Magyar Hirlap, 1895. december (5. évfolyam, 329-358. szám)
1895-12-01 / 329. szám
1895. deczember 1. Magyar hírlap 3 A képviselőház ülése november 30-án. , — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Bűnök: Szilágyi Dezső. , Jegyzők Molnár Antal, Esterházy Kálmán gr., Illyés Bálint. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dszsef báró miniszterelnök, Lukács László, Perczel Dezső, Wlassics Gyula, Darányi Ignácz, Dániel Ernő, Josipovich Imre, Erdély Sándor, Fejérváry Géza dr. Hitelesítették a mult ülés jegyzőkönyvét. Következik a napirend: az 1896-iki budget részletes tárgyalása. Az országgyűlés: Földváry Miklós Gallner Gyula tegnapi beszédére reflektálva, kijelenti, hogy Pest megyében a hivatalos közegek egyáltalán nem gyakoroltak befolyást a megyei bizottsági tag választásokra, ezt tudja Gullner is, aki a minap köszöntötte föl Pestmegye pártatlan főispánját. De az igazoló bizottságban sem merült föl semmi olyan jelenség, mintha a szavazókat jogtalanul megfosztották volna joguktól. Pest megye reputácziója érdekében kötelességének tartotta ezt kijelenteni. (Élénk helyeslés jobbfelől.; Hock János, miután röviden felel Földvárynak, szól a beadott határozati javaslatokról. Szól a sajtóról ezután, melyet védelmez Herman támadássával szemben; a sajtó és parlament együvé tartoznak, egymást kiegészítik. És ha a sajtó botrányokat és pikantériát keres, ennek oka az általános társadalmi dekadencia. A sajtót a párturalmi rendszer rontotta meg, amely kisajátította a lapokat és csinált fizetett zsurnalisztikát a maguk dicsőítésére. A sajtó csak eszköz, amelyet a politikai élet ingoványaiból kigőzölgő gázok mételyeztek meg. E fogadja Bartók indítványát. Holló indítványát szintén elfogadja, mert szerinte ez lesz az a vesztegzár, amely a politikai stréberséget meggátolja, s megakadályozza azt, hogy a legjobb szándékot keresztülvágja egy viczinális vasút. A kormány azt követelte, adjanak konkrét adatokat a visszaélésre. Nos, most itt az alkalom, mutassák ki, hogy hívei a képviselői a függetlenségnek. Csatlakozik Holló határozati javaslatához. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Pongrácz Károly gróf elfogadja Bartók javaslatát. Majd élesen megtámadja a kormánypáti sajtót, nevezetesen a «Nemzet»-et. Ami adatot akkor fölhozott, az mind szűrt igazság. És ott lakik, ahol mondta, kerületében, amint elvégre csak mégis csak jobban tud, mint a «Nemzet». (Derültség.) Hogy most kerületében mégis kihagyták a választók névjegyzékéből, azt csak hamis indoklás alapján tehetik meg. Ő azokra sem mondott anatémát, kik a szabadelvű pártba visszamennek , csak az ellen szólt, hogy szőrcsuhában vezekeljenek e part ett. Ő híve a 67-es alapon álló pártok egyesülésének, de őt azért is gúnyolja a «Nemzet» hogy rövid parlamenti pályája alatt mennyi pártot változtatott. Tehát ne beszéljen, mert neki vaj van a homloka”. Kijelenti, hogy neki nincs vaj a homlokán. — Nem szabad késnie . . . siessen a szegény bátyja halálos ágyához. De mivel gyalog nem mehetnek, — hol is lakik a bácsi? — A borz’-utczában. . . — Ki fogja adni a parancsot, hogy a kocsis a ki a grófnét a ligetből hozta, ne fogja ki a lovakat, hanem vigye el önöket a borz-utczába. .. Fejér ijedten nézett a kegyelmes úrra, aki akarattal folytatta : — A kocsis ott fogja várni a kapu előtt — ilyen esetben mindig lehet használni egy pár lóravaló lovat. . Papodi szerényen tiltakozott — Minek — a szegény bácsi maga is tart négy lovat. . . Az öreg kegyelmes ur most hirtelen a homlokára csapott, — Várjon, — sajátságos volna, ha a sejtelmem beigazodnék.. . Honnan származott föl Budapestre a szegény Gedeon bácsi — Torontóiból, szólott Papodi bizonytalaul. — És körülbelül mennyi idős lehet ! — A hetvenet már jócskán túllépte. .. — Nem volt ifjúkorában a pozsonyi országgyűlésen. Papodi tétovázva hajtotta le verejtékes homlokát. — De igen ... úgy tudom ... ott kellett járnia.. . A gróf az ég felé emelte a kezét. — ügye az ... Gida . . a tulajdon Fejér Gidám. .. Együtt voltunk a pozsonyi diétán, sőt együtt is laktunk két évig a süket Grünsperg Ágostonnénál. . . Fejér, aki az egész nagybácsit az ujjából szopta, rémülten védekezni