Magyar Hirlap, 1896. április (6. évfolyam, 92-119. szám)
1896-04-02 / 92. szám
. Védei például a kiegyezési tárgyalásokban is. Valójában a gazdasági kiegyezés dolgában éppen csak a függetlenségi pártok indítottak némi mozgalmat s ezek nélkül a kormány árván és csupaszon állana az egy táborba terelődött osztrák kapzsisággal szemben. A szabadelvűség ne feledje, mennyit köszönhet a negyvennyolczas hagyományokat híven ápoló független elemeknek. S a reakczióval szemben se feledje, hogy legjobb fegyver az igazság s legerősebb bástya a törvény. Aki a másikat letaszítja róla, a lebukó magával rántja. MAGYAR KIRLAP további vezetésével a lelkészek bizassanak meg, akiket ez az intézmény tudvalevőleg éppen e funkcziótól távol akart tartani. Budapest, április 1. Az első életjel. A magyar kvótabizottság végre jelentkezik. Félhivatalos tudósítás szerint ugyanis megkereste a pénzügyminisztert, hogy készítessen kimutatást azon összegekről, amelyek erejéig Magyarország a fogyasztási adók és a vámvisszatérítés eddigi elszámolási módja folytán megkárosodott. A pénzügyminiszter e kimutatást a legközelebbi napokban fogja a kvótabizottsághoz juttatni. A rózsaszínű papiroson megjelenő kőnyomatos arról adva hírt, hogy szerdára ideérkeznek Badeni gróf osztrák miniszterelnök, Glanz báró kereskedelemügyi miniszter, Bilinski lovag pénzügyminiszter és Ledebur gróf földmivelésügyi miniszter, valamint Golubovszki gróf külügyminiszter, Krieghammer báró közös hadügyminiszter és Kállay közös pénzügyminiszter, akik részint a kiegyezési tárgyalások, részint a delegácziók ügyében látottnak meg bennünket, ama véleményének ad kifejezést, hogy a tárgyalások lefolyása gyors és sima lesz. Mi azt hlisszük, e vélemény rózsaszínű eredetéhez mért rózsim felfogás. Máskép lesz ez! A néppárt és az anyakönyvvezetés, A .Búd. Tud. írja: A néppárt közlönye olvasóit ma azon leleplezéssel örvendeztette meg, hogy a belügyminisztériumban komolyan foglalkoznak az anyakönyvi törvény revíziójával, mely szerint az anyakönyvek további vezetésével a lelkészek bízassanak meg, mint állami funkczionáriusok. Ez érdekes újdonságra csak az a megjegyzésünk, hogy éppen ma került napvilágra, midőn azt mindenki ártatlan áprilisi tréfának tekintheti. Aki a viszonyokat ismeri, az tudja, hogy a mérvadó körök az állami anyakönyvvezetés körül olyan örvendetes tapasztalatokat tettek, hogy eszük ágába sem juthat az anyakönyvi törvény revíziója, legkevésbbé spedig abban az irányban, hogy az anyakönyvek Törvényjavaslat a közigazgatás államtitásáról. Félhivatalosan jelentik: A belügyminisztériumban már elkészült a közigazgatás rendezésére vonatkozó az a négy törvényjavaslat, amelynek elkészültét a kormány, programmja első kifejtése alkalmával kilátásba helyezte. Magától értetődik, hogy ezek eddigelé még csak előadói tervezetek, amelyek még összevetésükre és egymással való összhangzásba hozatalukra várnak. Tekintettel arra, hogy e javaslatok parlamentáris tárgyalása ez évben már úgy sem várható, közzétételük csakis a nyár folyamára van kilátásba véve. A négy tervezet czime: 1. a vármegyékről; 2. a városokról; 3. a községekről; 4. a fegyelmi eljárásról. A belügyminiszternek a pénzügyi törvény tárgyalása ötletéből valószinüleg bővebb alkalma lesz ezen tárgyalásokról nyilatkozni. Népgyülés az önálló vámterület mellett. A fővárosi függetlenségi polgárok köre tudvalevőleg április 26-án népgyűlést hívott össze az önálló vámterület létesítése mellett kifejtendő agitácziója czéljából. Ez ügyben holnap este 8 órakor a Baross-utcza 