Magyar Hirlap, 1898. január (8. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

. Persze, minden fizetség az országot nyomja. Most is az fizet azért a dísztelen látványosságért, mely épp akkor tárul a külföld elé, mikor az ezer esztendő óta először figyel ránk. Pedig ez a figyelem nem a hiúságunk miatt drága nekünk, ha­nem prózában szólva: a zsebünk miatt. Az ország fizet a rossz termésért is, az ország adja meg az árát, ha a népképviselet maradi, fölszínes, a közgazdasággal nem törődő politikájáért és közjogi szőrszál­­hasogatásai közben a haragos magyar paraszt az ártatlan magyar hazán áll boszut. A mi kárunk még az is, ha a­­ cseh nem szereti a németet vagy a német­­ a csehet — holott mi sem szeretjük az egyiket jobban a másiknál. De mégis megvagyunk, s ha megbirkóztunk annak idején az idegen törvénytiprással, majd csak elviseljük valahogy a magyar ellen­zék túlságos törvénytiszteletét is. Ezzel a vigasztalással lépünk át az uj esztendőbe. Amely hogy jobb is legyen, boldogabb is legyen, kívánjuk mindközönségesen. ___________HÍRLAP__________________ Az ezüstforint mint az alkotmány őre, negyvennyolczas párt, amennyiben t. i. kormány és többség csakugyan "meghökkentek azoktól a kilátá­soktól, amelyek az obstrukczió követ­keztében r­­éj­uk tárultak. Visszarettegtek az alkotmánynak — legyen bár csak formális — megsértése elől. Távolról sem azért, mintha attól tartottak volna, hogy csakugyan fegyvert gyárthatna e sérelemből az ellenzék, sőt ellen­kezőleg, nagyon is jól tudták, hogy az ország közvéleménye ezért nem azokat fogja majdan felelősségre vonni, kik általuk elő nem idézett kényszerhelyzetben a törvény betűje ellen vé­tettek, hogy a törvény szellemét és a haza ér­dekét megóvják, de azokat, kik e kényszer­­helyzetet pajzánul előidézték. De az, hogy ezért az alkotmányunkon ejtett sérelemért annak idején lakolni fog még az ellenzék, vigaszt nem nyújthatott a többség ama elemeinek, kik a közérdeket pártjuk érdeke fölé helyezik és sebből magyarázhatták ama ismételt és a meg­engedhetőnek végső határáig menő kiegyezési kísérletek, melyeket a hatvanhetes alapon álló államférfiak legjobbjai az elmúlt hetekben meg­pendítettek. Hiába volt minden törekvésük, az obstruk­czió nem tágított és így január elsejétől kezdve egyelőre rendeletekkel kellett volna kormányozni Magyarországot — ha az ezüst forint ennek a kikerülését lehetővé nem teszi. Igenis az ezüst forint. Mi lett volna tulajdonképpen ezeknek a félelmetes rendeleteknek a tartalma? Egysze­rűen az, hogy egyelőre ne történjék semmi, hanem maradjon minden úgy, amint eddig volt. Már most az eset úgy áll, hogy ezt a semmit­­semtevést a közös vámügy terén expressis verbis elrendelni tényleg fölösleges; itt nem szük­séges egyéb, minthogy a cselekvésre egyedül hivatott faktorok, t. i. törvényhozás és kormány, hallgassanak és minden az eddigi alapon ma­rad, mert ennek az alapnak bárminemű válto­zása csakis törvényhozás és kormány útján képzelhető. De másképp áll a dolog a bankügy terén. A bankszabadalom felé ez év utolsó napján, amiből az követk­ezik, míg az osztrák-magyar banknak bankóra járn­­ár elsején megszűnik törvé­nyes pénz lenni, ha a bankszabadalom valamiképp meg nem hosszabbíttatik. Szabadalom nélkül kiadott bankót vissza­utasíthat, aki akarja. Igaz, hogy a bankó azért meg nem szűnik jó pénz lenni, mert hiszen az osztrák-magyar banknak az aktívái körülbelül 130 millió forinttal felülmúlják összes passzíváit, — ide értve első­sorban természetesen a ban­kóit is, — el fogja azt szívesen fogadni szaba­dalom nélkül is mindenki, ha előtte az anyagi és nem