próbált, mert meggyőződésből tette azt, amit tett. Mindezért pártolja Bartók javaslatát. Horváth Gyula: Elsőben is kijelenti, hogy mindig a szabadelvű eszmék és irányzatok mellett foglalt állást és ha most a szóban levő indítványokat szabadelvű irányzatok mellett mégsem szavazza meg, ennek okait kötelességének tartja a ház elé tárni. Szól először is Bartók Lajos indítványáról, amelynek czélja igen helyes és üdvös, mert csak üdvös és helyes dolog lehet az, hogy a közönség ne lásson más parlamentet írásban, mindazt, amely itt működik, beszél, hozza határozatait. És itt igazat kell adnia Berman Ottónak, hogy a sajtó általában akkor, mikor a parlament üléseit visszatükrözi — s ebben — úgymond — az az orgánum is, melynek én is egyik szerény munkása vagyok, csak úgy cselekszik, mint a többi, hogy nem annyira és nem pusztán abból a szempontból adja elő a dolgokat, hogy abból az objektív igazság kitüntetessék, hanem egyszersmind a maga érdekeinek, a maga nézeteinek, a maga felfogásának is kíván e tekintetben érvényt szerezni. (Igaz a baloldalon.) De hogyha nem így tenne, az a sajtó nem volna feladatának magaslatán, mert ott, ahol politikai pártok küzdenek együtt, ahol eszmék eszmék ellen küzdenek, amint itt minden egyes képviselőnek megvan teljes joga arra, hogy azon eszmék és elvek mellett helyet és állást foglaljon és felhasználjon minden politikai fegyvert arra, hogy nézetét diadalra vezesse, ugyan e joga megvan a sajtónak is, és akkor, amikor azokat a beszédeket, azokat az irányzatokat emeli ki előadásában, arra fekteti a fősúlyt, azt a felfogást akarja érvényre emelni és előtérbe tenni. Csak azt nem tartom helyesnek, igazságosnak és tisztességesnek, hogy ha az ő saját nézeteit, felfogását olyan színezetben tünteti fel, mintha egyedül az volna a jogosult és objektív. Igenis szükséges, hogy a sajtó magamagát megismertesse; az amelyik szabadelvű, legyen az szabadelvű minden ténykedésében, minden irányában és hamis nevek alatt hamis árut ne áruljon; az, amelyik konservativ, legyen konservatív meggyőződésből és küzdjön meggyőződéssel mellette, de konzervatív elvek alatt radikális nézeteket árulgatni, szabadelvű forma alatt reakczionáliUs irányzatot szolgálni, ez sem a sajtó, sem az egyén részéről nem tisztességes eljárás. Ily körülmények közt nem volna rossz oly orgánummal bírni, mely teljes képét adja az üléseknek. De — úgymond — ne áltassuk magunkat t. ház illúziókkal. Ha az összes beszédek, melyeket meghallgatni még valamivel mulatságosabb dolog, mint elolvasni. (Derültség) kinyomatnak, hol kapjuk meg a közönséget, a mely azt elolvassa? (Úgy van! jobb felöl. Derültség!) És vájjon arra fog-e az szolgálni, hogy az ország közvéleményét tájákoztassa és nem inkább arre-e, vagy mint unal— Lehetetlen .. . Gida bácsi sohasem említette a Kegyelmes urat. . . — Pedig ő az . . . semmi kétség ... a legapróbb detail is reája illik. . . Szegény, öreg barátom, hát így kell-e hallanni felőled! .. A pólyás lábát könnyedén leemelte a székről, majd így folytatta megilletődve. — A rheumám szűnni kezd... a lelki fájdalom megölte a testit. .. Egy kis szabad levegő nem fog ártani . .. szívesen elkísérem önöket a Gida bácsi halálos ágyához. .. Fejér megkapaszkodott az egyik börfauteilbe. — Nem lehet, dadogta, nem engedhetem, az izgalom megárthatna Exczellencziádnak. . Papodi komolyan bólintott. — Az orvosi tudomány tisztára kiderítette, hogy a lelki izgalmak a végletekig fokozzák a rheumás fájdalmakat. .. A gróf fölkelt a helyéből. — Az orvosi tudomány gyerekjáték — és az orvosi tudomány nem tarthat vissza engem attól, hogy a haldokló barátomat fölkeressem. A lábát kényeskedve nyújtotta ki, majd fürgén elbiczegett a csengetyűig. — A kocsis ne fogjon ki, mondta a komornyiknak — és te gyorsan elő fogod készíteni a könyebbik téli bundámat . . . A komornyik kiment a bundáért, a gróf pedig gyorsan összeszedte a szétszórt czókmókjait. — Mit fog mondani az én öreg czimborám, ha váratlanul betoppanok hozzá negyven év után .. . A dolog nem látszott többé tréfának és Fejér tántorogva gubbaszkodott össze a bibliothéka sarkában. Papodit egyszerre elkapta a gondtalan bohém jókedve. mását az egész