Magyar Hírlap, 1985. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-28 / 253. szám
Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA - HAZAI KÖRKÉP 1985. október 28. hétfő 3 Magyar-osztrák kapcsolatok Folyamatosság, bizalom ÚTITERVEMBEN SZEREPEL a környező országok fölkeresése, a többi között egy budapesti látogatás is. Különösen nagyra értékelem ugyanis a személyes kapcsolatok ápolását — minden szinten. A történelemben még soha olyan jók nem voltak az osztrák—magyar kapcsolatok, mint napjainkban. De nincs olyan jó, amelyet ne lehetne tovább javítani, tökéletesíteni. — Leopold Gratz, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere mondta ezt (egyebek között) a Magyar Hírlapnak adott múlt év végi interjújában. Hasonló hangnemben összegezte osztrák hivatali kollégájával, illetve dr. Rudolf Kirchschläger államfővel és dr. Fred Sinowatz kancellárral folytatott tárgyalásait dr. Várkonyi Péter külügyminiszter is tavaly májusban, a bécsi rádió mikrofonja előtt. Minden bizonnyal a rendezett, kiegyensúlyozottan és példásan fejlődő magyar —osztrák kapcsolatok értékmérője is, hogy az 1983 tavaszán hivatalba lépett Sinowatz kormányfő első külföldi útja (még az év őszén) éppen Magyarországra vezetett. Kifejezte egyúttal Bécs politikájának az irányunkban megnyilvánuló folyamatosságát, amelyet Budapest is ekképpen viszonoz. A nemzetközi realitásokból kiindulva, a békés egymás mellett élés szándékától, akaratától vezérelve, Budapesten és Bécsben egyaránt a kölcsönösen hasznos együttműködés ápolásán és fejlesztésén munkálkodnak — nem csupán a politikai, hanem a gazdasági, a tudományos, a kulturális és a többi külkapcsolatok felelős irányítói és megvalósítói is. KAPCSOLATÉPÍTÉSRE SERKENTŐ az a rendszeres párbeszéd is, amely a két szomszédos ország államfői között zajlik a határ innenső és túlsó oldalán. Legutóbb éppen egy esztendővel ezelőtt került sor Losonczi Pál és dr. Rudolf Kirchschläger határ menti eszmecseréjére, amelyen mindkét vezető államférfi hangoztatta: a lehető legkedvezőbben fejlődő magyar—osztrák kapcsolatok példát adnak a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködésére. És nyomban leszögezték azt is, hogy e jó kapcsolatokra építve, szeretnénk az együttmunkálkodást minden területen szélesíteni. A soproni eisenstadti nem hivatalos, baráti államfői megbeszélések sajtókonferenciáján Kirchschläger elnök leszögezte: a párbeszéd minden lehetőségét föl kell használni arra, hogy őszintén beszéljünk a nemzetközi helyzetről. A történelemben ugyanis a legnagyobb veszélyt mindig a helyzet téves megítélése idézi elő. Legalább a kis országoknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy ilyen félreértésekre regionális kérdésekben ne kerüljön, ne kerülhessen sor. Néhány hónappal később, már ez év februárjában, Lázár György miniszterelnök tett eleget az osztrák kancellár meghívásának. Bécsi útja előtt nyilatkozott az Arbeiter-Zeitungnak: „... Kapcsolataink hosszabb ideje dinamikusan fejlődnek, amihez kedvező feltételeket biztosít a jószomszédi viszony, a földrajzi közelség, a tradíciók, és természetesen az együttműködésben való közös érdekeltség.” A terjedelmes miniszterelnöki interjúban a magyar politikus feltárta azokat a tényezőket is, amelyek (megannyi tárgyalás után is) fékezik a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatok lendületét. Nevezetesen: nagyobb arányú és korszerűbb szerkezetű is lehetne az Ausztriába irányuló magyar export, ha áruink egy részét nem terhelnék olyan vámok, amelyek kedvezőtlenül hatnak versenyhelyzetünkre. MAGYAR RÉSZRŐL a legmesszebb menő készséget tanúsítják minden szinten, hogy gördülékeny legyen az együttmunkálkodásunk. A többi között a Porr osztrák építőipari cég igazgatója nyilatkozott így, és még dicsérőbben is (!) hosszú évek tapasztalatait összegezvén az osztrák rádió, az Österreich Magyarországról szóló minapi 100 perces műsorában, a Diagonalban. Hazánkban időző vendégünk, Leopold Gratz szövetségi külügyminiszter — a magyar külpolitikai törekvésekkel egybecsengően — minden adandó alkalommal hangoztatja: Bécs kevésnek tartja a passzív koegzisztenciát, az egyszerű egymás mellett élést. „... Népeink érdekében kötelességünk is, hogy gyakorlati tartalommal töltsük meg az évtizeddel ezelőtt kidolgozott elveket” — mondotta a cikkünk bevezetőjében idézett interjújában, amikor a Helsinki szellemében megvalósítandó együttműködés lehetőségeit elemezte. Az osztrák államszerződés 30. évfordulóján, májusban rendezett nemzetközi szimpóziumon ugyanő jelentette ki, hogy Ausztria intenzív kapcsolatokat ápol keleti szomszédaival; példaként méltatta a minden szinten gyümölcsözően fejlődő osztrák—magyar sokoldalú együttmunkálkodást. RESZORTJÁNÁL FOGVA mindenekelőtt politikai megbeszéléseket folytat egymással dr. Várkonyi Péter és Leopold Gratz Budapesten. Nem kell hozzá jóstehetség, hogy felmérhessük: a két külügyminiszter eszmecseréjének középpontjában a kétoldalú kapcsolatfejlesztésen túl az enyhülésért, a nemzetközi békéért és biztonságért teendő együttes erőfeszítések állnak. Hazánk és Ausztria — egy szocialista, elkötelezett ország, illetve egy tömbön kívüli, örökös semlegességet vállalt másik állam — közös nyelven beszél, amikor a két nép, Európa, az egész világ érdekeit szolgáló teendők kerülnek napirendre. Kulcsár László Leopold Gratz életrajza Leopold Gratz 1929. november 4-én született Bécsben. Apja banktisztviselő volt. A bécsi egyetemen jogi tanulmányait 1952-ben fejezte be. Egyetemi tanulmányai alatt aktív tagja, később pedig funkcionáriusa volt a szociáldemokrata egyetemi hallgatók szervezetének és a szociáldemokrata ifjúsági szervezetnek. 1949—52. között elnöke volt a szocialista egyetemi hallgatók szervezetének, később az Osztrák Szocialista Ifjúság (SJO) nemzetközi titkára, és két éven át elnökségi tagja volt a Szocialista Ifjúság Internacionáléjának. Tanulmányainak befejezése után 1952-ben a szociális ügyek minisztériumába került és a bécsi tartományi munkaügyi hivatalban kapott beosztást. 1953-tól 1957- ig a szociáldemokrata képviselők parlamenti csoportjának titkára. Egyidejűleg titkára volt a parlament második elnökének is. Az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) 1963. évi kongresszusa Leopold Gratzot megválasztotta a párt egyik központi titkárának. Még ugyanabban az évben beválasztották a bécsi tartományi gyűlésbe. Szövetségi parlamenti képviselőnek 1966-ban választották meg. 1968-ban átvette az SPÖ iskolapolitikai bizottságának elnöki tisztségét. Ez a bizottság dolgozta ki az SPÖ iskolapolitikai programját. 1970. március 1-én ismét parlamenti képviselőnek választották, majd még ebben az évben kinevezték közoktatásügyi miniszterré. E tisztségéből 1971. november 24-én saját elhatározásából visszalépett és átvette a parlament két háza szociáldemokrata képviselői csoportjának ügyvezető elnöki tisztét. Az SPÖ kongresszusa 1973. február 14-én megválasztotta a párt elnökhelyettesévé. 1974. május 25- én az SPD bécsi tartományi gyűlése megválasztotta a párt bécsi tartományi elnökévé. 1973. július 5-én Leopold Gratzot a Városi Tanács Bécs polgármesterévé és a főváros tartományi enökévé választotta. 1984. szeptember 3-án nevezték ki szövetségi külügyminiszterré. Reagan elnök rádióbeszéde Elégedetlenség a nyugat-európaiaknál az újabb javaslatok hiánya miatt (MTI) Reagan elnök változatlanul „kulcsfontosságú elemnek” tekinti Mihail Gorbacsovval novemberben sorra kerülő csúcstalálkozóján a „regionális konfliktusok” megvitatását. Az elnök ezt szombati rádióbeszédében jelentette ki. Mint ismeretes, Reagan az ENSZ közgyűlés ünnepi ülésén elmondott beszédében állt elő az általa „regionális kérdéseknek” és „a „ szovjet—amerikai viszony stabilitása szempontjából lényeges feltételnek” minősített tervével, amelyet az érintett országok — Afganisztán, Etiópia, Angola, Kambodzsa és Nicaragua — jórésze máris a leghatározottabban visszautasított. Reagan ugyan szombati rádióbeszédében utalt arra, hogy