Magyar Hírlap, 1973. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1973-01-02 / 1. szám

2 1973. JANUÁR 2. KEDD HAZAI KONK­É­P, Magyar Hírlap Petőfire emlékezett az ország Kiskőrös átváltozása Legújabb városunk tényei (Folytatás d 10­.oldalról) azt, hogy néptribun. Elegendő így egysze­rűen: Petőfi Sándor. És ez mindent je­lent: költészetet, szabadságharcot, nép-, uralmat, az ifjúságot, amely győzni akar, alkotni, érvényesíteni önmagát, a tájakat, amelyeket szeretünk, amelyek a hazánkat jelentik. — A költő itt született, ebben az épü­letben, amely semmiben sem különbözik az ország ezer meg ezer egykori paraszt­házától. Szülőföldje a Duna—Tisza-köze, az általa is többször megénekelt Kiskun­ság. — De Petőfi nagyszerűsége éppen azon mérhető, hogy valójában egy nép szü­lötte ő. Mint ahogy mi, akik ma egybe­gyűltünk, egy egész ország nevében tisz­telgünk emléke előtt. Itt állunk — mun­kások, földművelők és diákok, felnőttek és fiatalok, gyerekek és öregek, mint egy több nemzedékes család, mert Petőfi­hez valamennyiünknek köze van. Több nemzedék képviselői vagyunk. Azoké, akik az ő versein nevelkedtek és nevel­kednek, akik bajban, panaszban az ő biztató szavát hallották, akik győzel­meinkben az ő igazságát találták meg. — Mit jelent nekünk, a ma élő és fel­növekvő nemzedéknek Petőfi Sándor? — Forradalmat jelent, szabadsághar­cot, költészetet, az emberi élet teljessé­gét. Táncsics feltáruló börtönét, a már­ciusi esőben egyre sűrűsödő forradalmi tömeget, a 48-as honvédeket, a karddá egyenesedő kaszákat, a népek összefogá­sát. És jelenti a szelíd alföldi tanyákat is, a Tisza hullámait, a szerelmet és a csillagos eget, a pásztortüzeket, a gyü­mölcs jó ízét, mindazt, amit egy 26 éves költő, forradalmár megláthat és szerethet az életben, amelytől oly hamar, a csata­téren kellett elbúcsúznia. — Petőfi példát adott számunkra — s talán nem túloz a nemzeti büszkeség, ha azt mondjuk, hogy világnak szóló pél­dát — hazaszeretetből és nemzetköziség­ből. A haza nála azonos a néppel, a ha­ladás a szabadsággal, a szabadság vala­mennyi elnyomott nép felszabadításával. — Petőfi drága szelleme ma is élő nemzeti és forradalmi hagyományunk. A szocializmus útján járó magyar nép most már igazán magáénak vallja és tudja a költő teljes életét, lobogását, küzdelmeit és győzelmeit. — Azt, hogy mindez természetes szá­munkra, hogy miénk lehet Petőfi öröksé­ge, hogy nemcsak ünnepelhetjük őt, neki is köszönhetjük, mert tőle is tanultunk tettekkel, elvvel és hittel élni. Hinni a nép alkotó erejében, tehetségében, igaz­ságában. Elsajátíthattuk tőle az értelmes élet szeretetét, az áldozatos küzdelmet, a lemondást és az önfeláldozást, az elv­hűséget és az igaz ügy győzelmébe vetett hit törhetetlenségét. — Petőfi nagysága ma nem megszé­pített legenda, hanem valóság. A mai örökösök, akik megismerték alkotásait, megtanulták, megértették szellemét, jól tudják, hogy a 150 esztendő alatt Petőfi nevét sokszor idézték, hogy nevével so­kan éltek és sokan visszaéltek. Mi azon­ban, akik ebben az országban élünk, tanulunk vagy dolgozunk, nem dagályos szónoklatokkal valljuk magunkat Petőfi életműve folytatóinak, hanem a szocia­lizmusért vívott mindennapi harcunkkal, tudásunk és munkánk révén formáljuk újjá és teljesebbé világunkat. — Mi olyan világot építünk, valóra váltva Petőfi Sándor örökségét is, amely­ben magasra tartjuk a nép zászlaját. A néppel