Magyar Hírlap, 1985. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-28 / 253. szám

Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA - HAZAI KÖRKÉP 1985. október 28. hétfő 3 Magyar-osztrák kapcsolatok Folyamatosság, bizalom ÚTITERVEMBEN SZEREPEL a környező országok fölkeresése, a többi között egy budapesti látogatás is. Különösen nagyra értéke­lem ugyanis a személyes kapcsolatok ápolását — minden szinten. A történelemben még soha olyan jók nem voltak az osztrák—magyar kapcsolatok, mint napjainkban. De nincs olyan jó, amelyet ne lehetne tovább javítani, tökéletesíteni. — Leo­pold Gratz, az Osztrák Köztársaság külügymi­nisztere mondta ezt (egyebek között) a Magyar Hírlapnak adott múlt év végi interjújában. Hasonló hangnemben összegezte osztrák hiva­tali kollégájával, illetve dr. Rudolf Kirchschlä­ger államfővel és dr. Fred Sinowatz kancellárral folytatott tárgyalásait dr. Várkonyi Péter kül­ügyminiszter is tavaly májusban, a bécsi rádió mikrofonja előtt. Minden bizonnyal a rendezett, kiegyensúlyozottan és példásan fejlődő magyar —osztrák kapcsolatok értékmérője is, hogy az 1983 tavaszán hivatalba lépett Sinowatz kor­mányfő első külföldi útja (még az év őszén) ép­pen Magyarországra vezetett. Kifejezte egyúttal Bécs politikájának az irányunkban megnyilvá­nuló folyamatosságát, amelyet Budapest is ekképpen viszonoz. A nemzetközi realitásokból kiindulva, a békés egymás mellett élés szándékától, akaratától ve­zérelve, Budapesten és Bécsben egyaránt a köl­csönösen hasznos együttműködés ápolásán és fej­lesztésén munkálkodnak — nem csupán a politi­kai, hanem a gazdasági, a tudományos, a kultu­rális és a többi külkapcsolatok felelős irányítói és megvalósítói is. KAPCSOLATÉPÍTÉSRE SERKENTŐ az a rendszeres párbeszéd is, amely a két szomszédos ország államfői között zajlik a határ innenső és túlsó oldalán. Legutóbb éppen egy esztendővel ezelőtt került sor Losonczi Pál és dr. Rudolf Kirchschläger határ menti eszmecseréjére, amelyen mindkét vezető államférfi hangoztatta: a lehető legkedvezőbben fejlődő magyar—osztrák kapcsolatok példát adnak a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködésére. És nyomban leszögezték azt is, hogy e jó kapcsola­tokra építve, szeretnénk az együttmunkálkodást minden területen szélesíteni. A soproni eisen­­stadti nem hivatalos, baráti államfői megbeszé­lések sajtókonferenciáján Kirchschläger elnök leszögezte: a párbeszéd minden lehetőségét föl kell használni arra, hogy őszintén beszéljünk a nemzetközi helyzetről. A történelemben ugyanis a legnagyobb veszélyt mindig a helyzet téves megítélése idézi elő. Legalább a kis országoknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy ilyen félreérté­sekre regionális kérdésekben ne kerüljön, ne ke­rülhessen sor. Néhány hónappal később, már ez év február­jában, Lázár György miniszterelnök tett eleget az osztrák kancellár meghívásának. Bécsi útja előtt nyilatkozott az Arbeiter-Zeitungnak: „... Kapcsolataink hosszabb ideje dinamikusan fejlődnek, amihez kedvező feltételeket biztosít a jószomszédi viszony, a földrajzi közelség, a tra­díciók, és természetesen az együttműködésben való közös érdekeltség.” A terjedelmes minisz­terelnöki interjúban a magyar politikus feltárta azokat a tényezőket is, amelyek (megannyi tár­gyalás után is) fékezik a magyar—osztrák gaz­dasági kapcsolatok lendületét. Nevezetesen: na­gyobb