a csúcstalálkozón a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés kérdéseivel is foglalkoznak majd, de ezzel öszszefüggésben megismételte, hogy az Egyesült Államok folytatni kívánja űrfegyverkezési programjának végrehajtását, beleértve az ilyen fegyverek összetevő elemeinek kipróbálását is. A The New York Times tegnapi száma azt írja, hogy az Egyesült Államok szövetségesei változatlanul sürgetik Reagant: a fegyverzetkorlátozásra összpontosítsa erőfeszítéseit. „Egyes amerikai hivatalos személyiségek és európai diplomaták, különösen a britek és nyugatnémetek elégedetlenek azzal, hogy Reagan nemcsak nem terjesztett elő az ENSZ-ben új javaslatokat a leszerelésre és fegyverzetellenőrzésre, hanem a világfórumot arra használta ki, hogy előnyre akarjon szert tenni a Szovjetunióval szemben, anélkül, hogy olyan kezdeményezéssel állt volna elő, amit realista számítások szerint Moszkva hajlandó lett volna elfogadni” — írja a The New York Times vasárnapi száma. A lap szerint Reagan beszéde „előre megfontolt kísérlet” volt arra, hogy a csúcstalálkozóval, s különösen a leszerelési megállapodásokkal kapcsolatos várakozásokat lehűtse, elterelje a figyelmet erről a kérdésről. (AP, MTI) A „helyes irányban tett lépésnek” nevezte George Bush amerikai alelnök a legújabb szovjet leszerelési javaslatokat. Az alelnök szerint ezekkel Washingtonnak „van ugyan némi problémája”, de „egyetértéshez” vezethetnek a leszerelés témakörében a genfi csúcstalálkozón. Sevardnadze szovjet külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy Genfben a cél egy megegyezés lehet „az alapelvekről”. Robert McFarlane, Reagan elnök nemzetbiztonsági tanácsadója egy tegnapi televíziós interjújában kijelentette: Shultz külügyminiszter moszkvai tárgyalásain szó lesz arról, milyen kérdésekben lehet megállapodásra jutni a csúcstalálkozón. Egyes jelentések szerint Shultz magával viszi annak a közleménynek tervezetét, amelyet az amerikai fél szeretne kiadni a genfi csúcstalálkozó után, s ebben bizonyos elvi megállapodások szerepelnének a további tárgyalásokról, ugyanakkor néhány — már huzamosabb ideje megbeszélés tárgyát képező — megállapodás a kétoldalú kapcsolatok egyes kérdéseiről. Elfogatóparancs Abu Abbasz ellen (MTI) Jogi bonyodalmakat okoz Olaszországban, hogy miképpen járjanak el az Achille Lauro olasz hajó eltérítésével kapcsolatos ügy végére. Abban sincs ugyanis teljes egyetértés az illetékes igazságügyi szervek között, ki is valójában a főbűnös. Abu Abbasz palesztin vezető személye — aki annak idején az olasz hatóságok tudtával és beleegyezésével sértetlenül elhagyhatta Olaszországot, még Washington letartóztatási és kiadatási kérelme ellenére is — egyelőre megosztja a vizsgálatot folytató ügyészeket, bírókat. A probléma gyökere abban rejlik, hogy továbbra sem tisztázott, kinek a hatáskörébe tartozik a hajóeltérítők ellen folyó vizsgálat. Egyelőre a siracusai (Szicília) ügyészség vizsgálja a túszszedő akció négy végrehajtójának a felelősségét, s ugyanez a testület adott ki a napokban elfogató parancsot Abu Abbasz ellen. Az indok: eddig nyilvánosságra nem hozott „bizonyítékok” alapján úgy vélik, hogy Abbasz volt a hajó eltérítésének fő kitervelje, s az ellene felhozott vád: fegyveres banda szervezése terrorista célokból, valamint gyilkosságban való közreműködés. Más kérdés, hogy a genovai ügyészek „zavarban” vannak e döntés miatt. Nem tudják ugyanis, hogy a siracusai kollégák miért ilyen biztosak Abbasz bűnösségében. A genovai és a siracusai vizsgálóbírók ugyanis az elején együtt hallgatták ki a négy hajóeltérítőt, s ugyanazoknak a vallomásoknak az alapján a genovaiak számára nem egyértelmű Abbasz felelőssége. Mindenesetre a semmisítőszék határozata dönti majd el, melyik város kezébe kerüljön az ügy. s Péter János 7 éves Péter Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, az Országgyűlés alelnökét, nyugalmazott külügyminisztert 15. születésnapja alkalmából a Központi Bizottság nevében Kádár János, a