Magyar Hirlap, 1898. november (8. évfolyam, 302-331. szám)

1898-11-01 / 302. szám

3 ■A8TAR HÍRLAP­ lamint az elnök iránti engedetlenség egyébb ese­teiben az elnök kérdésére a ház vita nélkül egy­szerű szavazással utasíthatja a mentelmi bizott­ságot, hogy a ház további intézkedése iránt 24 óra alatt javaslatot tegyen. A mentelmi bizottság javaslata ily esetben a háznak ünnepélyes megkövetésére, vagy a jegyző­könyvi megrovásnak a hivatalos lapban és az illető képviselő választókerületében falragaszok által eszközlendő közzétételére, sőt ismétlés ese­tében határozott tartamú időleges kizárás elren­delésének véleményezésére terjedhet. A men­telmi bizottság véleményes jelentését a ház közvetlen tárgyalás alá veszi és a bizottság többségi s esetleg kisebbségi előadójá­nak is meghallgatásával, az előterjesztett javas­latok fölött vita nélkül egyszerű szavazással ha­tároz. Ezen tárgyalásban az illető képviselő részt nem vehet. Ugyanezen eljárás követendő azok ellenében, kik ellen a 169. §. rendelkezése szerint a jegy­zőkönyvi megrovás már alkalmazva lett és ugyan­azon ülésszak tartama alatt azon hibát újból el­követik. Íme: adva van az elnöknek olyan hatásköre, mely arra való ember kezében szinte ellenállhatatlan fegyver. S meg van az arra való ember is: Szilágyi Dezső. Hatalmas egyéniség, melyet eddigelé intakt tekintély támogat. Ha nem is az obstrukczió leszerelése, ami egyál­talában nem lehetséges, de a parlament szintjének s ezzel a parlamentarizmus te­kintélyének fentartására megvannak itt az eszközök is és megvan az arra való em­berünk is. Mért nem élünk hát velük, mielőtt va banquera játszanának? Úgy érezzük: a közvélemény egy lappangó erős áramlatának vagyunk a tolmácsai, mikor az ország ügyével Szi­lágyi Dezső felé fordulunk. Szomorú volna, ha ilyen nehéz időkben, mikor a nemzetnek minden csepp erejére szük­sége van, a tekintélynek, a tehetségnek s az erőszak az a roppant summája, mely a Ház szabályaiban foglaltatik, par­lagon maradna s használatlan torlódna ös­­­sze. A válságos időkben megedzett nagy par­­lamentáriuson, Szilágyi Dezsőn csügg most az ország tekintete, a parlamentarizmus ,válságai közepett. Ez valóban az ő ideje és neki való munka. Reméljük, hogy nem tér ki előle, s ő nem volna az, aki, ha amibe bele­fogott, végbe is nem vinné. A nemzet elismerése nagy tőke, de a kiváló férfiaknak csak köl­csönbe jár. Kamatostul fizetnek érette annak, aki adta a nemzetnek, kalapál, úgy zakatol ? Az orvosok is azon ta­nakodtak épen. Azok a koponyák jöttek-e el rajtam bo­­zut állni, a­miket borserlegül bitoroltam a gyászorgiákon ? — Bizony azok. Mefisztó kéri a diját a vén ember meg­­n­jitásának! (Folyt. köv.) Budapest, október 31. A parlamenti *harcz*. A képviselő­ház, néhány napi szünet után, csütörtökön fog újra tanácskozásra gyűlni. Az ellenzék egyes elemeit, hit szerint nem elégítette ki a szombati ülés sem, pedig azon a kanász-szótárt a gazem­bertől a disznóig kimerítették és csütörtökön, mint ellenzéki körökben beszélik, lehetőleg túl akar­nak tenni ezen és folytatják a parlamentnek csapszékké való átalakítását. Ily módon akarják lehetetlenné tenni nemcsak az indemnitit és a kiegyezést, hanem első­sorban Bánffy bárót, aki ellen a személyes természetű támadásokat napirendre akarják tűzni. Vajjon a Ház elnöke tolerálni hajlandó-e ezeket a törekvéseket avagy pedig a