Magyar Hirlap, 1895. szeptember (5. évfolyam, 238-267. szám)

1895-09-01 / 238. szám

1895. szeptember 1. m&mm hírlap trák vállalatnak nyújtott ez engedményen, még a legszőrszálhasogatóbb ellenzék sem. És Magyarország a sorsjegyek kapkodá­sával kirántotta az osztrák vállalatot a hínár­ból . . . * A millenniumi reklámbélyegek julius óta hirdetik a világnak, hogy Magyarországnak a jövő évben nagy ünnepe és nemzeti kiállí­tása lesz. Két hónap óta járják a bélyegek a vilá­got, mindenütt megnyerték a polgárjogot. Mint új és érdekes eszmét szívesen látták mindenütt s minden ország gyűjtői kapkodják az érdekes újítás példányát. Mindenütt mondtam ? Nem­­ igaz. Ausztriában tiltakoznak e reklámbélye­gek ellen. Az osztrák főpostaigazga­tóság hiva­talosan állt a magyarhoz, hogy neki úgy rém­lik, mintha ez az újítás a nemzetközi posta­egyezmény valamelyes pontjába ütköznék, jó lesz tehát e czifraságot mellőzni. A mi magyar hivatalunk se volt valami nagyon tartózkodó, és azt írja vissza az osz­tráknak, hogy ne fájjon neki emiatt a feje és ne komédiázzon, mert tudhatná különben is, hogy ezt a kiállítást a magyar állam rendezi s ennek is épp úgy szabadságában áll szlésos apró reklámvignettákat alkalmazni a külde­ményeire, mint az utolsó kiskereskedőnek. A vége pedig az volt a válasznak: Hogyha nem tetszik jó szomszéd, hát tegyél róla! Hogy erre mit válaszol a derék szomszéd, az még nem tudatik, a millenniumi reklám­­bélyegek pályafutása azonban még nem ért véget. 11 * Hogy miképpen kell a magyar millenniumi kiállítást prolegálni, erre különben példát adott Kálnoky Gusztáv gróf úr, abban a régi-régi jó időben, mikor még a monarkiának külügymi­nisztere volt. Sok fontos dologban kellett­­ a hatalmas, miniszter úrnak külföldi hatóságoknál való kegyes közbenjárását és befolyásának érvénye­sítését kikérni. A magyar miniszter urak sokat fordultak hozzá efféle dolgokban. A nemes gróf nem volt abban a hely­zetben, hogy megtagadhatta volna közremű­ködését. De egyetlen külföldre intézett megkere­sésében sem árulta el, hogy a király a véd­nöke a kiállításnak s még azt se tartotta ér­demesnek megemlíteni, hogy a magyar állam, a magyar kormány rendezi ezt a kiállítást — az ország ezeréves fennállása alkalmából, most? Jaj, jaj, hol a férjem ? Mikor jön haza az úr ? És a krinolinja most már szabadon ga­rázdálkodott. Ő nagysága végre lerogyott a ka­napéra: — Menjünk, Nelli . . . Kornélia. . . Men­jünk Budára, az úrhoz vagy a nagynéném­­hez . . . Mert menni kell... Mit csináljunk?... Menni muszáj valahova . . . — De kérem, nagysága, minek mennénk? szólt a herczegnő. Az úr egyre itthon lesz úgyis ... És hogy van ez a szoba? így csak nem maradhat! Csak tessék tovább törülni az ablakot, én meg végzek a padlóval. Hiszen tetszik tudni, hogyan haragszik mindig a nagyságos úr, mikor a takarítással elkésünk. Azzal letérdepelt a nedves deszkára és be­mártotta a csutakot a dézsába. Megírta levelét ezzel a bevezetéssel: * Die Arrangeure der Budapestet­ Ausstel­lung eziránt fordultak hozzám; megkérem tehát czimet, hogy» sat. sat. Persze, hogy ez a levelezés többet ártott nekünk, mint használt. Ez az ignoranczia uralkodik irántunk S­álnoky előtt, alatt és óta minden dologban. Mindennap tapasztalja az ország ezeket az apró szeretetreméltóságokat. És kinek ne örülne a lelke, mikor száz fölemelő bizonyítékát látja a jó szomszéd szeretőjének, mely a leg­valóságosabb majomszeretet. Csoda, hogy még nem tojlott bennünket agyon ez a nagy sze­retet, melyet túlságos sokáig talán még­sem lesz erőnk elviselni! 