58 szám alatt értekezletet tartanak, amelyen Kossuth Ferencz is meg fog jelenni. A népgyűlést, az előleges terv szerint, a gyűlés színhelyére vonuló tüntető körmenet fogja megelőzni. A választói névjegyzékek. A választói névjegyzékekbe való felvételnek határideje április 14-én jár le. Minthogy a jövő évben tudvalevőleg az általános képviselőválasztásokat is meg fogják tartani és minthogy a névjegyzékekből visszaélések, gondatlanság és hanyagság folytán sokan kimaradhatnak, ez után is figyelmeztetjük a liberalizmus híveit, hogy ez évi adójukat április 14-ig fizessék le. Annál is inkább szükségesnek tartjuk e figyelmeztetést, mert ellenfeleink, a klerikalizmus apostolai már hónapok óta fejtenek ki ez irányban agitácziót. Az üggyel különben lapunk vezérczikkében foglalkozunk: égették, kisebb csapatokra oszolva, szerte-széjjel kóboroltak Ugocsa vármegyében s két nap alatt 12 falut és 21 templomot hamvasztottak el. Futott, aki futhatott s az emberek sürü erdőkbe, nádasokba menekültek, vagy vermekbe, buvó-lyukakba, asztagokba, széna-kazlakba rejtőzködtek. De sehol meg nem maradhattak, mert a tatár tüzes csóvát dobott szerte-széjjel s ha a láng meg nem emésztette, a füst bizonyára megfojtotta a szerencsétleneket. Erdők és nádasok a nagy szárazságban úgy égtek, lobogtak, hogy iszonyuság volt azt látni; a fészkükből kivert fenevadak és megvadult gulyás-beli marhák úgy ordítoztak, bőgtek és üvöltöttek, hogy rémség volt azt hallani. Az Isten képére teremtett ember pedig csak annyiban különbözött az oktalan állattól, hogy azokban a rettenes órákban még átkozódni is tudott és káromolta az Urat, hogy elfordította, tőle fényes orczáját . . . A fővezér, akhán fia, Batár falunál ütött tábort. Ide hurczolták a rabokat és a zsákmányt. A menekülő nemes emberek a leveles ládát mindenütt magukkal vitték és kétségbeesetten védelmezték. A tatárok azt hitték, hogy azokban őrzik a kincset s a főhadiszálláson a vezér szeme láttára nagy diadallal hasogatták széjjel. De mikor nem találnak bennük egyebet hitvány papirosnál és elavult pergamennél, boszuságokban tábori tüzet raktak a szép pecsétes oklevelekből, sok jó nemes család örökös romlására. A kis Ugocsa vármegyéből valami másfélezer embert raboltak el, kiváltképpen a szép udvarházakban lakó, tisztességes öltözetű, módosaknak látszó személyeket, gyenge szüzeket, viruló hajadonokat válogatván, mert bölcsen tudták, hogy ezekért majd tetemes vakságot kapnak. Annak utána fölszedték a sátorfájukat, mivel hogy meghallották, hogy a szomszéd vármegyék nemessége erősen fegyverkezik, és utjokban mindenütt rabolva, gyilkolva, gyújtogatva Máramaroson keresztül sebes vágtatva Moldvai felé igyekeztek. De már akkor Sztojka László alispán, Szaplonczay, Bagossy, Nagy Zsigmond, Karácsony Tódor, Károlyi Sándor gróf vitéz hadnagya, meg a többi hadra termett derék férfiak, felültették a vármegye csapatjait, a hajdúkat, meg az insurgens nemességet s mikor a rablók 1717. szeptember 4-én a borsai szoroshoz érkeztek a Sándor Farkas borsai oláh pap emberei által bevagdalt, átfürészelt 20—30 öl magas óriási fenyőfák egyszerre csak irtózatos dördüléssel lezuhantak és a holtakat maguk alá temetvén, az elöt előtt elzárták a menekvés útját. Most aztán a csmagyarok és oláhok, akik csak ezt a pillanatot lesték, nagy hirtelenséggel megtámadták, ölték, vágták őket és szörnyű pusztítást vittek végbe közöttük. Több mint 6 ezer tatár hullott el azon a helyen s maga a khánfi is csak véresen, sebesen menekült Moldvába, a szegény 1896. április 2. Orosz-bolgár