Magyar Hirlap, 1899. november (9. évfolyam, 302-331. szám)

1899-11-01 / 302. szám

4.199Î november 1­ ében és oly módon fogunk mi is élni az ország kezeiben levő fegyverekkel. Hogy­­ ezek a fegyverek milyenek lesznek, azt előre megmondani sem okos, sem politikus eljárás n­em lenne. A bizottság tagjai nem is firtat­ták a dolgot tovább, s Komjáthy kipi­rult arczczal, egy megérdemelt leczke s savanyú érzésével mélyesztette el fejét iratai közé. Hogy a mai vereség után nem lohad-e le Komjáthynak épenséggel nem eposzi jellegű harczikedve, az ugyan kérdéses, de nagyon kevéssé érintheti az ország ügyeinek rendes mederben folyását. A kormányelnök különben Ház munkásságáról is érdekesen nyilatkozott a bizottság ülésén, amint az alábbi tudósítás­ból kitűnik: A pénzügyi bizottságból. A képviselőház pénzügyi bizottsága Fáik Miksa elnöklésével tartott mai ülésében, melyen a kormány részéről Széll Kálmán miniszterelnök, Lu­kács és Hegedűs miniszterek voltak jelen, tárgya­lás alá vette az indemnitási törvényjavaslatot, me­lyet Neményi előadó elfogadásra ajánlott, ama körülményekre való utalással, amelyek megaka­­­dályozták azt, hogy a költségvetési irányzat még­­ez év vége előtt törvényerőre emelkedhessek. A t­örvényjavaslat egyébként mindenben megfelel a felár által korábbi években elfogadott hasonló ter­­mészetű javaslatoknak. Kossuth Ferencz, eltekintve a miniszterel­nöknek és a kormány tagjainak személyétől, politi­kailag sem maga, sem pártja nem viseltetik biza­lommal a jelen kormány, valamint a 67-es alapon álló bármely kormány iránt s ennélfogva nem is szavazza meg a törvényjavaslatot. Komjáthy kijelenti, hogy a párt, amelyhez tartozik, az indemnitást bizalmi kérdésnek tekinti s nem szavazhatja meg. Ezt indokolni csaknem feles­leges; inkább szorulna indokolásra az, hogy a kor­m­ány pártja miért viseltetik a mostani viszonyok közt bizalommal a kormány iránt. Személyes momen­tumokat nem vegyít szóló a kérdésbe, mert itt nem személyeket, hanem politikai tényezőket lát és szemé­lyi tekintetekkel nem tartja enyhíthetőnek a politikai bizalmatlanságot. Nem szavazza meg az indemnitást sázért sem, mert nem látja annak szükségét. Azért, mert a bizottság néhány tagja a delegáczióba megy, nincs semmi akadálya annak, hogy a bizottság és a Ház letárgyalja a költségvetést. A bökkenő azonban az, hogy a kormány nincs tisztában a közös költ­ségekkel. De azért ettől függetlenül tárgyalhatja a parlament a költségvetést. Az indemnitási javaslat­ban a kormány nemcsak a jelen állapot fentartását kéri, hanem ki akar terjedni később hozandó tör­vényekre és intézkedésekre is, amihez szóló már nemcsak bizalmatlanságból, hanem jogkör hiánya miatt sem járulhat hozzá. A kormány politikájának további bírálatát fentartva magának, nem járul hozzá a törvényjavaslathoz. Makfalvay tényekből meggyőződvén arról, hogy a jelen kormány az 1867. XII. törvényczikk­­ben lefektetett alapokat képes is, akarja is megvé­deni, hogy belügyi kérdésekben is oly programmot vall, amely a haza javára szolgál s hogy a kor­mány nem oka annak, ha a költségvetési törvény esetleg kellő időben nem lesz megalkotható, mind­ezekre való tekintettel hozzájárul a törvényjavas­lathoz. Farbaky ugyanily értelemben nyilatkozik, teljes megnyugvást találván abban, hogy a törvény­­javaslat csakis oly törvényekre hivatkozik, amelye­ket maga a törvényhozás fog időközben megalkotni. Széll Kálmán miniszterelnök megérti és re­­spektálja azt, hogy Kossuth és Komjáthy, pártállásuk­nál fogva, nem szavazzák meg az előterjesztést s nem megy bele bővebben annak vitatásába, hogy az indemnitás bizalmi kérdés-e, vagy nem. Szóló soha sem tekintette ezt bizalmi kérdésnek, hanem a törvényhozás egyszerű megnyilatkozásának