Magyar Hirlap, 1896. február (6. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-01 / 31. szám
1896. február 1. MAGYAR HÍRLAP 3 niszternek a tagadhatatlanul létező, de apró bajok és hiányok megszüntetése czéljából Az első szónok, Okolicsányi László, határozati javaslatában azt kérte, hogy mutassa ki a belügyminiszter: a községek mennyivel járulnak hozzá az anyakönyvvezetés költségeihez. Sima Ferencz arról panaszkodott, hogy nálunk tapintatlansággal és gondatlansággal vezették keresztül az anyakönyvi intézményt. És ez sokkal többe kerül, mint amennyit a kormány előirányozott. Egyébként a belügyminiszter keze alatt minden törvény elvész. A belügyminiszter a törvényhozást megcsalta. — E kifejezés inparlamentáris, szólt Szilágyi — és ezért a képviselő urat rendreutasítom. — Tisztelettel hajlok még az elnök úr rendreutasítása előtt — replikázott Sima — de én a megcsalás kifejezése alatt azt értettem, hogy a belügyminiszter úr a törvényhozást félrevezette . . . Sima ezután határozati javaslatot nyújtott be, hogy a kormány még a jelen költségvetés folyama alatt nyújtson be pótköltségvetést a személyi járandóságok ügyében. Lzncsvay Sándor, Holló Lajos, végül Beöthy Ákos szólották röviden a tételhez, majd a belügyminiszteri válasz következett. A belügyminiszter főképpen azt vitatta, hogy bármennyire szívünkön viseljük is a városok és a községek érdekeit , nem lehet tisztán az állandót megterhelni az anyakönyvvezetéssel járó kiadásokkal. A miniszter ezután azt jelentette ki, hogy mostan még az eljárás egyszerűsítésének reformját nem kezdeményezheti, hanem igenis, kilátást nyújt arra, hogy jövőre tapasztalatok birtokában hajlandóságot érez magábaní erre. Végül elfogadja Okolicsányi határozati javaslatát. A ház a tételt, valamint ezt a határozati javaslatot elfogadta, Simáét ellenben mellőzte. Ezután a színházak tételének tárgyalása következett; erről lapunk más helyén emlékezünk meg. A képviselőház ülése január 31-én. — Kezdete d. e. 10 órakor. — Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Hévizy János, JVgiÜSG A kormány részéről jelen vannak : Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Perczel Dezső, Dániel Ernő, Wlassics Gyula Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Következik a napirend: a belügyi költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. Az anyakönyvvezetés, Okolicsányi László már a múlt időkben, akkor, mikor szervezték, bizalmatlan volt az anyakönyvvezetői intézmény iránt és most sem akar az anyakönyvvezetői intézmény népszerűsítésén munkálkodni. Azonban a hibákat mégis reparálni kell, kifejti: a községeket ez az intézmény nagyon megterheli, miután a jegyzők el lévén foglalva az anyakönyvvezetéssel, a községi jegyzői teendők végzésére kénytelen egy második embert alkalmazni. Végül a következő határozati javaslatot nyújtja be: «A képviselőház utasítja a belügyminisztert, hogy az 1897. évi állami költségvetés előterjesztésekor terjesszen a Ház elé részletes kimutatást arról, hogy az ország törvényhatósági és rendezett tanáccsal bíró városai, nagy és kis községei egyenként az állami anyakönyvvezetés személyi és dologi költségeihez milyen összeggel járulnak és hogy az állami anyakönyvvezetés életbeléptetése következtében az egyes községek tisztviselőinek minő szaporítása vált szükségessé.» (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Sima Ferencz szerint szerencsétlenebbül még nem vezettek Magyarországon intézményt, mint az állami anyakönyvet; tapintatlanul és gondatlanul vezetik azt. Megemlékezik eközben az egyházpolitikáról is, azt mondván, hogy az a felekezeti szempontokat tette dominálóvá közéletünkben. A kormány annak idején azt állíitotta, hogy ez intézmény nem fog többe kerülni, mint 800.000 forintba, pedig sokkal többe kerül. A kormány tehát nem volt őszinte. Egyébként a belügyminiszter keze alatt minden törvény elvész. A belügyminiszter a törvényhozást megcsalta . . . Elnök: E kifejezés imparlamentáris és ezért a képviselő urat rendre utasítom. (Helyeslés jobbfelől Sima Ferencz: tisztelettel hajlik meg az elnök rendreutasítása előtt, de a «megcsalás» kifejezés alatt azt értette, hogy a belügyminiszter úr a törvényhozást félrevezette. (Zajos derültség.) Pártolja Okolicsányi javaslatát és maga részéről a következő határozati javaslatot nyújtja be: Utasítja a képviselőház a belügyminisztert, hogy miután az állami anyakönyvek behozatalára vonatkozó 1894: XXXIII. t. sz. 31. §-a szerint ezen törvények végrehajtásával járó költségekből csak a dologi kiadások terelhetik a községeket, még a jelen költségvetés tárgyalásának folyama alatt nyújson be pótköltségvetést, mely a személyi kiadások minden terhétől megmenti már ez év folyama alatt is az ezzel illetéktelenül terhelt községeket. