Magyar Hirlap, 1935. február (45. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-02 / 28. szám

Szombat **AC*£te HÍRLAP Egy romantikus szerelem tizennégy hónapjának története Liszt Ferenc és Marie D‘Agoult Genfben A történet már ezer változatban feldolgo­zásra került, de mindig érdekes és mandig új marad. Még az utókor szemüvegén ke­resztül is, amely már messze felülemelke­dett azon, hogy erkölcsi okokból emeljen vétót Liszt Ferenc és Marie D’Agoult sze­relme felett. Most azonban Robert Borg ismeretlen adatok és a feledésből előbá­nyászott levelek segítségével ismét feleleve­níti ennek a romantika korszakára annyira jellemző furcsa szerelemnek furcsa törté­­netét Robert Bory a svájci napokra helyezi a fősúlyt. Ott kezdi a történetet, amikor 1835 augusztusának elején a postakocsiról Génf­ben fiatal, magas, igen elegáns és arisztok­ratikus megjelenésű fiatalember szállt le. Hosszú haja, finom ápolt kezei első pilla­natra elárulták a művészt. A szerelem elől menekült az alig huszonhárom éves Liszt Ferenc Genf falai közé. A regény női hőse, Marie Sophie de Fla­­vigny, később D’Agoult gróf felesége, idő­sebb, mint a fiú. Huszonkét éves, amikor férjhez megy. A férj húsz évvel idősebb, mint az asszony Ez a korkülönbség azután sok mindent megmagyaráz. A házastársak között látszólag minden a legnagyobb rendben volt A külvilág legalább is nem talált semmit, amin megütközhetett volna. A lelkekbe azonban senki sem láthat be, végeredményben azonban tragikus kompli­kációkról nem lehet beszélni. Mindennapi élet volt ez mindkét részről; sem nem bol­dog, sem nem boldogtalan. A huszonkétéves fiatalember és a nők A korról se feledkezzünk meg. A roman­tika százada ez, Weither a beszédtéma. Már megjelentek George Sand munkái is és az egyik oldalon nagy lelkesedést, a mási­kon felzúdulást váltottak ki. A költők és bohémek kora ez. A szalonokban a szépség, az udvariasság és a szellem kerekedik felül. Ugyanekkor napirenden vannak a legkülön­bözőbb kalandok is. Átalakulóban, forron­­góban van minden. Balzac ekkor találja fel a pajtásság fogalmát, hogy megjelölje vele az úgynevezett ártatlan viszonyt férfi és nő között. 1833 telén ebbe a környezetbe ke­rült bele egy huszonkét éves fiatalember, Berlioz vezeti be. A nagy csodáról már min­denki beszél. Az előkelő társadalmi körök éppúgy, mint az arisztokrácia elzárt szatén­jai érdeklődéssel fordulnak tehát a fiatal­ember felé. Különösen a nők. Ezek már abban az időben is szerettek a rendkívüli nevekkel összeköttetésbe kerülni. Hogy Marie D’Agoull is fokozott figye­lemmel fordult a társaságban először ekkor megjelenő Liszt Ferenc felé, abban sincsen semmi rendkívüli Az azonban már két­ségkívül túlzásnak tűnik, hogy néhány nappal a megismerkedés után már estélyt ad a tiszteletére A fiatalember pedig iga­zán nem ambicionálja ezt a népszerűséget. Eleinte hűvösen fogadja az őt körülrajon­­gók bókjait. Marie ekkor kissé erősebb tempót diktál. Szépsége és nem minden­napi szelleme nem tévesztheti el a kívánt célt. És ezt Liszt is csak akkor veszi fezre, amikor már késő. Liszt nem egyszer érzi, hogy számára végzetszerű fordulatot vehet ez a szenve­dély. Ismételten is menekülni próbál, de eredménytelenül És amikor már már úgy­látszik, hogy a