Magyar Hírlap, 1973. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1973-01-02 / 1. szám
2 1973. JANUÁR 2. KEDD HAZAI KONKÉP, Magyar Hírlap Petőfire emlékezett az ország Kiskőrös átváltozása Legújabb városunk tényei (Folytatás d 10.oldalról) azt, hogy néptribun. Elegendő így egyszerűen: Petőfi Sándor. És ez mindent jelent: költészetet, szabadságharcot, nép-, uralmat, az ifjúságot, amely győzni akar, alkotni, érvényesíteni önmagát, a tájakat, amelyeket szeretünk, amelyek a hazánkat jelentik. — A költő itt született, ebben az épületben, amely semmiben sem különbözik az ország ezer meg ezer egykori parasztházától. Szülőföldje a Duna—Tisza-köze, az általa is többször megénekelt Kiskunság. — De Petőfi nagyszerűsége éppen azon mérhető, hogy valójában egy nép szülötte ő. Mint ahogy mi, akik ma egybegyűltünk, egy egész ország nevében tisztelgünk emléke előtt. Itt állunk — munkások, földművelők és diákok, felnőttek és fiatalok, gyerekek és öregek, mint egy több nemzedékes család, mert Petőfihez valamennyiünknek köze van. Több nemzedék képviselői vagyunk. Azoké, akik az ő versein nevelkedtek és nevelkednek, akik bajban, panaszban az ő biztató szavát hallották, akik győzelmeinkben az ő igazságát találták meg. — Mit jelent nekünk, a ma élő és felnövekvő nemzedéknek Petőfi Sándor? — Forradalmat jelent, szabadságharcot, költészetet, az emberi élet teljességét. Táncsics feltáruló börtönét, a márciusi esőben egyre sűrűsödő forradalmi tömeget, a 48-as honvédeket, a karddá egyenesedő kaszákat, a népek összefogását. És jelenti a szelíd alföldi tanyákat is, a Tisza hullámait, a szerelmet és a csillagos eget, a pásztortüzeket, a gyümölcs jó ízét, mindazt, amit egy 26 éves költő, forradalmár megláthat és szerethet az életben, amelytől oly hamar, a csatatéren kellett elbúcsúznia. — Petőfi példát adott számunkra — s talán nem túloz a nemzeti büszkeség, ha azt mondjuk, hogy világnak szóló példát — hazaszeretetből és nemzetköziségből. A haza nála azonos a néppel, a haladás a szabadsággal, a szabadság valamennyi elnyomott nép felszabadításával. — Petőfi drága szelleme ma is élő nemzeti és forradalmi hagyományunk. A szocializmus útján járó magyar nép most már igazán magáénak vallja és tudja a költő teljes életét, lobogását, küzdelmeit és győzelmeit. — Azt, hogy mindez természetes számunkra, hogy miénk lehet Petőfi öröksége, hogy nemcsak ünnepelhetjük őt, neki is köszönhetjük, mert tőle is tanultunk tettekkel, elvvel és hittel élni. Hinni a nép alkotó erejében, tehetségében, igazságában. Elsajátíthattuk tőle az értelmes élet szeretetét, az áldozatos küzdelmet, a lemondást és az önfeláldozást, az elvhűséget és az igaz ügy győzelmébe vetett hit törhetetlenségét. — Petőfi nagysága ma nem megszépített legenda, hanem valóság. A mai örökösök, akik megismerték alkotásait, megtanulták, megértették szellemét, jól tudják, hogy a 150 esztendő alatt Petőfi nevét sokszor idézték, hogy nevével sokan éltek és sokan visszaéltek. Mi azonban, akik ebben az országban élünk, tanulunk vagy dolgozunk, nem dagályos szónoklatokkal valljuk magunkat Petőfi életműve folytatóinak, hanem a szocializmusért vívott mindennapi harcunkkal, tudásunk és munkánk révén formáljuk újjá és teljesebbé világunkat. — Mi olyan világot építünk, valóra váltva Petőfi Sándor örökségét is, amelyben magasra tartjuk a nép zászlaját. A