Magyar Hírlap Hétvége Melléklete, 1982

1982-01-09

A l'Expansion című francia gazdasági lap előrejelzése az idei évre. Japán nem­zeti össztermékének növekedése ismét meghaladja a nyugati államokét, s a Kö­zös Piac átlagát. Grafikonunkon: a prognózis százalékban. A FIJUTSU—SIEMENS VÁLÓPER Néhány éve a japán üzletemberek széles mosollyal és gazdag ajándé­kokkal kopogtattak a neves nyugat­európai cégek ajtaján: teret és piacot akartak nyerni. Ehhez kiváló mód­szernek kínálkozott a társulás, a ve­­gyesvállalat-alapítás, a közös finan­szírozás. De hol vannak ezek a régi szép napok! Az NSZK-ban mostaná­ban a Siemens és japán partnere, a Fujitsu cég látványos szakítása kel­tett szenzációt. A történet azzal kez­dődött, hogy a Siemens és a Fujitsu korábban megállapodást kötött elekt­ronikus számítógépek közös forgalma­zására, ami odáig „fajult”, hogy a vi­lághírű NSZK cég a japán gyártmá­nyú gépeket sajátjaként forgalmazta. Ám ezt is veszteségesen, s miután a fejlesztéssel is elmaradt , a fürge japániaknak a Siemens már csak kö­lönc volt a nyakában. A történet akár szimbólum is le­hetne. Egy folyamaté, amelyről mind többet beszélnek ma az NSZK-ban. Méghozzá egyre erősödő elégedetlen­séggel, itt-ott válságtüneteket említ­ve. Miről is van szó? Arról, hogy a Német Szövetségi Köztársaság, amely a II. világháború után Európában ki­meríthetetlen innovációs kincsesbá­nyának számított, kezdi elveszíteni pozícióit a „hordozó” ágazatokban. És éppen a legfontosabban — a kompu­tergyártásban, a mikroelektronikában, valamint az elektronikai kutatások te­rén. Nem a Siemens az egyetlen cég, amely gondokkal küzd. Szinte az NSZK egész elektronikai konglomerá­tuma elmaradt az USA-éhoz, illetve Japánéhoz képest. Emiatt kesereg a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik novemberi cikke is, amely nem ke­vesebbet állít, mint azt, hogy: „...a mikroelektronika tulajdonképpen kul­turális forradalmat jelent, amitől mi passzív módon akarunk elzárkózni. Az USA-ban csak Kaliforniában 3800 üzemben folyik már mikroelektroni­kával kapcsolatos termelés, és ebből 3200-ban kevesebb, mint 200 munka­erő dolgozik, a vállalkozói szellem hu­muszában és a feltalálói szellemi erő­ben gyökerezik az eredmény, amivel mi, itt, úgy látszik egyáltalán nem kí­vánunk rendelkezni, nem akarjuk el­ismerni, hogy ezáltal mindent elveszít­hetünk.” A diagnózist persze nemcsak az új­ságok állapítják meg.­­ A helyzet kedvezőtlen képére következtethetünk az NSZK romló külkereskedelmi mér­legéből, versenyképességének csök­kenéséből. Az okok szerteágazóak. Egy NSZK-beli véleményre azonban érdemes felfigyelni: sokan úgy látják, hogy a lemaradást elsősorban a túl­zott jóléti intézkedések, a jóléti állam szociális beavatkozásai, a munkahe­lyek mindenáron való­ fenntartásáért folytatott szakszervezeti harc okozza, amely nem engedi kibontakozni a ter­melés komputerizációját. Veszélyes­nek ítélik továbbá az állami támoga­tás növekedését; ez a „történelmi ne­vű" cégek megmentésére folyik be a vállalati kasszákba. Megkímélik őket ugyan a piaci konkurrenciaharc ke­mény próbáitól — a „megmentettek” átvészelik a nehéz időszakokat — de az efféle mentőakció végső soron leg­feljebb csak elodázhatja a bajt: a versenyképesség elvesztését. Matkó István Háttér VERSENYBEN A fejlett tőkés országok importja az elmúlt évben — változatlan árakon számítva — csupán 1—2 százalékkal bővült, miközben a világkereskede­lemben résztvevő­­ és külső egyen­súlyi gondjaikat megoldani kívánó államok többsége exportját ennél jó­val dinamikusabban szerette volna növelni. Gyarapodott a konkurren­­sek száma is; ma a fejlődő országok egy része nem csupán könnyűipari fogyasztási cikkekben, hanem gép­gyártásban is „kivitelképes”. Manapság a világpiac csak a kor­szerű, megbízható, energia- és anyagtakarékos berendezéseket ho­norálja megfelelő árral. Fokozott je­lentőséget kapott az időtényező és az innovációs képesség. A vállalatok termelési szerkeze­tüket dinamikusan igyekeznek az új világgazdasági feltételekhez igazíta­ni. Egyebek között technológiai be­rendezéseik, gépparkjuk megújításá­val. A megrendelő cégeknek létkér­dése, hogy a korszerűsítést mennyi idő alatt tudják elvégezni. A szál­lítási határidőket tekintve igényeik növekedtek a szállítókkal szemben. Azonos, vagy megközelítően azonos pénzügyi és műszaki feltételek ese­tén tehát a rövidebb határidőt vál­laló előnyt élvez. Rövidebb szállítási határidőket viszont csak megfelelő kooperáló háttérrel vállalhat az ex­portőr. Napjainkban a versenyké­pesség egyik feltétele éppen az, hogy a szerződésekben érintett háttéripart mennyire képes megszervezni, s mennyiben tudja a feszítettebb ha­táridőt partnereire „továbbhárítani”. A világkereskedelemben növek­szik az állami kereskedelem­politika szerepe. Ennek nyilvánvaló jele, hogy a kevésbé versenyképes válla­latok is egyre gyakrabban keresnek védelmet kormányuknál a külföldi konkurrencia ellen. A kormányok e piaci helyzetben erőteljesebb segítsé­get is nyújtanak országuk exportőr vállalatainak és a versenyképessé­get erősíti az, ha a központi keres­kedelempolitika és a vállalati üzlet­­politika között összhang van. Mindezek természetesen nem je­lentik azt, mintha a versenyképesség korábbi meghatározói — a megfelelő szervizhálózat, a kifogástalan alkat­részellátás stb. — háttérbe szorul­tak volna. Arról van szó, hogy a versenyképességet nagyobb súllyal határozzák meg az említett ténye­zők — az innovációs folyamat, a tudományos eredmények gyors al­kalmazása a termelésben —,­ mint akár öt-hat évvel ezelőtt. Persze, aki egy adott időszakban versenyképes, még nem biztos, hogy ugyanazokkal a feltételekkel képes pozícióját évek múltán is megőrizni. 3

Next