Magyar Hírlap, 1969. június (2. évfolyam, 149-178. szám)
1969-06-22 / 170. szám
– 1969. JÚNIUS 22. VASÁRNAP VÉSZHARANG Kórházi alapkőletétel Nagyatádon A Körzeti Orvosok Fóruma — a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete Somogy megyei szervezetének tudományos ülése — szombaton folytatta munkáját Nagyatádon. A tanácskozáson jelen volt és felszólalt dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter is. Délután került sor a nagyatádi kórház alapkőletételi ünnepségére. Kovács Ferenc, a Nagyatádi Járási Tanács vb-elnöke méltatta a 400 ágyas kórház építésének jelentőségét, amely 1973-ra készül el és rendelőintézet csatlakozik hozzá. Dr. Szabó Zoltán miniszter helyezte el a kórház alapkövét. Eltemették Varga Ottó akadémikust Szombaton, a Farkasréti temetőben, a magyar tudományos élet számos ismert képviselője, sok tisztelő és tanítvány kísérte utolsó útjára Varga Ottó akadémikust, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, majd a Budapesti Műszaki Egyetem volt neves professzorát. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kossuth Lajos Tudományegyetem nevében Rapcsák András levelező tag, rektor búcsúzott az elhunyttól. A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézete és a Bolyai János Matematikai Társulat gyászát Fejes Tóth László akadémiai levelező tag, a Budapesti Műszaki Egyetem megemlékezését Rózsa Pál kandidátus, egyetemi tanár tolmácsolta. A sírnál a tanítványok nevében Strommer Gyula kandidátus, egyetemi tanár búcsúzott a matematikai tudományok elhunyt mesterétől. ___________" Szórakoztató műsordömping a rádió nyári terveiben Több mint ezer órára való — egész pontosan 70 000 perc — szórakoztatózenei programot sugároz nyáron a rádió. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő hónapokban a nap bármely órájában találhat a hallgató kedvére való könnyű programot a Kossuth, a Petőfi, vagy az URH-adón. Sűrűn jelentkeznek a már megkedvelt műsorszámok, például a Vasárnapi koktél, a Csak fiataloknak, a Kedves lemezeim, és a Csúcsforgalom. Gyakran hallunk majd új hazai tánczenei felvételeket, és ismét készül közös kapcsolásos tánczenei műsor a berlini rádióval. Júliusban hat adásban sugározzák a nemrégiben lezajlott ljubljanai dszesszfesztivál teljes műsorát, de mikrofon elé invitálják a nyáron hazánkban vendégszereplő neves külföldi éne▲ A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET GENFI JUBILEUMI ÜLÉSÉN szombaton felszólalt Veres József, magyar munkaügyi miniszter. Pozitívan értékelte a szervezet programjának tökéletesítésére vonatkozó javaslatokat, mivel azok tervszerűbbé, céltudatosabbá és összehangoltabbá tehetnék a szervezet munkáját. ORGONAHANGVERSENYT rendeztek szombaton a műemlékké nyilvánított békéscsabai katolikus templomban. A hangversenyen nagy sikerrel szerepelt Ágay Karola Liszt-díjas operaénekesnő, Gergely Ferenc Liszt-díjas orgonaművész, és Szendrey-Karper László gitárművész. A dr. BALOGH JÁNOS PROFESSZOR, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja szombaton reggel elindult Ausztráliába. A neves kutató amerikai, ausztráliai, japán és új-zélandi zoológusokkal együtt annak a nemzetközi expedíciónak lesz a tagja, amely Új-Guinea és Óceánia őserdői és magas hegyeinek állatvilágát kutatja. A FRANCIA—MAGYAR BÉLYEGKIÁLLÍTÁST rendezett a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége. A megnyitón részt vett dr. Ortutay Gyula, a TIT elnöke, Raymond Gastambide, a Francia Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Ott volt G. Levillain, Párizs-Clichy polgármestere vezetésével a kiállításra érkezett tíztagú francia kulturális küldöttség. A kiállítás naponta június 26-ig, 10 —19 óra között tekinthető meg, a MABÉOSZ kiállító termében. # ALKALMI POSTAHIVATAL árusítja majd a nemrég megjelent Duna-kanyar bélyegsorozatot a Szentendrei Teátrum júliusi előadásainak idején, a szabadtéri színház szomszédságában. A SZABADSÁGOLTA 12 EZER DOLGOZÓJÁT szombaton az Egyesült Izzó, két hétre leállt a termelés. A dolgozók 16 napig élvezik szabadságukat, ötszáz dolgozó