a népért építünk egy új orszá­got. Sok mindent valóra váltottunk már a költő álmai, törekvései közül. Nagy és szép sikereink vannak a társadalom, a gazdaság, a kultúra fejlesztésében. Igaz, a bőség kosara még nem olyan nagy, hogy mindenki egyformán vehetne be­lőle, és a szellem napvilága sem egyfor­mán ragyog még be minden ház ablakán. Nem érkeztünk még el a Petőfi megál­modta Kánaánhoz, de a felszabadulás óta azon az úton haladunk, amely a tár­sadalmi igazságon alapuló bőség és az emberi szellem felemelkedése felé vezeti népünket. — Ezért tehát, kedves fiatal barátaim, ma sem mondhatjuk és nem is mondjuk, hogy megálljunk. Hazánk és népünk ne­gyedszázados eredményei még folytatásra várnak, új és új feladatok állnak előt­tünk. Ezért Petőfi költészetének parancsa ma is érvényes, nekünk is szól: még­ nincs megnyugvás, még folyvást küzde­ni kell. — Kedves elvtársak! — Itt állunk a fehérre meszelt ház előtt, amelyen nem fogott az idő és még inkább nem fogott annak szellemén, aki­re emlékezünk. Cselekvő forradalmisá­­gunk melletti hitvallással, a szocializmus eszményeinek megvalósításával ünnepel­jük méltón népünk és nemzetünk nagy fiát, a költőt, a forradalmárt, a hazafit, Petőfi Sándort! Levél Segesvárról A KISZ központi bizottsága első titká­rának beszéde után Tímár Béla színmű­vész mondta el Petőfi Sándor: A már­ciusi ifjak című versét, majd egy kék nyakkendős kislány olvasta fel egy seges­vári kisdiák levelét, amelyet az, pajtásai nevében a kiskőrösi Petőfi Általános Is­kola kisdobosainak írt. A levél így feje­ződik be: „Kedves pajtások! Ti, akik a szülő­háza közelében éltek, teljesítsétek kéré­sünket. A költő születésének 150. év­fordulóját ünneplitek, helyezzetek el ne­vünkben is egy szál virágot annak a kis háznak az ablakában, ahol Petőfi Sándor született.” S miután Szegvári Menyhért elmondta Petőfi: Jövendölés című versét, a fel­hangzó halk zene hangjainál Petőfi szü­lőföldjének kisdobosai, teljesítve a segesvári pajtások kérését, elhelyezték virágjukat a fehérre meszelt házikó abla­kában. Közben a tér közepén magasra csaptak a tábortűz lángjai s a lágy, halk zenét a Marseilles követte, amelyet a nagygyűlés résztvevői együtt énekeltek. Ezután Papp János mondta el a költő Sors, nyiss nekem tért... című versét. A vers után a Himnuszt énekelték az ünnepségen megjelent fiatalok, s miköz­ben katonai fényszórók kezdték pásztázni a már sötétbe borult eget, a Petőfi-ház mögül nagyméretű léggömbök magasba emelték a nemzeti színű zászlót. S mi­közben a bemondó az ünnepség végét jelezte, megkezdődött a tűzijáték, s a magasban szerterobbanó rakéták, petár­dák ezerszínű fénye köszöntötte Petőfi születésének 150. évfordulóját, hazánk legfiatalabb városát, annak lakóit, ifjú­ságát. Megemlékezések Békésben és Tolnában Ugyancsak szilveszter napján emléke­zett a költőre a Békés megyei város, Gyula. Petőfi gyakran megfordult az al­földi városban, kellemes napokat töltött ott barátai körében. A Hazafias Nép­front városi bizottsága, a városi tanács és a KISZ rendezett vasárnap emlékün­nepséget a költő szobránál. Az esemény szónoka Dér Lajos, a városi tanács elnök­­helyettese volt, aki szólt Petőfi harcos életéről, forradalmiságáról, kapcsolatáról a várossal. A beszéd után az ünnepséget rendező szervezetek, a gyulai iskolák és üzemek képviselői elhelyezték virágaikat a szobornál. A Tolna megyei Sárszentlőrincen, Pe­tőfi