véletlen az ő malmára hajtja a vizet, — Marie egyik gyermeke súlyosan megbetegszik, majd meghal — távozásra határozza el magát. Menekül, de nem utolsó sorban önmaga elől. Azonban most is más­ként történik minden, mint ahogy tervezte. A fiatalasszony elfelejti családi bánatát és követi őt. A párizsi társaság régen nem ért meg ekkora botrányt. Nem mintha addig titok­ban maradt volna a kapcsolat, amely a két fiatal termtést egymáshoz fűzi. De hát úgy volt az már akkortájt is, hogy amíg a külső formákat betartották, addig senki sem talált okot a felháborodásra Ez a nyílt szakítás azonban elháríthatallanu­l fel­idézte a botrányt. Az az érdekes azonban hogy a közvélemény Liszt ellen fordult, aki arra vetemedett, hogy egy előkelő hölgyet megszöktessen és ezzel megfosszon férjet e feleségtől, gyermeket anyjától. Liszt gál­l­­alta a vádakat, a visszavonulásra ekkor­­ már nem volt idő. Ilyen előzmények után érkezett meg Liszt Ferenc 1835 augusztusában a Hotel de Balance-ba. Társaságában persze ott volt Marie is. A svájci boldog napok. A szállodában csak rövid ideig marad­nak, rövidesen lakást bérelnek maguknak. És ekkor megkezdődik Liszt művészi pá­lyájának egyik nem legértékesebb, de min­denesetre legszorgalmasabb korszaka. Bol­dog, amikor egyrészt zavartalanul dolgoz­hat, másrészt pedig szabadidejét a szeretett asszony oldalán­­ töltheti. De a zavarok ha­marosan jelentkeznek. Liszt csak a szabad­idejét akarta volna Marievel együtt tölteni, az asszony azonban, némileg érthetően, száz százalékot kíván, kiért az idegen vá­rosban egyedül nagyon elhagyatva érzi ma­gát és amikor látja, hogy a helyzeten nem­ igen változtathat, társaság után néz. Ez persze nem olyan könnyű dolog. A párizsi botrány rezgései most már elérkez­tek Svájcba is és így meglehetősen hűvös hangulat vette körül Genfben a fiatalokat. És ha akadtak is olyanok, akik Lisztet már csak kíváncsiságból befogadták, az asz­­szony előtt könyörtelenül bezárták ajtóju­kat. A közönynek ezt a falát csak hosszú és lassú munkával lehetett megdönteni. Bár a genfi társaság egyik ismert női sze­replője már ekkor följegyezte naplójában. ..A szép asszony, aki Liszttel együtt jött, francia születésű, Németországban nevelke­­dett és előkelő hölgy. Férje van és öt vagy hat gyermeke (a közmondásos női jóindu­lat itt sem tagadja meg magát!). Legalább harminchatéves, szőke és nagyon csúnya. Amíg nem került összeköttetésbe Liszttel, addig kitűnő híre volt, mint jó feleség és jó anya. Egyszerre azonban őrült szenve­dély fogta el, amelyet egy darabig titkolni is tudtak. Egy napon azonban Liszt el­kérte a Notre Dame orgonájához vezető ajtó kulcsát, hogy ott, amiint mondta, el­játssza egyik szerzeményét egy ismerős hölgynek. Az engedélyt megtagadták tőle, illetőleg megtiltották, hogy nővel együtt látogasson el az orgonához. Erre egy fér­fivel jött, akiről kiderült, hogy senki más, mint az álöltözetbe bujtatott grófné. Ezt hamarosan megtudta egész Páris és mind­járt magyarázatot is talált: azt állították, hogy csábítás történt az orgona mellett. Röviddel az eset után a nő Liszttel ide­menekült. A férj Párizsban maradt.. Egy gyermek megszületik Amint mondottuk, a közönyt csak nehe­zen tudták széjjeloszlatni Egyelőre azon­ban a szerelmesek