és háromszáz gyermek kapott beutalót a Balatonra, százhatvanan aldunai kirándulásra indulnak. Most a szakiparosok és a tmk-lakatosok veszik birtokukba az üzemet nyári nagyjaví. A HORTOBÁGYI LOVASNAPOKAT szombaton délután nyitotta meg dr. Angyal László, a hortobágyi intézőbizottság titkára. Üdvözölte a szlovák és lengyel sportlovasokat, valamint az NSZK- beli lovaspólócsapat tagjait. Lefutották a barátságstafétát is, késeket is, köztük Bobby Solót és Udo Jürgenst. Szenzációnak ígérkezik a szórakoztató rovat újabb maratoni műsora. Augusztus 20-án hajnaltól hajnalig — ' 30-tól másnap 4:30-ig — birtokukba veszik a mikrofont, és csak a hírek idejére adják ki a kezükből. URH- és közvetítőkocsik, motorcsónakok és helikopterek járják majd az országot, fedélzetükön rádiós munkatársakkal, hogy a legkülönbözőbb helyszíneken kereshessék fel riportalanyaikat. A vezető riporter Szepesi György lesz. Érdekesnek ígérkezik a Minden héten szilveszter című sorozat is, amely július 2-án jelentkezik először és augusztus végéig tart. Ennek keretében megismétlik a rádió szilveszteri műsorait 1955- től kezdve. A KANDIDÁTUSI VITA. A Magyar Tudományos Akadémia kistermében holnap, hétfőn délelőtt 11 órakor kerül sor Várkonyi Péter „Magyar—amerikai államközi kapcsolatok története 1945— 1948-ig” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitájára. Az értekezlet opponensei Szántó György és Kiss Aladár, a történettudományok kandidátusai. a NÍVÓDÍJBAN RÉSZESÍTETTE a Művelődésügyi Minisztérium Artur Miller Alku című művének vígszínházi előadását, a rendezést és a színművészi teljesítményeket. A EGYKORI OLASZ PARTIZÁNOK érkeztek hazánkba. Többségében volt olasz partizánokból álló, csaknem 50 tagú turistacsoport érkezett szombaton Budapestre Reggio Emilia tartományból. A vendégeket érkezésükkor a Magyar Partizán Szövetség vezetői fogadták, élükön Gábor István főtitkárral. FÉRJHEZ MENT JOSEPHINE CHAPLIN, Charlie Chaplin 20 éves színésznő leánya. Férje 31 éves gazdag görög kereskedő. A svájci Corsier-Sur Vevey nevű kisvárosban szombaton tartott esküvőn jelen volt a világhírű apa , a spl ptonpo A a MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM LÓTENYÉSZTÉSI KIÁLLÍTÁSÁT szombaton délben, a Vajdahunyad-várban dr. Szűcs Kálmán, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője nagyszámú meghívott jelenlétében nyitotta meg. TÍZEZER FORINTOT EMELT EL kolléganője íróasztaláról Árgyelán Anikó, 23 éves postai pénzfelvevő, budapesti lakos. Mikor az elrejtett pénzt kollégái keresni kezdték, beismerte tettét. A kárt később megtérítette. A Központi Kerületi Bíróság a magáról megfeledkezett pénzfelvevőt nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. A HATVANEGY HALLGATÓT fogadott szombaton doktorrá a Pécsi Tudományegyetemen dr. Szetóczki Mihály dékán. A felavatottak az állami- és jogtudományi karon végeztek. Doktoravató ünnepség volt szombaton a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen is. Húsz végzett hallgató kapta meg a doktori oklevelet a természettudományi karon. A FŐVÁROSI FÜRDŐIGAZGATÓSÁG KÖZLI, hogy a cinkotai strandfürdőt vasárnap megnyitja. A AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN szombatig megtartották a tanévzáró értekezleteket. A középiskolákban július 2-ig rendezik meg a megbeszéléseket, július 15-től augusztus 21-ig, a vonatkozó miniszteri utasítás értelmében valamennyi pedagógus számára biztosítani kell a zavartalan nyári szabadságok . A FŐVÁROSI VÍZMŰVEK a XV. kerületi Epressoron, a régi Fóti út—Dózsa György út közötti szakaszon nyomóvezeték-építési munka miatt a közutat az átmenő forgalom elől lezárja, egyidejűleg a régi Fóti utat a forgalom részére átadja. Június 30-án, a XV. kerületi Batthyány utcát a Dózsa György út és a Rákóczi út között az átmenő forgalom elől lezárja. A javasolt terelőútvonal: Dózsa György út—Horváth Mihály utca—Közvágóhíd utca— Ifjúgárda utca. BARCSAY JENŐ Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze műveiből ma a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban kiállítás nyílt. # a