Magyar Hirlap, 1895. december (5. évfolyam, 329-358. szám)
1895-12-01 / 329. szám
2 nagynak, tisztának, mocsoktalannak, a művészi s az emberi nagyság olyan állandó képének, melyhez minden párt, minden osztály s nemcsak a maga nemzete, hanem minden nemzet egyforma szeretettel tekinthet föl s egyforma épüléssel okulhat rajta s ismét csak irigykedve gondolunk az ő nagy és gazdag nemzetije — gondolhatnak rá a kisebb s tehetségekre szegényebb nemzetek, akiknek ezek a tehetségei is a politikában kimerülten, pártküzdelmekben megrokkantan, megfogyott tekintéllyel és megtépett babérral állanak hol egyik, hol másik tábornak nem is vezérkarában, hanem a tartalékában, — állanak ugyanakkor, mikor a földult és megzilált társadalomnak legfőbb szüksége volna tanácsra és vezérletre. Nem minden társadalomnak terem, s a francziának is csak egy termett Dumas fils-e,— de kétségbeesnénk, ha az ő gyógyitó nagysága titkát magával vitte volna a halhatatlanságba. Budapest, november 30. Urechia keservei. Bukaresti levelezőnk jelenti a következőket: A galatzi kormánypárti választó komité kitörülte Urechiát a szenátusi jelöltek névsorából. Az ellenzéki lapok felhasználják ezt a kormány ellen és Sturdzát azzal vádolják, hogy az ő közbenjárása folytán történt a kitörlés, amit azzal okadatol, hogy a kormánypárt nem engedheti meg Urecna megválasztását, mint kormánypárti jelöltet, mert ezzel egyenesen meghazudtolná a miniszterelnök jászvárosi bocsánatkérését Magyarországgal szemben. Urechia most nagyon haragszik és uton-útfélén vádolja Sturdzát, hogy a »nemzeti kérdést« annak idejében csupán mint pártfegyvert használta ki a konzervatívok ellen. Urechia urat felvette most a jelöltek névsorába a galatzi független liberális párt. A Taaffe grófról a félhivatalos Fremdenblatt ezeket irja: Hogy mint államférfiú és ember mily kiváló volt Taaffe, visszatükröződik ISAGTAR HÍRLAP azokban a szavakban is, amelyekben a király az özvegynek részvételét fejezte ki. A király részvéttelegrammjában Taaffe grófot a haza egyik leghívebb fiának, az állam önfeláldozó buzgósággal tevékeny szolgájának nevezi, kinek nevével az állam legutóbbi sorsa szorosan összenőtt; az uralkodó azonkívül «kipróbált barátjának» mondja, kinek elvesztét a legfájdalmasabban érzi. 1895. deczember 1. ORSZÁGGYŰLÉS A tegnapi viharos nap után ma csöndes és nyugodt volt a ház. A folyosókon ugyan még mindig a tegnapi esetről beszéltek, de benn a teremben komoly és nyugodt hangú volt a tanácskozás. Az országgyűlés tételéhez benyújtott három határozati javaslat volt az ülés főanyaga és a Bartók határozati javaslata kapcsán főleg a hazai sajtóviszonyok kerültek szóba. Ezzel kezdte meg beszédét Hock János is, miután előbb Földváry Miklós védelmezte meg Pest vármegye reputáczióját Gullner Gyula állítólagos támadása ellen. Hock a sajtó nagy jelentőségét és hatását hangsúlyozta és a sajtó kinövéseiért is az általános társadalmi dekadencziát tette felelőssé. Elitélte ezután a párturalmi rendszer sajtóját. Majd azt vitatta, hogy a parlament reformálásával együtt a sajtót is reformálni kell. Az iránt azonban kétségben hagyott bennünket, hogy mi reformálni való van a sajtó terén és miképpen, mely módon kell azt egyáltalán c formálni. Utána az öreg Pongrács Károly gróf eresztett meg egy haragos fölszólalást a kormány félhivatalos lapja ellen. Ez a lap, a «Nemzet» ugyanis jobban akarta tudni, hogy hol lakik Pongrácz gróf, mint azt ő maga tudja. A gróf ezt mondta el, ezért méltatlankodott és