Magyar Hírlap Hétvége Melléklete, 1982
1982-01-09
A l'Expansion című francia gazdasági lap előrejelzése az idei évre. Japán nemzeti össztermékének növekedése ismét meghaladja a nyugati államokét, s a Közös Piac átlagát. Grafikonunkon: a prognózis százalékban. A FIJUTSU—SIEMENS VÁLÓPER Néhány éve a japán üzletemberek széles mosollyal és gazdag ajándékokkal kopogtattak a neves nyugateurópai cégek ajtaján: teret és piacot akartak nyerni. Ehhez kiváló módszernek kínálkozott a társulás, a vegyesvállalat-alapítás, a közös finanszírozás. De hol vannak ezek a régi szép napok! Az NSZK-ban mostanában a Siemens és japán partnere, a Fujitsu cég látványos szakítása keltett szenzációt. A történet azzal kezdődött, hogy a Siemens és a Fujitsu korábban megállapodást kötött elektronikus számítógépek közös forgalmazására, ami odáig „fajult”, hogy a világhírű NSZK cég a japán gyártmányú gépeket sajátjaként forgalmazta. Ám ezt is veszteségesen, s miután a fejlesztéssel is elmaradt , a fürge japániaknak a Siemens már csak kölönc volt a nyakában. A történet akár szimbólum is lehetne. Egy folyamaté, amelyről mind többet beszélnek ma az NSZK-ban. Méghozzá egyre erősödő elégedetlenséggel, itt-ott válságtüneteket említve. Miről is van szó? Arról, hogy a Német Szövetségi Köztársaság, amely a II. világháború után Európában kimeríthetetlen innovációs kincsesbányának számított, kezdi elveszíteni pozícióit a „hordozó” ágazatokban. És éppen a legfontosabban — a komputergyártásban, a mikroelektronikában, valamint az elektronikai kutatások terén. Nem a Siemens az egyetlen cég, amely gondokkal küzd. Szinte az NSZK egész elektronikai konglomerátuma elmaradt az USA-éhoz, illetve Japánéhoz képest. Emiatt kesereg a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik novemberi cikke is, amely nem kevesebbet állít, mint azt, hogy: „...a mikroelektronika tulajdonképpen kulturális forradalmat jelent, amitől mi passzív módon akarunk elzárkózni. Az USA-ban csak Kaliforniában 3800 üzemben folyik már mikroelektronikával kapcsolatos termelés, és ebből 3200-ban kevesebb, mint 200 munkaerő dolgozik, a vállalkozói szellem humuszában és a feltalálói szellemi erőben gyökerezik az eredmény, amivel mi, itt, úgy látszik egyáltalán nem kívánunk rendelkezni, nem akarjuk elismerni, hogy ezáltal mindent elveszíthetünk.” A diagnózist persze nemcsak az újságok állapítják meg. A helyzet kedvezőtlen képére következtethetünk az NSZK romló külkereskedelmi mérlegéből, versenyképességének csökkenéséből. Az okok szerteágazóak. Egy NSZK-beli véleményre azonban érdemes felfigyelni: sokan úgy látják, hogy a lemaradást elsősorban a túlzott jóléti intézkedések, a jóléti állam szociális beavatkozásai, a munkahelyek mindenáron való fenntartásáért folytatott szakszervezeti harc okozza, amely nem engedi kibontakozni a termelés komputerizációját. Veszélyesnek ítélik továbbá az állami támogatás növekedését; ez a „történelmi nevű" cégek megmentésére folyik be a vállalati kasszákba. Megkímélik őket ugyan a piaci konkurrenciaharc kemény próbáitól — a „megmentettek” átvészelik a nehéz időszakokat — de az efféle mentőakció végső soron legfeljebb csak elodázhatja a bajt: a versenyképesség elvesztését. Matkó István Háttér VERSENYBEN A fejlett tőkés országok importja az elmúlt évben — változatlan árakon számítva — csupán 1—2 százalékkal bővült, miközben a világkereskedelemben résztvevő és külső egyensúlyi gondjaikat megoldani kívánó államok többsége exportját ennél jóval dinamikusabban szerette volna növelni. Gyarapodott a konkurrensek száma is; ma a fejlődő országok egy része nem csupán könnyűipari fogyasztási cikkekben, hanem gépgyártásban is „kivitelképes”. Manapság a világpiac csak a korszerű, megbízható, energia- és anyagtakarékos berendezéseket honorálja megfelelő árral. Fokozott jelentőséget kapott az időtényező és az innovációs képesség. A vállalatok termelési szerkezetüket dinamikusan igyekeznek az új világgazdasági feltételekhez igazítani. Egyebek között technológiai berendezéseik, gépparkjuk megújításával. A megrendelő cégeknek létkérdése, hogy a korszerűsítést mennyi idő alatt tudják elvégezni. A szállítási határidőket tekintve igényeik növekedtek a szállítókkal szemben. Azonos, vagy megközelítően azonos pénzügyi és műszaki feltételek esetén tehát a rövidebb határidőt vállaló előnyt élvez. Rövidebb szállítási határidőket viszont csak megfelelő kooperáló háttérrel vállalhat az exportőr. Napjainkban a versenyképesség egyik feltétele éppen az, hogy a szerződésekben érintett háttéripart mennyire képes megszervezni, s mennyiben tudja a feszítettebb határidőt partnereire „továbbhárítani”. A világkereskedelemben növekszik az állami kereskedelempolitika szerepe. Ennek nyilvánvaló jele, hogy a kevésbé versenyképes vállalatok is egyre gyakrabban keresnek védelmet kormányuknál a külföldi konkurrencia ellen. A kormányok e piaci helyzetben erőteljesebb segítséget is nyújtanak országuk exportőr vállalatainak és a versenyképességet erősíti az, ha a központi kereskedelempolitika és a vállalati üzletpolitika között összhang van. Mindezek természetesen nem jelentik azt, mintha a versenyképesség korábbi meghatározói — a megfelelő szervizhálózat, a kifogástalan alkatrészellátás stb. — háttérbe szorultak volna. Arról van szó, hogy a versenyképességet nagyobb súllyal határozzák meg az említett tényezők — az innovációs folyamat, a tudományos eredmények gyors alkalmazása a termelésben —, mint akár öt-hat évvel ezelőtt. Persze, aki egy adott időszakban versenyképes, még nem biztos, hogy ugyanazokkal a feltételekkel képes pozícióját évek múltán is megőrizni. 3