Magyar Hirlap, 1896. április (6. évfolyam, 92-119. szám)

1896-04-02 / 92. szám

. Védei például a kiegyezési tárgyalásokban is. Valójában a gazdasági kiegyezés dol­gában éppen csak a függetlenségi pártok indítottak némi mozgalmat s ezek nélkül a kormány árván és csupaszon állana az egy táborba terelődött osztrák kapzsiság­gal szemben. A szabadelvűség ne feledje, mennyit köszönhet a negyvennyolczas hagyományokat híven ápoló független elemeknek. S a reakczióval szemben se feledje, hogy legjobb fegyver az igazság s legerő­sebb bástya a törvény. Aki a másikat letaszítja róla, a lebukó magával rántja. MAGYAR KIRLAP további vezetésével a lelkészek bizassanak meg, a­kiket ez az intézmény tudvalevőleg éppen e funk­­cziótól távol akart tartani. Budapest, április 1. Az első életjel. A magyar kvóta­bizott­ság végre jelentkezik. Félhivatalos tudósítás szerint ugyanis megkereste a pénzügyminisztert, hogy készítessen kimutatást azon összegekről, amelyek erejéig Magyarország a fogyasztási adók és a vámvisszatérítés eddigi elszámolási módja folytán megkárosodott. A pénzügymi­niszter e kimutatást a legközelebbi napokban fogja a kvóta­bizottsághoz juttatni. A rózsa­színű papiroson megjelenő kőnyomatos arról adva hírt, hogy szerdára ideérkeznek Badeni gróf osztrák miniszterelnök, Glanz báró keres­kedelemügyi miniszter, Bilinski lovag pénzügy­­miniszter és Ledebur gróf földmivelésügyi mi­niszter, valamint Golub­ovszki gróf külügymi­niszter, Krieghammer báró közös hadügymi­niszter és Kállay közös pénzügyminiszter, akik részint a kiegyezési tárgyalások, részint a dele­­gácziók ügyében látottnak meg bennünket, ama véleményének ad kifejezést, hogy a tár­­­gyalások lefolyása gyors és sima lesz. Mi azt h­lisszük, e vélemény rózsaszínű eredetéhez mért rózsim­ felfogás. Máskép lesz ez! A néppárt és az anyakönyvvezetés, A .Búd. Tud. írja: A néppárt közlönye olvasóit ma azon leleplezéssel örvendeztette meg, hogy a belügy­­­minisztériumban komolyan foglalkoznak az anya­könyvi törvény revíziójával, mely szerint az anya­könyvek további vezetésével a lelkészek bízassanak meg, mint állami funkczionáriusok. Ez érdekes újdonságra csak az a megjegyzé­sünk, hogy éppen ma került napvilágra, midőn azt mindenki ártatlan áprilisi tréfának tekintheti. Aki a viszonyokat ismeri, az tudja, hogy a mérvadó kö­rök az állami anyakönyvvezetés körül olyan örven­detes tapasztalatokat tettek, hogy eszük ágába sem juthat az anyakönyvi törvény revíziója, legkevésbbé spedig­ abban az irányban, hogy az anyakönyvek Törvényjavaslat a közigazgatás ál­­lamtitásáról. Félhivatalosan jelentik: A belügyminisztériumban már elkészült a közigaz­gatás rendezésére vonatkozó az a négy tör­vényjavaslat, amelynek elkészültét a kormány, programmja első kifejtése alkalmával kilátásba helyezte. Magától értetődik, hogy ezek eddigelé még csak előadói tervezetek, a­melyek még össze­vetésükre és egymással való összhangzásba hozatalukra várnak. Tekintettel arra, hogy e javaslatok parlamentáris tárgyalása ez évben már úgy sem várható, közzétételük csakis a nyár folyamára van kilátásba véve. A négy tervezet czime: 1. a vármegyék­ről; 2. a városokról; 3. a községekről; 4. a fegyelmi eljárásról. A belügyminiszternek a pénzügyi törvény tárgyalása ötletéből valószi­­nüleg bővebb alkalma lesz ezen tárgyalásokról nyilatkozni.