Magyar Hirlap, 1897. november (7. évfolyam, 303-332. szám)

1897-11-01 / 303. szám

Budapest, 1897. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal:Honvéd-utcza 4­ A kereskedelmi akadémiával szemben. VII. évfolyam, 303. szám. Hétfő, november 1. MAGYAR HÍRLAP F­elelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR­Egész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 fi­ 50 kr. egy hónapról 20 Egyes szám­ára, helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Az osztrák válság. Az osztrák válság végre elérte tető­pontját. Minden oldalról belátják, hogy a szenvedélyek húrjainak további otromba feszítését folytatni annyit tesz, mint Ausz­triát erőszakosan szétbontani amaz alkotó elemeire, amelyek amúgy is folyton szét­húznak és szétválni akarnak. A király ő felsége ma fogadta Ba­­denit, de azt, hogy mi történt ez audien­­czián, annak a hírét nem hozta meg a táviró. Menjen Badeni! — ez hangzik a fenonarkia minden zugából s tényleg ez az egyetlen észszerű megoldása képzel­hető csak a «butaságig való obstrukczió­­nak», mely oly fényes győzelmet aratott a kormányon és ezzel együtt teljesen az élére állította Ausztriának nemcsak par­lamentáris, hanem egyátalán politikai egzisztencziáját. Alig van okunk kételkedni abban, hogy a király ő felsége a történtek után végre elejti a nemes lengyelt, Badenit s bízunk abban, hogy már csakugyan rö­­vid idő választ el attól a hírtől, mely az egész monarkiát egy nagy és oktalan lidércznyomástól felszabadítja, hogy tudni­illik Badeni miniszterelnök megy oda, ahonnét jött — vissza Galicziába. Szeretnők remélni, Halottak napján megérkezik a hír: Badeni fűti. * Az osztrák válságról szóló mai távirati értesü­­léseinket a következőkben közöljük: Badeni a királynál. — Tudósítónk telefonjelentése. — Bécs, október 31. A király ma háromnegyed óráig tartó magánkihallgatáson fogadta Badeni gróf miniszterelnököt. Döntés csak a legköze­lebbi napokon várható. A többség meg van győződve arról, hogy a kiegyezési provizóriumot a plénumban keresztül le­het vinni. A többség hangulata meglehe­tősen nyomott. Badeni hir szerint ő fel­ségének felajánlotta lemondását. Hogy miként határozott az uralkodó, a­rről még semmit sem lehet tudni. Kormányválság ? Bécs, október 31. Képviselői körökben azt beszélik, hogy abban az esetben, ha az uralkodó nem fogadja el Badeni lemondását és nem lesz kormány­­válság, a jövő hét végén meglesz az elnökvá­lasztás. A jobboldal reményli, hogy még a vá­lasztás előtt elkészül a kiegyezési provizórium első olvasásával. A távbeszélő. Bécs, október 31. Lecher drt. a tizenkét óráig tartó beszéd el­­mondóját szüntelen ováczióban részesítik. Közelről­­távolról üdvözlő táviratok érkeznek hozzá Csehor­szágból, Morvaországból és Stájeroszágból.­ Érdekes és jellemző, hogy ma Magyarországból is kapott üdvözlő táviratokat. Elvbarátai és tisztelői még na­gyobb ovácziókban is akarják részesíteni. A táv­beszélő képviselő nemsokára egy gyűlésen is beszélni fog. A szocziálpolitika­i egyesület wieden-favoriteni osztálya ugyanis november 12-én nagy­gyűlést ren­dez, melyen Brünn képviselője az osztrák politikai helyzetről fog beszélni. Bipauli és pártja, Bécs, október 31. Egy tiroli liberális lap azt írja, hogy Bipauli báró abban az esetben, ha a nyelvkérdésben való közvetítő-kísérlete eredménytelen marad, mandá­tumát letenni szándékozik. Ha Dipauli báró iga­zán távozni akar a képviselőházból, ennek oka va­lószínűleg az, hogy a saját pártja ellen­állásra talált. A katholikus néppártban ugyanis a Dipauli-Kathrein-féle áramlat mellett, mely a né­met ellenzékkel való küzdelemben nem akarja ma­­­gát nagyon exponálni, van egy Ebenhoch-féle al­­áramlat, mely nem engedi magát semmiféle nemzeti tekintetektől vezettetni és a többséghez való föltét­­len csatlakozásra törekszik. Ha az Ebenhoch-frakczió kerül felül, akkor Dipauli báró mindenesetre elha­tározhatná magát, hogy visszavonuljon a politikai élettől. Másrészről azt állítják, hogy az a hír, mintha Dipauli báró mandátumáról lemondani készülne, nem egyéb puszta híresztelésnél. Mommsen az osztrákokhoz. A N. Fr. Pr. mai száma a lap élén egy ber­lini embernek az ausztriai németekhez intézett leve­lét közli. A levél alá ez van irva Th. M. s a neve­zett lap azt mondja, hogy mögötte a német nemzet egyik legnagyobb fia rejtőzik, akit az egész tudo­mányos világ a legnagyobb bámulattal említ. A levél, mely az ausztriai németeket megerősíteni akarja az lő nagy harczukban, bátorítani akarja a csüggedőket és felrázni a közönyöseket, a következő tanácsokat adja: Legyenek a németek egyetértők! Hogyan lehetséges az, hogy ott, ahol