Magyar Hirlap, 1895. december (5. évfolyam, 329-358. szám)

1895-12-01 / 329. szám

1895. deczember 1. Magyar hírlap 3 A képviselőház ülése november 30-án. , — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Bűnök: Szilágyi Dezső. , Jegyzők­ Molnár Antal, Esterházy Kálmán gr., Illyés Bálint. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dszsef báró miniszterelnök, Lukács László, Perczel Dezső, Wlassics Gyula, Darányi Ignácz, Dániel Ernő, Josipovich Imre, Erdély Sándor, Fejérváry Géza dr. Hitelesítették a mult ülés jegyzőkönyvét. Következik a napirend: az 1896-iki budget részletes tárgyalása. Az országgyűlés: Földváry Miklós Gallner Gyula tegnapi be­­szédére reflektálva, kijelenti, hogy Pest megyében a hivatalos közegek egyáltalán nem gyakoroltak be­folyást a megyei bizottsági tag választásokra, ezt tudja Gullner is, aki a minap köszöntötte föl Pest­megye pártatlan főispánját. De az igazoló bizottság­ban sem merült föl semmi olyan jelenség, mintha a szavazókat jogtalanul megfosztották volna joguk­tól. Pest megye reputácziója érdekében kötelességé­nek tartotta ezt kijelenteni. (Élénk helyeslés jobb­­felől.; Hock János, miután röviden felel Földváry­­nak, szól a beadott határozati javaslatokról. Szól a sajtóról ezután, melyet védelmez Herman támadás­­sával szemben; a sajtó és parlament együvé tartoz­nak, egymást kiegészítik. És ha a sajtó botrányokat és pikantériát keres, ennek oka­ az általános társa­dalmi dekadencia. A sajtót a párturalmi rend­szer rontotta meg, a­mely kisajátította a la­pokat és csinált fizetett zsurnalisztikát a maguk dicsőítésére. A sajtó csak eszköz, a­melyet a politikai élet ingoványaiból kigőzölgő gázok mé­­telyeztek meg. E fogadja Bartók indítványát. Holló indítványát szintén elfogadja, mert szerinte ez lesz az a vesztegzár, a­mely a politikai stréberséget meggátolja, s megakadályozza azt, hogy a legjobb szándékot keresztülvágja egy viczinális vasút. A kormány azt követelte, adjanak konkrét adatokat a visszaélésre. Nos, most itt az alkalom, mutassák ki, hogy hívei a képviselői a függetlenségnek. Csatla­kozik Holló határozati javaslatához. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Pongrácz Károly gróf elfogadja Bartók ja­vaslatát. Majd élesen megtámadja a kormánypáti sajtót, nevezetesen a «Nemzet»-et. Ami adatot akkor fölhozott, az mind szűrt igazság. És ott lakik, ahol mondta, kerületében, a­mint elvégre csak mégis csak jobban tud, mint a «Nemzet». (Derültség.) Hogy most kerületében mégis kihagyták a választók név­jegyzékéből, azt csak hamis indoklás alapján tehet­­i­k meg. Ő azokra sem mondott anatémát, kik a szabadelvű pártba visszamennek , csak az ellen szólt, hogy szőrcsuhában vezekeljenek e part e­­tt. Ő híve a 67-es alapon álló pártok egye­sülésének, de őt azért is gúnyolja a «Nemzet» hogy rövid parlamenti pályája alatt mennyi pártot változ­tatott. Tehát ne beszéljen, mert neki vaj van a ho­mloka”. Kijelenti, hogy neki nincs vaj a homlokán. — Nem szabad késnie . . . siessen a szegény bátyja halálos ágyához. De mivel gyalog nem mehetnek, — hol is lakik a bácsi? — A borz’-utczában. . . — Ki fogja adni a parancsot, hogy a kocsis a ki