néppel a népért építünk egy új országot. Sok mindent valóra váltottunk már a költő álmai, törekvései közül. Nagy és szép sikereink vannak a társadalom, a gazdaság, a kultúra fejlesztésében. Igaz, a bőség kosara még nem olyan nagy, hogy mindenki egyformán vehetne belőle, és a szellem napvilága sem egyformán ragyog még be minden ház ablakán. Nem érkeztünk még el a Petőfi megálmodta Kánaánhoz, de a felszabadulás óta azon az úton haladunk, amely a társadalmi igazságon alapuló bőség és az emberi szellem felemelkedése felé vezeti népünket. — Ezért tehát, kedves fiatal barátaim, ma sem mondhatjuk és nem is mondjuk, hogy megálljunk. Hazánk és népünk negyedszázados eredményei még folytatásra várnak, új és új feladatok állnak előttünk. Ezért Petőfi költészetének parancsa ma is érvényes, nekünk is szól: még nincs megnyugvás, még folyvást küzdeni kell. — Kedves elvtársak! — Itt állunk a fehérre meszelt ház előtt, amelyen nem fogott az idő és még inkább nem fogott annak szellemén, akire emlékezünk. Cselekvő forradalmiságunk melletti hitvallással, a szocializmus eszményeinek megvalósításával ünnepeljük méltón népünk és nemzetünk nagy fiát, a költőt, a forradalmárt, a hazafit, Petőfi Sándort! Levél Segesvárról A KISZ központi bizottsága első titkárának beszéde után Tímár Béla színművész mondta el Petőfi Sándor: A márciusi ifjak című versét, majd egy kék nyakkendős kislány olvasta fel egy segesvári kisdiák levelét, amelyet az, pajtásai nevében a kiskőrösi Petőfi Általános Iskola kisdobosainak írt. A levél így fejeződik be: „Kedves pajtások! Ti, akik a szülőháza közelében éltek, teljesítsétek kérésünket. A költő születésének 150. évfordulóját ünneplitek, helyezzetek el nevünkben is egy szál virágot annak a kis háznak az ablakában, ahol Petőfi Sándor született.” S miután Szegvári Menyhért elmondta Petőfi: Jövendölés című versét, a felhangzó halk zene hangjainál Petőfi szülőföldjének kisdobosai, teljesítve a segesvári pajtások kérését, elhelyezték virágjukat a fehérre meszelt házikó ablakában. Közben a tér közepén magasra csaptak a tábortűz lángjai s a lágy, halk zenét a Marseilles követte, amelyet a nagygyűlés résztvevői együtt énekeltek. Ezután Papp János mondta el a költő Sors, nyiss nekem tért... című versét. A vers után a Himnuszt énekelték az ünnepségen megjelent fiatalok, s miközben katonai fényszórók kezdték pásztázni a már sötétbe borult eget, a Petőfi-ház mögül nagyméretű léggömbök magasba emelték a nemzeti színű zászlót. S miközben a bemondó az ünnepség végét jelezte, megkezdődött a tűzijáték, s a magasban szerterobbanó rakéták, petárdák ezerszínű fénye köszöntötte Petőfi születésének 150. évfordulóját, hazánk legfiatalabb városát, annak lakóit, ifjúságát. Megemlékezések Békésben és Tolnában Ugyancsak szilveszter napján emlékezett a költőre a Békés megyei város, Gyula. Petőfi gyakran megfordult az alföldi városban, kellemes napokat töltött ott barátai körében. A Hazafias Népfront városi bizottsága, a városi tanács és a KISZ rendezett vasárnap emlékünnepséget a költő szobránál. Az esemény szónoka Dér Lajos, a városi tanács elnökhelyettese volt, aki szólt Petőfi harcos életéről, forradalmiságáról, kapcsolatáról a várossal. A beszéd után az ünnepséget rendező szervezetek, a gyulai iskolák és üzemek képviselői elhelyezték virágaikat a szobornál. A Tolna megyei Sárszentlőrincen, Petőfi