azért, hogy őt mindenképpen ki akarják hagyni a választói névjegyzékből. Horváth Gyula volt a következő szónok; hosszabb, nagyobb szabású beszédében hozzászólt mind a három indítványhoz. A Bartók javaslatáról szólt először, amelyet nem tart az czélravezetőnek. És miután igazolta a sajtó amaz álláspontjának jogosságát, hogy a parlalament tárgyalásairól is a saját nézetei kidomborításával az általa helyeseknek vélt eszmék és irány mellett való állásfoglalásnak kitüntetésével közöl tudósításokat, kifejtette, hogy miért nem tartja a Bartók javaslatát czélszerünek. Azt kérdezte, hogy ha az összes beszédeket, — amelyeket meghallgatni valamivel mulatságosabb dolog, mint elolvasni — kinyomatják, hol kapjuk meg ennek a közönségét? A közönséget ez untatná. — Nem-e arra fog ez szolgálni — kérdő nagy derültség mellett, hogy ezt az ország közönsége félredobja és azt mondja, hogy: mindig beszélnek, beszélnek, beszélnek és annak soha vége nincs. Abban igaza van Bartóknak — szólt a jobboldalhoz fordulva — hogy a mindig beszélés is nagy hiányosság, de a soha nem beszélés és a mindig szavazás: az igazán súlyos baj... A kormánypárt tagjai találva érezték magukat és Horváth Gyula ezután a magyar sajtó előkelő nívójáról, tisztességérzetéről, harczolási módjának tisztaságáról emlékezett meg meleg és látszólag visszhangot keltő szavakban. Áttért ezután Polónyi határozati javaslatának bírálatára. Nem tartja helyesnek az általános szavazati jog kiterjesztését, minden fenntartás nélkül, az intelligenczia hiányának kell megszabni itt a határt. És e pontnál szól a napirenden levő választási visszaélésekről és a legfurcsább dolgok közé tartozónak ítélte, hogy a belügyminisztert közegei félrevezetik. A választói jog érvényesítése körül elkövetett visszaélések nyilvánvalóak és ezek ellen tenni kell. De a kúriai bíráskodás csak zavart okozna, míg a többi reform nincsen meg. És éppen ezért ő nem ideiglenesen óhajtja a kérdést rendezni, hanem legfőbb szükségnek tartja az új polgári törvénykönyv behozatalát. Végül Holló határozati javaslatáról mondta el véleményét. Itt nevezetesen a viczinális vasutak ügyéről emlékezett meg bővebben. Konstatálta, hogy az ország viczinális vasutait alig lehetett volna olcsóbban megcsinálni. És mikor ezek a vasutak a czivilizáczió terjeszkedését jelentik, nem látja okát, hogy a képviselőktől megvonják a vasútépítés engedélyét. Íme, itt van egy függetlenségi képviselő, Ugron Gábor, aki egész vagyonát belefektette a székelyföldi vasút építésébe. Különben is a ház minden tagja gyakorolhat e kérdésekben kritikát. Végül a javaslat ama pontját támadta meg, amely szerint képviselőt három éven belül nem lehet kinevezni a kormánytól függő állásokba. A Horváth Gyula egy óránál tovább tartó nagy beszéde után a kérvények kerültek sorra, majd a miniszterek válaszoltak az interpellácziókra. Perczel a sütőmunkások és a balmazújvárosiak ügyében beadott interpellácziókra válaszolt. Visontai és Polónyi, a két interpelláló, nem vette tudomásul a választ. A ház ellenben tudomásul vette ezeket és az Erdély igazságügyminiszterét is, amelyet a hitbizományok ügyében adott. Hétfőn folytatják a vitát. ■BBMgaa—■ íVMrTrrV iMisr.