párt főtitkára köszöntötte. Jelen volt Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. N Nehéz olyan emberről méltatóan szólni, akinek háromnegyed évszázados életébe oly sok minden belefért. Vajon melyik eseményt emelje ki a krónikás, melyik volt az a történés, amely döntően hatott a gazdag életre? A most 75 éves Péter Jánosról szólva a feladat talán még nehezebb. Tanulmányait Budapest után Párizsban, Berlinben és Glasgowban folytatta, majd a református lelkészséget cserélte fel a diplomáciai hivatással. A felszabadulás után mint a magyar delegáció titkára, jelen volt a párizsi béketárgyalásokon, majd a köztársasági elnök hivatalába került, és 1948-ban elkísérte ■Moszkvába a magyar küldöttséget az első magyar—szovjet barátsági egyezmény aláírására. Az első jelentős diplomáciai tevékenységek után — amikor a világban a hidegháború egyre élesebbé vált — visszatért egyházi hivatásához, és 1949-ben megválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerület püspök-elnökévé. Azt vallotta, hogy az állam és az egyházak között meg lehet és meg kell találni — az egész társadalom érdekeinek megfelelően — az együttműködés alapját. 1956 nehéz napjai után érdeklődése ismét a külügyi pálya felé irányult. 1961 szeptemberében nevezték ki a Magyar Népköztársaság külügyminiszterévé. Számos nemzetközi konferencián vett részt, képviselve hazánk következetes külpolitikáját. 1970-ben egy újságíró kérdésére válaszolva azt mondta: lehetséges, hogy a konferenciák sora lesz majd az európai biztonság intézménye. Három évvel később Helsinkiben, a Finlandia-palotában 35 ország külügyminiszterei gyűltek össze, hogy előkészítsék a két évvel később megrendezett állam- és kormányfői találkozót, amely végül is a Helsinki Záróokmány elfogadásával ért véget. A nagy nemzetközi tekintélynek örvendő diplomata 1973 decemberében nyugállományba vonult. Megválasztották az országgyűlés alelnökévé, és ezt a tisztséget tölti be ma is. Nemzetközi tapasztalataival, képességeivel továbbra is segíti az MSZMP és a magyar kormány külpolitikai tevékenységét. Hazai és külföldi nemzetközi fórumokon közvetlen modorával, nagy tudásával ma is kivívja partnerei elismerését. Hetvenötödik születésnapján szívből köszöntjük és reméljük , tapasztalataira, munkásságára még sokáig számíthatunk. (Illés) Egyesek ellenzik Szükség van-e iskolatanácsokra? — Egyesek megkérdőjelezik szükségességét, mások lelkesen támogatják az iskolatanácsok életrehívását — mondta Fischl Erika, a HNF Budapesti Bizottságának titkára, akit — az e témában a közelmúltban tartott —i * társadalmi vita összegzésére kértem. — Az új testület ellenzői — akik lényegesen kevesebben vannak, mint támogatói — csak egy újabb bizottságot látnak benne, amellyel tovább terhelnénk az általános és középfokú iskolákat, ég nehezítenénk az igazgató, amúgy sem könnyű helyzetét. — A népfront az ellenzők vagy a támogatók táborába tartozik? — Egy, „mindenki számára teljhez” bizottságot nem látnánk szikvesen az oktatási intézményekben. Ám mi is úgy gondoljuk, mint az ügy többi lelkes támogatója, hogy ez a testület lehetősége az iskolai demokratizmus kiteljesítésére, a környezete felé nyitott intézmény megvalósítására. Ha már egyre kevesebb időnk jut gyermekeink nevelésére, akkor legalább osszuk meg ez irányú gondjaikat a pedagógusokkal. E tevékenységében ne hagyjuk magára az iskolát, mert az, hogy „sem időnk, sem energiánk”, nem mentség a szülői kötelesség elhanyagolására. — Mit segíthetnek ebben a megalakítandó iskolatanácsok? — Nagyon sokat tehetnek, hiszen az előzetes elképzelések szerint számos, a nevelést érintő jogosítvánnyal is rendelkeznek majd. Vitatott még, de szeretnénk, ha az iskolatanács az igazgató mellé rendelt tanácsadó testület volna. Részt vennének munkájában a pedagógusok, a szülők, a diákok, valamint különféle szervezetek, intézmények és gazdasági egységek képviselői, vagyis mindazok, akik kapcsoltatnak az intézményhez, és tenni is akarnak azért, hogy az ott folyó