politikai szempontok a mérvadók. De hátha akadnak olyanok, kik politikai szándékoktól indíttatva a jó pénzt is visszauta­sítják, mihelyst ez megszűnt törvényes pénz lenni? Akkor ezeknek a politikai tüntetőknek a hatalmában állana, a legszolidabb czéget is a csődbe kényszeríteni, ha a czég tartozásai le­rovása czéljából törvényes pénzre szert nem tehet. Ha teljesen rendezett valutával bírnánk mint ahogy már régóta bírhatnánk — akkor persze ez a nehézség elejétől fogva fel se me­rülhetett volna, de mivel az arany még mindig forgalmon kívül őriztetik és a bankókért arany­koronákat kapni egyelőre nem lehet, a bank­szabadalomnak rendelet útján való ideiglenes meghosszabbítása elkerülhetetlenné vált volna , ha ezüstforintjaink nem léteznének. Az ezüstforint azonban ezt a rendeletet is fölöslegessé teszi. A bankszabadalom január elsejétől kezdve mindaddig megszűnt, míg csak a provizórium-törvény megszavazva nincs; visszautasíthatja tehát a bankókat Magyar­­országon, akinek csak tetszik. Ámde e­miatt zavarba nem fog jönni senki sem, mert gondos­kodva van róla, hogy bankó helyett ezüstpénzt kaphat akárki, amennyit csak akar. Természetes, hogy ezt nem fogja igénybe venni senki sem — talán egyes tüntetők kivételével. Tudja mindenki, hogy az ezüstforint nem értékesebb, de igenis, kényelmetlenebb pénz a bankónál, és éppen mivel ez így van, a törvényes ezüstforint rendelet nélkül is meg fogja óvni ideiglenesen a törvény­telen — de jobb — bankót. Feleslegessé vált ilyformán az aktív alkotmánysértés. Hogy a tökéletes alkotmá­nyosság azt követeli, hogy a létező ál­lapot törvény útján rendeztessék, az tagadhatatlan; de hogy az alkotmányosság ezen igénye megsérült, azért egyes-egyedül az obstruálókat terheli a fele­lősség. H. T. dr. Ki hitte volna, hogy igénytelen és a for­galomban nem éppen nagyra becsült ezüst forintunknak valaha még az a szerep is jut­hatna, hogy ő a magyar alkotmányosság elvét súlyosabb­­ sértés veszélye ellen megóvja? És íme, a mi meglepetésekben kimeríthetetlen köz­életünk ezt a csodát is meghozta. Történt pedig ez a következőképpen! Köztudomású dolog, hogy a negyven­­nyolczas ellenzéknek obstrukcziója ama tör­vénynek kellő időben való megszavaztatását akadályozta meg, amelynek erejével a tényleg fennálló vám- és bank­közösség ideiglenesen egy további évre fentartandó lett volna. Hogy mi történjék, ha a mai nap utolsó órájában e törvény létre nem jön, azzal nem törődtek az obstruátok, vagyis helyesebben mondva : arra számoltak, hogy a vas­kényszer ebben az eset­ben a kormányt arra fogja indítani, hogy ren­djetek, «pátensek» útján intézze el, amit tör­vény útján elintéznie lehetetlenné vált, mely «alkotmányszegésből» azután ők — az alkot­mánysértés tulajdonképpeni okozói — fegyvert gyártottak volna a kormány és a többség ellen. Hogy bölcs és hazafias volt-e ez a hadi­terv, ennek a kérdésnek a fejtegetését itt mel­lőzni akarjuk. Konstatálhatjuk csupán, hogy czélját bizonyos fokig nagyon is elérte általa a tekintetlezs urnak, azt is meginnánk hegyibe.» — Ha pediglen kurucz [hazafiak od Makóban, Szoboszlóban nem fogadnának el januártól kezdve osztrák tiz forintost, még azért sem lene semmi törvintelen rendelet, se alkotmány megszegő pátens, se absolutismus. Küldenek nekik ezüst forintosokat: van dosztig! Rakhat tarisznyára ki akar száz forintot magával czepelnyi, s vigan inekelhet igaz magyar: «be van az én szűröm ujja kötve, Száz kemény kongó forint van benne.» Azért nem fordul fel a világ. Bánffy pedig nevet a szakalába (ha lesz neki), s a­mikor osztrák miniszter zakatol: «gyere mar, gyere mar!» aszongya neki: «men­­nim, mennim; de nem eresztenek.» Vagy­is, a­hogy franczia közmondás tartja: «a un rénard un rénard es demi.» magyar for­dításban: «ha odaát vannak félbolondok, ideát vannak égiszek, sőt másfelek,» mink húzzuk be a zsinórt. Ezért én csak nem hiszem, hogy Holló nem hiszi, a mit lapjaira irt maga, hogy Bánffy meg­­vesztegetet képviselőket, csakhogy nem azokat, a­kik nem beszélnek. Kívánom kedves barátom uramnak, te nekednek ez uj esztendőbe sok veszet bankót, j X. 7. 