a grófnét a ligetből hozta, ne fogja ki a lovakat, hanem vigye el önöket a borz-utczába. .. Fejér ijedten nézett a kegyelmes úrra, aki­­ akarattal folytatta : — A kocsis ott fogja várni a kapu előtt — ilyen esetben mindig lehet használni egy pár lóravaló lovat. . Papodi szerényen tiltakozott — Minek — a szegény bácsi maga is tart négy lovat. . . Az öreg kegyelmes ur most hirtelen a homlokára csapott, — Várjon, — sajátságos volna, ha a sej­telmem beigazodnék.. . Honnan származott föl Budapestre a szegény Gedeon bácsi­ — Torontóiból, szólott Papodi bizonytalaul. — És körülbelül mennyi idős lehet ! — A hetvenet már jócskán túllépte. .. — Nem volt ifjúkorában a pozsonyi or­szággyűlésen. Papodi tétovázva hajtotta le verejtékes homlokát. — De igen ... úgy tudom ... ott kellett járnia.. . A gróf az ég felé emelte a kezét. — ügy­e az ... Gida . . a tulajdon Fejér Gidám. .. Együtt voltunk a pozsonyi diétán, sőt együtt is laktunk két évig a süket Grün­­sperg Ágostonnénál. . . Fejér, aki az egész nagybácsit az ujjából szopta, rémülten védekezni próbált, mert­­ meggyőződésből tette azt, amit tett. Mind­ezért pártolja Bartók javaslatát. Horváth Gyula: Elsőben is kijelenti, hogy mindig a szabadelvű eszmék és irányzatok mellett foglalt állást és ha most a szóban levő indítványokat szabadelvű irány­zatok mellett még­sem szavazza meg, ennek okait kötelességének tartja a ház elé tárni. Szól először is Bartók Lajos indítványáról, a­melynek czélja igen helyes és üdvös, mert csak üdvös és hely­es dolog lehet az, hogy a közönség ne lásson más parlamentet írásban, mind­azt, a­mely itt működik, beszél, hozza határozatait. És itt igazat kell adnia Berman Ottónak, hogy a sajtó általában akkor, mikor a parlament üléseit vissza­tükrözi — s ebben — úgymond — az az orgánum is, melynek én is egyik szerény munkása vagyok, csak úgy cselekszik, mint a többi, hogy nem annyira és nem pusztán abból a szempontból adja elő a dolgokat, hogy abból az objektív igazság ki­tüntetessék, hanem egyszersmind a maga érdekei­nek, a maga nézeteinek, a maga felfogásának is kíván e tekintetben érvényt szerezni. (Igaz a bal­oldalon.) De hogyha nem így tenne, az a sajtó nem volna feladatának magaslatán, mert ott, ahol poli­tikai pártok küzdenek együtt, ahol eszmék eszmék ellen küzdenek, amint itt minden egyes képviselőnek megvan teljes joga arra, hogy azon eszmék és el­vek mellett helyet és állást foglaljon és felhasznál­jon minden politikai fegyvert arra, hogy nézetét diadalra vezesse, ugyan e joga megvan a sajtónak is, és akkor, amikor azokat a beszédeket, azokat az irányzatokat emeli ki előadásában, arra fekteti a fő­­súlyt, azt a felfogást akarja érvényre emelni és elő­térbe tenni. Csak azt nem tartom helyesnek, igazságosnak és tisztességesnek, hogy ha az ő saját nézeteit, fel­fogását olyan színezetben tünteti fel, mintha egyedül az volna a jogosult és objektív. Igenis szükséges, hogy a sajtó magamagát megismertesse; az a­me­lyik szabadelvű, legyen az szabadelvű minden ténykedésében, minden irányában és hamis nevek alatt hamis árut ne áruljon; az, a­melyik konser­vativ, legyen konservatív meggyőződésből és küzdjön meggyőződéssel