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. Szacsvay Sándor ismétli az általános vitában tett ama kijelentését, hogy a költségvetés irreális. Véleménye e tételről is az. A terhek nagyon megterhelik a községeket. A tételt nem szavazza meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Holló Lajos szerint rendkívül nehézkes, bürokratikus, a közönségre nézve zaklató eljárás az, amely az anyakönyvvezetésre vonatkozó rendeletekben le van fektetve. Kifejti ezután: a községekre kivetett költségek tekintetében aggályai vannak. Sem a dologi, sem a személyi költségek nem méltányosak, bizonyos egyöntetűségre kellene törekedni. A községek valósággal ki vannak szolgáltatva a belügyminiszternek. Az anyakönyvi intézményt revízió alá kellene venni és kellő segédszemélyzetről kellene gondoskodni. Ott, ahol önálló anyakönyvelői hivatal van, ott szabad pályázatot kellene hirdetni. A benyújtott határozati javaslatokat elfogadja. (Helyeslés balfelől.) Beöthy Ákos szerint ez a tétel visszavezet bennünket a legutóbbi idők nagy küzdelmeire. Ők az egy politikát és az anyakönyvi intézményt is nem elvi szempontból támadták, hanem azért, mert az ország nem volt arra kellőleg előkészülve és mert azt látták, hogy a kormány azt csak taktikából tűzte napirendre. Azonkívül féltek a felekezeti szellem felzúdulásától, a kormány túlságos hatalmi törekvésétől és a sok költségtől. És íme, a nemezis már most kezd működni, amelyet a kormány oly veszélyesnek minősít, bekövetkezett az is, hogy az anyakönyvvezetők kortes eszközül használtatnak fel. (Helyeslés balfelől.) Elfogadja a benyújtott határozati javaslatokat. (Élénk helyeslés balfelől.) A vitát bezárták. A belügyminiszter, Perczel Dezső belügyminiszter az egyházpolitikára vonatkozó megjegyzésekkel nem kíván foglalkozni. Csak azt jegyzi meg, hogy egy ügynek, eszmének nem azok voltak legnagyobb ellenségei, kik nyíltan állást foglaltak ellene. Majd áttér magára a tárgyra. Szól az utasításokról, melyek némi tekintetben bővek, hosszadalmasak, de ezeknek ilyeneknek kell tenniök. A fő czél az, hogy az eljárás szabatos legyen. Előadja ezután, hogy a legtöbb helyen községi és körjegyzőket alkalmaznak anyakönyvvezetők gyanánt, ott pedig, ahol a lakosság nagyobb számánál fogva előre látható volt az anyakönyv bejegyzések nagyobb száma, csakis e czélra kinevezett állami alkalmazottak vétettek igénybe. Végül ismerteti az eljárást Budapesttel és Fiuméval szemben. Azt hiszi, bármennyire szívén is hordja valaki akár a városok, akár a községek érdekét és bármennyire is akarja őket minden megterheltetéstől óvni, azt senki józanul nem kívánhatja, hogy minden helyen az állam saját erejéből alkalmazzon anyakönyvvezetőt. Kijelenti ezután, hogy a községekre csak a dologi kiadásokat ruháztuk, ezek is nagyon csekélyek és csak az első időre esők, t. i. a felszerelés esztendejére. Kifejti ezután, hogy nem zárkózik el az elől, hogy az eljárást egyszerűsítsük, de ma ily irányú kezdeményezésre nem nyújthat kilátást. De ha egy év letelik és tapasztalatokban gazdag lesz, készségesen lesz hajlandó az egyszerűsítésnek addig a fokáig elmenni, amely a helyes, szabályos eljárás biztosításának lehetőségét magában foglalja. (Helyeslés tobbfelől.) Azt bizonyítja ezután, hogy az anyakönyvvezetői intézmény behozatalával nemhogy vontatott a közigazgatás, hanem csak emeltetett, különösen a nem magyar ajkú vidékeken. Azt, hogy bizonyos tekintetben az autonóm terhek emelkednek, elismeri, de a haladás költséggel jár. (Helyeslés jobbfelől.) Ő azonban takarékoskodik. Hollóval szemben azt is megjegyzi, hogy nem zárkózott el az elől, hogy