nevelő- oktató munka színvonalasabb le-gyen, s azt jobb körülmények között végezzék. — Mikortól alakulnának meg ezek a testületek, s kikből, hány tagból állnának? — Véleményünk szerint rendeletileg csak a megalakításuk lehetőségét kellene megadni az intézményeknek. Ott volna szükséges életrehívásuk, ahol a helyi feltételek adottak, s a társadalmi közeg olyan, hogy magukénak érzik az iskolát. Az hogy kikből álljon és hány tagja legyen? — ma még nincs eldöntse. Szerintünk ezt sem kellene mereven szabályozni, mindenkinek ott a helye, aki felelősséget érez a nevelő-oktató munkáért, és tenni is akar érte. Be kellene választani a testületbe azokat az egykori diákokat is, akik szívükön viselik az „alma mater” ügyét. Nem félnek attól, hogy így esetleg parttalanná válik az egész? — Nem. Sajnos, egyre kevesebben vannak azok, akik a kötelezőn kívül többet is hajlandók vállalni egy-egy esetben. Az iskolatanácsokkal kapcsolatban a végleges álláspontot az év végén alakítja ki a Művelődési Miniszté rium. A népfront társadalmi vitákkal kívánja elősegíteni a döntést. A Szabadság hídról jelentjük Villamos az alagútban Budapest a hídfelújítások korszakát éli, az Erzsébet után most a Szabadság híd van soron. A forgalom elől lezárt átkelőhely sok nehézségeket okoz a két part között közlekedőknek, ezért még a december közepére ígért befejezés is távoli dátumnak tűnik. Arról pedig talán jobb lenne elfeledkezni, hogy a Lánchíd sem kerülheti el a sorsát. — A Szabadság híd felújítása az eredeti terveknek megfelelően július 27-én kezdődött meg, ekkor bontottuk föl az első négyzetmétert a Petőfi híd felé eső járdából — tájékoztat Ullrcch András, a Fővárosi Közterület- Fenntartó Vállalat osztályvezetője. " Kezdetben minden a normális ütemben haladt, ám szeptember végére kiderült: a vasszerkezetek sokkal inkább károsodtak, mint amire eredetileg számítottunk. Ezért kellett lezárni a hidat. Ide kívánkozik: a hidat tartó elemek között olyanok is találhatók, amelyeket az építés óta nem látott emberi szem. Arról nincsenek adataink, hogy a kilencven esztendeje szolgáló szerkezeteket hány esztendőre szánták a tervezők, ám a kibontott burkolat alól olyan szerkezetek kerültek elő, amelyeknek megerősítésével egy percet sem lehetett tovább várni. — Volt, ahol a fém tíz százalékát ette meg a rozsda, ám olyan részleteket is találtunk, ahol a korrózió pusztítása 40 százalékos volt — mondja Dalmy Tibor miniszteri biztos. — Az északi oldalról, vagyis az Erzsébet híd felé eső járda alatti szerkezetről még ennyi információnk sincs, ott egyelőre az előkészületeknél tartunk. — A befejezés dátumáról többféle információt hallottunk. Mire számíthatunk végeredményben? — Ez tulajdonképpen attól függ, hogy az említett szakaszon milyen feladatok várnak ránk, és lényeges tényező az időjárás. Vannak ugyanis olyan műveletek, például a hegesztés, a betonozás, amelyeket bizonyos hőmérsékleten, ilyen műtárgy esetében, nem szabad elvégezni. — Karácsonyi ajándékként azért megkapjuk a hidat? — Minden bizonnyal igen. Ha valamilyen akadály nem jön közbe, december húszadika körül újra megindulhat rajta a tömegközlekedés. Elsősorban a villamosok visszaállításával számolunk, mivel a 20 ezer fős napi forgalom 80 százalékát ez a jármű bonyolítja le. Ezzel persze az itteni teendőknek nem érünk a végére, a festés csak ezután következik. A járművek felülről és oldalról védelmet biztosító „alagútban” közlekednek majd. A hidat beállványozzuk, mert nem szeretnénk, ha valaki például a lehulló festék miatt balesetet szenvedne. — Milyen színű lesz a Szabadság híd? — Amilyen eredetileg volt: zöld. A fővárosnak ezen szakaszán közlekedők most ugyanazon a terelő útvonalon járnak, mint amelyiket 1980-ban, a híd alsó szerkezeteinek felújításakor használtak. Három nap sem kellett hozzá, hogy az érintettek megszokják az új rendet, de azért mindenki megkönnyebbül majd, ha december végére visszaállhat a régi rend. Braun Ágoston Dalmy Tibor miniszteri biztos Graák László felvételei