrfőnök, megrendült egészégére való tekintettel már néhány hét előtt kért és kapott szabadságot. Ugyancsak megczáfolják este a Windischgrätz herczeg miniszterelnök lemondásának hírét is. Politikai körökben azt mondják, hogy ez szóba sem került, sem a minisztertanácson, sem pedig a bírák előtt, ahol Windischgrätz kizárólag a községtanács feloszlatására nézve tett előterjesztést, a már tudvalevő eredménnyel. Windischgrätznek mostani lemondását annál is inkább kizártnak tekintik, mert a koalíczió vezérférfiainak nézete szerint, a politikai szituáczió inkább javult, semmint rossszabbodott. Dipaulinak az adóreform javaslatra vonatkozó indítványát sikerült egy közvetítő indítvánnyal lehetetlenné tenni s a megoldást a Hohenmart-ílub is elfogadta. A választási reform kérdését őszre halasztják el és igy nincs oka a kormánynak, hogy imminens veszélytől tartson. Ez a kormány különben ma fényes jelét adta abnormis gondolkozásmódjának. Éveken át tűrték az antiszemiták rakonczátlankodását és inkább úgy bántak velük, mint a jóságos, elnéző apa szokott vásott gyermekével. Most egyszerre észreveszik, hogy baj van, hogy a demonstrácziók hullámai a Burg kapujáig csapnak és hamar összegyülekeznek minisztertanácsra s megszerkesztenek egy dorgatóriumot. Mert ez történt. A minisztertanács állást foglalt az előtérben álló mozgalmak ügyében és a belügyminisztérium, a következő, általa megfogalmazott kommünikét teszi közzé a félhivatalos Wiener Abendpostban: a városháza és a parlament előtt, valamint a belváros egy részében tegnap előfordult botrányok szükségessé teszik, hogy e botrányok rendezőihez és az azokban résztvevőkhöz komoly intelmet intézzünk. A gyülekezési jogról szóló törvény alkalmazása eddig olyan volt, hogy a véleménynyilvánítás legkiterjedtebb szabadságának sem szolgált akadályul. A gyülekezési jog alkalmazásában eddig tanúsított eme gyakorlat azonban lehetetlenné válnék, ha azt következetesen oly botrányokra és törvényellenes kihágásokra használják fel, mint amilyenek tegnap és tegnapelőtt előfordultak. A lakosság minden politikai és társadalmi csoportjának ás így a munkásoknak is szem előtt kell tartaniok hogy a törvényes megszorítások, melyeknek az összes lakosságnak alá kell magát vetnie, reások is kiterjednek és hogy senkinek sincs kiváltsága, hogy a törvényen, jogon, valamint a lakosság többi osztályai iránt tartozó tekinteteken magát túltegye. Ez az eső után érkezet köpönyeg persze inkább komikus, mint imponáló hatást tesz. Friebeise kormánybiztos ma délelőtt vette át Lueger úrtól az ügyek vezetését. Lueger volt alpolgármester beszédet intézett Friebeiszhez, különös súlyt helyezve a városi hivatalnokok dicséretére. Friebeisz dr. is arra szorítkozott, hogy a hivatalnoki kar támogatását kérje. Az új választásokat, a ma esti hírek szerint, csak szeptemberben tartják meg. Addig elegendő ideje lesz a szervezkedésre mind a két pártnak. Feltűnést kelt a berlini «Volkszeitung» czikke, mely a bécsi krízissel foglalkozva, ezeket mondva: »Bécs városát megfertőztette az antiszemitizmus. Ausztria közéletének hanyatlása leginkább szembetűnő a fővárosban. Az nem véletlen, hanem a tények következtében alaposan megokolt körülmény, hogy az antiszemitizmus Magyarországban nem tudott gyökeret verni. Magyarország a monarchia legegészségesebb része, övé a jövő. Míg Ausztriában az állapotok makacs reakczionárius és klerikális gazdálkodás folytán tarthatatlanokká váltak, addig Magyarország fölfelé törekszik. Két nap alatt három óriási botránya volt Bécs városának. Az egyik a polgármester választás, a másik az ezt követő utczai zavargás, a harmadik pedig a tegnapi munkásdemonstráció, amelyet, bár a hazai lapok e körülményt tudvalevő okokból elhallgatják, legfelsőbb helyen is kellemetlenül vették észre, mert a rendőrség nem tudta megakadályozni, hogy a tüntetők a Burg előtt is elvonuljanak. E botrányok egyik szembeszökő oldala, a bécsi rendőrség passzív, mondjuk tehetetlen viselkedése volt. Tegnap is, tegnapelőtt is megtörténhetett, hogy zajongó, ordítozó hordák végiglármázzák a várost, megtámadjanak békés Kunnó bicczentett a fejével, a férje pedig, aki egy vastag dohányrudat tartott az ajkai között, barátságosan