akár megfelelő anyakönyvvezetők, akár az állam által dotált anyakönyvvezetői helyettesek alkalmaztassanak. Kijelenti, hogy az anyakönyvvezetői intézményt decentralizálni szándékozik: szaporítani akarja az anyakönyvi kerületek számát, hogy így megkönnyítse az anyakönyvi intézményt igénybevevőnek az eljárást, másrészről pedig a közjegyzők teendőinek kevesbítése czéljából. Szól végül a határozati javaslatokról. Okolicsányi határozati javaslatát elfogadja. Sima javaslatát mellőzni kéri. (Helyeslés jobbfelől.) Sima Ferencz szerint a miniszter igazságtalanságot követ el, mikor őket azzal vádolja, hogy az intézmény ellenségei voltak, hisz ők megszavazták Irányi javaslatát, míg a belügyminiszter annak ellene harczolt. Kéri határozati javaslatának elfogatdását. (Helyeslés balfelől.) A többség a tételt és Okolicsányi határozati javaslatát elfogadja, Simáét pedig mellőzi. Ezután a szinházak tételének tárgyalása következett, melyről lapunk más helyén emlékezünk meg. A horvát bán örül. Azt már szinte megszoktuk, minden varáncság és kibékülés daczára, hogy amikor a horvátok örülnek, nekünk nincs okunk a vigasságra. Újabb momentum az, hogy nem vigasztaló reánk nézve az sem, ha a horvát bán örül, aki pedig tulajdonképpen a mi emberünk, a magyar kormány egyik tagja volna. Lássuk csak, mi történik. A kiegyezési tárgyalások megkezdése óta, egyre simogatnak, beczézgetnek bennünket osztrák szomszédaink. Hogy milyen jók, milyen gazdagok, nemesszilvűek és lovagiasok vagyunk mi! Közbe-közbe ránk is mordulnak, hadd lássuk, hogy nekik nemcsak mosolyuk van a számunkra, hanem fogaik is és hadd képzeljük el, minő rossz dolgunk lesz, ha velük nem leszünk jó barátságban. A dolog lényege pedig az, hogy miután nekünk nagyon jól megy a dolgunk és nemesszívünk is vagyunk, emeljük fel kvótácskánkat, mert ah mi sem boldogulóbb, mint fizetni, többet fizetni, sokat fizetni. S miután mi kissé szemérmesek vagyunk, egyre biztatnak, különösen az osztrák sajtó és különösen a Neue Freie Presse, amely pedig, úgy hisszük, nem követünk el indiskrécziót, Budapestről kapja informáczióit. Ezt lapunk más helyén regisztráljuk is, anélkül, hogy különösebben bánnak, hiszen megszoktuk már. Némileg jelentősebbnek tartjuk azonban azt, amit egy zágrábi félhivatalos távirat ad tudtunkra, a következő szavakban: Zágráb, január 31. A bán tegnap az itteni kereskedelmi kamara küldöttségét fogadta, mely felterjesztést nyújtott át, mely a horvát kamarák óhajait tartalmazza az Ausztriával való vám és kereskedelmi szerződés és a bankprivilégium megújítása tárgyában. A felterjesztés az Ausztriával való szerződés megújítását kívánja, mivel Ausztria képezi a hazai termékek főpiaczát. A bankra vonatkozólag a felterjesztés utalva a kiegyezésre, a horvát hivatalos nyelvet, a horvát czégbejegyzést és a bankjegyeken a horvát szöveget kívánja, kívánja továbbá a 200 millión felüli bankjegyekre az adó elengedését, bankfióknak Zimonyban való felállítását, Horvátországból egy vagy két tagnak a főtanácsba való választását és a zágrábi törvényszéknek kijelölését a banktörvénykezési fórumul. A bán örömének adott kifejezést, hogy az összes kamarák egyetértőleg járták el és megígérte, hogy oda fog hatni, hogy az április hóban befejezendő tárgyalásoknál a kamara óhajai tekintetbe vétessenek. A horvát testvérek tehát már ismét osztrák politikában utaznak, úgy, amint azt már régebben is tették. Emlékszünk még reá. Ezúttal ravasz módon akarják a mi pozícziónkat gyengíteni. Nem kívánnak egyelőre többet, mint azt, hogy Horvátország a kiegyezés kérdésében egyenjogúnak tekintessék Magyarországgal s a közös banknál a horvát hivatalos nyelvet, a bankjegyeken pedig horvát szöveget óhajtanak. Eltekintve attól, hogy éppen a kiegyezés értelmében, Horvátországnak a monarkia pénzügyeire semmiféle ingerencziája nincs, a horvátok kívánságát némileg teljesíthetlenné teszi az, hogy megadásával kimondatnék a trializmus, aminek következményei igen világosan állanak mindenki előtt. A monarkia szervezeténél fogva a trializmusnál megállani nem lehet. A horvátok nyomán következnének a csehek, rutének, szlovének s kész volna a federális állam. Vajjon ezt akarják-e Bécsben és Zágrábban?