vácon Áthaladó 20-AS aköv-AUTÓBUSZ nemzetközi, távolsági, valamint a Budapest—Vác helyközi és néhány helyi járata hétfőtől a Földvári tér és az autóbuszpályaudvar között ismét az eredeti útvonalán közlekedik. A zebegényi hídépítési munkák tartama alatt viszont a Vác—Nagymaros—Zebegény—Szob vonal járatai Kismaros—Kóspallag—Márianosztra—Szob terelő útvonalon közlekednek. O CHABA RACUSA, a jelenlegi XVII kerületi Rákoscsaba 900 éves jubileumának megünneplésére készül. Az oklevelek tanúsága szerint Aba Péter ispán kilenc évszázaddal ezelőtt alapította meg a Borsod megyei százdi monostort és javadalmakkal látta el. Az adományozott birtokok egyike volt Chaba Racusa. A XVII kerületi tanács gazdag programot állított össze szeptember végére, a 000 éves jubileumra . TÍZHÓNAPI SZIGORÍTOTT BÖRTÖNRE ítélte a Hódmezővásárhelyi Bíróság tartásdíj - kötelezettség elmulasztása miatt Fejér János erdőbényei lakost. Fejért hasonló okból eddig már kétszer elítélték. Késlelteti az aratást, de javítja a terméskilátásokat az eső Vasárnap némileg javul az idő Pénteken Budapest volt Európa leghidegebb fővárosa, a hőmérő higanyszála mindössze 15 fokig emelkedett. Egyébként — amint dr. Tardos Béla, a Központi Meteorológiai Intézet tudományos főmunkatársa közölte : Közép-Európában általában 5—8 fokkal maradt a hőmérséklet az évszaknak megfelelő értékek alatt, viszont Skandinávia déli felében és Lengyelországban továbbra is tartott a nyár. Malmőben 28, Stockholmban 27, Varsóban 30 fokot mértek. A csapadék bőséges volt. Hazánkban a szombat reggelig terjedő 24 órában Gádoroson 43, Bakonybélen 45 milliméternyi csapadék esett. Az északkelet felől nagy magasságban Közép-Európa fölé érkezett enyhe levegő megerősítette a felhőzetet, és egyelőre megakadályozta a javulást, de a jelek szerint szombaton már túljutottunk az időromláson és vasárnapra gyenge javulásra számíthatunk. Erősen érezhető volt a lehűlés a Balatonnál is. A víz hőmérséklete péntek délután 25, szombaton délben viszont már csak 16 fok volt, pontosan annyi, mint a levegőé Keszthelyen és Siófokon. Vasárnap ezen a vidéken is megkezdődik a lassú javulás. Az esővel beköszöntő idei hivatalos nyár az ország nagy részén éppen az aratás nyitányát zavarta meg. Az idei Medárd-időszak mindenütt rekord csapadékmennyiséget hozott. A Mecsek vidékén június első húsz napjában kereken 65 milliméter eső hullott, kétszer annyi, mint májusban összesen. Csongrádban a Meteorológiai Intézet szegedi állomása ez idő alatt több mint 130 milliméter esőt mért, ami 22 milliméterrel haladja meg az elmúlt évtized legvizesebb esztendejének, 1966-nak egész júniusi csapadékmennyiségét. A felázott talajokon szünetel a mezőgazdasági munka, pedig több helyen megérett az őszi árpa és aran kellene. A szakemberek mégis örülnek a „nedves akadálynak”, mert a bőséges csapadék tovább javította a terméskilátásokat. Időnként felszakadozó felhőzet A várható időjárás vasárnap estig. Időnként felszakadozó felhőzet, többfelé további esővel. Mérsékelt északnyugati, nyugati szél. Hűvös marad az idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18—23 fok között. A Duna vízállása Budapestnél szombaton 300 centiméter volt. A NAP HÍREI Magyar Hírlap Fegyveres erők vezetőinek látogatása Salgóbányán A salgóbányai országos ifjúgárda-parancsnoki tábort szombaton meglátogatta Úszta Gyula altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára, Tárcsás Tibor vezérőrnagy, a BM karhatalom országos parancsnoka és a fegyveres erők több más magas rangú vezetője. A fegyveres erők magas rangú vezetői elbeszélgettek az ifjúgárda-parancsnokokkal s válaszoltak kérdéseikre. Az ifjúgárda-parancsnoki táborozás szombat este zászlólevonással, malmvásám szórakozással ért véget. Barnard'professzor incidense egy római étteremben Barnerd, a híres fokvárosi szívsebész professzor, aki a napokban utazott el Budapestről Olaszországba, a szombatra virradó éjszaka botrány középpontjába került egy római étteremben. A professzor az olasz sajtó által menyasszonyaként emlegetett 20 éves Barbara