mindezzel nem törődnek. A genfi anyakönyvezető följegyzései között a következőket olvassuk: „1835. december 18-án, pénteken este tíz órakor, Genfben, a Grand Rue 18. szám alatt született Blandine Rachel. Az újszülött törvénytelen gyermeke egyrészt liszt Ferenc zenetanárnak, más­részt Catherina Adelaide Méran párisi lakás­nak. Az apa elismerte, hogy a gyermek az övé." Aki ebből a leírásból ráismer Marie D'Agoustra, az ugyancsak járatos az anya­könyvvezetői bejegyzést megelőző események útvesztőiben. A gyermek a boldogságukat még csak fo­kozza és kétségtelen, hogy az érdeklődés még az eddiginél is nagyobb mértékben fordul Genf új vendégei felé. Ekkor már minden felé hangosan kifejezésre jut a kívánság, hogy Liszt hangverseny keretében mutatkoz­zék be a svájciaknak. A kérés elől már nem is lehet sokáig kitérni, így azután megtart­ják a koncertet a város legnagyobb hangver­­senytermében és a hallgatóság soraiban ki­tűnő nevekkel találkozhatunk. Ott volt Jérome Bonaparte is, a volt vesztfáliai ki­rály, leányával együtt és ott voltak a svájci társaság legjobb nevei. A művészi siker tel­jes volt, de a mint az akkori lapok írják, a hallgatóság nem gyűlt össze olyan nagy számmal, mint azt a művészi esemény meg­érdemelte volna. Ez csak azok számára saj­nálatos, akik nem voltak jelen, mert Liszt művészi teljesítménye csodálatos volt. A svájci évekre esik George Sandnak Mariéval való megismerkedése is. Liszt ismé­telten hívta az írónőt, látogassa meg őket. De ez az utazás folyton halasztást szenve­dett. De George Sand már a távolból meg­szereti a fiatal nőt, aki a kortársak er­kölcsi felháborodásával mit sem törődve állt amellé a férj mellé, akit szeretett Szép, szőkehajú grófné, írja neki egyik levelében, még nem ismerem önt személyesen, de Liszt már annyit beszélt önről, hogy úgy tűnik, mintha láttam volna. Azt hiszem, ön az igazi típusa a fantasztikus művészi és rokon­szenves hercegnőknek. Aki előkelő a viselke­désben, a beszédben és az öltözködésben, úgy, mint az egykori királylányok a költészet messzi évszázadaiban. A Gazette Musical de Paris következő számában pedig ezeket a so­rokat olvassuk: „Öröm látni, amint Liszt Ferenc, a zenész és költő, valamint társa, George Sand, kéz­ kézbe öltve vándorolnak az élet útjain? Daniel Stein regénye 1830 októberében Liszt Ferenc és barát­nője elhagyták Genfet, ezzel lezárult életük könyvének egyik legderűsebb fejezete. Hi­szen a svájci napok elfelejttettek sok mindent, ami a párisi napok után gyógyíthatatlannak látszott. Mariénak nehezére eshetett Párisba visszatérni. Hiszen a botrány hullámai még mindig nem csillapodtak le és tisztában le­hetett azzal, hogy a francia társaságok ez­után sem fogadják be. De nem törődött önmagával és nem törődött azzal, ami reá várt, a fontos csak Liszt emberi és művészi boldogulása volt... Ezzel a visszatéréssel végződnek a svájci szép napok, amelyeknek emléke szép is volna mindvégig, ha­­ maga Marie nem dobja meg azt sárral. Amikor 1884-ben vég­leg búcsút mondanak egymásnak, az egyik Daniel Stern regény (ez volt a grófnő írói neve) meg akarja bosszulni azt a sorsot, ami Marie D'Agoultnak jutott osztályrészül. A történet elmondja, hogy Timoleon de Ker­­vaens grófnő — azaz Marie — viszonyt kezd