arányú és korszerűbb szerkezetű is lehet­ne az Ausztriába irányuló magyar export, ha áruink egy részét nem terhelnék olyan vámok, amelyek kedvezőtlenül hatnak versenyhelyze­tünkre. MAGYAR RÉSZRŐL a legmesszebb menő készséget tanúsítják minden szinten, hogy gör­dülékeny legyen az együttmunkálkodásunk. A többi között a Porr osztrák építőipari cég igazga­tója nyilatkozott így, és még dicsérőbben is (!) hosszú évek tapasztalatait összegezvén az oszt­rák rádió, az Österreich­­ Magyarországról szó­ló minapi 100 perces műsorában, a Diagonal­ban. Hazánkban időző vendégünk, Leopold Gratz szövetségi külügyminiszter — a magyar külpoli­tikai törekvésekkel egybecsengően — minden adandó alkalommal hangoztatja: Bécs kevésnek tartja a passzív koegzisztenciát, az egyszerű egy­más mellett élést. „... Népeink érdekében köte­lességünk is, hogy gyakorlati tartalommal tölt­sük meg az évtizeddel ezelőtt kidolgozott elveket” — mondotta a cikkünk bevezetőjében idézett in­terjújában, amikor a Helsinki szellemében meg­valósítandó együttműködés lehetőségeit elemez­te. Az osztrák államszerződés 30. évfordulóján, májusban rendezett nemzetközi szimpóziumon ugyanő jelentette ki, hogy Ausztria intenzív kapcsolatokat ápol keleti szomszédaival; példa­ként méltatta a minden szinten gyümölcsözően fejlődő osztrák—magyar sokoldalú együttmun­kálkodást. RESZORTJÁNÁL FOGVA mindenekelőtt po­litikai megbeszéléseket folytat egymással dr. Várkonyi Péter és Leopold Gratz Budapesten. Nem kell hozzá jóstehetség, hogy felmérhessük: a két külügyminiszter eszmecseréjének közép­pontjában a kétoldalú kapcsolatfejlesztésen túl az enyhülésért, a nemzetközi békéért és bizton­ságért teendő együttes erőfeszítések állnak. Ha­zánk és Ausztria — egy szocialista, elkötelezett ország, illetve egy tömbön kívüli, örökös semle­gességet vállalt másik állam — közös nyelven beszél, amikor a két nép, Európa, az egész világ érdekeit szolgáló teendők kerülnek napirendre. Kulcsár László ­ Leopold Gratz életrajza­ ­Leopold Gratz 1929. november 4-én született Bécsben. Apja banktisztviselő volt. A bécsi egye­temen jogi tanulmányait 1952-ben fejezte be. Egyetemi tanulmányai alatt aktív tagja, később pedig funkcionáriusa volt a szociáldemokrata egye­temi hallgatók szervezetének és a szociáldemokrata ifjúsági szervezetnek. 1949—52. között elnöke volt a szocialista egyetemi hallgatók szervezetének, ké­sőbb az Osztrák Szocialista Ifjúság (SJO) nemzet­közi titkára, és két éven át elnökségi tagja volt a Szocialista Ifjúság Internacionáléjának. Tanulmá­nyainak befejezése után 1952-ben a szociális ügyek minisztériumába került és a bécsi tartományi mun­kaügyi hivatalban kapott beosztást. 1953-tól 1957- ig a szociáldemokrata képviselők parlamenti cso­portjának titkára. Egyidejűleg titkára volt a parla­ment második elnökének is. Az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) 1963. évi kong­resszusa Leopold Gratzot megválasztotta a párt egyik központi titkárának. Még ugyanabban az év­ben beválasztották a bécsi tartományi gyűlésbe. Szö­vetségi parlamenti képviselőnek 1966-ban válasz­tották meg. 1968-ban átvette az SPÖ iskolapolitikai bizottságának elnöki tisztségét. Ez a bizottság dol­gozta ki az SPÖ iskolapolitikai programját. 