házszabályokkal kezében meg­fogja-e óvni, nem Bánffy bárót, hanem a parlament reputáczióját, azt megtudjuk a csü­törtöki ülésen. Tíj képviselő: Nagy-Enyedről jelenti egy távirat, hogy a marosujvári választókerü­let képviselőjévé ma a szabadelvű párt jelöl­jét, Kemény Géza bárót választották meg. Törvényhatóságok az obstrukczió ellen. Ma ismét két törvényhatóság foglalt állást az obstrukczió ellen: Pécs és Temesvár városok és valószínűleg egymásután követik a többiek. A cson­grádi állásfoglalás utóhangjaként Burg Dénes, az ottani indítványozó nyilatkozatot tesz közzé, kije­lentve, hogy őt nem inspirálta senki. Egyúttal azon­ban meglec­kézteti Bariba Miklóst, amire Burg Dénes aligha illetékes fórum. Az új Dreyfus-per. — Távirati tudósítások. — Páris, október 31. A lapok egybehangzóan konstatálják, hogy a semmitőszék ítélete óta a közvélemény észre­vehetően lecsillapodott. A revízió barátai és ellen­ségei arra utalnak, hogy a volt hadügyminisz­tereknek, akik Breyfust bűnösnek mondották,­­ föl­ kell tárniuk az ország előtt azokat a bizo­nyítékokat, amelyekre meggyőződésüket alapí­tották. A semmitőszék tegnapelőtti döntésének az lesz legelső következménye, hogy a bíróság saját kebeléből birót fog kiküldeni s meg fogja bizni a vizsgálattal. A gondos s mindenesetre hosszadalmas vizsgálat eredményétől függ, vájjon a semmitőszék egyszerűen megsemmisiti-e az ítéletet, vagy más katonai birósághoz utasítja az ügyet. Habár a semmitőszék nem rendelte el Dreyfus büntetésének felfüggesztését, mégis valószínű, hogy Dreyfus állapota valamivel javulni fog s hogy úgy fognak vele bánni, mintha vizsgálati fogoly volna. Később el fogják őt szál­­lítani Francziaországba. Remélik, hogy a kato­nai körök most a semmitőszék döntése után nem fognak újabb nehézségeket támasztani s ki fogják szolgáltatni a titkos okmányokat. Ha emiatt konfliktus talál támadni az igazságügy­miniszter és a hadügyminiszter között, akkor a minisztertanács fog dönteni s esetleg a kamara elé fogja vinni az ügyet. Berlin, október 31. A Kleines Journal-nék táviratoztak Parisból: Boisdeffre tábornoknál tegnap tanácskozás volt, amelyen részt vettek Mercier és Gonse tábornokok, Du Lac jezsuita rendje, Millerand és Drumond. A tanácskozás a titkos iratok kiadásáról folyt. Azokat az iratokat, amelyeknek hamis volta nyilvánvaló, alkalmasint megsemmi­sítették. Párizs, október 31. A törvénykezési palotában azt beszélik, hogy a semmitőszék két bírája a hadügy­minisztériumba ment, hogy megtekintse a titkos iratokat. Lockroy állítólag vonakodik az iratokat a kezéből kiadni, csupán bizo­nyos iratok elolvasását hajlandó megengedni. Páris, október 31. Cavaignac a semmitőszék büntető taná­csának elnökéhez Loew-hez, levelet intézett, amelyben azt kéri, hogy a pótvizsgálat folya­mán őt is hallgassák ki. Ama kevesek között, akik a semmitőszék előtt felhozott helytelen állításokat helyreigazíthatják, ő az egyedüli, akinek teljes cselekvési szabadsága van. Egy­előre azt igazítja helyre, hogy ő nem tért el — mint a­hogy Bard mondta — Lebrun­A képviselőház pénzügyi bizottsága szerdán, november másodikán délelőtt tizenegy óra­kor ülést tart és hitelesíteni fogja a fogyasztási-adó­javaslatokról szóló jelentést. 