Regnier festővel — azaz Liszttel. — A zse­niális művész kitűnő ember, azonban egyik napról a másikra megváltoztatja viselkedését. A legutolsó bánásmódban részesíti az asz­­szonyt, akit a szeretet sodort mellé, végre azonban mégis jóváteszi bűnét, amennyiben lelkiismeretfurdalásaiitól gyötörve a nő lábai elé veti magát és ott is hal meg. Azt talán felesleges m­egállapítanunk, hogy az írónő igen hízelgő képet fest hősnőjéről. De egyben azt is, hogy ezt a regényt a kár volt megírnia. Mert ennyivel tartozott volna a Svájcban töltött igazán szép éveknek. (K. L) 11935 február 5. 31 NŐKRŐL- NŐKNEK SZÁRNYASOKRÓL A szárnyaik ára mostanában mélyponton van. Ez ad aktualitást annak, hogy foglal­kozunk vele. Ugyanis most nemcsak megen­gedhetjük magunknak, hogy hétköznapokon is szárnyast fogyasszunk, hanem kipróbálha­tunk és megvalósíthatunk olyan recepteket, melyek különben a polgári konyha részére túl drágák voltak. Mostan a legidőszerűbb a tyúkféle vásár­lása. Ebben a fajtában a legolcsóbb az ú. n. levestyúk, amelyről a konyha ínyencei azt állítják, hogy vagy jó levest ad, vagy jó sül­tet, de mind a két étel egyszerre jó nem le­het Azonban mivel ma takarékoskodnunk kell, felhasználhatjuk a levestyúkot a leves­ben való kifőzése után különféle húsételnek, mint azt alább látni fogjuk. Pecsenyének valóban a kappan a legfino­mabb. Itt is vannak árkülönbségek és így például a fiatal jércét is eladják sütésre. Mi­vel ma nemcsak a fővárosban, hanem a vi­déken is gyakran veszünk tisztított baromfit, tudnunk kell, hogy a szárnyas korát a láb és a fej árulja el. A finom csirke bőre alatt sár­gás zsírfoltokat kell látnunk és bőrének is fehéres sárgásnak kell lennie. Mikor friss a baromfi? Ha fiatal baromfit közvetlenül a leölés után akarunk felhasználni, akkor helyezzük azonnal egy mélytál hideg vízbe, hogy ott hűljön ki. A kopasztás előtt forró vízbe tesz­­szü­k, azonban a bőrt nem szabad leforráz­nunk. Ezen művelet után a tollat könnyű­szerrel távolítjuk el és utána, felbontás előtt, újra hideg vízbe tesszük. Ha azonban az állatot legalább egy napig el akarjuk tartani, ami porhanyóssága szem­pontjából fontos is, tisztítsuk le szárazon, bontsuk fel, távolítsuk el a beleket, ha mele­gebb időjárás van, sózzuk be és így tegyük el. Ha leölt baromfit veszünk, akkor a vágás helyének pirosnak és frissnek kell lennie. Mivel azonban ha nem megbízható helyen vásárolunk, ezt a hibát esetleg megtévesztés céljára rendbehozzák, nyissuk fel a baromfi csőrét és ha az nem száraz, hanem ragadós váladékkal van tele, akkor nem friss a ba­romfi. Azonkívül a romlásnak induló szár­nyas bőre kékes-vöröses színű. Ha a baromfin finom pihetollak vannak, azokat valami láng felett leperzselhetjük. A felbontásról csak azt óhajtom megjegyezni, hogy az epével legyünk óvatosak. Sokszor tokos a baromfi és ezt nehéz eltávolítani. Erre a célra kapni egy ügyes kis szerszámot, amit érdemes beszerezni. A baromfi előkészítése a szárnyasnak, akár tyúk- vagy pulyka­féléről van szó, levágjuk az aprólékát. Ez­alatt­­ a nyakat és fejet, a lábakat és a szár­nyak végeit értjük. Akár nyersen, akár sütve daraboljuk fel a baromfit, mindig alkalmat kenjünk az ízületekhez és ott vágjuk el. Igen finom, ha a sütnivaló baromfit pár órával