szövetség. — Saját tudósitónktól. — Bukarest, márczius 31. A 70-es évek óta, illetve az orosz-romántörök háború kitörése óta Románia fejlődése és egzisztencziája még nem volt annyira veszélyeztetve mint ma; ezt nemcsak én mondom, hanem az összes politikai pártok vezéregyéniségei hangoztatják a bukaresti lapokban. Mindnyájan tudjuk, hogy a politikai helyzet a Keleten annyira megváltozott az utóbbi hónapokban, hogy a hármasszövetség és különösen Ausztria-Magyarország teljesen kiszorult innét; az orosz diplomáczia parancsot most a Balkán félszigeten Konstantinápolytól Czelinjéig. De az még hagyján. Sokkal komolyabb a szófiai román követ Papiniu egy jelentése, amelyről az összes itteni politikai körök tudomást vettek Sturdza külügyminisztertől. Papine jelentése, — amelyről a bécsi külügyminisztériumnak is tudomása van — egy orosz-bolgár katonai konvenczióról szól. A konvenczió megkötését még Boris herczeg átkeresztelése alkalmával tárgyalták. Nacsevics bolgár miniszter a konvenczió ellen lévén, elhagyta a külügyminisztériumot, felcserélvén a pénzügyi tárczával és így a konvencziót Ferdinánd fejedelem és Sztoilov miniszterelnök tárgyalták. A konvenczió már meg van szerkesztve és Ferdinánd fejedelemnek pétervári utazása alkalmából szentesitlelik, illetve a két fél által aláiratik. A konvenczió két főbb pontja a következők: A várnai és burgasi kikötők Oroszország rendelkezése alatt állanak és e hatalomnak bármikor jogában áll katonaságot számtani a kikötőkön Bulgáriába; a bolgár katonaság összpontosítása Sumlában, illetve ama négyszögön belül, amely a Balkán félsziget északi részének legfontosabb stratégiai pontja. Bulgária e részén egy erős tábor (camp fortifle) alakítandó. E czélra a bolgár szobránje, titkos ülésén, megszavazott még januárban H7 millió frankot. Hogy e konvencziónak mily kihatása teend a Románia és Bulgária közötti viszonyokra, azt legjobban illusztrálják a ma érkezett szófiai lapok, amelyek igen élesen támadnak Romániának és úgy látszik hatalmas campagnera készülnek. E lapok ma Dobrudsáról beszélnek és Románia e tartományát hevesen Romániának követelik. Tehát egy bolgár irredentával állunk szemben, oly irredentával, amely az összes bolgár politikai pártok hathatós támogatására számít. _A rabok közül pedig valami 8—10 ezer lélek nyerte vissza szabadságát Mikolay György is áldozta Istenét és kiszabadult házanépével, rokonaival együtt, augusztusnak 29. napját, mikor az ahnási templomban rabbá estek, egész életében megböjtölte és háromszor templombeli buzgó isteni szolgálatra, s ünneplésre szentelő, meghagyván a maradékainak is, hogy azonképpen cselekedjenek. De Szirmay Ilonkát anyja szeme láttára elvitte a kutyafejű tatár és sokáig még a hírét sem hallották. Szomorkodó édesanyja mindenfelé kerestette és fűt-fát megkérdezett, hogy nem látták-e az ő 9 esztendős, zöld selyemkötős kis leányát, akinek a vállán, meg a combján lencse formájú jegy vagyon ? Bizony, hogy senki se látta. Egyszer csak levél érkezett Tatárországból, a kis Ilonka irta. Tudtam én, tudtam én, siránkozott örömébenbujában az édesanyja, hogy él a lelkem, de jaj szegény fejemnek, 100 aranyat követel érte a pogány tatár, hanem teremtsen elő annyi pénzt egy gyámoltalan öszvegy ? Összegyülekezett az atyafiság és Isten tudja hányadszor megolvasták az Ilonka levelét. Az öregek váltig csóválták a fejüket, az asszony népség pedig alig győzte törülni a könnyeit: »Az nagy Isten nevében kérem édes asszony anyámat, hogy szabadulásomban igyekezzék, mert én nékem már erőm sincs