mellette, de konzervatív elvek alatt radikális nézeteket árulgatni, szabadelvű forma alatt reakczionáliUs irányzatot szolgálni, ez sem a sajtó, sem az egyén részéről nem tisztességes eljárás. Ily körülmények közt nem volna rossz oly orgánummal bírni, mely teljes képét adja az ülések­nek. De — úgy­mond — ne áltassuk magunkat t. ház illúziókkal. Ha az összes beszédek, melyeket meghallgatni még valamivel mulatságosabb do­log, mint elolvasni. (Derültség) kinyomatnak, hol kapjuk meg a közönséget, a mely azt elolvassa? (Úgy van! jobb felöl. Derültség!) És vájjon arra fog-e az szolgálni, hogy az ország közvéleményét tájákoztassa és nem inkább arre-e, vagy mint unal­— Lehetetlen .. . Gida bácsi sohasem em­lítette a Kegyelmes urat. . . — Pedig ő az . . . semmi kétség ... a leg­apróbb detail is reája illik. . . Szegény, öreg ba­rátom, hát így kell-e hallanni felőled! .. A pólyás lábát könnyedén leemelte a szék­ről, majd így folytatta megilletődve. — A rheumám szűnni kezd... a lelki fájdalom megölte a testit. .. Egy kis szabad le­vegő nem fog ártani . .. szívesen elkísérem önö­ket a Gida bácsi halálos ágyához. .. Fejér megkapaszkodott­ az egyik börfauteilbe. — Nem lehet, dadogta, nem engedhetem, az izgalom megárthatna Exczellencziádnak. . Papodi komolyan bólintott. — Az orvosi tudomány tisztára kiderítette, hogy a lelki izgalmak a végletekig fokozzák a rheumás fájdalmakat. .. A gróf fölkelt a helyéből. — Az orvosi tudomány gyerekjáték — és az orvosi tudomány nem tarthat vissza engem attól, hogy a haldokló barátomat fölkeressem. A lábát kényeskedve nyújtotta ki, majd fürgén elbiczegett a csengetyűig. — A kocsis ne fogjon ki, mondta a ko­mornyiknak — és te gyorsan elő fogod készíteni a könyebbik téli bundámat . . . A komornyik kiment a bundáért, a gróf pedig gyorsan összeszedte a szétszórt czókmókjait. — Mit fog mondani az én öreg czimbo­­rám, ha váratlanul betoppanok hozzá negyven év után .. . A dolog nem látszott többé tréfának és Fejér tántorogva gubbaszkodott össze a biblio­­théka sarkában. Papodit egyszerre elkapta a gondtalan bohém jókedve. mását az egész ország közönsége félredobja és azt mondja, hogy mindig beszélnek, beszélnek, beszél- és annak soha vége nincs. (Derültség. (Így van!) Abban az én t. barátomnak igaza van, hogy a mindig beszélés is nagy hiányosság,­ de a soha sem beszélés és a mindig szavazás az igazán súlyos baj (Derültség. Úgy van a baloldalon.) Kifejti ezután, hogy e dolgok őt, a­ki párton kívül áll, nem érintik közelről, de közelről kell érinteniök azokat a pártokat, a­melyek missziójukat kell hogy teljesítsék és a­melyeknek az indítvá­nyokban foglalt komoly támadásokat nem szabadna szó nélkül hagyni. Szokatlannak tartja tehát a több­ség hallgatását, mert ezek a kérdések nem olyan természetűek, a­melyek első­sorban a kormányt an­­gazsiroznák. Kifejti ezután, hogy a Bartók indítvá­nyát az előbb említett okokból czélravezetőnek nem tartja. Tudomása szerint a külföldön sincs ez meg. Reflektál ezután Bock János és Berman Ottó beszédére. Ők azt mondták, hogy a sajtó el­fajulása megvesztegeti egyszersmind a közönséget, megrontja közéletünket. Nem akarja magát, mint