Magyar Hirlap, 1899. április (9. évfolyam, 91-119. szám)

1899-04-01 / 91. szám

2 Ausztriát kalandos vállalkozásra apanáz­­­zsal lássuk el. A gyarmatosító államok föltételeit Ausztria-Magyarországban hiába keressük. A nagyhatalmi czimhez ez lehet kétes gyönyörűség, de nem életszükség. A gyar­matosító államok nem politikai divatok és hajójáratok után indulnak, hanem viszi őket saját intenzív életük iránya. Az ipar, a kereskedés, a népesség, az erő­ ha felhalmozódik és a tőke is, ha már duzzadó, keresi a tért, vizen, szá­razon. Ehhez igenis kell gyarmatosítás és kell, hogy az anyaországtól elszakadó né­pesség és erő gyülekező és védett helyre találjon idegen földrészeken. Kína partján, vagy akárhol, miből állna az osztrák-magyar gyarmat? Itthon még elférünk, sokkal többen is elférnénk, és csak kis részével annak, amibe a mi gyarmatosításunk kerülne, meg lehetne akadályozni a kivándorlást. Ennek a fel­tartóztatása fontosabb Magyarországra, mint akármiféle gyarmat, mely had­ügyi roppant kiadásait nevelné, de nem erősítene, rajta, a monarkiát pedig ki­tenné annak, hogy Apiát fogjon. Budapest, m­árczius 31. Hegedűs Sándor a szultánnál, Konstantinápolyból táviratoztak nekünk, hogy a szultán m­a a szelámlik után Calice báró osztrák-magyar nagykövetet fogadta kihallga­táson- A nagykövet ez alkalommal bemutatta Hegedűs Sándor magyar kereskedelmi mi­nisztert, akit a szultán szintén igen kegyesen fogadott és az Oszmán fe rend nagykereszt­jével kitüntetett. A magyar kereskedelmi aka­démia hallgatóit és a magyar turistákat, akik szintén részt vettek a szelámsikban, a szultán parancsára a Jildiz-kioszkban megvendégelték. Merénylethi­ Bécsből. MAGYAR HÍRLAP ffpfW» ----—---------—-----------—.......—— Az esti lapnak bécsi kelettel közölt híradása azt mondja, hogy a Polizeidirektiont külföldről tet­­ték figyelmessé a dologra. Tudatták a bécsi rendőrség­gel, hogy egy berlini és egy olasz anarkista érkezett oda a napokban, hogy veszedelmes tervvel közelítse meg a királyt. Ennek következtében feltűnő módon megszapor­itották a detektívek számát a Hofburg körül s még más, fontos elővigyázati intézkedések is történtek. A bécsi rendőrség valamennyi fogadó­­nak megküldte a két anarkista személyleirását és a a Bécsbe érkező idegenek ellenőrzését megszigorí­totta. Megjegyzi végül, hogy a király Schönbrurmban­ nem a rendes, megszokott utakon jár, hanem naponta más-más irányt választ sétáinál. Erre az ijesztő hírre nézve a mi bécsi tudó­sítónk a következőket jelenti: Utánajártam az estilap m­erénylethírének és meggyőződtem róla, hogy az minden rész­letében koholmány. Semmi alapja sincs és egyáltalában nem történt olyan intézkedés, amiből valaki ezt a merész állítást merít­hette volna. Elmentem a rendőrfőnökhöz és elmondtam neki a dolgot. Röviden azt felelte, hogy egyetlen külföldi hatóság sem, küldött Bécsbe ilyesfa­jta értesítést és szavára mond­hatja, hogy az anarkistákról szóló mese eleitől fogva végig valótlanság. Sőt ő maga kért föl engem, hogy czáfoljam meg s erre más idevaló hatóságok is határozott formá­ban fölhatalmaztak. Az udvari hivatalban tudtam meg, hogy se a Burg körül, sem odabenn nem szapo­rították az Őrséget és Schönbrunnban is csak annyi az őrizetre kirendelt ember, amennyi máskor lenni szokott. Igaz, hogy a schönbrunni kastélyban az idén valamivel nagyobb a sze­mélyzet, mint más években, de ez már a múlt év szeptemberében is így volt, mert már akkor tudták, hogy a király a telet ott tölti. De ez is­ megszokott dolog, amikor a király hosszabb időt tölt a Burgon kívül. 