Magyar Hirlap, 1895. szeptember (5. évfolyam, 238-267. szám)
1895-09-01 / 238. szám
1895. szeptember 1. m&mm hírlap trák vállalatnak nyújtott ez engedményen, még a legszőrszálhasogatóbb ellenzék sem. És Magyarország a sorsjegyek kapkodásával kirántotta az osztrák vállalatot a hínárból . . . * A millenniumi reklámbélyegek julius óta hirdetik a világnak, hogy Magyarországnak a jövő évben nagy ünnepe és nemzeti kiállítása lesz. Két hónap óta járják a bélyegek a világot, mindenütt megnyerték a polgárjogot. Mint új és érdekes eszmét szívesen látták mindenütt s minden ország gyűjtői kapkodják az érdekes újítás példányát. Mindenütt mondtam ? Nem igaz. Ausztriában tiltakoznak e reklámbélyegek ellen. Az osztrák főpostaigazgatóság hivatalosan állt a magyarhoz, hogy neki úgy rémlik, mintha ez az újítás a nemzetközi postaegyezmény valamelyes pontjába ütköznék, jó lesz tehát e czifraságot mellőzni. A mi magyar hivatalunk se volt valami nagyon tartózkodó, és azt írja vissza az osztráknak, hogy ne fájjon neki emiatt a feje és ne komédiázzon, mert tudhatná különben is, hogy ezt a kiállítást a magyar állam rendezi s ennek is épp úgy szabadságában áll szlésos apró reklámvignettákat alkalmazni a küldeményeire, mint az utolsó kiskereskedőnek. A vége pedig az volt a válasznak: Hogyha nem tetszik jó szomszéd, hát tegyél róla! Hogy erre mit válaszol a derék szomszéd, az még nem tudatik, a millenniumi reklámbélyegek pályafutása azonban még nem ért véget. 11 * Hogy miképpen kell a magyar millenniumi kiállítást prolegálni, erre különben példát adott Kálnoky Gusztáv gróf úr, abban a régi-régi jó időben, mikor még a monarkiának külügyminisztere volt. Sok fontos dologban kellett a hatalmas, miniszter úrnak külföldi hatóságoknál való kegyes közbenjárását és befolyásának érvényesítését kikérni. A magyar miniszter urak sokat fordultak hozzá efféle dolgokban. A nemes gróf nem volt abban a helyzetben, hogy megtagadhatta volna közreműködését. De egyetlen külföldre intézett megkeresésében sem árulta el, hogy a király a védnöke a kiállításnak s még azt se tartotta érdemesnek megemlíteni, hogy a magyar állam, a magyar kormány rendezi ezt a kiállítást — az ország ezeréves fennállása alkalmából, most? Jaj, jaj, hol a férjem ? Mikor jön haza az úr ? És a krinolinja most már szabadon garázdálkodott. Ő nagysága végre lerogyott a kanapéra: — Menjünk, Nelli . . . Kornélia. . . Menjünk Budára, az úrhoz vagy a nagynénémhez . . . Mert menni kell... Mit csináljunk?... Menni muszáj valahova . . . — De kérem, nagysága, minek mennénk? szólt a herczegnő. Az úr egyre itthon lesz úgyis ... És hogy van ez a szoba? így csak nem maradhat! Csak tessék tovább törülni az ablakot, én meg végzek a padlóval. Hiszen tetszik tudni, hogyan haragszik mindig a nagyságos úr, mikor a takarítással elkésünk. Azzal letérdepelt a nedves deszkára és bemártotta a csutakot a dézsába. Megírta levelét ezzel a bevezetéssel: * Die Arrangeure der Budapestet Ausstellung eziránt fordultak hozzám; megkérem tehát czimet, hogy» sat. sat. Persze, hogy ez a levelezés többet ártott nekünk, mint használt. Ez az ignoranczia uralkodik irántunk Sálnoky előtt, alatt és óta minden dologban. Mindennap tapasztalja az ország ezeket az apró szeretetreméltóságokat. És kinek ne örülne a lelke, mikor száz fölemelő bizonyítékát látja a jó szomszéd szeretőjének, mely a legvalóságosabb majomszeretet. Csoda, hogy még nem tojlott bennünket agyon ez a nagy szeretet, melyet túlságos sokáig talán mégsem lesz erőnk elviselni! 