mint Ausztriában, minden a koczkára van téve, olyan aránylag mel­lékes kérdés veszélyezteti az egyetértést, mint a sémitáknak az államban elfoglalt állása ? Hogyan adhatnak német katholikusok igazat azoknak, akik azt állítják, hogy a katholiczizmus és a hazafiasság nem fér meg egymással és megtagadják nemzetiségü­ket, mint ahogy Péter az Urat megtagadta ? Legyenek a németek erősek, kemények. okokkal nem lehet meggyőzni a cseheket, de ütésekkel igen. Ausztriá­ban sokat vétkeztek és sokat elrontottak avval, hogy engedékenyek voltak, amikor nem kellett volna annak lenni. Minden a koczkán forog s a legyőze­­tés annyi, mint az elpusztulás. Ausztria németjei abból az országból, melyet ők tettek virág­zóvá, nem vándorolhatnak ki úgy, mint a zsidók Oroszországból. Aki enged, annak tudnia kell, hogy vagy gyermekeit vagy legalább unokáit elcsehesiti. Legyenek hát a németek kemények! Ezeket mondja Th. M. Néni nehéz kitalálni hogy Mommsen Tivadar, a hires német arkheologus és történetiró rejtőzik e betűk mögött. A nagy tudós, aki sohasem zárkózott el a politikai élettől, melyben A sírná!. A Magyar Hírlap eredeti tárczája. Irta: Szépfaludi Ö. Ferencz. A temető fényesen ki van világítva, a sírokon ezer meg ezer mécses terjeszti fényét. A gazdag ember lampionokat, diszes, sokat érő koszorúkat halmoz a keresztekre és kőemlék­­szobrokra, a szegény egy pár virággal veszi körül a szerény mécsest s inkább egy-két fo­hászkodással toldja meg, hogy pótolhassa a nagy érték hiányát. Hiába! A fohászkodás ke­vesebbe kerül! Cseres András ügyvéd, ki nejétől, Bárdi Francziskától pár éve elvált, egyetlen kis­fiát, Bálintkát temette el a nyáron. Neje elhagyta, akit forrón szeretett és aztán elhagyta kis fia is, ki vigasztalója volt az első csapás után. Most kettős fájdalom nehezedik kebelére. A temető népes; a sírok körül a szülők, hitestársak, szerető gyermekek ápolják, élesz­tik a meggyujtott lámpákat s emlékeznek ked­veseikre, kik itt hagyták a szerető sziveket fájdalmaikkal, keserveikkel. Egy sír még sötét: a Cseres Bálintka sírja. Cseres András feketébe öltözve, hogy fájdalma és a nap harmóniája meglegyen, komoly arczczal, reszkető tagokkal megy vé­­­­gig a temető utján, hogy oda érjen elköltözött kis­fia keskeny lakásához. Utána ballag az­­ öreg Dömötör, a vén szolga, ki még szüleinél­­ szolgált s látta a kis Andor urfit boldogság­­­­ban, látta szerelemben, látta kétségbeesésben s látja most, mikor az egyik, a nagyobb fáj­dalom kezdi feledtetni a kisebb fájdalmat. A sírhoz érve, hátra, szól az ügyvéd a vén szolgához: — Adja ide Dömötör a lámpákat és a két koszorút. Tegyük rá a kis sírra meg a keresztre . . . Hisz ha mi elhagyjuk, úgy sem gondozza ezt más kívülünk! Az öreg Dömötör kipakolózik. Előszedi a nagy kosárból a mécsest, a lámpát, a két ko­szorút, aztán hozzá­lát a kis sír feldíszité­­séhez. Ezalatt Cseres András odatérdepel a kő­emlék tövébe, megérinti ajkával a hideg követ, s úgy érzi, mintha szeretett Bálint fia ajkait érintené. Megnyugszik, hacsak rövid időre is. Eszébe jutnak, míg ott térdel, a rég el­múlt idők, a rég elmúlt boldogság. Úgy tűnik föl minden, mintha álom volna. Kár, hogy nincs fölébredés; nem lehet elsimitni a boldog­talanságot és nem lehet elsimitni ezt a sírt sem. Majd talán az idő segít. Meglehet. Elötte áll a menyasszony hófehér ruhá­ban, hosszú uszál­lyal; szőke fürtéin a koszorú, ujján a jegygyűrű. Nyaka mint a márvány, arcza mint a leesett hó, homloka tiszta, kék szemében a remény, mely örök boldogságot igér. Ő, a vőlegény, akkor is így volt: feketé­ben; csak az volt más, ami a kabát alatt do­bog — szív. És most alig öt éve minden, min­den oda. Egy-két évig, mig a kis Bálint meg nem született, szeretet kisérte minden lépésüket. A férj mulatott az asszony kedvéért, kisérte a tánczvigalmakba, a korcsolya jegére, a kon­­czertekbe, mindenüvé. Nem volt olyan férj, mint Cseres András. Egyszerre megszületett a kis­fiú, a szép asszonyból anya lett és Cseres András nem engedte meg többé, hogy a vidám asszonyka úgy éljen, mint eddig élt. — Féltékenykedik, uram? — kérdé egy este Fruzina férjétől nem kis gún­nyal. — Nem! Csak azt akarom, hogy ön, as­­­szonyom, ne csak nő, hanem anya is legyen! — Remélem dajkát fogad uraságod? — Azt óhajtom, hogy maga legyen gyer­­­meke táplálója. Az én gyermekem idegen kézbe ne jusson! — Meg akar ölni ? — kiáltott a nő szen­vedélyesen. — Ezt nem öli meg, ha gyermekének igazán anyja lesz; . . . hanem a harag, az könnyen ártalmára lehet szépségének! — Ön tehát nem szeret. Jól van, nem le­szek alkalmatlanságára! — Bebizonyítottam hogy szeretem. Jó) Mai számunk 8 oldal

Next