Magyar Hirlap, 1896. február (6. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

1896. február 1. MAGYAR HÍRLAP 3­ niszternek a tagadhatatlanul létező, de apró bajok és hiányok megszüntetése czéljából Az első szónok, Okolicsányi László, hatá­rozati javaslatában azt kérte, hogy mutassa ki a belügyminiszter: a községek mennyivel járul­nak hozzá az anyakönyvvezetés költségeihez. Sima Ferencz arról panaszkodott, hogy nálunk tapintatlansággal és gondatlansággal vezették keresztül az anyakönyvi intézményt. És ez sok­kal többe kerül, mint amennyit a kormány előirányozott. Egyébként a belügyminiszter keze alatt minden törvény elvész. A belügyminiszter a törvényhozást megcsalta. — E kifejezés inparlamentáris, szólt Szi­lágyi — és ezért a képviselő urat rendreuta­­sítom. — Tisztelettel hajlok még az elnök úr rendreutasítása előtt — replikázott Sima — de én a megcsalás kifejezése alatt azt értet­tem, hogy a belügyminiszter úr a törvényho­zást félrevezette . . . Sima ezután határozati javaslatot nyúj­tott be, hogy a kormány még a jelen költség­­vetés folyama alatt nyújtson be pótköltségve­tést a személyi járandóságok ügyében. Lzncsvay Sándor, Holló Lajos, végül Beöthy Ákos szólották röviden a tételhez, majd a belügyminiszteri válasz következett. A bel­ügyminiszter főképpen azt vitatta, hogy bár­mennyire szívünkön viseljük is a városok és a községek érdekeit , nem lehet tisztán az ál­landót megterhelni az anyakönyvvezetéssel járó kiadásokkal. A miniszter ezután azt jelentette ki, hogy mostan még az eljárás egyszerűsíté­sének reformját nem kezdeményezheti, hanem igenis, kilátást nyújt arra, hogy­ jövőre tapasz­talatok birtokában hajlandóságot érez magába­ní erre. Végül elfogadja Okolicsányi határozati javaslatát. A ház a tételt, valamint ezt a ha­tározati javaslatot elfogadta, Simáét ellenben mellőzte. Ezután a színházak tételének tárgyalása következett; erről lapunk más helyén emléke­zünk meg. A képviselőh­áz ülése január 31-én. — Kezdete d. e. 10 órakor. — Elnök­: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Hé­­vizy János, J­VgiÜSG A kormány részéről jelen vannak : Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Perczel­­ Dezső, Dániel Ernő, Wlassics Gyula Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Következik a napirend: a belügyi költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. Az anyakönyvvezetés, Okolicsányi László már a múlt időkben, akkor, mikor szervezték, bizalmatlan volt az anya­könyvvezetői intézmény iránt és most sem akar az anyakönyvvezetői intézmény népszerűsítésén mun­kálkodni. Azonban a hibákat mégis reparálni kell, kifejti: a községeket ez az intézmény nagyon meg­terheli, miután a jegyzők el lévén foglalva az anya­könyvvezetéssel, a községi jegyzői teendők végzésére kénytelen egy második embert alkalmazni. Végül a következő határozati javaslatot nyújtja be: «A képviselőház utasítja a belügyminisztert, hogy az 1897. évi állami költségvetés előterjesz­tésekor terjesszen a Ház elé részletes kimutatást arról, hogy az ország törvényhatósági és rendezett tanác­csal bíró városai, nagy és kis községei egyenként az állami anyakönyvvezetés személyi és dologi költségeihez milyen összeggel járulnak és hogy az állami anyakönyvvezetés életbeléptetése következtében az egyes községek tisztviselőinek minő szaporítása vált szükségessé.» (Élénk he­lyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Sima Ferencz szerint szerencsétlenebbül még nem vezettek Magyarországon intézményt, mint az állami anyakönyvet; tapintatlanul és gondatlanul ve­zetik azt. Megemlékezik eközben az egyházpolitiká­ról is, azt mondván, hogy az a felekezeti szempon­tokat tette dominálóvá közéletünkben. A kormány annak idején azt állíitotta, hogy ez intézmény nem fog többe kerülni, mint 800.000 forintba, pedig sok­kal többe kerül. A kormány tehát nem volt őszinte. Egyébként a belügyminiszter keze alatt minden tör­vény elvész. A belügyminiszter a törvényhozást megcsalta . . . Elnök: E kifejezés imparlamentáris és ezért a képviselő urat rendre utasítom. (Helyeslés jobb­­felől Sima Ferencz: tisztelettel hajlik meg az elnök rendreutasítása előtt, de a «megcsalás» kifejezés alatt azt értette, hogy a belügyminiszter úr a