diákéveinek egyik színhelyén újév­i napján emlékeztek a költőre. A helyi mo­ziban rendezett ünnepségen mutatták be a Petőfi Tolnában című új dokumentum­filmet. Bényei Zoltán ismét szaporodott városaink száma, mégpedig egy nevezetes, s most különö­sen az események középpontjában álló településsel, Kiskőrössel. Az időpontok egybeesése — az Elnöki Tanács rendel­kezése a városi rangról, s Petőfi születé­sének 150. évfordulója — mozgalmas na­pokat jelentett az egyébként csendes helységnek. Vajon a hagyományos óesz­tendei fogadalom, hogy „új életet kez­dünk”, ebben az esetben egy egész város­ra érvényes ? Nem nagyon kell bizonygatni, hogy semmiféle gyors átlényegülésről nincs és nem is lehet szó. De azt érdemes jobban szemügyre venni, hogy egy folyamatos, hozzávetőleg tíz esztendeje tartó törek­vésből hogyan lesz új, nagy lehetőségeket és magas igényeket támasztó városi cím. S talán még arra is érdemes figyelni, hogy bár nincs fogadkozás, de van ün­nepélyes feszültség, izgalom, és van sok gond is. A kritikus pont A városi rangnak meghatározott kö­vetelményrendszere van, sportnyelven szólva, bizonyos szinteket el kell érni az elnyeréséhez. Melyek a legfontosab­bak? Szükséges, hogy a belterületi lakosság száma legalább nyolcezer legyen, a „von­zott terület” pedig érje el a húszezer embert. Kiskőrösön ezek az adatok így alakulnak: tizenegyezer lakos a belterü­leten, s mintegy harmincezer a vonzás­­körzetben. Mindez pedig azt jelenti, hogy ez a viszonylag kis létszámú község olyan helyzetben van, mint a családban az idősebb testvér: úgy fejlődik, úgy növekszik, hogy közben a kisebbekre is hatást gyakorol. Kecel, Soltvadkert, Kas­­kantyú, Páhi, Csengőd és a többi falu vagy község földrajzi helyzetéből, hagyo­mányaiból, közlekedési adottságaiból eredően kapcsolódik Kiskőröshöz. Követelmény az is, hogy a foglalkozta­tási összetétel­­— az összes keresők leg­alább kétharmada az iparban és a szol­gáltatásban dolgozzon — városias legyen. Ez jelenleg kritikus pont Kiskőrösön. A statisztika tízesztendős távlatban is csak mintegy másfél százalékos változásról adhat számot, s csak 1975-re ígéri a kí­vánt szint megközelítését. Ennek sok ösz­­szetevőjéből talán a legfontosabb, hogy a gyümölcs- és szőlőtermesztő szakszövet­kezetek erősek, jól jövedelmeznek, így megtartják a munkaerőt. A tervek — he­lyesen — elsősorban a mezőgazdasági termékek feldolgozására épülő ipari te­vékenységet ösztönzik, a konzervipart, és a szakszövetkezeteken belül a húsfeldol­gozást. Mindezek ellenére az ipar, de kü­lönösen a szolgáltatási fejlődés még nem érte el a jogosan várt szintet. Áruforgalom és városkép A szakorvosi ellátás minősége, vala­mint a középfokú oktatási intézmény és a hozzá kapcsolódó diákotthon megfelel a követelményeknek. Most készül — óriási tempóban — a művelődési ház is. Négyszáz személyes lesz, körülbelül 30— 35 millió forintos költséggel. Hatása messze túlnőhet a leendő város határain, lényegében járási kulturális központ le­het. A Petőfi-centenárium országos programja nagy lehetőségeket és magas színvonalat ígér. A helyi vezetés kelle­mes kötelessége, hogy e lehetőséggel — a gyönyörű épülettel és a nagyszerű programmal — jól gazdálkodjon. Sorrendben az élre kívánkozó feltétel, hogy a község kereskedelmi áruforgalma az egy lakosra számított forintértékben megközelítse a járási jogú városok átla­gát. A megyei átlag 11 