3 A püspöki kar konferencziája. (Saját tudósítónktól.) [ A katholikus főpapi kar ma kezdte meg tanácskozásait az egyházpolitikai törvények életbeléptetése alkalmából kibocsátandó közös pásztorlevél tárgyában. A püspöki kar elhatározta, hogy intenczióit a katholikus hívekkel magyar, a papsággal pedig latin nyelvű pásztorlevélben fogja közölni. A tanácskozás békés szellemű volt és a heecz-káplánok ebből, valamint a kibocsájtandó pásztorlevélből megláthatják, hogy számukra e hazában tér nem nyílik. A püspöki kar konferencziájáról a következő tudósítás számol be: A katholikus püspöki kar ma délőtt tíz ómkor tartotta meg konferenciáját a herczegprímás budavári palotájában. A püspökök fölvonulása fél tíztől kezdődött; tízre már együtt voltak a palota nagy termében. A konferencián megjelentek: Vaszary Kolos esztergomi érsek, bíboros herczegprimás, Császka György, kalocsai érsek, Mihályi Viktor balázsfalvai gör. kath. érsek, Zalka János győri püspök, Pavel Mihály nagyváradi gör. kath. püspök, Szabó János szamosujvári ás a lugosi vikárius, gör. kath. püspök, Lenhart Ferencz erdélyi püspök, Hidassi Kornél szombathelyi püspök, Vályi János eperjesi püspök, Bende Imre nyitrai püspök, Bubics Zsigmond kassai püspök, Messlényi Gyula szatmári püspök, Hornig Károly br. veszprémi püspök, Dessewffy Sándor Csanádi püspök, Steiner Fülöp székesfehérvári püspök, Firczák Gyula munkácsi püspök, Szmrecsányi Pál szepesi püspök, Hímély Károly beszterczebányai püspök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. Távolmaradásukat kimentették: Schlauch Lőrincz nagyváradi bíboros-püspök sorokbaja miatt, Samossa József egri érsek, Dulánczky Nándor umvvmzwmm. Ti __ pécsi püspök, Szekeres, a rozsnyói üresedésben levő püspökség vikáriusa. Pontban tiz órakor a terembe lépett Vassary Kolos herczegprimás bibornoki köntösben; a herczegprimást az egybegyűltek hódolattal üdvözölték. A herczegprimás megérkezése után rövid imát mondott, Isten áldását kérve a tanácskozásra. Ezután hosszabb beszédben ismertette a konferenczia czélját, az egybehivásnak szükségességét és a jegyzőkönyv vezetésére Fehér Ipoly, pannonhalmi főapátot kérte föl. A konferenczia tagjai ezután az új egyházpolitikai törvényekkel szemben követendő eljárásról, illetve a törvények életbeléptetésével egyidejűleg kibocsátandó közös főpasszon levélről tanácskoztak. A püspöki konferenczia meghallgatván az előkészítő bizottság jelentését, abban állapodott meg, hogy a közös főpásztori levél szövegét előbb bemutatják a hiányzó Schlauch bíboronoknak és Samassa érseknek és csak azután fogják véglegesen megállapítani a közzététel idejét, mely minden valószínűség szerint szeptember végén fog történni, midőn ő felsége jelenlétében az erzsébetvárosi uj templom alapköveit rakják le. Ezen az ünnepen a főpapság legtöbb tagja részt fog venni s ez alkalomból ismét konferencziát fognak tartani. A konferenczián elhatározták, hogy a egyenes kívánságára két körlevelet fognak kibocsátani: egyiket a hívekhez magyar nyelven, a másikat a papsághoz latin nyelven. A magyar nyelvű körlevélben a püspöki kar újólag óvást emel a törvények ellen és felhívja a híveket, hogy az egyházi házasság szentségi jellegét a polgári szerződés felett tisztelve hassanak oda, hogy az egyház tanítása a törvélyizókásban kifejezést nyerjen. • a másik körlevél latin nyelven részletes utasításokat ad a papság számára és pedig 1. a házasság, 2. az anyakönyvek, 3. a gyermekek vallásának megóvása és