1970. március 1-én ismét parlamenti képviselőnek válasz­tották, majd még ebben az évben kinevezték köz­­oktatásügyi miniszterré. E tisztségéből 1971. november 24-én saját elhatá­rozásából visszalépett és átvette a parlament két háza szociáldemokrata képviselői csoportjának ügy­vezető elnöki tisztét. Az SPÖ kongresszusa 1973. február 14-én megvá­lasztotta a párt elnökhelyettesévé. 1974. május 25- én az SPD bécsi tartományi gyűlése megválasztotta a párt bécsi tartományi elnökévé. 1973. július 5-én Leopold Gratzot a Városi Tanács Bécs polgármes­terévé és a főváros tartományi enökévé választotta. 1984. szeptember 3-án nevezték ki szövetségi kül­ügyminiszterré. Reagan elnök rádióbeszéde Elégedetlenség a nyugat-európaiaknál az újabb javaslatok hiánya miatt (MTI) Reagan elnök változat­lanul „kulcsfontosságú elemnek” tekinti Mihail Gorbacsovval no­vemberben sorra kerülő csúcsta­lálkozóján a „regionális konflik­tusok” megvitatását. Az elnök ezt szombati rádióbeszédében jelen­tette ki. Mint ismeretes, Reagan az ENSZ közgyűlés ünnepi ülésén elmondott beszédében állt elő az általa „regionális kérdéseknek” és „a „ szovjet—amerikai viszony stabilitása szempontjából lénye­ges feltételnek” minősített tervé­vel, amelyet az érintett országok — Afganisztán, Etiópia, Angola, Kambodzsa és Nicaragua — jóré­sze máris a leghatározottabban visszautasított. Reagan ugyan szombati rádió­beszédében utalt arra, hogy a csúcstalálkozón a fegyverzetkor­látozás és a leszerelés kérdéseivel is foglalkoznak majd, de ezzel ösz­­szefüggésben megismételte, hogy az Egyesült Államok folytatni kí­vánja űrfegyverkezési programjá­nak végrehajtását, beleértve az ilyen fegyverek összetevő elemei­nek kipróbálását is. A The New York Times tegna­pi száma azt írja, hogy az Egye­sült Államok szövetségesei válto­zatlanul sürgetik Reagant: a fegy­verzetkorlátozásra összpontosítsa erőfeszítéseit. „Egyes amerikai hi­vatalos személyiségek és európai diplomaták, különösen a britek és nyugatnémetek elégedetlenek az­zal, hogy Reagan nemcsak nem terjesztett elő az ENSZ-ben új ja­vaslatokat a leszerelésre és fegy­verzetellenőrzésre, hanem a világ­fórumot arra használta ki, hogy előnyre akarjon szert tenni a Szov­jetunióval szemben, anélkül, hogy olyan kezdeményezéssel állt vol­na elő, amit realista számítások szerint Moszkva hajlandó lett vol­na elfogadni” — írja a The New York Times vasárnapi száma. A lap szerint Reagan beszéde „előre megfontolt kísérlet” volt arra, hogy a csúcstalálkozóval, s külö­nösen a leszerelési megállapodá­sokkal kapcsolatos várakozásokat lehűtse, elterelje a figyelmet er­ről a kérdésről. (AP, MTI) A „helyes irányban tett lépésnek” nevezte George Bush amerikai alelnök a legújabb szovjet leszerelési javaslatokat. Az alelnök szerint ezekkel Wa­shingtonnak „van ugyan némi problémája”, de „egyetértéshez” vezethetnek a leszerelés témakö­rében a genfi csúcstalálkozón. Sevardnadze szovjet külügymi­niszter korábban úgy nyilatkozott, hogy Genfben a cél egy megegye­zés lehet „az alapelvekről”. Robert McFarlane, Reagan el­nök nemzetbiztonsági tanácsadója egy tegnapi televíziós interjújá­ban kijelentette: Shultz külügymi­niszter moszkvai tárgyalásain szó lesz arról, milyen kérdésekben le­het megállapodásra jutni a csúcs­­találkozón. Egyes jelentések sze­rint Shultz magával viszi annak a közleménynek tervezetét, ame­lyet az amerikai fél szeretne ki­adni a genfi csúcstalálkozó után, s ebben bizonyos elvi megállapo­­dások szerepelnének a további tárgyalásokról, ugyanakkor