tör­vényhozást félre­vezette. (Zajos derültség.) Pártolja Okolicsányi javaslatát és maga részéről a következő határozati javaslatot nyújtja be: Utasítja a képviselőház a belügyminisztert, hogy miután az állami anyakönyvek behozata­lára vonatkozó 1894: XXXIII. t. sz. 31. §-a sze­rint ezen törvények végrehajtásával járó költségek­ből csak a dologi kiadások terelhetik a községe­ket, még a jelen költségvetés tárgyalásának fo­lyama alatt nyújson be pótköltségvetést, mely a személyi kiadások minden terhétől megmenti már ez év folyama alatt is az ezzel illetéktelenül ter­helt községeket. (Helyeslés a bal- és szélsőbal­oldalon. Szacsvay Sándor ismétli az általános vitában tett ama kijelentését, hogy a költségvetés irreális. Véleménye e tételről is az. A terhek nagyon meg­terhelik a községeket. A tételt nem szavazza meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Holló Lajos szerint rendkívül nehézkes, bü­rokratikus, a közönségre nézve zaklató eljárás az, amely az anyakönyvvezetésre vonatkozó rendeletek­ben le van fektetve. Kifejti ezután: a községekre kivetett költségek tekintetében aggályai vannak. Sem a dologi, sem a személyi költségek nem méltányo­sak, bizonyos egyöntetűségre kellene törekedni. A községek valósággal ki vannak szolgáltatva a belügy­miniszternek. Az anyakönyvi intézményt revízió alá kellene venni és kellő segédszemélyzetről kellene gondoskodni. Ott, ahol önálló anyakönyvelői hivatal van, ott szabad pályázatot kellene hirdetni. A be­nyújtott határozati javaslatokat elfogadja. (Helyeslés balfelől.) Beöthy Ákos szerint ez a tétel visszavezet bennünket a legutóbbi idők nagy küzdelmeire. Ők az egy politikát és az anyakönyvi intézményt is nem elvi szempontból támadták, hanem azért, mert az ország nem volt arra kellőleg előkészülve és mert azt látták, hogy a kormány azt csak taktikából tűzte napirendre. Azonkívül féltek a felekezeti szel­lem felzúdulásától, a kormány túlságos hatalmi tö­rekvésétől és a sok költségtől. És íme, a nemezis már most kezd működni, amelyet a kormány oly veszélyesnek minősít, bekövetkezett az is, hogy az anyakönyvvezetők kortes eszközül használtatnak fel. (Helyeslés balfelől.) Elfogadja a benyújtott ha­tározati javaslatokat. (Élénk helyeslés balfelől.) A vitát bezárták. A belügyminiszter, Perczel Dezső belügyminiszter az egyház­­politikára vonatkozó megjegyzésekkel nem kíván foglalkozni. Csak azt jegyzi meg, hogy egy ügynek, eszmének nem azok voltak legnagyobb ellenségei, kik nyíltan állást foglaltak ellene. Majd áttér magára a tárgyra. Szól az utasításokról, melyek némi tekin­tetben bővek, hosszadalmasak, de ezeknek ilyenek­nek kell tenniök. A fő czél az, hogy az eljárás sza­batos legyen. Előadja ezután, hogy a legtöbb helyen községi és körjegyzőket alkalmaznak anyakönyvve­zetők gyanánt, ott pedig, ahol a lakosság nagyobb számánál fogva előre látható volt az anyakönyv be­jegyzések nagyobb száma, csakis e czélra kinevezett állami alkalmazottak vétettek igénybe. Végül ismer­teti az eljárást Budapesttel és Fiuméval szemben. Azt hiszi, bármennyire szívén is hordja valaki akár a városok, akár a községek érdekét és bármennyire is akarja őket minden megterheltetéstől óvni, azt senki józanul nem kívánhatja, hogy minden helyen az állam saját erejéből alkalmazzon anyakönyv­vezetőt. Kijelenti ezután, hogy a községekre csak a dologi kiadásokat ruháztuk, ezek is nagyon csekélyek és csak az első időre esők, t. i. a felszerelés esz­tendejére. Kifejti ezután, hogy nem zárkózik el az elől, hogy az eljárást egyszerűsítsük, de ma ily irányú kezdeményezésre nem nyújthat kilátást. De ha egy év letelik és tapasztalatokban gazdag lesz, készségesen lesz hajlandó az egyszerűsítésnek ad­dig a fokáig elmenni, amely a helyes, szabályos el­járás biztosításának lehetőségét magában foglalja. (Helyeslés tobbfelől.) Azt bizonyítja ezután, hogy az anyakönyvvezetői intézmény behozatalával nemhogy vontatott a közigazgatás, hanem csak emeltetett, különösen a nem magyar ajkú vidékeken. Azt, hogy bizonyos tekintetben az autonóm terhek emelked­nek, elismeri, de a haladás költséggel jár. (Helyeslés jobbfelől.) Ő azonban takarékoskodik. Hollóval szemben azt is megjegyzi, hogy nem zárkózott el az elől, hogy akár megfelelő