1898. január 1. Budapest, deczember 31. A­ honvédelmi költségvetés. A kép­viselőház pénzügyi bizottsága, hétfőn, január hó 3-án d. u. öt órakor a honvédelmi tárcza költség­­vetését veszi tárgyalás alá. A király döntése. — Saját tudósitónktól — Szilveszter éjjel. — A Magyar Hírlap eredeti tárczija. — Irta: Bársony István. Szilveszter este volt és Szalók minden­féle jóval megrakodva ment hazafelé, a fele­ségéhez. Ennivaló kis felesége volt. Egy gömbölyű szőke baba, akinek egyetlen szenvedélye az örökös kaczagás. Kissé pufók volt, mint a bolti krisztkindli-babák; kicsi kis duzzadt szája, meg az arcán közepe mindig pirult, de egye­bütt hófehér vala és mintha habból lett volna a válla, a nyaka, a keble. Szalók egy kicsit talán vakmerő is volt, amikor elvette. Olyan sokáig, de olyan nagyon sokáig tart az, amig az ember valamire viszi a gé­pies hivatalban. Akármire pedig mégsem lehet megházasodni. Elmúlt egy tuczat esztendő, míg Szalók először rá mert gondolni arra, hogy talán mégis meg kéne házasodni. Aztán elmúlt egy másik féltuc­at év, amig meg is tette. De nem tudott volna akkor sem egy olyan magá­hoz valót választani. Szerelmes szíve lázasan tiltakozott az ellen, hogy hosszú önmegtartóz­tatás után se juthasson valamihez a legja­vából. A Tornyosok Torkája egészen olyan volt, mint amilyenről akkor is mindig álmodott,­­ amikor fiatal volt. És még­hozzá a huszadik évet sem töltötte be. Úgy kapta idén, fiatalon, szinte harmatosan és a szüzesség felséges Az év utolsó napján megjelent a kvótára vonatkozó királyi döntés a hivatalos Budapesti Közlönyben. Január elseje elérkezett, — nagy gazda­sági érdekek maradtak törvényhozási intézke­dés nélkül Ausztriával két esztendőn át nem tudtunk tisztába jönni, — addig egyez­­­kedtünk, alkudoztunk, amíg végre egyedüli maradtunk, hamvával, ártatlanságban, kevés igén­nyel. Hisz mást sem akart a szőke Terka, mint hogy valahára asszony legyen, maga vihessen ház­tartást és parancsolhasson ha másnak nem, hát az urának. Már több volt fél esztendejénél, hogy egybe keltek. Forró nyár volt akkor s most kemény zord tél bántja a szegény embereket. Akkor, a legelső időkben, volt az asszony­nak mindene, ami kellett, bőven. Szalók egy­szerre árasztotta el a világ összes javaival, tej­be-vajba fürösztötte. Másfél évtized minden megkuporgatott garasa elment a mézes hetek alatt. Jól volt az, helyesen volt. A fiatal as­­­szony hadd legyen boldog, hadd ús­szék az örömben, megelégedésben. Akármikor gondol az első időkre, derüljön fel, kívánja vissza azt­ a ragyogó, felséges álmot, így okoskodott! Szalók. Ami azután következett, az nem volt­ olyan fontos. Mi is következett ? Az, ami min­­­den szegény háznál. Jöttek a szűkebb, rosszabb­ napok. Nem nagyon rosszak, de nem is jók. Kenyér ugyan jutott minden napra. Meg sem fagytak. Hanem össze kellett húzódniok nagyon. És az ilyesmi keservesen tud esni annak, aki máshoz szokott, vagy aki mást várt. Meg kivált annak, aki fiatal, élni vágyó és érzi, hogy mil­yen, de minden, ami jó, neki való lenne. Ami szép, az úgyis minden, de minden rajta van már dúsan, összehalmozva, pazarul.

Next