né­hány — már huzamosabb ideje megbeszélés tárgyát képező — megállapodás a kétoldalú kapcso­latok egyes kérdéseiről. Elfogatóparancs Abu Abbasz ellen (MTI) Jogi bonyodalmakat okoz Olaszországban, hogy miképpen járjanak el az Achille Lauro olasz hajó eltérítésével kapcsolatos ügy végére. Abban sincs ugyanis tel­jes egyetértés az illetékes igaz­ságügyi szervek között, ki is való­jában a főbűnös. Abu Abbasz palesztin vezető személye — aki annak idején az olasz hatóságok tudtával és bele­egyezésével sértetlenül elhagyhat­ta Olaszországot, még Washington letartóztatási és kiadatási kérel­me ellenére is — egyelőre meg­osztja a vizsgálatot folytató ügyé­szeket, bírókat. A probléma gyö­kere abban rejlik, hogy továbbra sem tisztázott, kinek a hatásköré­be tartozik a hajóeltérítők ellen folyó vizsgálat. Egyelőre a siracu­­sai (Szicília) ügyészség vizsgálja a túszszedő akció négy végrehajtó­jának a felelősségét, s ugyanez a testület adott ki a napokban el­fogató parancsot Abu Abbasz el­len. Az indok: eddig nyilvános­ságra nem hozott „bizonyítékok” alapján úgy vélik, hogy Abbasz volt a hajó eltérítésének fő kiter­velje, s az ellene felhozott vád: fegyveres banda szervezése terro­rista célokból, valamint gyilkos­ságban való közreműködés. Más kérdés, hogy a genovai ügyészek „zavarban” vannak e döntés miatt. Nem tudják ugyan­is, hogy a siracusai kollégák mi­ért ilyen biztosak Abbasz bűnös­ségében. A genovai és a siracusai vizsgálóbírók ugyanis az elején együtt hallgatták ki a négy hajó­eltérítőt, s ugyanazoknak a vallo­másoknak az alapján a genovaiak számára nem egyértelmű Abbasz felelőssége. Mindenesetre a semmisítőszék határozata dönti majd el, melyik város kezébe kerüljön az ügy. s Péter János 7 éves Péter Jánost, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagját, az Or­szággyűlés alelnökét, nyugalma­zott külügyminisztert 15. születés­napja alkalmából a Központi Bi­zottság nevében Kádár János, a párt főtitkára köszöntötte. Jelen volt Óvári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bizott­ság titkára. N Nehéz olyan emberről mélta­­tóan szólni, akinek három­negyed évszázados életébe oly sok minden belefért. Vajon me­lyik eseményt emelje ki a kró­nikás, melyik volt az a törté­nés, amely döntően hatott a gazdag életre? A most 75 éves Péter Jánosról szólva a feladat talán még nehezebb. Tanulmá­nyait Budapest után Párizsban, Berlinben és Glasgowban foly­tatta, majd a református lel­készséget cserélte fel a diplo­máciai hivatással. A felszaba­dulás után mint a magyar dele­gáció titkára, jelen volt a pári­zsi béketárgyalásokon, majd a köztársasági elnök hivatalába került, és 1948-ban elkísérte ■Moszkvába a magyar küldöttsé­get az első magyar—szovjet ba­rátsági egyezmény aláírására. Az első jelentős diplomáciai te­vékenységek után — amikor a világban a hidegháború egyre élesebbé vált — visszatért egy­házi hivatásához, és 1949-ben megválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerület püspök-elnökévé. Azt vallotta, hogy az állam és az egyházak között meg le­het és meg kell találni — az egész társadalom érdekeinek megfelelően — az együttmű­ködés alapját. 1956 nehéz nap­jai után érdeklődése ismét a külügyi pálya felé irányult. 1961 szeptemberében nevezték ki a Magyar Népköztársaság külügyminiszterévé. Számos nemzetközi konferencián vett részt, képviselve hazánk követ­kezetes külpolitikáját. 