­­ Népgyülés az önálló vámterület mellett. A fővárosi függetlenségi polgárok köre tudvalevőleg április 26-án népgyűlést hívott össze az önálló vámterület létesítése mellett kifejtendő agitácziója czéljából. Ez ügyben holnap este 8 óra­­kor a Baross-utcza 58 szám alatt értekezletet tarta­nak, amelyen Kossuth Ferencz is meg fog jelenni. A népgyűlést, az előleges terv szerint, a gyűlés szín­helyére vonuló tüntető körmenet fogja megelőzni. A választói névjegyzékek. A válasz­tói névjegyzékekbe való felvételnek határideje április 14-­én jár le. Minthogy a jövő évben tudvalevőleg az általános képviselőválasztásokat is meg fogják tartani és minthogy a névjegy­zékekből visszaélések, gondatlanság és hanyag­ság folytán sokan kimaradhatnak, ez után is figyelmeztetjük a liberalizmus híveit, hogy ez évi adójukat április 1­4-ig fizessék le. Annál is inkább szükségesnek tartjuk e figyelmeztetést, mert ellenfeleink, a klerikalizmus apostolai már hónapok óta fejtenek ki ez irányban agitácziót. Az üg­gyel különben lapunk vezérczikkében foglalkozunk: égették, kisebb csapatokra oszolva, szerte-széjjel kóboroltak Ugocsa vármegyében s két nap alatt 12 falut és 21 templomot hamvasztottak el. Futott, aki futhatott s az emberek sürü er­dőkbe, nádasokba menekültek, vagy vermekbe, buvó-lyukakba, asztagokba, széna-kazlakba rej­tőzködtek. De sehol meg nem maradhattak, mert a tatár tüzes csóvát dobott szerte-széjjel s ha a láng meg nem emésztette, a füst bizo­nyára megfojtotta a szerencsétleneket. Erdők és nádasok a nagy szárazságban úgy égtek, lobogtak, hogy iszonyuság volt azt látni; a fészkükből kivert fenevadak és megvadult gulyás-­­beli marhák úgy ordítoztak, bőgtek és üvöltöt­tek, hogy rémség volt azt hallani. Az Isten képére teremtett ember pedig csak annyiban különbözött az oktalan állattól, hogy azokban a rettenes órákban még átkozódni is tudott és káromolta az Urat, hogy elfordította, tőle fényes orczáját . . . A fővezér, akhán fia, Batár falunál ütött tábort. Ide hurczolták a rabokat és a zsák­mányt. A menekülő nemes emberek a leveles ládát mindenütt magukkal vitték és kétségbe­esetten védelmezték. A tatárok azt hitték, hogy azokban őrzik a kincset s a fő­hadiszálláson a vezér szeme láttára nagy diadallal hasogatták széjjel. De mikor nem találnak bennük egyebet hitvány papirosnál és elavult pergamennél, boszuságokban tábori tüzet raktak a szép pecsétes oklevelekből, sok jó nemes család örökös romlására. A kis Ugocsa vármegyéből valami másfél­ezer embert raboltak el, kiváltképpen a szép udvarházakban lakó, tisztességes öltözetű, mó­dosaknak látszó személyeket, gyenge szüzeket, viruló hajadonokat válogatván, mert bölcsen tudták, hogy ezekért majd tetemes vak­ságot kapnak. Annak utána fölszedték a sátorfájukat, mivel hogy meghallották, hogy a szomszéd vár­megyék nemessége erősen fegyverkezik, és ut­­jokban mindenütt rabolva, gyilkolva, gyújtogatva Máramaroson keresztül sebes vágtatva Moldva­i felé igyekeztek. De már akkor Sztojka László alispán, Szaplonczay, Bagossy, Nagy Zsigmond, Kará­csony Tódor, Károlyi Sándor gróf vitéz had­nagya, meg a többi hadra termett derék férfiak, felültették a vármegye csapat­jait, a hajdúkat, meg az insurgens nemes­séget s mikor a rablók 1717. szeptember 4-én a borsai szoroshoz érkeztek a Sándor Farkas borsai oláh pap emberei által bevag­dalt, átfürészelt 20—30 öl magas óriási fenyő­fák egyszerre csak irtózatos dördüléssel lezu­hantak és a holtakat maguk alá temetvén, az elö­t előtt elzárták a menekvés útját. Most aztán­­ a­ csm­agyarok és oláhok, akik csak ezt a pilla­natot lesték, nagy hirtelenséggel megtámadták, ölték, vágták őket és szörnyű pusztítást vittek végbe közöttük. Több mint 6 ezer tatár hul­lott el azon a helyen s maga a khánfi is csak véresen, sebesen menekült Moldvába, a szegény 1896. április 2. Orosz-bolgár