3 A püspöki kar konferencziája. (Saját tudósítónktól.) [ A katholikus főpapi kar ma kezdte meg tanácskozásait az egyházpolitikai törvények életbeléptetése alkalmából kibocsátandó közös pásztorlevél tárgyában. A püspöki kar elhatá­rozta, hogy intenczióit a katholikus hívekkel magyar, a papsággal pedig latin nyelvű pász­­torlevé­lben fogja közölni. A tanácskozás békés szellemű volt és a heecz-káplánok­ ebből, vala­mint a kibocsájtandó pásztorlevélből megláthat­ják, hogy számukra e hazában tér nem nyílik. A püspöki kar konferencziájáról a követ­kező tudósítás számol be: A katholikus püspöki kar ma délőtt tíz ómkor tartotta meg konferenciáját a herczegprímás buda­vári palotájában. A püspökök fölvonulása fél tíztől kezdődött; tízre már együtt voltak a palota nagy termében. A konferenc­­ián megjelentek: Vaszary Kolos esztergomi érsek, bíboros her­czegprimás, Császka György, kalocsai érsek, Mi­hályi Viktor balázsfalvai gör. kath. érsek, Zalka János győri püspök, Pa­vel Mihály nagyváradi gör. kath. püspök, Szabó János szamosujvári ás a lugosi vikárius, gör. kath. püspök, Lenhart Ferencz erdélyi püspök, Hidassi­ Kornél szombathelyi püspök, Vályi János eperjesi püspök, Ben­de Imre nyitrai püspök, Bubics Zsigmond kassai püspök, Messlényi Gyula szatmári püspök, Hornig Károly br. veszprémi püs­pök, Dessewffy Sándor Csanádi püspök, Steiner Fülöp székesfehérvári püspök, Firczák Gyula mun­kácsi püspök, Szmrecsányi Pál szepesi püspök, Hímély Károly beszterczebányai püspök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. Távolmaradásukat kimentették: Schlauch Lő­­rincz nagyváradi bíboros-püspök sorokbaja miatt, Samossa József egri érsek, Dulánczky Nándor umvvmzwmm. Ti __ pécsi püspök, Szekeres, a rozsnyói üresedésben levő püspökség vikáriusa. Pontban tiz órakor a terembe lépett Vassary Kolos herczegprimás bibornoki köntösben; a her­­czegprimást az egybegyűltek hódolattal üdvözölték. A herczegprimás megérkezése után rövid imát mon­dott, Isten áldását kérve a tanácskozásra. Ezután hosszabb beszédben ismertette a konferenczia czélját, az egybehivásnak szüksé­gességét és a jegyzőkönyv vezetésére Fehér Ipoly, pannonhalmi főapátot kérte föl. A konferenczia tagjai ezután az új egy­házpolitikai törvényekkel szemben követendő eljárásról, illetve a törvények életbeléptetésével egyidejűleg kibocsátandó közös főpasszon le­vélről tanácskoztak. A püspöki konferenczia meghallgatván az előkészítő­ bizottság jelentését, abban állapodott meg, hogy a közös főpásztori levél szövegét előbb bemutatják a hiányzó Schlauch bíboro­­noknak és Samassa érseknek és csak azután fogják véglegesen megállapítani a közzététel idejét, mely minden valószínűség szerint szep­tember végén fog történni, midőn ő felsége jelenlétében az erzsébetvárosi uj templom alap­köveit rakják le. Ezen az ünnepen a főpapság legtöbb tagja részt fog venni s ez alkalomból ismét konferencziát fognak tartani. A konferenczián elhatározták, hogy a egyenes kívánságára két körlevelet fognak ki­­bocsátani: egyiket a hívekhez magyar nyel­ven, a másikat a papsághoz latin nyelven. A magyar nyelvű körlevélben a püspöki kar újólag óvást emel a törvények ellen és felhívja a híveket, hogy az egyházi házasság szentségi jellegét a polgári szerződés felett tisztelve hassanak oda, hogy az egyház tanítása a tö­rvélyizókásban kifejezést nyerjen. • a másik körlevél latin nyelven részletes utasításokat ad a papság számára és pedig 1. a házasság, 2. az anyakönyvek, 3. a gyermekek vallásának megóvása és biztosítása