anyakönyvvezetők, akár az ál­lam által dotált anyakönyvvezetői helyettesek alkal­maztassanak. Kijelenti, hogy az anyakönyv­vezetői in­tézményt dec­entralizálni szándékozik: szaporítani akarja az anyakönyvi kerületek számát, hogy így megkönnyítse az anyakönyvi intézményt igénybevevő­nek az eljárást, másrészről pedig a közjegyzők teen­dőinek kevesbítése czéljából. Szól végül a határozati javaslatokról. Okoli­­csányi határozati javaslatát elfogadja. Sima javas­latát mellőzni kéri. (Helyeslés jobbfelől.) Sima Ferencz szerint a miniszter igazságta­lanságot követ el, mikor őket azzal vádolja, hogy az intézmény ellenségei voltak, hisz ők megszavaz­­­ták Irányi javaslatát, míg a belügyminiszter annak ellene harczolt. Kéri határozati javaslatának elfogat­dását. (Helyeslés balfelől.) A többség a tételt és Okolicsányi határozati javaslatát elfogadja, Simáét pedig mellőzi. Ezután a szinházak tételének tárgyalása kö­vetkezett, melyről lapunk más helyén emléke­zünk meg. A horvát bán örül. Azt már szinte megszoktuk, minden va­­ráncság és kibékülés daczára, hogy amikor a horvátok örülnek, nekünk nincs okunk a vi­gasságra. Újabb momentum az, hogy nem vigasztaló reánk nézve az sem, ha a horvát bán örül, aki pedig tulajdonképpen a mi embe­rünk, a magyar kormány egyik tagja volna. Lássuk csak, mi történik. A kiegyezési tárgyalások megkezdése óta, egyre simogatnak, beczézgetnek bennünket osztrák szomszédaink. Hogy milyen jók, milyen gazdagok, nemesszi­l­vűek és lovagiasok vagyunk mi! Közbe-közbe ránk is mordulnak, hadd lássuk, hogy nekik nemcsak mosolyuk van a számunkra, hanem­ fogaik is és hadd képzeljük el, minő rossz dolgunk lesz, ha velük nem leszünk jó ba­rátságban. A dolog lényege pedig az, hogy miután nekünk nagyon jól megy a dolgunk és nemes­szívünk is vagyunk, emeljük fel kvótácskánkat, mert ah­ mi sem boldogulóbb, mint fizetni, töb­bet fizetni, sokat fizetni. S miután mi kissé szemérmesek vagyunk, egyre biztatnak, különö­sen az osztrák sajtó és különösen a Neue Freie Presse, amely pedig, úgy hisszük, nem köve­tünk el indiskrécziót, Budapestről kapja infor­­máczióit. Ezt lapunk más helyén regisztráljuk is, anélkül, hogy különösebben bánnak, hiszen meg­szoktuk már. Némileg jelentősebbnek tartjuk azonban azt, amit egy zágrábi félhivatalos távirat ad tudtunkra, a következő szavakban: Zágráb, január 31. A bán tegnap az itteni kereskedelmi kamara küldöttségét fogadta, mely felterjesztést nyújtott át, mely a horvát kamarák óhajait tartalmazza az Ausztriával való vám és kereskedelmi szerződés és a bankprivilégium meg­­­újítása tárgyában. A felterjesztés az Ausztriával való szerződés megújítását kívánja, mivel Ausztria képezi a hazai termékek főpiaczát. A bankra vo­natkozólag a felterjesztés utalva a kiegyezésre, a horvát hivatalos nyelvet, a horvát czégbejegyzést és a bankjegyeken a horvát szöveget kívánja­, kí­vánja továbbá a 200 millión felüli bankjegyekre az adó elengedését, bankfióknak Zimonyban való felállítását, Horvátországból egy vagy két tagnak a főtanácsba való választását és a zágrábi tör­vényszéknek kijelölését a banktörvénykezési fóru­mul. A bán örömének adott kifejezést, hogy az összes kamarák egyetértőleg járták el és meg­­­ígérte, hogy oda fog hatni, hogy az április hó­ban befejezendő tárgyalásoknál a kamara óhajai tekintetbe vétessenek. A horvát testvérek tehát már ismét osztrák politikában utaznak, úgy, amint azt már régebben is tették. Emlékszünk még reá. Ezút­tal ravasz módon akarják a mi pozícziónkat gyengíteni. Nem kívánnak egyelőre többet, mint azt, hogy Horvátország a kiegyezés kérdésében egyenjogúnak tekintessék Magy­ar­országgal s a közös banknál a horvát hivatalos nyelvet, a bankjegyeken pedig horvát szöveget óhajta­nak. Eltekintve attól, hogy éppen a kiegyezés értelmében, Horvátországnak a monarkia pénz­ügyeire semmiféle ingerencziája nincs, a hor­vátok kívánságát némileg teljesíthetlenné teszi­ az, hogy megadásával kimondatnék a trializ­­mus, aminek következményei igen világosan állanak mindenki előtt. A monarkia szervezeténél fogva a tria­­lizmusnál megállani nem lehet. A horvátok nyomán következnének a csehek, rutének, szlo­vének s kész volna a f­ederális állam. Vajjon ezt akarják-e Bécsben és Zágrábban?

Next