diákéveinek egyik színhelyén újévi napján emlékeztek a költőre. A helyi moziban rendezett ünnepségen mutatták be a Petőfi Tolnában című új dokumentumfilmet. Bényei Zoltán ismét szaporodott városaink száma, mégpedig egy nevezetes, s most különösen az események középpontjában álló településsel, Kiskőrössel. Az időpontok egybeesése — az Elnöki Tanács rendelkezése a városi rangról, s Petőfi születésének 150. évfordulója — mozgalmas napokat jelentett az egyébként csendes helységnek. Vajon a hagyományos óesztendei fogadalom, hogy „új életet kezdünk”, ebben az esetben egy egész városra érvényes ? Nem nagyon kell bizonygatni, hogy semmiféle gyors átlényegülésről nincs és nem is lehet szó. De azt érdemes jobban szemügyre venni, hogy egy folyamatos, hozzávetőleg tíz esztendeje tartó törekvésből hogyan lesz új, nagy lehetőségeket és magas igényeket támasztó városi cím. S talán még arra is érdemes figyelni, hogy bár nincs fogadkozás, de van ünnepélyes feszültség, izgalom, és van sok gond is. A kritikus pont A városi rangnak meghatározott követelményrendszere van, sportnyelven szólva, bizonyos szinteket el kell érni az elnyeréséhez. Melyek a legfontosabbak? Szükséges, hogy a belterületi lakosság száma legalább nyolcezer legyen, a „vonzott terület” pedig érje el a húszezer embert. Kiskőrösön ezek az adatok így alakulnak: tizenegyezer lakos a belterületen, s mintegy harmincezer a vonzáskörzetben. Mindez pedig azt jelenti, hogy ez a viszonylag kis létszámú község olyan helyzetben van, mint a családban az idősebb testvér: úgy fejlődik, úgy növekszik, hogy közben a kisebbekre is hatást gyakorol. Kecel, Soltvadkert, Kaskantyú, Páhi, Csengőd és a többi falu vagy község földrajzi helyzetéből, hagyományaiból, közlekedési adottságaiból eredően kapcsolódik Kiskőröshöz. Követelmény az is, hogy a foglalkoztatási összetétel— az összes keresők legalább kétharmada az iparban és a szolgáltatásban dolgozzon — városias legyen. Ez jelenleg kritikus pont Kiskőrösön. A statisztika tízesztendős távlatban is csak mintegy másfél százalékos változásról adhat számot, s csak 1975-re ígéri a kívánt szint megközelítését. Ennek sok öszszetevőjéből talán a legfontosabb, hogy a gyümölcs- és szőlőtermesztő szakszövetkezetek erősek, jól jövedelmeznek, így megtartják a munkaerőt. A tervek — helyesen — elsősorban a mezőgazdasági termékek feldolgozására épülő ipari tevékenységet ösztönzik, a konzervipart, és a szakszövetkezeteken belül a húsfeldolgozást. Mindezek ellenére az ipar, de különösen a szolgáltatási fejlődés még nem érte el a jogosan várt szintet. Áruforgalom és városkép A szakorvosi ellátás minősége, valamint a középfokú oktatási intézmény és a hozzá kapcsolódó diákotthon megfelel a követelményeknek. Most készül — óriási tempóban — a művelődési ház is. Négyszáz személyes lesz, körülbelül 30— 35 millió forintos költséggel. Hatása messze túlnőhet a leendő város határain, lényegében járási kulturális központ lehet. A Petőfi-centenárium országos programja nagy lehetőségeket és magas színvonalat ígér. A helyi vezetés kellemes kötelessége, hogy e lehetőséggel — a gyönyörű épülettel és a nagyszerű programmal — jól gazdálkodjon. Sorrendben az élre kívánkozó feltétel, hogy a község kereskedelmi áruforgalma az egy lakosra számított forintértékben megközelítse a járási jogú városok átlagát. A megyei