arra, hogy a kormány tovább vihesse az ügyeket. Kiterjeszkedik azonban azokra, amiket Kossuth és Komjáthy a bizalmatlanságuk motiválására felhoztak. Az ország gazdasági helyzetét nem látja bizonytalannak. Ez irányban is biztosítottnak látja az ország érdekeit, csakis az elintézés mikéntje van még Ausztriában ,ügyében. Szaló teljesen bízik abban s azon az állás­ponton áll, hogy maguk a megállapodások, amint a törvény előírja, január elsejével életbe lépnek. Ha ez nem történnék meg, meg van óva minden jogunk és fegyvereinkkel, élhetünk minden irány­ban. Arra a kérdésre, hogy miért kell az indemni­tás, azt válaszolja szóló, hogy még ez évben elvég­zendő a kvótakérdés, elintézendők a delegácziókhoz utalt teendők. Amikor negyven tagja a Háznak hivatalból távol lesz, csak természetesnek kell tar­­taniok, hogy ugyanabban az időben nem tárgyalhatja a Ház a költségvetést. Hozzávéve a karácsonyi szü­netet is, könnyű kimutatni, hogy a magyar képvi­selőháznak rendelkezésére álló pár hét alatt nem lehet a költségvetést elintézni. Az, hogy az indem­­nitási törvényjavaslat időközben megalkotandó tör­vényekre hivatkozik, nem új dolog, egészen termé­szetes, így történt mindig s nem is történhetik más­ként, mert ha januártól áprilisig maga a törvény­­hozás valamit spec­iális törvén­nyel elhatároz, vajjon nem kell-e azt végrehajtani, akár említi ez a törvény, akár nem ? Akár ki is hagyhatnánk ezt a passzust, mert ha időközben a törvényhozás vala­­mit elrendelne, annak anélkül is meg kellene tör­ténnie. Kéri, tekintsék e törvényjavaslatot úgy, mint amely az adott viszonyok közt elkerülhetetlen s amelyet a kormány akaratától nem függő külső körülmények tettek szükségessé. Komjáthy ismétli, hogy amíg nem látja a megalkotandó törvényeket, azok végrehajtására nem adhatja meg a felhatalmazást s erre, nézete szerint, még a többségnek sincs joga. Örül egyébiránt, hogy a miniszterelnök nem ellenzi az illető kifejezés ki­­hagyását s reméli, hogy ezt meg is teszi. Kéri a miniszterelnököt, ismertesse meg őt ezekkel a fegyverekkel, hogy tájékoztathassa a választóit is, ha kérdést intéznének hozzá. Kossuth megjegyzi a miniszterelnök által mondottakra, hogy miután az ország jogainak a recziproczitás megtagadása esetére való érvényesí­tésére bizonyos előkészületek szükségesek, ő pedig nem látja azt, hogy ezek az előkészületek meg­történtek, lehetetlen, hogy aggodalmakat ne érezzen. Széli miniszterelnök kifejezést adott már a NOB hitének és meggyőződésének, hogy a Kossuth által említett eshetőség nem fog bekövetkezni s ezért nem is látott szükségeseknek más irányban való elő­készületeket. Ma is ebben a meggyőződésben van; de ha az a nem várt eset mégis bekövetkeznék, az ország jogai teljesen fenn vannak tartva s 3 törvényben fentartott jog alapján és amellett igen sok fegyver van az ország kezeiben, amelyekkel ezeknek a jogoknak érvényt szerezhet a recziproczi­tás megsértése esetében. Jól tudja, úgymond, hogy Komjáthy tisztán objektív okokból állott elő ezzel a kérdéssel, azért tudniillik, hogy a választóit meg­nyugtathassa. Nem is aggódik arra nézve, hogy Komjáthy a felelettel nem is marad adósa válasz­tóinak. Hogy azonban ő is erősítse a Komjáthy tartalékját s ahoz gyönge miniszterelnök létére hozzájáruljon, kijelenti, hogy amily mértékben és módon, amint Ausztriában megtörnék a viszo­nosságot, abban a mértékben és oly módon fo­gunk mi is élni az ország kezeiben levő fegy­verekkel. Hogy ezek a fegyverek milyenek lesz­nek, azt előre megmondani sem okos, sem politikus eljárás nem lenne. A bizottság ezek után általánosságban s rész­leteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. Ezzel az ülés véget ért. fes­teni. De ha a sár befecskendezi, a sár is olyan erősen tapad rá. A tükörtől nem bír megválni, mintha csábos, igéző igazság bűvölné el. Körülre meg­­gyujtogatja a lámpákat. De kevesli fényüket. A kézi lámpákat is meggyújtja és leteszi a földre. Fényt, világosságot szomjazik, mint a bolondos kis pillék és molyok, melyek sugaras, tündöklő fénykarajban érzik jól magukat. Az ifjúság és szépség glóriáját szeretné maga kö­rül varázsolni. — így, igy! Most magamnak is tetszem !