biztosítása tárgyában. . A hangulat inkább körültekintő, mint harczias s a közös püspöki körlevél nemcsak csillapító és megnyugtató hatású lesz, hanem egyúttal teljesen tájékoztató is. Az egyház nem mond le sem az anyakönyvvezetés folytatásáról, sem az esketésekről, sem a szentszékekről. Az új törvényekkel szemben régi intézményeit nem tartja fölöslegeseknek, de viszont a törvények megtartását minden lelkipásztor lelkére köti. A szövegezés megállapításától függ egyébként a közzététel ideje is. Vannak püspökök, akik azonnal publikálni akarják a körlevelet, hogy elejét vegyék a tájékozatlanságnak és ha— Kohót, akkor igen nagy lesz a marhakereskedés! Végre a nagyságos asszony nem bírta magát tovább türtőztetni; fölcsattant nagy büszkén: — És mától fogva Neill herczegnő! Most a jó nyers rostélyosképű ember nagyon, de nagyon elhalványodott. Olyan színü lett az ábrázata, mint a kiáztatott borjúfül. És rémült, gömbölyű szemét ugy emelte az Ő régi jó Nellijore, mint a gyermek, akit valami gonosz csinyletlen kaptak és várja a verést, a kikergelést. De a leányzó magához ölelte erős két munkás karjával azt az ijedt nagy fejet, megcsókolta és azt mondta: * A krónika adatai ezután hézagosak. Mit szólt a tanácsos úr? Mit ebédeltek aznap? Micsoda küzdelmek folytak, hogy ki hozza be a levest és hogy ihre durchUaucht is az asztalnál üljön ? És, hogy volt-e foganatja ezeknek a küzdelmeknek? Mindezt nem jegyzették föl hisztoriográfusok. De az történeti valóság, hogy Nelli délután pironkodva engedelmet kért, hogy fölhívhassa a Franzot. A Franz mészároslegény volt. Negyvenesztendős ember, akinek az vola a legfőbb amfzforzfája, hogy széljsiló lehessen, akkor majd elveheti a Nellit. Haj, de tíz év alatt nem gyűlt több a spórkasszába ötszáz egynéhány forintnál, pedig a székállósághoz ezer kell. Ez a derék Franz igen furcsán érezte magát, mikor a tanácsosok levezették a kék szobába és leültették a kanapéra. A dolgot maga a tanácsos úr adta neki elő, bölcs óvatossággal. Az ilyen vastagnyakú, vérmes embernek nem szabad az effélét hirtelen tudtára adni, mert könnyen megárthat az öröm. A nagyságos úr tehát egyelőre csak annyit mondott, hogy a Nelli váratlanul örökölt, igen sokat örökölt. — És mi lesz most? kérdezte a tanácsosáé. — Mi lenne? felelt a Franz nyugodtan, bár az erei egy kicsit kiduzzadtak a halántékán. Hozzátesszük az 514 forinthoz a többi és székállóságot vállalok. — De a Nelli rettenetesen sokat örökölt! szólt a nagyságos ár félénken. — Akkor mészárszéket nyitok, mondta a Franz rendületlenül. — De, kérem, az örökség olyan nagy, hogy Herr Franz föl se bírja érni ősszel! — A jó ember egy kicsit megütközött a herren, és érhálózata kékesbe kezdett játszani. Nyugalma azonban nem hagyta el: — Akkor marhakereskedést kezdünk, szólt a térdét simogatva nagy vörös kezével. — De itt, nem tudom igaz-e, egy egész millióról van szó! folytatta a tanácsos félénken Franz pedig megdörzsölte a fülét: — Hiszen az neid baj, te Franizl, az nem baj.* Kint laktak aztán a Józsefvárosban, egy zöld zsalugáleres, hosszú alvázban. Az udvar csupa szép öreg bálványfa. A kút mellett galambdúca. Sok réiuek páva és gyöngytyuk. Hátul a nagy, mély kert; gyümölcsfák, vetemények benne, no meg a filagória előtt virágágy is, egy vörös, egy fehér, egy zöld üveggolyóbissal. Mikor a herczegasszony kint sürgölődött a konyhán,, ügyelvén a dorongos fánk sorsára, gyakran megesett, hogy ijedten szaladt be a szobaleány .>■ — Jaj, megint itt van valami deputácziól