1970-ben egy újságíró kérdé­sére válaszolva azt mondta: le­hetséges, hogy a konferenciák sora lesz majd az európai biz­tonság intézménye. Három év­vel később Helsinkiben, a Fin­­landia-palotában 35 ország kül­ügyminiszterei gyűltek össze, hogy előkészítsék a két évvel később megrendezett állam- és kormányfői találkozót, amely végül is a Helsinki Záróokmány elfogadásával ért véget. A nagy nemzetközi tekintély­nek örvendő diplomata 1973 decemberében nyugállományba vonult. Megválasztották az or­szággyűlés alelnökévé, és ezt a tisztséget tölti be ma is. Nem­zetközi tapasztalataival, képes­ségeivel továbbra is segíti az MSZMP és a magyar kormány külpolitikai tevékenységét. Ha­zai és külföldi nemzetközi fó­rumokon közvetlen modorával, nagy tudásával ma is kivívja partnerei elismerését. H­etvenötödik születésnapján szívből köszöntjük és re­méljük , tapasztalataira, mun­kásságára még sokáig számít­hatunk. (Illés) Egyesek ellenzik Szükség van-e iskolatanácsokra? — Egyesek megkérdőjelezik szükségességét, mások lelkesen támogatják az iskolatanácsok életrehívását — mondta Fischl­­ Erika, a HNF Budapesti Bizott­ságának titkára, akit — az e té­mában a közelmúltban tartott —i * társadalmi vita összegzésére kér­tem. — Az új testület ellenzői — akik lényegesen kevesebben van­nak, mint támogatói — csak egy újabb bizottságot látnak benne,­­ amellyel tovább terhelnénk az ál­­­­talános és középfokú iskolákat, ég nehezítenénk az igazgató, amúgy­­ sem könnyű helyzetét.­­ — A népfront az ellenzők vagy­­ a támogatók táborába tartozik?­­ — Egy, „mindenki számára te­lj­hez” bizottságot nem látnánk szi­k­­vesen az oktatási intézmények­­­­ben. Ám mi is úgy gondoljuk,­­ mint az ügy többi lelkes támoga­­­­tója, hogy ez a testület lehetőség­e az iskolai demokratizmus kitelje­­­­sítésére, a környezete felé nyitott intézmény megvalósítására. Ha már egyre kevesebb időnk jut gyermekeink nevelésére, akkor legalább osszuk meg ez irányú gondjaikat a pedagógusokkal. E tevékenységében ne hagyjuk ma­gára az iskolát, mert az, hogy „sem időnk, sem energiánk”, nem mentség a szülői kötelesség elha­nyagolására. — Mit segíthetnek ebben a megalakítandó iskolatanácsok? — Nagyon sokat tehetnek, hi­szen az előzetes elképzelések sze­rint számos, a nevelést érintő jo­gosítvánnyal is rendelkeznek majd. Vitatott még, de szeret­nénk, ha az iskolatanács az igaz­gató mellé rendelt tanácsadó tes­tület volna. Részt vennének mun­kájában a pedagógusok, a szülők, a diákok, valamint különféle szer­vezetek, intézmények és gazdasá­gi egységek képviselői, vagyis mindazok, akik kapcsoltatnak az intézményhez, és tenni is akarnak­­ azért, hogy az ott folyó nevelő­­- oktató munka színvonalasabb le-­­­gyen, s azt jobb körülmények kö­­­­zött végezzék.­­ — Mikortól alakulnának meg­­ ezek a testületek, s kikből, hány tagból állnának? — Véleményünk szerint rende­letileg csak a megalakításuk le­hetőségét kellene megadni az in­tézményeknek. Ott volna szüksé­ges életrehívásuk, ahol a helyi feltételek adottak, s a társadalmi közeg olyan, hogy magukénak ér­zik az iskolát. Az hogy kikből álljon és hány tagja legyen? — ma még nincs eldöntse. Szerin­tünk ezt sem kellene mereven szabályozni, mindenkinek ott a helye, aki felelősséget érez a ne­velő-oktató munkáért, és tenni is akar érte. Be kellene választani a testületbe azokat az egykori diákokat is, akik szívükön viselik az „alma mater” ügyét.