1899. április 1 Versengés Számért: annyira beleavatkoznak a szigetek belügyeibe, hogy a súrlódások a két állam konzuljai között csaknem napirenden vannak. Már hónapok óta a fejedelemválasztás képezi a zavargások okát. Mataafát az új fejedelmet, Amerika pártfogoltját nem akarja az ellenpárt tör­vényes uralkodónak elismerni és ebben a német konzul által hathatós támogatást nyer. Ez szolgáltatott okot arra a véres összeütkö­zésre, melyről lapunk legutóbbi számában már be­­számoltunk s melynek az amerikai pánczélosok bombái szakítottak véget. * A Szamo­a szigetcsoport Ausztráliától keletre és* Új-Seelandtól északkeletre a Csendes-tengerben fek­szik és három nagyobb szigetből, a Savait, Upolu és lutuilá-ból és több apróbb szigetből áll. ScMxm-sziget, mely a csoportban a legna­­gyobb kiterjedésű, egyáltalában nem bír használható kikötővel. A középső sziget: Upolu a legterméke­nyebb és ez a főhelye a zavaroknak. Upolu fővárosa és legfontosabb kikötője Apia a sziget északi részén fekszik. A főváros egyenes posta-összeköttetésben van Sidney-vel és Aukland­­dal (Új-Seeland), továbbá Tutuna-sziget fővárosá­val, Pago-Pagoval, mely az Egyesült­ Államok szén­­rakodó állomása. Apia a németek főhelye s szénrakodó állomása postaösszeköttetést tart fönn a sziget többi váro­saival is. A távirati összeköttetés azonban még nincs létesítve. A jelentéseket tehát gőzhajón először Aukland-ba, Új-Seeland szigetére viszik, honnát azután táviratilag rendeltetési helyére juttatják. Apjától Aukland mintegy hét-nyolcz napi távolságra van és ennek tulajdonítható, hogy a márczius 15. és 16-iki eseményekről szóló jelenté­sek mé­g csak tegnap érkeztek Londonba. London, m­árczius 21. A „ Daily Chronicle »-nak jelentik Washingtonból. A kabinetnek egy tagja úgy nyilatkozott, hogy Apia bombázása sajnálatos inczidens, de a Németország és az Egyesült­ Államok között fennálló barátságos viszonyra nem lesz befolyása és nem fogja zavarni a most folyó tárgyalásokat. Minél tovább tűrik a jelenlegi kellemetlen állapotot, annál bonyo­lultabb lesz a szamoai kérdés és annál nehe­zebb a megoldása. A berlini egyezmény rendel­kezéseit meg kell változtatni. A «limes, írja: Az a hir, hogy szamuá­rosan, előkelőn esett meg az egyetemtéri tem­plomban. Azt a riasztó hírt jelentette ma egy estilap, hogy atiar kisfák törnek a király életére. A köz­lemény szerint Bécsből kapta ezt az értesítést, amely szerint a rendőrség minden titkolódzása daczára tele van a hírrel az egész császárváros és mondhatatlan ágalom terjedt a nyomában. kergetném magamból ezt a főfájást és pusztán fekvő idegeimet jótékony zsírréteg takarná el a nagyvilág elől. Lustaság: ez az, amit sosem éreztem s amire szükségem van. És elgondolkodva életén úgy rémlett neki mintha a gyorsvonat ablakából tekintette volna végig egész pályafutását. Este felé ismét eszébe jutott a rec­ept s mikor reggel rettenetes főfájás keltette föl, el­határozta, hogy megházasodik. Miután az az ember volt, aki ideges gyorsasággal tesz min­dent, azonnal széjjeldézett összes ösmerései között s estére már meg is állapodott egy famíliában. Nem volt arisztokrata vér, de azok a kitűnő államférfiak, melyeket e család min­den húsz évben pontosan beszállított a parla­mentbe, nagy hírnévhez juttatta őket. Csodás szívósságú, nagy képzettségű, alapjában azonban parasztkeménységű és vérű emberek voltak, afféle veréb család, amely tud alkalmazkodni viszonyokhoz, időjáráshoz, elemi csapásokhoz, jóléthez, nyomorúsághoz egyaránt. — No mit szól hozzá tanár úr ? kér­dezte meg az orvost, mikor az eljegyzés meg­­örtént. — Kitűnő választás, méltóságos uram bók­olt az öreg tanár. Nyugodt lehet, hogy a családja örökké