átlag 11 600, míg az országos vidéki átlag 11 900 forint. Kiskőrösön ezzel nincs gond: 14 ezer forint forgalmat mutatnak a számok. S hiszünk a rossznyelveknek, olyan lokálpatrióták a kiskőrösiek, hogy a városi rang érdekében az utóbbi években többet költenek. Mindenesetre a kereskedelmi hálózat és az áruellátás tagadhatatlanul színvonalas. Tehát érthető, hogy Kiskőrösnek igen nagy a kereskedelmi vonzáskörzete. (Mintegy 70 ezer környéki lakost érint.) Szembetűnő a követelmények teljesítésének tempója az útépítések, vízellátás, több szintes épületek gyarapításában is. A község vezetőinek törekvése, a megye segítőkészségének számos bizonyítéka mellett a lakosság is nagy erőfeszítéseket tett, hogy szinte esztendők alatt hozza be a sok évtizedes elmaradást. Ez a nem mindennapi összefogás 2,5 millió forint értékű társadalmi munkában, új utcákban, fürdőszobás lakásokban, gyönyörű városközpontban, új lakóházakban jelentkezik. A tennivalók zöme azonban még hátravan. Gondolni kell a hétköznapokra A felsorolt tények nem egyszerűen a szintek teljesítését, hanem Kiskőrös rohamléptű fejlődését is jelzik. A több mint 250 esztendős település felszabadulás előtti öröksége: sáros utcák, nádfedeles vályogházak, sok tüdőbeteg. A község történetéről — bármilyen szokatlan is — sokat nem tudhatunk, hiszen átfogó monográfia nem készült erről a nevezetes helységről. (Furcsa ellentmondás, hogy Petőfi Sándor életének, munkáinak óriási publikációja valahogyan mindig elterelte a figyelmet magáról a településről. Még a várossá válás utolsó perceiben is érezhető az egyenlőségi jel: Kiskőrös - Petőfi. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a mai lakosok nem tesznek egyenlőségi jelet, ők elsősorban itt élő, lakó, vásárló, közlekedő emberek, s csak aztán hagyománytisztelők. A monográfia azonban születőben van: Istenes István, a Petőfi-múzeum igazgatója dolgozik rajta, s két év múlva készül el. Egy másik, bár befejezett mű szerzője meghalt. Két fia örökölte, akik két részre osztva hagyatékként kapták, de nem tudnak megegyezni velük a város vezetői. Fontosabb, hogy a jelen kérdéseiben sok eredményes és előremutató döntés szülessen. A megbolygatott méhkas hasonlata eddig a főtérre, az utcákra illett, néhány napja azonban ezek végleges arcot kaptak, elcsitult a munkázaj. Most az „új” város vezető hivatalai dolgoznak megállás nélkül. Az ünnepségsorozat megannyi részletkérdése, teendője után gondolni kell a hétköznapokra is. Az igazán nagy feladatokat pedig azok adják. — Átmeneti állapotban vagyunk — mondja Oláh Pál tanácselnök. — Nem falu ez már, de nem is város. Bizonyos tárgyi követelményeket lehet teljesíteni, de a városi rang csak a lehetőséget adta, meg is kell majd annak felelni. S ez a megfelelés sokkal többet jelent, mint általános feladatok megállapítását. A tennivalók zömét nem lehet rendelkezésekkel elintézni, mert azok a megszokásban, hagyományokban, életmódban gyökereznek. Az új feladatok új módszereket, magasabb színvonalat követelnek az ügyintézéstől a lakosság informálásáig, az átgondolt iparfejlesztéstől a kulturáltság emeléséig. Szilveszterkor senki sem vitt Kiskőrösre varázsvesszőt, hogy a város új környezetben, új szokásokra, új életre ébredjen. Ezt hosszú, kitartó munkával, külön-külön és együtt teremthetik csak meg. Kovács A. György Kiskőrös városközpontjának makettje