—rmr. 1— Kisírt szemmel fogok könyörögni? — Úgy van —, de most már nincs időnk a beszélgetésre... Papodi megcsóválta a fejét, de hirtelen elnevette magát, mikor az idegen szomorú arczába nézett. Az ismeretlen oly meghatóan nézett rá, hogy egy kőszikla is meglágyult volna a pillantására. Papodiban egyszerre fölébredt a bohém, a jó szívü, vakmerő művész, aki mindenért rajong, ami romantikus. Eszébe jutottak saját kalandjai, havas szentpétervári éjszakák, a szőke weimári kisasszonyok, a holdvilágos éjszaka, melyet egy tavasszal a nemesi piacz szökökutja mellett töltött. A szive megtelt poézissel — s barátságosan ütött néhányat a kegyelmes ur rabszolgájának vállára. — Jó, nem bánom, — de magára vessen, ha a tervünkkel felsülünk... Az idegen elkapta a Papodi kezét. — Az isten álfja meg azért, a mit tett — együtt fogunk imádkozni Katinkával az ön hosszú életéért. .. Papodi jóhiszemüleg bólintott. — Imádkozni, — tudom, — héttől kilenczig a Katinkaával együtt fognak imádkozni a ma esti légyotton. Mig a gyönyörű márványlépcsőn fölfelé mentek, a dolgozókabátos fiatal ember így szólott : — Ne feledje el a nevünket, engem Fejér Károlynak hívnak. .. — És engem ? — Ön Fejér Miklós és főnökhelyettes az államvasutak fűtőházában... És a nagybácsi? — Fejér Gedeon nyugalmazott püspöki jószágkormányzó. — Akinek ön a kikiáltott kedvencze. — ügy van — és az öregnek saját háza van a borz-utczában... — És teméntelen papírjai. . . — Meg terjedelmes birtokai a Dunántúl. .. — Melyeknek zömét ön fogja örökölni... — Világos. Az édesatyánk ispán volt Győrmegyében. . . — Természetes. De a másokért vállalt kötelezettségek koldusbotra juttatták. . . — És öreg napjaira szegényül halt meg a fővárosban. . . — A kis húgait pedig Pali bácsi nevelteti a Sacré Coeur-ben. . . Fejér meglepve nézett Papodira: — Hát ezt honnan tudja? — Csak van annyi fantáziám, hogy kitaláljam. . . A puha, vörösszőnyeges foyerben Papodi így szólt a kísérőjéhez: — Ha a kegyelmes úr kidobat a komornyikjával, ön fizeti a kórházi költségeket. ... A nagy hegedűs sok kitűnő színművészt látott már hosszú vándorlásai közben, de még sohasem látott olyan tökéleteset, mint a legújabb barátja. Mikor a rejtett tapétaajtón át a grófi privát lakosztályába benyitottak, Fejér minden átmenet nélkül szivettépő zokogásra fakadt. — Mi baja ? kérdezte Papodi ijedten. — Szegény, szegény Gida bátyám! sikoltotta a kegyelmes ur felolvasója.. . Mikor a könyvtári szoba börkanapéi és antik könyvházai közé beléptek, Papodi így sóhajtott magában: — Ha most ki nem kergetnek, akkor soha... De nem maradt több ideje a töprengésre, mert Fejér, aki megtörve ballagott a nyomában, hirtelen félretolta az ujjából. — Kegyelmes úr, szólt csukló hangon, épp e pillanatban hozzák hírül, hogy a szegény Gida bácsi halálán van. Papodi csak most látta meg a grófot, — egy barátságtalan arczu öreg urat, aki a bepólyázott lábát fájdalmasan pihentette az előtte álló fauteuilen. — Ki van a halálán! kérdezte boszusan. — Gida bácsi, az öreg Fejér Gedeon . . . Az öcsém épp most érkezik a bácsi halálos ágyától... Papodi a mély karakterek póz nélkül való fájdalmával hajolt meg a bámuló gróf előtt. — Úgy van kegyelmes úr, az egyetlen nagy bácsink. . . Az orvos csak perczeket helyez kilátásba, mert az agg ember ereje rohamosan fogy. Ha az öcsém még életben akarja találni, nem szabad neki késni egyetlen pillanatot sem. A gróf valami érthetetlen malicziával nézte végig a gyászba borult Papodit. — Ön a Fejér testvéröccse ? — Szolgálatára kegyelmes uram.. — Budapesten lakik? — Nem, Brassóban... — És mivel foglalkozik Brassóban? — Főnökhelyettes vagyok az államvasutak fütőházában. .. Fejér most a szeméhez szorította zsebkendőjét. . — Szegény jó bácsi, — tiz évig apám volt az apám helyett. A gróf részvevően fordult feléje.