élni fog, az anyai vér diadal­masan virítja föl a törzsfát. S ha egyet sajná­lok úgy ez csupán az, hogy tekintettel arra, miszerint méltóságod húsz évvel idősebb a menyasszonynál, nem fogja megérhetni a fele­sége századik születésnapját. — Majd meglátjuk, mosolygott a gróf. Három hatalom, Anglia,­­Németország és az Egyesült Államok már csaknem két évtized óta versengnek egy ausztráliai szigetcsoport, a Szamoa­­szigetek bírásáért. A szigeteken székelő konzulok mindent elkö­vetnek, hogy a benszülötteket egymás ellen inge­reljék. A pártokra szakadt ország népe már évek óta háborúságban él. Az érdekelt hatalmak pedig még jobban szítják a gyülölséget a pártok között. Ugy Németország, mint az Egyesült­ Államok noha úgy érezte, hogy neki már régen meg kellett volna halnia. — Szegény asszony, sóhajtott magában az orvos. Ily fiatalon özveg­gyé lenni! Abafi gróf, számára, új környezetbe ju­tott. Idegen emberek, idegen gondolkozás, ide­gen szokások. Ő, aki szokva volt, hogy a hol­­naputánt regényes messzeségben, elérhetetlen­nek lássa, csodálkozással vette észre, hogy ezek a vidéki emberek örökké akarnak élni. Alaposan előre tekintettek, esztendőkkel dobá­lóztak s olyan vállalatokba bocsájtkoztak, ame­lyeknek gyümölcsét egy még messzi jövő ta­karta el. Ehhez a művelethez erős hit és jó egészség kell. Abafi elgondolkozott rajta, mily kiszámíthatatlan időterület volt neki csak egy év is, mig ezeknek az ősembereknek a harmincz esztendő is csekélységnek látszott. A házban ott volt az egész család, a galambősz dédapától a legcsitribb unokáig, mint egy ha­talmas fa, amely a hajtásaiban tud tovább élni. Mindannyi zömöknek, erősnek, elpusztíthatat­­lannak látszott. Abafi úgy érezte magát, mint fecske a verebek között. Emezek kitartóak, földhöz ragadtak és erősek, mint a föld, ő gyönge, finom, törékeny, mint azok a kékfarkú madárkák, akiknek minden télen az ő tenge­rentúli Arcojukba kell röpülni. Az ő faja egy gyönyörű, pillangóhoz hasonló, telivér faj, ez köznapi, szívós és tenyésző. Beléjük házasodott, anélkül, hogy a kér­dés fölött tovább töprengett volna. Csak az öreg doktornak támadt utolsó pillanatban lelkifurdalása. Szerencsére nem hallgatott rá senki s így az esküvő diszmagya­­ r­. Ám a fecske nem tartotta ki a verebek között. Első nap, hogy nem látta az ő mi­­atyánkját, az indító piros zászlaját és a jockeyk tarka kabátját, végtelen melankóliába esett. Megpróbálta hát, hogy azt a bizonyos lelki erőt latba vesse. Ám ő, aki arczmozdulás nél­kül látta elveszteni a legnagyobb tételt s aki közömbös álarcz mögé bujtatta a legszilajab érzéseket, nem tudta elviselni, hogy ne lásson paripát, nyerget és puskát. Az ő rendes izgal­mai nélkül élete végtelen sivárnak tetszett s az, hogy nincs izgalma még idegesebbé tette, mintha benne élt volna a hatalmas forgatag­ban. Vére annyira megszokta már az idegek túlfeszítését, a lelki szenzácziókat, sőt az ideges főfájásokat is, hogy nélkülük holt unalmas volt a mindenségi Ahogy a fecske keresi a magas légúr rejtett veszedelmeit, ahogy izgató par­­force vadászatok árán szerzi meg zsákmányát és irtózik a földi szagtól, a kipróbált sports­man lelke se tudott hozzáragadni a barázdák­hoz és a simasághoz. Tehát a verébnek kellett engedni, a verébnek, a fiatal asszonynak kellett elmenni a fecsketanyára, a czifra palotákba és a fekete vadászkastélyokba, a földkörüli utazásokba és a nemzetközi versenyterekre. Elhagyta a veréb­tanyát és a barázdák színéhez hasonló egy­szerű ruháját felcserélte a fecskék aczélkék és szürke tokdíszével. így kószálták ők végig az egész világot Baden-Badentől Spadig, Horn

Next