szövetség. — Saját tudósitónktól. — Bukarest, márczius 31. A 70-es évek óta, illetve az orosz-román­­török háború kitörése óta Románia fejlődése és egzisztencziája még nem volt annyira ve­szélyeztetve mint ma; ezt nemcsak én mondom, hanem az összes politikai pártok vezér­egyéniségei hangoztatják a bukaresti la­pokban. Mindnyájan tudjuk, hogy a politikai hely­zet a Keleten annyira megváltozott az utóbbi hónapokban, hogy a hármasszövetség és külö­nösen Ausztria-Magyarország teljesen kiszorult innét; az orosz diplomáczia parancsot most a Balkán félszigeten Konstantinápolytól Czelinjéig. De az még hagyján. Sokkal komolyabb a szófiai román követ Papiniu egy jelentése, amelyről az összes itteni politikai körök tudo­mást vettek Sturdza külügyminisztertől. Papine jelentése, — amelyrő­l a bécsi külügyminisztériumnak is tudomása van — egy orosz-bolgár katonai konvenczióról szól. A konvenczió megkötését még Boris her­­czeg átkeresztelése alkalmával tárgyalták. Na­­csevics bolgár miniszter a konvenczió ellen lévén, elhagyta a külügyminisztériumot, felcse­rélvén a pénzügyi tárczával és így a konven­­cziót Ferdinánd fejedelem és Sztoilov minisz­terelnök tárgyalták. A konvenczió már meg van szerkesztve és Ferdinánd fejedelemnek pétervári utazása alkalmából szentesitlelik, illetve a két fél által aláiratik. A konvenczió két főbb pontja a kö­vetkezők: A várnai és burgasi kikötők Oroszország ren­delkezése alatt állanak és e hatalomnak bármikor jogában áll katonaságot számtani a kikötőkön Bulgáriába; a bolgár katonaság összpontosítása Sum­­lában, illetve ama négyszögön belül, amely a Balkán félsziget északi részének legfontosabb stratégiai pontja. Bulgária e részén egy erős tábor (camp fortifle) alakítandó. E czélra a bolgár szobránje, titkos ülésén, megszavazott még januárban H7 millió frankot. Hogy e konvencziónak mily kihatása teend a Románia és Bulgária közötti viszonyok­ra, azt legjobban illusztrálják a ma érkezett szófiai lapok, amelyek igen élesen támadnak Romániának és úgy látszik hatalmas cam­­pagnera készülnek. E lapok ma Dobrudsáról beszélnek és Románia e tartományát heve­sen Romániának követelik. Tehát egy bolgár irredentával állunk szemben, oly irredentával, amely az összes bolgár politikai pártok hat­hatós támogatására számít. _A rabok közül pedig valami 8—10 ezer lélek nyerte vissza szabadságát Mikolay György is áldozta Istenét és ki­szabadult házanépével, rokonaival együtt, augusztusnak 29. napját, mikor az ahnási templomban rabbá estek, egész életében meg­­böjtölte és háromszor templombeli buzgó is­teni szolgálatra, s ünneplésre szentelő, meg­hagyván a maradékainak is, hogy azonképpen cselekedjenek. De Szirmay Ilonkát anyja szeme láttára elvitte a kutyafejű tatár és sokáig még a hírét sem hallották. Szomorkodó édesanyja minden­felé kerestette és fűt-fát megkérdezett, hogy nem látták-e az ő 9 esztendős, zöld selyem­kötős kis leányát, akinek a vállán, meg a c­ombján lencse formájú jegy vagyon ? Bi­zony, hogy senki se látta. Egyszer csak levél érkezett Tatárországból, a kis Ilonka irta. Tudtam én, tudtam én, siránkozott örömében­­bujában az édes­anyja, hogy él a lelkem, de jaj szegény fejemnek, 100 aranyat követel érte a pogány tatár, hanem teremtsen elő annyi pénzt egy gyámoltalan öszvegy ? Összegyülekezett az atyafiság és Isten tudja hányadszor megolvasták az Ilonka levelét. Az öregek váltig csóválták a fejüket, az asszony népség pedig alig győzte törülni a könnyeit: »Az nagy Isten nevében kérem édes asszony anyámat, hogy szabadulásomban igyekezzék, mert én nékem már erőm sincs

Next