— ebben a ruhában, ezzel a rózsával. Oh édes istenem, ha csakugyan szeretne. A tó tükrén a hattyú így himbálózik és m­ozog, ragyogtatja kecses voltát. Nagy, czikkázó fény vörössége tölti be a műhelyt. Rettenetes sikoltás metszi keresztül­­­ kasul a levegőt. Az oldalszobából, a folyosóról, a gangról, akik csak meghallják, berohannak. A fényes üzletet is bejárja a szörnyű sikoltás. Az öreg Józsi lefut az utczára és fuldo­kolva kiáltoz: «A mentőket!» A nagy üzlet minden telefonján mentőket hívnak. Az utczá­­­ról a rendőr berohan. A kaput becsukják, a jkirakatok vasredöjét lebocsátják. Az utcza népe­­ összefut. — Valaki megégett, egy leány. A sötétzöld kocsi éles csöngetések közt megjön, néhány percz múlva eltávozik s megy egyenesen a kórházhoz. A vaságyon, apáczáktól körülvéve ott fek­szik Mimi. Anyja, kis öcscse ott sírnak. Csak­­ egyszer veti föl még szemét. — Kék ruhában temessenek el — rebegi. ssüsyah hírlap 3 Házasságok története. (Ka­th l ánnet.J (Minden jog itta tartva#) REGENY. 28 Irta: Jókai Mór. Nizza tele van ékszerészekkel, akik nem csak eladnak, de vesznek is. Csak arra az egyre kértem, hogy ezt a fekete gyöngyös ferronieret el ne adja, mert ez ősi ereklyém, anyám öröksége. E­mellett aztán teljesen helyreállt a testi egészsége. Az étkező asztalnál hatalmas étvág­­­gyal evett, s nem ártott neki a szivarozás. Én örültem neki, hogy az egészsége megjött. Hiszen csak azért imádkoztam. Még aztán én biztattam, hogy menjünk el Monte Carloba. Az is egy ilyen gyógyintézet idegbetegek számára. A rejtett gondolatom azonban az volt, hogy a játékbankot éj­fél­kor bezárják, az éj másik felét mégis csak otthon kell tölteni Wladimirnak. Csakhogy ez nem úgy van. A rulett asztal hevébvé csak a nagyközönségnek való. Az igazi szenvedélyes játékosok csak a látszat végett lépnek be oda, s egy pár száz frankot ott hagynak, vagy elvisznek onnan s aztán mennek a maguk titkos odújába, amit egy villában tar­tanak, a rendőrség és igazgatóság felügyelete elöl elzárva. Az igazi játékosokat nem ingerli a rulett, az ember küzdelme a gép ellen: őket a magány­kártyajáték izgatja, ahol rabló küzd rabló ellen, kés a kés ellen. E mellett is el lehet töl­teni az egész éjjelt. Hát én mivel töltöttem az időt az alatt?! Pénzem nem volt a ruletten játszani. A pénz Wladimirnál állt. Ellenkezett is az érzésemmel mindenféle nőkkel érintkezésbe jönni, akiknél jobbnak tartottam magamat. Hát még ha azt tudtam volna, hogy azok a férfiak, akik a sze­meikkel égetnek, nem tartanak jobbnak. Nappal csak eltöltöttem az órákat sétával, a gyönyörű kert élvezésével, délutánonkint végig ültem a hangversenyeket, amikben világhírű művészek dolgoztak, az ebédnél találkoztam Wladimirral, aki alkalmat adott nekem egy kis féltékenyke­­­dési kísérletre, mikor észrevettem, hogy a pezs­­­gés poharát egy-egy felczifrázott szépség felé emeli. Honnan ismeri ezt ? Ez is hozzá tartozik­­ az idegbaj gyógyszereihez? Hanem aztán az éjszakák annál hos­szab­­­bak voltak. Magamban nem mehettem ki sétálni a kertbe, mert a magányos nőnek nagyon hamar akad társa. A szobámban kellett maradnom. Hosszú estéken át nem tehettem egyebet, mint olvastam. Regényeket olvastam, amiket lány­koromban nem adtak a kezembe. A kölcsön­’ könyvtárból hordtam fel a könyveket. Egyszer

Next