kezet nyújtott Avarnak. A parton már hűvös volt kissé és a szép asszony, akinek szeme még az éjszakában is csillogott, szó nélkül összefogta a kendőjét. Avar, akit ez a meleg hitvesi összebúvás még jobban fölizgatott, szintén rágyújtott egy czigarettre. — Hová mentek ? kérdezte. — Megkerüljük az uszodát, felelte Kun, mert a feleségem nem hunyná be a szemét, ha félóráig nem kóborolhatna a tó vizén. A csónakos legény eközben szerencsésen kifogta a kis vizi járművet, s hangos loccsanással kötött ki a csónakház lépcsőjén. Kunné, aki mindeddig egy szót sem szólt, most hűvösen meghajolt Avar előtt. — Isten vele, szólt, ügyesen a csónakba ugorva. Fázva, szerelmesen simult a férje mellé, s a dereglye csakhamar eltűnt az uszoda sülét árnyékában. Avar még látta egy darabig a Kun Lőrincz égő szivarját, de a csónakot nemsokára elnyelte a tó fölé boruló éjszaka. Dühösen hajította el a czigarettáját, s elkeseredve dörmögte: — Milyen aljasság! . . . Egyetlen szóval sem mondták, hogy velük menjek. . . Egyszerre elfogta megint az a vad féltékenység, amely már annyi borzasztó órát szerzett neki, ha a Kunok világos ablaka alatt elsétált. Bár a szép asszony két év óta a kedvese volt, sokszor majdnem megőrült arra a gondolatra, hogy a férjnek is joga van ehhez a gyönyörű teremtéshez. Mikor féltékenysége olykor keserűen kitört belőle, Kunné nevetve csitítgatta: — Ne legyen gyerek!... Csak nem kergethetem el az uramat! . . . Avar ilyenkor ostobául faggatni kezdte: — Mi történt, mikor egyedül voltak, vájjon meg merte-e csókolni az a nyomorult? Mondjon el mindent, a legutolsó részletig . . . Kunnó egy asszony okos felsőségével szögezte rá a szemét: — Avar, ne legyen csacsi ... Ha ostoba lesz, rögtön kiadom az útját . . . És csak azért is szenvedélyesebben csókolta össze a férjét, ha a szerelője is jelen volt . . . Mikor Avar egyedül maradt a tóparton, egy perczig még kétségbeesve tekintett a víz fölött lobogó lángokra. Az erdőből idáig hangzott a muzsikaszó és a nádas felől sziporkázó tüzcsávák röpültek a csillagos égnek. Avar olyan elhagyatottnak érezte magát a lármás sokaság közepette, hogy ha nem szégyenli, sírva fakad a hajóhídon. — Megjártam a bezárt fiókkal, gondolta magában szomorúan. És lehorgasztott fejjel folytatta: — Megcsal, játszik velem, mint valami egérrel . . . Egy idegen férfiúval csal meg: a férjével . . . Beült a cserfalombos csárdába, ahol millió szúnyog röpködött a gömbölyű lámpaüvegek körül. Néha egy elfáradt kisasszony a tánczása karján ivott meg egy pohár czitromos vizet, maga az ünnepelt főispán pedig piros arczczal gesztikulált az udvarolgató megyei urak között. De Avar gyilkos szemmel bámult a gyertya lángjába és sötéten dürmögte: — A férjével kacérkodik, mintha én nem is volnék a világon . . . Éjfél jóval elmúlt, mikor Kunék a vizi kóborlásukból visszatértek. Kun még megivott egy pohár bort, de az asszony sóvárgó szemmel simult a férje oldalához: — Menjünk innen, mondta álmodozva, menjünk haza, — akarod ? — Ne szívjam végig a szivaromat? kérdezte a józan Kun ásítva. — Nem, nem, hajtassunk . . . Avar elkísérte őket az erdőszélig, ahol a várakozó kocsisok fáklyafény mellett huszonegyeztek. Mikor a párnás üléseken helyet foglaltak, Avar jól látta, hogy az asszony szerelmesen hajtja a fejét a férje vállára . . . Feldúlt kedéllyel fordult be az erdős domboldalnak, ahol villamos szentjános bogarak csillogtak a szunnyadó páfrányokon. Még alig múlt két óra, de távol, az erdő fölött, már sejtelmes rózsaszínbe olvadt a csillagos égboltozat. A fák szinte lélekteltek az éjszakában, részegítő illatok suhantak meg a feltámadó hajnali szellőben. Más szerelmest mámorossá tett volna ez az ébredő, csodálatos virradat, Avar magánkívül ütögette sétapalctájával a fák mohos törzsét. — Megcsal, gondolta leverten, talán épp ebben a pillanatban csal meg . . . Még a férje is elég jó neki, csakhogy engem megkínozzon . . . Egyetlen fiókot akartam bezárni előtte, de mit ér, mikor ő mindannyit bezárja . . . És busán, ingatag léptekkel indulva meg hideg lakása felé, a szegény fiú szomorú meggyőződéssel mondogatta: . — A pszichológiát a férfiak találták ki, de csak az asszonyok értik igazán ...