a sütés előtt majoránnával és sóval bedörzsöljük és az is nagyon fontos, hogy a sütés víz hozzáadása nélkül történjék. A sütő legyen középmeleg és a sült pontosan az ét­kezés idejére készüljön el. Ugyanis, ha a baromfisültnek állnia kell, úgy igen könnyen kiszárad. Minden sültet gyakran kell ön­tözni, mert így lesz ropogós és piros a bőre. H­a a csirke sovány és zsírtalan, az esetleges íztelenségen azzal segíthetünk, hogy egészen vékonyra szeletelt füstölt szalonnaszeleteket kötözünk rá. A pulyka meg különösen finom, ha megspékeljük. A pecsenye kiszárad­ását még azzal is meg­akadályozzuk, hogy a sütés előtt a szárnya­kat a mellhez kötjük, a combokat a püspök­falathoz. Ezt minden baromfisültnél meg kell csinálnunk. Igen finom, ha a baromfit töltjük. Erre a célra igen sokféle töltelék van és alább is i­s­mertetek is egypárat. Ha a baromfiból, jelesen a kissé öregebb állatból, nent sültet készítünk, ami helyes is, akkor az aprólékot együtt készítjük el a többi résszel és csak a májat készítjük el külön. Például igen finom, ha becsínáltnál a májból gombóckákat készítünk és a tálalás előtt 10 perccel az élet levébe téve a gom­­­bócokat, azt abban megfőzzük. Roston is süthetünk csirkét és az igeis finom. Azonban akkor erre a célra való rost­tal kell rendelkeznünk. Ezúttal csirke, tyúkféle és pulyka elkészí­téséhez való recepteket közlök. A liba már többször Volt műsoron és talán csak a kacsa maradt még ki. A kacsáról annyit, hogy ha­sonlóképpen dolgozható fel, mint a liba, fő­leg kisebb családnál. Nagyobb családnál pe­dig gazdaságos, ha két kacsát vásárolunk egy­ liba helyett, talán már a változatosság ked­véért is, de még ebben az évad­ban finomabb pecsenye a kacsa, mint a liba! Az egyik ka­­csa déli pecsenyét ad, a másik hidegen eszit. A két aprólék pedig, melyekbe a teljes szár­nyakat belevettük, egy harmadik komoly ét­kezést nyújt, ha paprikásnak vagy rizzsel készítjük el. A májak adják a negyedik ét­kezést, ha vagy pástétomnak készítettük el­őket, vagy pedig sült burgonyát adunk mel­léjük. Az ilyen baromfimáj akkor lesz ki­adós, ha keménytojást is áttörünk a májak­hoz. Például nyugodtan vehetünk fél­ig máj­, hoz négy keménytojást. Mások ízesítő és szaporító a szardínia, amit szintén áttörünk­­szitán és l­ele­vegyítünk a májba. Teh­ét: sült, áttört máj, áttört keménytojások, áttört szardínia olajával együtt, kevés reszelt vö­röshagyma, citromlé, só, bors és esetleg ke­vés mustár. Mindezt jól összekeverjük, por­­cedlántégelybe nyomjuk és kifagyasztjuk. Egészen kitűnő pástétomot kapunk belőle és igen egyszerű a készítése. Az apróléklevesekbe is sok változatot vihe­tünk. Ez ezért fontos, mert hiszen a család könnyen megunja, ha mindig ugyanazt főz­zük. Például igen fontos, hogy a zúza ne maradjon kemény, ami öregebb szárnyasnál könnyen megesik. Ennek megelőzésére a zúzát, már szépészeti szempontból is, apró kockákra vágva tesszük a levesbe. Vigyáz­zunk arra is, hogy csontszilánk ne kerüljön a levesbe és például az egyben megfőtt hagyma ne kerüljön a tálba. A levesbetétekkel is érhetünk el válto­zatosságot. A magyaros csigatészta valóság­gal hozzátartozik a tyúkhúsleveshez. Ha vendégeink vannak, úgy csészében is a tyúkból készült húsleves a megfelelő. Ilyen

Next