újsá­grót védeni, de elmondja e téren való tapasz­talatait. Hát nálunk is vannak jobbról és balról visszaélések, de nekem — úgymond — eddig mindig egy bizonyos büszkeségemet képezte az, hogy a magyar sajtó, bár a czivilizált világ sajtói közt talán a legfiatalabbak egyike, ha összehasonlítjuk azt akár hangjára, akár megközelíthetlenségére nézve a többi európai sajtóval, bizonyosan előnyben áll. A nemzetnek egy nagy kincse a sajtója, és el kell ismerni, hogy ez a sajtó erre a nívóra emel­kedett, és hogy ez a sajtó az európai sajtóban az említett irányban oly kiváló helyet foglal el. (Moz­gás a szélsőbaloldalon) — m­éltóztassék elhinni t, képviselőtársaim, hogy a valóságot mondom el — és ez a sajtó az ország kultúrájának és morális emel­kedettségének sokkal jobb tükrét adja vissza, mint a közéletnek más orgánumai. Vannak bajok, az bizonyos, sok kellemetlen­séget okoz pártoknak és egyéneknek a sajtó. De — úgymond —­­méltóztassék meggondolni, hogy a politikai élet is háború és ezt a háborút éppen úgy, mint a másikat nem lehet gyöngédségekkel viselni; a háborúban kölcsönösen osztják és kapják a sebeket. Ezt fel lehet panaszolni, meg lehet gyó­gyítani, de ezt kívánni, hogy úgy folyjon a háború, hogy se sebesült, se halott ne maradjon, ezt se Magyarországon, se másutt nem lehet. Eddig a saj­tónak minden országban úgy politikai, mint társa­dalmi téren több áldozata van, mint Magyarországon. Méltóztassék meggondolni, hogy Angliában tisztessé­ges családok gyanúsítások által, melyek beférkőztek a sajtóba, lettek vagyonukban, életükben és társa­dalmi állásukban megrendítve. Azonkívül politikailag hatalmas, nagyszabású államférfiak lettek lehetet­lenné téve. Hála Isten, a magyar sajtónak ilyen eredmé­nyei nincsenek. Azt hiszem, hogy a sajtónak min­den tagja maga iránt nagy kötelességet teljesít, ami­­­­kor az egyéni tisztességet, legyen az bár ellenfeléé, — Kegyelmes ur, mondta szemtelenül, ugyan mit szólna, ha a szegény Gida bácsi egyáltalá­ban nem volna a világon?.. A kegyelmes ur most hangosan elnevette magát — Semmit sem szólnék, mondta, mert a magam részéről egy pillanatig sem hittem a maguk haldokló bácsijában... — Nem hitt? A gróf mélyen belenézett a Papodi szemébe. — Nézzen meg, mondta, nem ismer? — Nem emlékszem. .. — Pedig ismerhetne, mert én is ott voltam a Lajos főherczeg kíséretében, mikor a Wieni­­awszky Legendáját játszotta az olasz király ud­varában. . . Papodi eszébe jutott a római konc­ert, hol káprázatos diadalt arattak a királyi palota nagy­termében. Szemérmetlen jókedvvel kérdezte: — Hát Exczelencziád rám ismert? — Rögtön, a­mikor a küszöbömet átlépte. És mivel nem volt valószínű, hogy a fütőházzal cserélte volna el a hangversenytermek pódiumát büntetésből én is kijátszottam önök ellen a hal­dokló Gida bácsit. . . Fejér értelmetlenül dadogott valamit, de a gróf vidáman folytatta: — Tudtam, hogy összeesküvés van a dolog­ban, de mivel a rheumám szerencsésen elmúlt, kivételesen szabadságot adok önnek ma estére. Fejér hálásan hajlangott, Papodi pedig így szólott az ajtóban: — Gida bácsi okvetetlen sajnálni fogja, hogy a barátja távollétében kell behunynia örökre a szemeit.

Next