600, míg az orszá­gos vidéki átlag 11 900 forint. Kiskőrö­sön ezzel nincs gond: 14 ezer forint for­galmat mutatnak a számok. S hiszünk a rossznyelveknek, olyan lokálpatrióták a kiskőrösiek, hogy a városi rang érdeké­ben az utóbbi években többet költenek. Mindenesetre a kereskedelmi hálózat és az áruellátás tagadhatatlanul színvona­las. Tehát érthető, hogy Kiskőrösnek igen nagy a kereskedelmi vonzáskörzete. (Mintegy 70 ezer környéki lakost érint.) Szembetűnő a követelmények teljesíté­sének tempója az útépítések, vízellátás, több szintes épületek gyarapításában is. A község vezetőinek törekvése, a megye segítőkészségének számos bizonyítéka mellett a lakosság is nagy erőfeszítése­ket tett, hogy szinte esztendők alatt hoz­za be a sok évtizedes elmaradást. Ez a nem mindennapi összefogás 2,5 millió forint értékű társadalmi munkában, új utcákban, fürdőszobás lakásokban, gyö­nyörű városközpontban, új lakóházakban jelentkezik. A tennivalók zöme azonban még hátravan. Gondolni kell a hétköznapokra A felsorolt tények nem egyszerűen a szintek teljesítését, hanem Kiskőrös ro­hamléptű fejlődését is jelzik. A több mint 250 esztendős település felszabadu­lás előtti öröksége: sáros utcák, nádfe­­deles vályogházak, sok tüdőbeteg. A köz­ség történetéről — bármilyen szokatlan is — sokat nem tudhatunk, hiszen átfo­gó monográfia nem készült erről a neve­zetes helységről. (Furcsa ellentmondás,­ hogy­ Petőfi Sándor életének, munkáinak óriási publikációja valahogyan mindig el­terelte a figyelmet magáról a település­ről. Még a várossá válás utolsó percei­ben is érezhető az egyenlőségi jel: Kis­kőrös - Petőfi. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a mai lakosok nem tesz­nek egyenlőségi jelet, ők elsősorban itt élő, lakó, vásárló, közlekedő emberek, s csak aztán hagyománytisztelők. A mo­nográfia azonban születőben van: Istenes István, a Petőfi-múzeum igazgatója dol­gozik rajta, s két év múlva készül el. Egy másik, bár befejezett mű szerzője meghalt. Két fia örökölte, akik két rész­re osztva hagyatékként kapták, de nem tudnak megegyezni velük a város veze­tői. Fontosabb, hogy a jelen kérdéseiben sok eredményes és előremutató döntés szülessen. A megbolygatott méhkas ha­sonlata eddig a főtérre, az utcákra illett, néhány napja azonban ezek végleges ar­cot kaptak, elcsitult a munkázaj. Most az „új” város vezető hivatalai dolgoz­nak megállás nélkül. Az ünnepségsoro­zat megannyi részletkérdése, teendője után gondolni kell a hétköznapokra is. Az igazán nagy feladatokat pedig azok adják. — Átmeneti állapotban vagyunk — mondja Oláh Pál tanácselnök. — Nem falu ez már, de nem is város. Bizonyos tárgyi követelményeket lehet teljesíteni, de a városi rang csak a lehetőséget adta, meg is kell majd annak felelni. S ez a megfelelés sokkal többet jelent, mint általános feladatok megállapítását. A tennivalók zömét nem lehet rendelke­zésekkel elintézni, mert azok a megszo­kásban, hagyományokban, életmódban gyökereznek. Az új feladatok új módsze­reket, magasabb színvonalat követelnek az ügyintézéstől a lakosság informálá­sáig, az átgondolt iparfejlesztéstől a kul­turáltság emeléséig. Szilveszterkor senki sem vitt Kiskőrös­re varázsvesszőt, hogy a város új kör­nyezetben, új szokásokra, új életre éb­redjen. Ezt hosszú, kitartó munkával, külön-külön és együtt teremthetik csak meg. Kovács A. György Kiskőrös városközpontjának makettje

Next