1898. november 1. A magyarok ezer év előtt. Irta: Jókai Mór. (Részlet a Magyar Tudományos Akadémia mai ülésén tartott felolvasásából.) A legelső kérdés az, hogy mik voltak a magyarok ezer év előtt? Meggyőződésem, mindenünnen elvont ta­núságokból megerősült tudatom azt feleli erre a kérdésre, hogy a magyarok ezer év előtt is magyarok voltak, mások nem is lehettek. Én ugyan teljes elismeréssel adózom mindazon tudós kutatóinknak, kik fáradságos utazások árán, kitartó tanulmányozással, hely­színén szerzett ismeretekkel a magyarokat tá­vol égaljak lakóival rokonságba hozni töre­­kesznek. Mellemre tett kezekkel hajlok meg a nagybecsű ethnographiai adathalmaz, az össze­hasonlító nyelvészet szólajstromai előtt; néma bámulattal tekintek úgy a finnugor, mint az uralaltáji és turk nyelvcsoportokat megálla­pító theoriákra, de minderre csak azt mondom, hogy »eppur si non muove!« A magyarok nyelve mindig magyar volt s semmi irányban meg nem mozdítható. Hogy a magyarok Árpád honfoglalása ide­jében török nyelven beszéltek volna, lehetet­lennek tartom. Hiszen száz évvel később már írott nyelvemlékkel bírunk a halotti búcsúzta­tóban. Hogy lehetett volna úgy elfelejteniük száz év alatt az ősi török anyanyelvet, hogy abból semmi se maradjon fenn, még csak az országnak egy félreeső zugában sem? S ki ta­nította volna őket meg a magyar nyelvre, mely egy és ugyanaz a Duna és Tisza mentén és a Székelyföldön? Ha a magyar helységek neveit sorba ves­­­szük, azok között alig találunk egy-két török hangzásút, azok is a török hódoltság emlékei; valamennyi mind magyar hangzású. Tovább másfélszáz évnél tanyáztak az igazi törökök itt Magyarországon, amikor már a magyar nyelvnek irodalma, nyomdai terméke, prédikátori széke volt, — és elmentek innen, anélkül, hogy tíz magyar szó ragadt volna rájuk: a török ajk még csak ennek a névnek »magyar« a kimondására sem idomult soha, annak az most is »mádzsár«. A két nyelv kö­zött nincs semmi amalgama, mely őket vegyü­­lésre birja. De még több lehetetlenség is tolakodik Ítéletünk elé, mely a nyelv kérdésen kívül út­ját állja Árpád magyarjai török voltának. Azóta, hogy Mohamed próféta az Izlám vallá­sát megalkotta, háromszázhatvan év múlt el Árpád hadainak Pannóniába jöveteléig; ha tö­rökök voltak, akkor szlámhitűeknek kellett len­niük. Arra pedig nincsen eset a világtörténet­ben, hogy török nemzet az Izlám hitét el­hagyta volna, s felcserélte volna mással, de különösen a pogány vallással, napimádással, tűzáldozattal. Se adat, se monda, semmi ha­gyomány nem tartotta fenn nálunk a török papok elnevezéseit, ellenben a táltosok és gyu­lák pogány papneveit. A nagynevű görög történetíró »szabad­ságkedvelőknek« nevezi a magyarokat, erről tanúskodik minden krónika, hagyomány és ezer éves tapasztalás. Soha a törököket az alkot­mányos szabadságérzet nem háborította, a tö­rök nemzet világhódító hatalmát mindenkor a vak engedelmesség képezte. Ez nem változha­tott meg Pannónia levegőjétől. A legrégibb kutforrás azt az adatot erő­síti meg, hogy a magyarok áldozataiknál fehér lovat öltek le, annak a húsát megsütötték, fellakomázták. A töröknek tiltva van a lóhús eledele, csak a hasított körmü és kérődző állat van ételül engedve. Hogy tehát egy győztes, honfoglaló, erős nemzet, a legyőzőitek kedvéért, elhagyja a nyelvét, a vallását, a szokásait, az életmódját és a kedélyhangulatát, ez a hihetetlen föltevé­sek legmerészebbike. De épen úgy nem találok semmi alapot a török nyelvrokonság antagonistái, a finnugor nyelvtudósok föltevésére.

Next