Zöller, valamint több barátja társaságában éppen vacsorázott, amikor egy fotóriporter felvételt készített róluk. Barnard felszólította a riportert, hogy adja át neki a filmtekercset. A fényképész erre nem volt hajlandó, mire Barnard kikapta kezéből a fényképezőgépet és megsemmisítette a tekercset. Az AFP jelentése szerint az incidens valóságos bokszpárbaj közepette zajlott le. Június 30-tól lezárják a Szabadság-hidat a közúti forgalom elől Június 30-tól, körülbelül hat hétre, lezárják a közúti forgalom elől a Szabadság-hidat. A híd villamossíneit 1953-ban újították fel utoljára. A sínek a nagy forgalmat rendkívüli módon megsínylették, ezért a Gellért téri villamospályával együtt korszerűsítésre szorulnak. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy a Szabadsághadon fel kell nyitni a villamossínek alatt húzódó, úgynevezett hosszpályát is, a pályatesthez erősített acélgerendákat. Ezért a közúti járművek a villamosvágány átépítésekor nem közlekedhetnek a hídon, mert a felbontott villamospálya mellett nem tudnak haladni. Egy vágányon azonban fenntartják a villamos ingaforgalmát. A híd autóbusz- és villamosforgalmában a következő változások lesznek június 30-tól kezdve: Az 1-es autóbuszok Pest felé a Gellért tér— Gellért rakpart—Erzsébet-híd—Szabadsajtó út— Kossuth Lajos utca—Városház utca—Bécsi utca—Engels tér-József Attila utca, Buda felé a Tanács körút—Kossuth Lajos utca—Szabadsajtó útja—Erzsébet-híd—Gellért rakpart útvonalon, majd tovább eredeti útvonalukon közlekednek. A villamosközlekedésben a következő változások lesznek: a Szabadság-hídon, a Dimitrov tér és a Gellért tér között ingajárat közlekedik, melyen jegyet kezelni nem kell; a 42-es, 47-es és 49-es jelzésű járatok, továbbá a 63-as jelzésű villamosok a Nagyvárad tér és a Dimitrov tér között nem közlekednek, a 49/A jelzésű villamosok a Marx tér és a Dimitrov tér között, a 63-as jelzésűek pedig a János kórház és Budafok között közlekednek. Az Üllői úton az 52 A, a Kelenföldi pályaudvar és Keleti pályaudvar között a 19-es jelzésű járatokat sű rítik. ____________________________________ A Magyar Partizán Szövetség irodalmi pályázata A Magyar Partizán Szövetség pályázatot hirdet olyan irodalmi alkotásokra — tanulmány, elbeszélés, életrajz-feldolgozás, riport, dokumentumjáték stb. —, amelyek a fasizmus magyarországi vagy más országbeli tevékenységéről szólnak, valamint az ellene vívott harcból merítik tárgyukat, vagy pedig a fasizmus újjászületésére irányuló mai törekvéseket ábrázolják. A pályázaton egyéni pályázók és munkaközösségek is részt vehetnek. Egy 5000 forintos első, két 3000 forintos második, és három 1000 forintos harmadik díjat tűztek ki. A pályázatokat december 31-ig kell beküldeni a Magyar Partizán Szövetség címére (Budapest, V. kerület, Szabadság tér 16.) jeligével, zárt borítékban pedig a név és lakcím melléklésével. Mit fizet a lottó? A 25. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 42 fogadó ért el, nyereményük egyenként 85 028 forint. Három találata 4782 fogadónak volt, nyereményük egyenként 373 forint. A kéttalálatos szelvények száma 136 233, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. SZOMBATI ÜGETŐVERSENY-EREDMÉNYEK 1. Szulamit (3) — Schilling (1) — Számum (5), 40, 10, 11, 16; bef. 46, 216. Csubcsik (4) nem futott. 2. Nászutas (7) — Ringló (2) — Passi (4) és Lókötő (6), 30, 18, 20, —7, 10; bef. 112, 33, 78. Hármas befutó 520, 1680. 3. Renomé (6) — Rezgő (2) — Remete (4). 192, 50, 75, 27; bef. 1216, 651. 4. Pinkerton (2) — Rétság (7) — Ripacs (3), 21, 13, 15, 35; bef. 53, 134. 5. Navigátor (7) — Rablány (6) — Nyicsevo (8). 63, 15, 13, 12; bef. 166, 84. 6. Reggel (8) — Rokon (3) — Pedro (5), 42, 19, 17, 16; bef. 106, 80. Hármas befutó 610. 7. Napnyugta (8) — Parázna (1) — Mátyás (5). 118, 25, 14, 20; bef. 273, 374. Nyitány (2) nem futott. 8. Nevelőnő (3) — Niagara (1) — Operett (2). 51, 15, 16, 27; bef. 120, 141. 9. Özvegy (2) — Pacsirta (1) — Röpke (7). 17, 12, 15, 20; bef. 35, 67. 10. Ráró (3) — Nadragulya (6) — Peru (8). 22, 12, 20, 21; bef. 65, 41.