tárgyában. . A hangulat inkább körültekintő, mint harczias s a közös püspöki körlevél nem­csak csillapító és megnyugtató hatású lesz, hanem egyúttal teljesen tájékoztató is. Az egyház nem mond le sem az anya­könyvvezetés folytatásáról, sem az esketések­­ről, sem a szentszékekről. Az új törvényekkel szemben régi intézményeit nem tartja fölösle­geseknek, de viszont a törvények megtartását minden lelkipásztor lelkére köti. A szövegezés megállapításától függ egyéb­ként a közzététel ideje is. Vannak püspökök, akik azonnal publikálni akarják a körlevelet, hogy elejét vegyék a tájékozatlanságnak és ha­— Kohót, akkor igen nagy lesz a mar­hakereskedés! Végre a nagyságos asszony nem bírta­­ magát tovább türtőztetni; fölcsattant nagy büszkén: — És mától fogva Neill herczegnő! Most a jó nyers rostélyosképű ember nagyon, de nagyon elhalványodott. Olyan színü lett az ábrázata, mint a kiáztatott borjúfül. És rémült, gömbölyű szemét ugy emelte az Ő régi jó Nellijore, mint a gyermek, akit valami go­nosz csinyletlen kaptak és várja a verést, a kikergelést. De a leányzó magához ölelte erős két munkás karjával azt az ijedt nagy fejet, meg­csókolta és azt mondta: * A krónika adatai ezután hézagosak. Mit szólt a tanácsos úr? Mit ebédeltek az­nap? Micsoda küzdelmek folytak, hogy ki hozza be a levest és hogy ihre durchUaucht is az asz­talnál üljön ? És, hogy volt-e foganatja ezek­nek a küzdelmeknek? Mindezt nem jegyzették­ föl hisztoriográfusok. De az történeti valóság, hogy Nelli dél­után pironkodva engedelmet kért, hogy fölhív­hassa a Franzot. A Franz mészároslegény volt. Negyven­­esztendős ember, akinek az vola a legfőbb am­­fzforzfája, h­ogy széljsiló lehessen, akkor majd elveheti a Nellit. Haj, de tíz év alatt nem gyűlt több a spórkasszába ötszáz egynéhány forint­nál, pedig a székállósághoz ezer kell. Ez a derék Franz igen furcsán érezte magát, mikor a tanácsosok levezették a kék szobába és leültették a kanapéra. A dolgot maga a tanácsos úr adta neki elő, bölcs óvatossággal. Az ilyen vastagnyakú, vérmes embernek nem szabad az effélét hir­telen tudtára adni, mert könnyen megárthat az öröm. A nagyságos úr tehát egyelőre csak annyit mondott, hogy a Nelli váratlanul örö­költ, igen sokat örökölt. — És mi lesz most? kérdezte a taná­csosáé. — Mi lenne? felelt a Franz nyugodtan, bár az erei egy kicsit kiduzzadtak a halánté­kán. Hozzátesszük az 514 forinthoz a többi és székállóságot vállalok. — De a Nelli rettenetesen sokat örökölt! szólt a nagyságos ár félénken. — Akkor mészárszéket nyitok, mondta a Franz rendületlenül. — De, kérem, az örökség olyan nagy, hogy Herr Franz föl se bírja érni ős­szel! — A jó ember egy kicsit megütközött a herr­en, és érhálózata kékesbe kezdett játszani. Nyugalma azonban nem hagyta el: — Akkor marhakereskedést kezdünk, szólt a térdét simogatva nagy vörös kezével. — De itt, nem tudom igaz-e, egy egész millióról van szó! folytatta a tanácsos félénken Franz pedig megdörzsölte a fülét: — Hiszen az neid baj, te Franizl, az nem baj.* Kint laktak aztán a Józsefvárosban, egy zöld zsalugáleres, hosszú alv­ázban. Az udvar csupa szép öreg bálványfa. A kút mellett ga­lambdúca. Sok réiuek páva és gyöngytyuk. Hátul a nagy, mély kert­; gyümölcsfák, vete­­m­ények benne, no meg a filagória előtt virág­ágy is, egy vörös, egy fehér, egy zöld üveg­­golyóbissal. Mikor a herczegasszony kint sürgölődött a konyhán,, ügyelvén a dorongos fánk sorsára, gyakran megesett, hogy ijedten szaladt be­­ a szobaleány .>■ — Jaj, megint itt van valami depu­­tácziól

Next