ország közönsége félredobja és azt mondja, hogy mindig beszélnek, beszélnek, beszél- és annak soha vége nincs. (Derültség. (Így van!) Abban az én t. barátomnak igaza van, hogy a mindig beszélés is nagy hiányosság, de a soha sem beszélés és a mindig szavazás az igazán súlyos baj (Derültség. Úgy van a baloldalon.) Kifejti ezután, hogy e dolgok őt, aki párton kívül áll, nem érintik közelről, de közelről kell érinteniök azokat a pártokat, amelyek missziójukat kell hogy teljesítsék és amelyeknek az indítványokban foglalt komoly támadásokat nem szabadna szó nélkül hagyni. Szokatlannak tartja tehát a többség hallgatását, mert ezek a kérdések nem olyan természetűek, amelyek elsősorban a kormányt angazsiroznák. Kifejti ezután, hogy a Bartók indítványát az előbb említett okokból czélravezetőnek nem tartja. Tudomása szerint a külföldön sincs ez meg. Reflektál ezután Bock János és Berman Ottó beszédére. Ők azt mondták, hogy a sajtó elfajulása megvesztegeti egyszersmind a közönséget, megrontja közéletünket. Nem akarja magát, mint újságrót védeni, de elmondja e téren való tapasztalatait. Hát nálunk is vannak jobbról és balról visszaélések, de nekem — úgymond — eddig mindig egy bizonyos büszkeségemet képezte az, hogy a magyar sajtó, bár a czivilizált világ sajtói közt talán a legfiatalabbak egyike, ha összehasonlítjuk azt akár hangjára, akár megközelíthetlenségére nézve a többi európai sajtóval, bizonyosan előnyben áll. A nemzetnek egy nagy kincse a sajtója, és el kell ismerni, hogy ez a sajtó erre a nívóra emelkedett, és hogy ez a sajtó az európai sajtóban az említett irányban oly kiváló helyet foglal el. (Mozgás a szélsőbaloldalon) — méltóztassék elhinni t, képviselőtársaim, hogy a valóságot mondom el — és ez a sajtó az ország kultúrájának és morális emelkedettségének sokkal jobb tükrét adja vissza, mint a közéletnek más orgánumai. Vannak bajok, az bizonyos, sok kellemetlenséget okoz pártoknak és egyéneknek a sajtó. De — úgymond —méltóztassék meggondolni, hogy a politikai élet is háború és ezt a háborút éppen úgy, mint a másikat nem lehet gyöngédségekkel viselni; a háborúban kölcsönösen osztják és kapják a sebeket. Ezt fel lehet panaszolni, meg lehet gyógyítani, de ezt kívánni, hogy úgy folyjon a háború, hogy se sebesült, se halott ne maradjon, ezt se Magyarországon, se másutt nem lehet. Eddig a sajtónak minden országban úgy politikai, mint társadalmi téren több áldozata van, mint Magyarországon. Méltóztassék meggondolni, hogy Angliában tisztességes családok gyanúsítások által, melyek beférkőztek a sajtóba, lettek vagyonukban, életükben és társadalmi állásukban megrendítve. Azonkívül politikailag hatalmas, nagyszabású államférfiak lettek lehetetlenné téve. Hála Isten, a magyar sajtónak ilyen eredményei nincsenek. Azt hiszem, hogy a sajtónak minden tagja maga iránt nagy kötelességet teljesít, amikor az egyéni tisztességet, legyen az bár ellenfeléé, — Kegyelmes ur, mondta szemtelenül, ugyan mit szólna, ha a szegény Gida bácsi egyáltalában nem volna a világon?.. A kegyelmes ur most hangosan elnevette magát — Semmit sem szólnék, mondta, mert a magam részéről egy pillanatig sem hittem a maguk haldokló bácsijában... — Nem hitt? A gróf mélyen belenézett a Papodi szemébe. — Nézzen meg, mondta, nem ismer? — Nem emlékszem. .. — Pedig ismerhetne, mert én is ott voltam a Lajos főherczeg kíséretében, mikor a Wieniawszky Legendáját játszotta az olasz király udvarában. . . Papodi eszébe jutott a római koncert, hol káprázatos diadalt arattak a királyi palota nagytermében. Szemérmetlen jókedvvel kérdezte: — Hát Exczelencziád rám ismert? — Rögtön, amikor a küszöbömet átlépte. És mivel nem volt valószínű, hogy a fütőházzal cserélte volna el a hangversenytermek pódiumát büntetésből én is kijátszottam önök ellen a haldokló Gida bácsit. . . Fejér értelmetlenül dadogott valamit, de a gróf vidáman folytatta: — Tudtam, hogy összeesküvés van a dologban, de mivel a rheumám szerencsésen elmúlt, kivételesen szabadságot adok önnek ma estére. Fejér hálásan hajlangott, Papodi pedig így szólott az ajtóban: — Gida bácsi okvetetlen sajnálni fogja, hogy a barátja távollétében kell behunynia örökre a szemeit.