­­ Nem félnek attól, hogy így esetleg parttalanná válik az egész? — Nem. Sajnos, egyre keveseb­ben vannak azok, akik a kötele­zőn kívül többet is hajlandók vállalni egy-egy esetben. Az isko­latanácsokkal kapcsolatban a vég­leges álláspontot az év végén ala­kítja ki a Művelődési Miniszté­­ rium. A népfront társadalmi vi­tákkal kívánja elősegíteni a dön­tést. A Szabadság hídról jelentjük Villamos az alagútban Budapest a hídfelújítások korszakát éli, az Erzsébet után most a Szabadság híd van soron. A forgalom elől lezárt átkelőhely sok nehézségeket okoz a két part között közlekedőknek, ezért még a december közepére ígért befejezés is távoli dátumnak tűnik. Arról pedig talán jobb lenne elfeledkezni, hogy a Lánchíd sem kerülheti el a sorsát. — A Szabadság híd felújítása az eredeti terveknek megfelelően július 27-én kezdődött meg, ek­kor bontottuk föl az első négy­zetmétert a Petőfi híd felé eső járdából — tájékoztat Ullrcch András, a Fővárosi Közterület- Fenntartó Vállalat osztályvezető­je. " Kezdetben minden a nor­mális ütemben haladt, ám szep­tember végére kiderült: a vas­­szerkezetek sokkal inkább káro­sodtak, mint amire eredetileg szá­mítottunk. Ezért kellett lezárni a hidat. Ide kívánkozik: a hidat tartó elemek között olyanok is találha­tók, amelyeket az építés óta nem látott emberi szem. Arról nincse­nek adataink, hogy a kilencven esztendeje szolgáló szerkezeteket hány esztendőre szánták a terve­­­zők, ám a kibontott burkolat alól olyan szerkezetek kerültek elő, amelyeknek megerősítésével egy percet sem lehetett tovább várni. — Volt, ahol a fém tíz száza­lékát ette meg a rozsda, ám olyan részleteket is találtunk, ahol a korrózió pusztítása 40 százalékos volt — mondja Dalmy Tibor mi­niszteri biztos. — Az északi ol­dalról, vagyis az Erzsébet híd fe­lé eső járda alatti szerkezetről még ennyi információnk sincs, ott egyelőre az előkészületeknél tartunk. — A befejezés dátumáról több­féle információt hallottunk. Mire számíthatunk végeredményben? — Ez tulajdonképpen attól függ, hogy az említett szakaszon milyen feladatok várnak ránk, és lényeges tényező az időjárás. Vannak ugyanis olyan művele­tek, például a hegesztés, a beto­nozás, amelyeket bizonyos hő­mérsékleten, ilyen műtárgy ese­tében, nem szabad elvégezni. — Karácsonyi ajándékként azért megkapjuk a hidat? — Minden bizonnyal igen. Ha valamilyen akadály nem jön köz­be, december húszadika körül új­ra megindulhat rajta a tömegköz­lekedés. Elsősorban a villamosok visszaállításával számolunk, mi­vel a 20 ezer fős napi forgalom 80 százalékát ez a jármű bonyo­lítja le. Ezzel persze az itteni teendőknek nem érünk a végére, a festés csak ezután következik. A járművek felülről és oldalról védelmet biztosító „alagútban” közlekednek majd. A hidat beáll­ványozzuk, mert nem szeretnénk, ha valaki például a lehulló fes­ték miatt balesetet szenvedne. — Milyen színű lesz a Szabad­ság híd? — Amilyen eredetileg volt: zöld. A fővárosnak ezen szakaszán közlekedők most ugyanazon a te­relő útvonalon járnak, mint ame­lyiket 1980-ban, a híd alsó szer­kezeteinek felújításakor használ­tak. Három nap sem kellett hoz­zá, hogy az érintettek megszok­ják az új rendet, de azért min­denki megkönnyebbül majd, ha december végére visszaállhat a régi rend. Braun Ágoston Dalmy Tibor miniszteri biztos Graák­ László felvételei

Next